20100710

A szerelem elmúlik, de a szeretet megmarad!

“A szerelem elmúlik, de a szeretet megmarad!” – sóhajtanak fel bölcselkedve a régvolt fiatalok, mely mondat igazságtartalma szinte sértően cseng az érzelemhabzsoló fiatal szerelmesek fülében. Szerencsésebb lenne talán azt mondani: a szerelem az idő múltával méginkább erősíti a szövetséget. Ha… ha a hűség nem sérül! Márpedig az gyakran sérül, hiába emlegetjük a hűségnek a morális-praktikus oldalát, hogy ti. egyben tartja a családot, és garantálja a gyerekek biztonságos felnevelését stb. Ha a felek között nincs tartalmas emberi viszony, akkor ez álságos dolog, ráadásul a gyermeknek nem “mintha”, hanem valódi érzelmi biztonságra van szüksége. Számos családi élet válik pokollá, mert a mindenáron való hűséget színlelik benne. Az effajta magatartás azoknak az embereknek a menedéke, akik nem tudnak szembenézni a változással. A házassági fogadalomnak – manapság “sikk” esküt nem tenni -, éppen az lenne a lényege, hogy nem aszerint döntök majd, ami épp a legjobb nekem, mert akkor minden nap elcsábulhatnék. Amikor választok, akkor a választásom értékeli föl azt az egy személyt. Attól lesz ő a legértékesebb, hogy belehelyezem a bizalmamat, és áldozatot hozok érte: lemondok az összes többiről… Ahogyan a párkapcsolati döntésben, ugyanúgy az Istennel való kapcsolatban is általánosan elvárható az érzelmi hitelesség. Enélkül megüresednek szavaink, s erőtelenné válnak cselekedeteink. A “Légy jó mindhalálig!” kívánatos eszméje terhelő ideológia csupán, ha nem vesszük észre, hogy a jóság mindig a hűségből fakad. “Aki a kevésen hű, az a sokon is az!” – tanítja a Mester. A hűséget tehát soha nem körülmények határozzák meg, hanem mindig a hűséges ember formálja a környezetét! Az Élet ‘koronája’ maga a teljességgel megélt élet. Aki múltba mereng, s emlékeihez tapad vagy jővőben ábrándozva kergeti álmai bárányfelhőit, az nem veszi észre, hogy most van itt az Isten, most szól, most akar megajándékozni, s ezzel elmúlasztja a legdrágábbat: az Istenhez kötődő, hűséges, áldott élet lehetőségét… (Frankó Mátyás)

Nincsenek megjegyzések: