20090805

HÍVOM A CSALÁDOKAT 2009 augusztusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
Az ember-lét kezdete
A tudomány egyértelműen bizonyítja, hogy a megfogant magzat ember, nemét, tulajdonságait meghatározó tényezők a fogantatás pillanatában adottak, semmi nem változtathatja meg ezeket, sem a magzati lét alatt, sem pedig később. Egyes köztestületek mégis megengedik maguknak, hogy hozzá nem értők többségi szavazata alapján kimondják: a magzatot még nem illetik meg az emberi jogok, vagy legalábbis csak bizonyos korlátokkal. E téren is a jog elszakad az erkölcstől, a jogi szabályozás olyasmit is megenged, amit erkölcsi alapon nem szabad megtenni.
Egy 20. századi gondolkodó felvetette: 6000 éves az emberevés első írásbeli említetése; az emberiségnek azóta sikerült ugyan felszámolnia az emberevést, de vajon mennyi időre lesz még szüksége ahhoz, hogy világméretekben megszüntesse az emberölést is? A halálbüntetést már egyre több ország alkotmánya tiltja, a parlamentek azonban törvényekkel védik az emberölés különböző egyéb formáit, szentesítik az eutanáziát, engedélyezik a még meg nem született ember megölését. Ez utóbbi igazolására tudományosnak látszó érveket sorakoztatnak fel, hogy ugyanis a megfogant magzat még nem ember. A parlamenti képviselők azonban sok esetben nem tudományos ismeretek, hanem politikai indítékok alapján döntenek, gyakran az igazi tudomány megállapításait, a józan ész következtetéseit, sőt az általuk képviselt emberek érdekét is figyelmen kívül hagyva.
Korunk tudománya feltárta, hogy a foganáskor már biológiailag adott minden, ami az embert meghatározza. "Egy új élet kezdődik, amely se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlődik. Soha nem válna emberré, ha már az első pillanattól kezdve nem az lenne. ... Időre van szükség, hogy jellemző képességei kibontakozzanak, és cselekvőképessé váljék." (Donum Vitae 1). A fejlődés nem esetlegesen, hanem szigorú törvényszerűségek alapján, koordináltan megy végbe és eredménye egy, minden másiktól eltérő egyed lesz. Ez a fejlődés folyamatos, szakaszai egymásra épülnek, egyik sem ugorható át. Valamennyi fejlődési szakasz egyedi és jellemző az emberre. Régen azt mondták a születendő gyermekre: minden meg van már írva róla a "sors könyvében"; ma már tudjuk, hogy a sors könyve azonos a megfogant magzat sejtjeivel, ezek már hordoznak minden információt a leendő emberről, sőt, önállóan vezénylik fejlődését. Nem egy sejtképződményből fejlődik ember, hanem a megfogant ember növekedik, fejlődik, majd megszületik. Gondoljuk meg: ha egy valami létezése első pillanatától kezdve csak egyféleképpen fejlődhet, és e fejlődés végeredménye csak egy megszületett ember lehet, akkor az a valami létezése első pillanatától kezdve valaki, azaz ember. Márpedig az emberi élet szent és sérthetetlen.
Mit tudtok szüleitektől életetek kezdetéről? Hogyan fogadtátok érkező gyermekeiteket? Idézzétek fel, hogyan kerestetek nevet gyermekeiteknek születésük előtt!
A még meg nem született gyermeket már a római jog (ius civile) szerint is megilletik az önállóan létező személyek jogaival azonos jogok, pl. örökölhetnek. Az ENSZ 1959-ben kihirdetett, a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatában kimondja: "a gyermek különös védelemre jogosult születése előtt és után." Az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye (1969) hozzáteszi, hogy az élethez való jog minden embert megillet a fogantatás pillanatától. A 20. században azonban gyakorlattá vált, hogy csak a tételes jogot tekintik követendőnek, az erkölcsi elvek nem képezik a törvénykezés alapját. Ha nem rendelkezik a törvény arról, hogy a fogantatás pillanatától kezdve a magzat teljes értékű ember, akkor már vitatják: megilleti-e a még meg nem született gyermeket a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog? Korunk embere magának tulajdonítja az élet és a halál, különösen a nálánál gyengébbek, a védtelenek élete feletti döntés jogát. A magzat-ember pedig valamennyi ember közül a leggyöngébb, legvédtelenebb, főként, ha szülei sem állnak ki mellette.
Az emberi élet keletkezésének titkát szemlélve csodálat tölt el minket. Ezt a titkot sem a természettudomány, sem a filozófia nem tudja teljességgel megmagyarázni. Bármennyire igyekeznek is a szülők gyermekük számára a legkedvezőbb anyagi, pszichikai, érzelmi feltételeket megteremteni, létének értelmet adni nem tudnak, személyiségét meghatározni nem képesek. Csak munkatársai a Teremtőnek, csak az Ő akaratával megegyezően tevékenykedve szolgálhatják gyermekük javát, hiszen Ő az élet egyedüli Ura.
Beszéljetek meg eseteket a rokoni, baráti, ismerősi körből, amikor a gyermek személyisége a szülők elgondolásától eltérő módon alakult? Mi segíti a szülőket gyermeküket olyannak elfogadni, amilyen?
A magzatnak azonban nem csupán emberi teste van, hanem lelke is, már hordozza szellemi tulajdonságainak csíráját is, mindazt, ami magasan a többi élőlény fölé emeli. Az ember ugyanis nem "gondolkodó anyag" (Lenin), vagy "meghatározatlan állat" (Nietzsche), hanem személy: test, szellem és lélek egysége. A fogantatás pillanatában a Teremtő saját képmásával ajándékozta meg, egy új, teljes emberi méltósággal bíró emberi személy élete kezdődik. Az istenképmásság emeli ki a gyermeket a létezők sokaságából, noha érte maga semmit sem tett. A gyermek maga ajándék és megajándékozott is. Az ajándékok nem cél nélküliek, mindenkinek hivatása, rendeltetése van. Istennek mindenkivel terve van, de Ő gondoskodik is mindenkiről. A házassággal és a családdal megalkotta a magzat és a gyermek fejlődésének legmegfelelőbb intézményét. Édesanyát és édesapát állított mellé, akiktől megtanulhat szeretni és magát bizalommal másokra rábízni, és akik olyan harmonikus családi légkört teremtenek, amelyben a gyermek megérti, milyen boldogságra van meghívva. A szülőkön keresztül tágul ki a gyermek horizontja a természetes gyermekségen túl az istengyermekség felé, érti meg az Atya iránta érzett, kikezdhetetlen szeretetét.
A gyermeknek felnőtt emberré kell válnia, hogy betölthesse hivatását, hogy elérhesse azt a célt, amelyet teremtésekor Isten eléje tűzött. Jézus azonban figyelmeztet minket: "Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában" (Mt 18, 3-4). A gyermek egyszerű és őszinte, alázatos és engedékeny, mindent befogad és elhisz, nem aggódik önmagáért, mert feltétlen bizalommal van szülei iránt. Őrizzük meg ezt a gyermeki lelkületet, bízzunk a Teremtő szavában: "Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy. Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód; odaadtam érted váltságul Egyiptomot, Etiópiát és Sábát helyetted. Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged." (Iz 43,1-4)
Hogyan tapasztaltátok meg Isten szeretetét életetek egy-egy nehéz percében? Szüleitek, nagyszüleitek családi otthonának milyen vonásait szeretnétek átörökíteni gyermekeiteknek?
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 74-76. pontjait.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.