20141201

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

A karácsonyi nagy családi összejövetel tervezésekor az egyik fiú, aki családjával együtt a szülői házban lakott, megjegyezte: Remélem, öcsi, aki most, hogy a külföldön töltött nem túl sikeres évek után haza akar költözni, karácsonyig még nem érkezik meg. Nem szeretném, ha itt mindannyiunknak úgy kellene vele viselkednünk, mintha nem ő okozott volna annyi gondot és nehézséget öregedő szüleinknek, de azt sem szeretném, ha épp karácsonyeste kerülne sor egy kínos beszélgetésre. Az apa erre így szólt: Nemrég beszéltünk öcsivel telefonon, és azt mondta, hogy az év végéig valószínűleg nem fog sikerülni a kinti ügyeinek lezárása; erre én meghívtam, hogy karácsonyra jöjjön haza, lakjék nálunk, ünnepeljünk együtt. A fiú erre egy fintorral az arcán szó nélkül felállt, és kiment a szobából.
Ha a szülők gyereküket valamiért megbüntetik, azt nem bosszúból teszik, hanem vagy gyógyító szándékkal, hogy elősegítsék a gyerek jó irányú fejlődését, vagy az elkövetett hiba jóvátétele érdekében. A megbocsátásra az igazságosság és az irgalmasság indítja őket. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb, nagyobb ember lehajlása a gyengébbhez. Boldog VI. Pál pápa megfogalmazásában az irgalmasság a "szeretet kultúrájának" alapja. Az igazságosság mindenféle emberi közösség létalapja, mert ez az az erkölcsi erény, amely az embert erőssé és állhatatossá teszi, hogy megadja Istennek és a felebarátnak azt, ami őket megilleti. Az igazságosság készségessé tesz mindenki jogainak tiszteletben tartására, segít annak az összhangnak a megteremtésében, amely előmozdítja a méltányosságot a személyek és a közjó irányában.
A megbocsátás az igazságosság és az irgalmasság cselekedete, amellyel a megbántott eltekint az őt jogosan megillető teljes erkölcsi és/vagy anyagi jóvátételtől, és a maga részéről helyreállítja a megsérült vagy megszakadt kapcsolatot. A megbocsátás jogos követelésről való lemondás, mellyel a sértett v. megkárosított fél a vétkesnek elengedi a jóvátételt, ill. szándékosan nem tartja számon a sértést.
Hogyan szoktátok gyerekeiteket büntetni? Hogyan tudjátok ellenőrizni, hogy a büntetés eléri-e célját? Meg tudjátok-e őrizni a megbocsátás jelentőségét, hogy ne váljék puszta szófordulattá?
Mint minden emberi közösségben, a családban is naponta fordulnak elő súrlódások, kisebb nagyobb nézeteltérések. A felnőtté vált gyerekek önállóak akarnak lenni, de nem mindig úgy akarják berendezni életüket, ahogy azt a szülők elvárnák. Azok a gyerekek, akik felnőttként is - nemritkán saját érdekeiket tartva szem előtt - a szülői ház oltalma alatt élnek, gyakran kritikusan ítélik meg az otthonból kirepülteket és az őket továbbra is támogató szülőket. Az ilyen és hasonló esetekben sor kerülhet vitákra, veszekedésekre, hivatkozva az igazságosságra és az irgalmasságra sértegetik egymást és jogsértéssel vádolják. Mindebből haragos viszony következik, a kibéküléshez vezető megbocsátás pedig szóba sem jöhet. A helyzet kulcsát Szent Péter adja kezünkbe, amikor így inti a híveket: "Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar!" (1Pét 4,8)
Mi segít az irgalmasságot a bűnpártolástól megkülönböztetni? Hogyan lehet a gyerekek "lázadását" helyesen kezelni? Hogyan tudjátok a kapcsolatot akkor is fenntartani, amikor a gyerek szerintetek helytelen útra akar lépni?
Ferenc pápa írja Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításában: "(Az Evangélium) üdvözítő üzenete és a tevékeny felebaráti szeretet közötti felbonthatatlan kapcsolat megjelenik néhány szentírási szövegben, amelyeket ajánlatos szem előtt tartanunk és figyelmesen átelmélkednünk, hogy levonjunk belőle minden következtetést. Üzenet ez, amelyhez hozzászoktunk és szinte mechanikusan ismételgetjük, anélkül hogy átgondolnánk: hogyan valósíthatjuk meg saját életünkben és közösségeinkben. Mennyire veszélyes és káros ez a megszokás, amely távol tart a testvériség és igazságosság evangéliumának megélésétől, csodálatától, vonzerejétől és az érte való lelkesedéstől! Isten szava arra tanít, hogy embertestvéreinkben a megtestesülés folyamatos meghosszabbítása rejlik mindannyiunk számára: "Amit megtettetek egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek" (Mt 25,40). Amit másoknak teszünk, annak transzcendens dimenziója van: "Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is" (Mt 7,2); és rávilágít az isteni irgalmasság és a mi irgalmasságunk kapcsolatára: "Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd öletekbe! Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek" (Lk 6,36-38). Ezeknek a szövegeknek az üzenete "az önmagunkból a testvér felé való kilépésnek" az abszolút prioritása, lévén ez a minden erkölcsi törvényt megalapozó két főparancs egyike, és az a biztos jel, amely megmutatja a lelki növekedésben való haladásunkat azon az úton, amelyen Isten teljességgel ingyenes ajándékozására adott válaszként járunk." (EG 179)
Az Evangéliumban sok szó esik az irgalmasságról és az igazságosságról. Az irgalmas szamaritánus nem azt nézte, hogy méltó-e az út szélén heverő kifosztott és összevert ember a segítségére, hanem mérlegelés nélkül segítségére sietett a rászorulónak. A tékozló fiú apja nem azt nézte, hogy megéri-e mihaszna fiát visszafogadni, hanem a megtért bűnös feletti örömét meg akarta osztani egész háza népével, ezzel is erősítve összetartozásukat. Pilátus kérdése: mi az igazság? rokon azok gondolkodásával, akik azért, mert ők nem tudják, vagy nem értik, netán nem akarják érteni, hogy mi az igazság, inkább azt állítják, hogy nincs is. Látjuk, hogy mi történik akkor, ha az ilyen embereknek hatalom kerül a kezébe. A nap különböző szakaszaiban munkába állt és mégis azonos bért kapó szőlőművesek esetéből megérthetjük, hogy Isten nem a piaci szempontok szerint igazságos, hanem a szeretete alapján adja meg mindenkinek azt, ami őt megilleti. A nyolc boldogságról szóló tanítás pedig arra mutat rá, hogy akik keresik az igazságot, meg is találják; és azok nyernek irgalmat, akik maguk is irgalmasok. A Miatyánkban Isten bocsánatát is úgy kérjük, "miképpen mi is megbocsátunk". Isten az irgalmát, és a bocsánatát hozzánk méri, a szeretetről azonban azt parancsolja nekünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket, azaz feltételek, korlátozások és előítéletek nélkül.
Családi, rokoni, baráti körben beszéljétek meg a Szentírás igazságosságról, irgalmasságról és megbocsátásról szóló tanítását és próbáljátok ezeket a mai magyar viszonyokra alkalmazni!
Karácsony este a csengő hangjára, mindnyájan betódultak a feldíszített karácsonyfához, ahol a fa alatt ott feküdt a jászolban a Kisjézus. Elénekelték a Mennyből az angyalt, majd a nagymama megszólalt: Istenem, megint eljöttél hozzánk, de jó, hogy velünk vagy! Köszönöm, hogy megint együtt lehetünk mindnyájan! Az idősebb fiú erre könnyekkel a szemében odalépett a szoba hátsó sarkába húzódott öccséhez, és forrón átölelte. Eközben a többiek rázendítettek: Dicsőség a Magasságban Istennek...
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20141122

Dénes Próféta a házasságokról

/// Az ember számára a legjobb útmutató a HIT. Ahol nincsen HIT ott nincsen SZERETET..Ahol nincsen szeretet,ott nincsen meg bocsájtás. Aki nem tud meg bocsájtani, annak Isten sem bocsájt meg…válások oka….SZERETET hiánya ///.
dénes…Próféta

10734142_760534507315139_5909210126321186169_n

20141117

Hétköznapi csoda

Debrecen - A történet a kardiológia ultrahangvizsgáló laboroknál nagyon sok ember jelenlétében zajlott le a napokban. Jött két betegszállító férfi valamelyik osztályról egy gurulós ággyal, rajta 80 év körüli, csövekkel, branüllel felszerelt nénikével, akit betoltak a rendelőbe.
A másik irányból újabb betegszállító érkezett, kerekesszékkel hozott egy ősz hajú idős bácsikát, akivel türelmesen várakoztak. Amikor kitolták a néni ágyát, úgy állították be, hogy a széket mellé lehessen állítani, majd a magasságot is csökkentették, hogy a két idős ember egymásra nézhessen. Mi, jelenlévők nagy figyelemmel kísértük a tevékenységet, nem tudtuk mi következik. Azt ugyan sejteni lehetett, hogy az idős emberek összetartoznak. A bácsi nagy szeretettel megfogta a felesége kezét, sírva fakadt és folyamatosan beszélt hozzá. Mivel egyedül nem sikerült felállnia, a betegszállító segítségével megemelkedett a székből, és homlokon csókolta a nénit. Ezzel búcsúzott el tőle, zokogva kérte, hogy mielőbb gyógyuljon meg és menjen haza hozzá. Valószínű, hogy őt már rövidesen haza engedik a közös otthonukba. A „randevú” ezzel véget ért. A betegszállítók elvitték egyiket jobbra, másikat balra vissza az osztályukra.
Többeknél előkerültek a zsebkendők, merthogy ilyet nem gyakran látni a mai rohanó, kegyetlenül kemény világunkban. Az ilyen mélyről fakadó szeretet és hűség már kihalófélben van. A statisztikák szerint egyre apad azon emberek száma, akik egy életen át egymás mellett maradnak. Köszönet a beteghordóknak, akik lehetővé tették a két idős embernek a találkozást, és a folyosón várakozók számára, hogy átélhessék ezt a csodát, ami nekem egy mesés karácsonyi ajándékkal is felért.

Hudákné Lakatos Margit, Debrecen

20141116

Szülő és utód – Az értékrend az, ami változott

Hajszoljuk a sikert, a pénzt és közben elfelejtjük a legfontosabbat. Megfeledkezünk a legnagyobb kincsről, a szeretetről. A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata a magány ? Vagy épp fordítva, a magány hozza magával a szeretethiányt?

Hol romlott el a dolog?
Ott, hogy már gyerekkorban csak arra koncentrált szüleink generációja, hogy a gyerek sikeres legyen. A lehetőségek adása közben elfelejtettük, hogy a szülő akkor tesz a legtöbbet gyerekéért, ha szereti, és ha ki is mutatja azt.
A szeretet nem egyenlő a lehetőségek megteremtésével. Így a szeretet, annak kimutatása az első helyről hátrébb sorolódott. Az a gyerek, aki nem érzi szülei szeretetét, nem tanulja meg annak természetét, és így nem tudja tovább adni saját gyerekének. Tehát, az értékrend az, ami változott.
A gyerek akkor kap elismerést szüleitől, ha valami jót, hasznosat tesz. Így abba a csapdába esik, hogy meg kell felelnie ahhoz, hogy szeressék. Amikor egy gyerek nem tud megfelelni egy elvárásnak, bűntudat ébred benne, ez pedig csak tovább rontja a helyzetet.
Tehát, azt gondolja, hogy nincs feltétel nélküli szeretet, meg kell azt vásárolnia, a fizető eszköz pedig a megfelelés. A szeretet szükséglet – létszükséglet -, nem kikerülhető, meg kell tanulni, és használni kell tudni.
Az a felnőtt, aki gyerekkorában nem tapasztalta meg a szeretetet, egész életében csak ezután sóvárog, szomjazik rá. Azért, hogy szeressék, mindent megtesz. Vállalja a megaláztatást, befolyásolható és zsarolható lesz.
Kamaszoknál, fiatal felnőtteknél jellemző, hogy kapcsolatból kapcsolatba sodródnak, hogy a testiséggel pótolják az őszinte, szerető érintés hiányát. Belőlük lesz az az idősebb ember is, akinek harminc cicája van, miközben szörnyen magányos…
Mindenki átélte már azt, amikor nagy szüksége lett volna arra, hogy szeressék, és amikor szeretetet kért, de azt nem kapta meg. Ez olyan kudarc, amivel kevesen tudnak jól megbirkózni. Azok az emberek, akik ezt a sérülést, a csalódást rosszul kezelik, esetleg a megalázottság érzése is társul hozzá, könnyen bezárkózhatnak saját világukba.
Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is magukra zárják az ajtót. A csalódás érzésének elkerülése miatt kizárják a szeretetet az életükből. Ez pedig csak tovább rontja a helyzetet, mert önbecsülésük a képességükön fog alapulni, amivel sokszor nehéz érvényesülni.
Ilyen a fejfájás, a légszomj, maga a félelem is tünetként jelentkezik. Megemelkedhet a pulzusszám is. Jellemző tünet a hátfájás, mivel a szeretethiányos ember izmai merevebbek. Jelentkezhet gyomorfájdalom, vagy akár hányinger is.
A bőrön allergiás reakciók keletkezhetnek. A szeretethiány egy stresszes állapot, tehát minden tünet, ami a stresszre jellemző, a szeretethiányra is igaz.
Milyen adatok, tények mutatnak arra, hogy egyre kevesebb a szeretet?
Gyerekeink nagy része nem játszik társasjátékot, nem érdeklődik a többi ember iránt. Inkább elvonulnak és a számítógéppel játszanak. Minden harmadik házasság válással végződik, egyre több a magányos ember. Egyre több az alkoholbeteg, nyugtató függő, kábítószerfüggő, depressziós.
Egyre kevesebben mondják azt nap mint nap szeretteiknek, hogy: szeretlek. Mindenki csak kapni akar – akár szeretetet is – és pedig minél többet, minél gyorsabban. Adni viszont csak akkor, ha épp van rá ideje…
Dr. Madarasi Pál

20141101

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Képzeld, a kisebbik fiam otthagyta a családját - mondta barátnőjének egy nagymama -, és elköltözött egy ismerőséhez. A kezdetben jól indult házasságuk már néhány éve ingadozni kezdett, nem jöttek jól ki egymással, sokat veszekedtek, a családi légkör is megromlott. Pedig eleinte olyan szép család volt, a gyerekek is olyan aranyosak voltak. Most meg szétesett a család, azt hiszem, el is fognak válni. Attól félek, az unokáim ezt látva, nem is vágynak majd házasságra, családra.
A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságkötések száma csökken, a megkötött házasságok közül pedig egyre több végződik néhány éven belül válással. Az egyéb, a házasságnál eleve bomlékonyabb párkapcsolatok esetében a termékenység is alacsonyabb, az így létrejött család még könnyebben esik szét. Ferenc pápa így ír erről: "A család - mint minden közösség és társadalmi kapcsolat - mély kulturális válságon megy keresztül. A család esetében a kapcsolatok törékenysége különösen súlyos következményekkel jár, mert a társadalom alapvető sejtjéről van szó; a család az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést, a másokhoz tartozást, és ahol a szülők átadják a hitet gyermekeiknek." (EG 66).
Minden szétesett család kiüt egy téglát a társadalom építményéből, minél több tégla esik ki, annál közelebb kerülünk az épület összeomlásához.
Milyen jeleit látjátok környezetetekben a társadalom szétesésének? Mit tehetünk ez ellen; hol kezdjük a gyógyítást: az egyes embereknél, a családoknál, vagy a társadalomnál?
Vannak, akik úgy okoskodnak, hogy mivel a házasság a szerelemre épül, csak addig tartható fenn, ameddig a szerelem tart. Szerintük ha elszállt a szerelem, akkor jobb felbontani, mint örökös feszültségben élni; ez sem a házastársnak, sem a gyerekeknek nem tesz jót. Nem hagyható azonban figyelmen kívül hogy a házasságnak nem csak érzelmi síkja van, hanem van objektív oldala is. Az érzelmeket tekintve egy megromlott házasságban élni valóban nem jó, de milyen következményei vannak a házasság felbontásának, a család szétesésének másokra? Hogyan hat objektíve ez a gyerekekre, a rokonságra, a nagyszülőkre? A polgári törvények rögzítik a házasfelek jogait és kötelességeit, meghatározzák ezek alakulását egy válás esetén. Tudni lehet, hogy milyen anyagi juttatások illetik meg a volt házastársat, hogyan osztják fel az eddig közös javakat, de arra senki sem gondol, hogy a sebeket be kellene gyógyítani. Pedig a házas feleknek nem csak jogai és kötelességei vannak, hanem felelősségei is: felelősek egymásért, gyermekeikért, közösen megszerzett javaikért, sőt, magáért a hazásságukért is. Minthogy minden házasság a társadalom fejlődését is szolgálni hivatott, minden felbomlott család bomlasztja a társadalmat is, tehát felmerül a társadalommal szembeni felelősség kérdése is.
"Egyetlen egy ember sem "birtoka" a másiknak, mint ahogyan a dolgok birtokai. A gyermekek sem "tulajdonai" a szülőknek, a házastársak sem "birtokai" egymásnak. Ám sokkal mélyebben "egymáséi" mint pl. egy fadarab, vagy egy telek, vagy bármi, amit tulajdonnak neveznek. A gyermekek a szülőkhöz "tartoznak", de mégis Isten szabad teremtményei, mindegyiküknek saját hivatása van, saját újdonságával és páratlanságával Isten előtt. Nem birtokként tartoznak egymáshoz, hanem felelősségben. Éppen azáltal tartoznak egymáshoz, hogy elfogadják a másik szabadságát és szeretetben, kölcsönös megismerésben hordozzák egymást - azáltal, hogy ebben az egymással való létben örökre szabadok és ugyanakkor egyek," írja XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus c. könyvében (8. fejezet, 2. pont, 236. old.)
Miért fontos minden családtag személyi méltóságának tiszteletben tartása? Hogyan kerülhető el a házastárs, a gyermek tárgyként, dologként való kezelése?
A férfi és a nő életre szóló szövetséget köt, amikor összeházasodnak. Különböznek egymástól, de a Teremtő akaratából kiegészítik egymást, és a kiegészülés révén teljesedik ki életük. Kölcsönösen egymást keresik, és egymásra találásuk a boldogság ígéretét hordozza. "Az egymás kiegészítése a házasság és a család alapja, a családban tanulhatjuk meg egymás ajándék voltát értékelni, és ott sajátíthatjuk el az együttélés művészetét. Legtöbbünk a családban kezd ráeszmélni az értékekre és eszményekre, itt bontakoztatja ki az erényeit és a szeretetét. Ugyanakkor tudjuk, hogy a családban sokszor adódnak feszültségek az egoizmus és az önzetlenség, az észérvek és a szenvedélyek, a vágyak azonnali kielégítése iránti igény és az objektív lehetőségek között. Fontos hogy ezek a feszültségek a családon belül oldódjanak meg. A férfi és a nő ebben az összefüggésben is kiegészítik egymást, különbözőségük akkor nem zavarja meg együttműködésüket, ha a szerepük és a kapcsolatuk nem sablonos modellre épül. Az egymás kiegészítésének számos területe van, mert minden férfi és minden nő személyesen járul hozzá házassága kibontakoztatásához és a gyermekek neveléséhez. Saját személyes vagyonát, a saját személyes karizmáját adja, és ezzel gazdagítja házasságukat. Ez pedig nem csak jó, ez szép is." (Ferenc pápa beszéde a Hittani Kongregáció nemzetközi szimpóziumán Vatikánvárosban, 2014. nov.14.)
"Mi tehát a házasság? Valódi hivatás, épp úgy, mint a papi vagy szerzetesi hivatás. Két keresztény akkor határozza el, hogy összeházasodnak, amikor szeretetkapcsolatuk alakulása során felismerik az Úr hívását, hogy két emberből, egy férfiből és egy nőből egy testet, egy, közös életet hozzanak létre. Ez az ajándék, ennek a hívásnak a félreismerhetetlen felismerése a biztos kiindulópont: nincs mitől félnünk, együtt mindent megoldunk." (Ferenc pápa beszéde a fiatalokhoz Assisiben, 2013. okt. 4.)
Hogyan látjátok, mennyiben segítették családotokban, rokoni, baráti körben a női, ill. férfi alkat sajátosságai a családi élet kiteljesedését?
A családból kilépett férjet és apát te nem pótolhatod, - mondta a barátnője a nagymamának. -Mondd csak, most már kevésbé szereted a fiadat, a menyedet és az unokáidat? Nagyon szeretem őket - válaszolta a nagymama -, nem tudom megmondani, hogy jobban vagy kevésbé, de most látom, hogy mindnyájan szenvednek. Szenved a fiam, mert tudja, noha magának sem vallja be, hogy kudarcot vallott, nem tudott jó férj, jó apa lenni. Szenved a menyem, mert nyomasztja a megromlott házassága. Szenvednek a gyerekek, mert esélyük sincs a nyugodt, békés családi fészekre, ahol mindenki mindenkiért él. Egyébként én is szenvedek, mert mindnyájukkal együtt érzek. Igyekszem az én szeretetemmel pótolni azt, amit most elveszítettek. Nálunk megérezhetik, milyen a meleg, szeretetteljes családi légkör. És most még többet fogok imádkozni értük.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20141011

Gondolatok a szeretetről

Ha azt mondom: asztal, akkor mindenki számára egyértelmű, hogy ez a fogalom egy három vagy több ponton alátámasztott vízszintes felületet jelent, leggyakrabban 80 cm körüli magasságban. Mit takar ez a nyolc betűből álló szavunk: szeretet?
Amikor ezt a kérdést teszem fel hallgatóimnak, ismerőseimnek, barátaimnak, sokszor válaszolnak tanácstalanul: valami érzésféle, érzelem. A szeretet szó különböző ragozott alakban, szóösszetételben oly sokszor hangzik el beszélgetésekben, társkapcsolatokban, prédikációkban, felhívásokban, hogy úgy gondolom, hasznos, ha egy kicsit alaposabban szemügyre vesszük.
Sokan a szeretet lényegét abban látják, hogy szeretik őket, és nem abban, hogy ők szeretnek valakit, hogy képesek a szeretetre. Életük központi kérdése, hogy miként tehetik magukat szeretetre méltóvá. Céljukat különbözőképpen kívánják elérni: pénz és hatalom megszerzése útján, a test és az öltözködés latba vetésével, vagy úgy, hogy kellemes modort sajátítanak el, érdekesen társalognak, készségesnek, szerénynek, jóindulatúnak mutatkoznak.
A vágy, hogy mások (pl. valamelyik szülő) szeretetét elnyerjük, már gyermekkorban is meghatározó lehet. Ez a belső igény teheti érzelmileg zsarolhatóvá gyermekeinket, lehet forrása az oly sok leánygyermeknél kialakuló és néha egész életen át útitársnak szegődő „megfelelési kény­szernek”. Valójában mások felénk irá­nyuló szeretete a saját „fontosságunk” megélését, egyik alapvető emberi szükségletünk kielégítését jelenti.
Szaktekintélyek bevonásával néz­zünk a szeretet főnevünk mélyére.
A Czuczor-féle magyar nyelv értelmező szótára szerint a szeretet lelki vonzódás (benső vonzalom) valaki vagy valami iránt, illetve valami élvezetének vagy kedvtelésének a ténye.
Pál apostol szerint a szeretet emberi magatartás, amely a cselekedeteken keresztül nyilvánul meg. A szeretet dicséretében a következőket mondja: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” (Károli-fordítás)
Erich Fromm, a szeretet világhírű pszichológusa szerint a szeretet emberi mivoltunk fenntartásának egyik alapfeltétele, egy művészi szint­re emelhető „mesterség”, amely­nek „fogásai” megtanulhatók. Pál apostollal összhangban ő is azt vallja, hogy a szeretet ismérve az az emberi magatartás, megnyilvánulás, amelyet másokkal szemben tanúsítunk.
Hogy a szeretet megtanulható, azt a magam példáján tudom bizonyítani. Életem ötödik évtizedében járva vált világossá számomra, hogy meg kell ismernem és meg kell tanulnom a szeretet fortélyait ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott, jól működő társkapcsolat résztvevője lehessek. Naponta élem át, hogy ez a stúdium élethosszig tarthat.
Nem ugyanaz valakit szeretni vagy valaki által szeretve lenni. Az én élet-olvasatomban a kiegyensúlyozott, szeretetteljes kapcsolat azt jelenti, hogy a szeretet mint benső vonzalom és mint „cselekedet, magatartás” egyaránt jelen van szereplőinek életvitelében. Akár társkapcsolatról, akár szülő-gyermek kapcsolatról, akár a Fennvalóval való elmélyült kapcsolatról legyen szó.
Ejtsünk még szót a Szeresd felebarátodat, mint önmagadat bibliai pa­rancsról. Óriási üzenete ennek: senkit sem tudunk jobban sze­retni, mint önmagunkat. Ön­magunk vagyunk szeretetképességünk korlátai.
Végül hallgassuk meg Kahlil Gibrant is a Prófétában: „A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából. A szeretet nem birtokol és nem birtokolható.”
Tisztelettel: Péter Gábor tanító

20141001

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

A múltkor, amikor találkoztunk mondtad, hogy a lányodnak nagyon komoly kapcsolata van. Férjhez ment már? - kérdezte barátnőjét egy unokáját sétáltató nagymama. Ugyan, dehogy, tudod, a mai fiatalok nem így gondolkodnak már. A kapcsolat jó és szép, szívesen vannak együtt, de házasságról csak akkor lehet szó, ha már olyanok a körülményeik, hogy gondtalanul élhetnek. Egy szép kertes házat akarnak, autót mindegyikőjüknek, sokat akarnak utazni, és a többi. Nyugaton is így élnek azok a fiatalok, akik egyetemet végeztek. Minthogy ezt sem mi, sem a fiú szülei nem tudjuk nekik nyújtani, közölték, hogy akár együtt, akár külön-külön elmennek külföldre dolgozni, sok pénzt keresni, aztán majd meglátják, hogyan tovább. A férjem azt mondja, hogy őrültek, de felnőttek, azt csinálnak, amit akarnak. Az én anyai szívem meg majd meghasad, de mondd, mit tehetek?
Ha az ember egyik-másik szerve megbetegszik, károsodik egészsége. De vajon elegendő-e az emberi egészséghez az, ha minden szerve egészséges? A szervek egészségéhez elegendő-e, ha mindegyik csupa egészséges sejtből áll? Működhet-e tökéletesen a szervezet, ha a mégoly egészséges szervek működését semmi sem hangolja össze? A társadalom alapsejtje a család. Elegendő-e az egészséges társadalom kialakulásához az, ha csupa egészséges családból áll. "Az egész több mint a rész, és több a részek egyszerű összegénél. Tehát ne ragadjunk le szűklátókörűen saját környezetünk rész-kérdéseinél."- mondja Ferenc pápa. (EG 235) Globalizálódó világunkban figyeljünk más országok és földrészek kultúrájára, életmódjára anélkül, hogy megtagadnánk azt, ami a miénk, amibe belenőttünk. "Tekintsünk mindig távolabbra is, hogy felismerjük a mindannyiunk számára hasznos nagyobb jót. Ezt azonban ne tegyük menekülve, és gyökereinket eltépve. Mélyesszük a gyökereket a saját, Istentől nekünk ajándékozott termékeny talajba és történelmünkbe. ... Az, aki egész szívvel épül be egy másik közösségbe, de eközben megőrzi személyes egyediségét és nem rejti el identitását, nem adja fel önmagát, hanem újabb késztetést kap fejlődéséhez." (EG 235)
Hogyan fogalmaztátok meg fiatal felnőttként a jövőtökről való elképzeléseiteket? Hogyan tudjátok gyermekeiteket segíteni jövőképük kialakításában?
Az ember tudatos, értelemmel rendelkező lény, sajátossága, hogy önmagát és környezetét fejleszteni, tökéletesíteni akarja. Célokat tűz ki maga elé, és meghatározza a cél eléréséhez szükséges eszközöket. Sokakat megérint a filmekben látható életforma: szépen berendezett tágas lakóházak, impozáns autók, gazdagon terített asztalok. Néhány hete egy vezető magyar pszichiáter nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a média, a reklámok, a fogyasztói piac olyan vágyakat gerjesztenek az emberekben, amelyeket általában nem tudnak kielégíteni. Emiatt sok a rosszkedvű, elégedetlen ember, kiugróan magas a depressziósok száma. Azok, akik úgy látják, hogy életminőségük nem, vagy nem az általuk elgondolt mértékben javul, nemritkán lemondanak céljaikról, már nem törekszenek a fejlődésre, megindulnak a hanyatlás, a züllés útján. Néhányan pedig céljaik elérése érdekében a közerkölcs szerint el nem fogadható eszközökhöz nyúlnak, csalnak, korrumpálódnak, sikkasztanak. A társadalom erkölcsi állapotára jellemző, hogy sokan ezeket "ügyesnek", találékonynak minősítik, adott esetben szívesen utánoznák őket. A kritika nélküli "távolabbra tekintés" és a tekinteteknek a következmények megfontolása nélküli távolra irányítása nem a fejlődést szolgálja, hanem rombol: "... minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed" (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz). A keresztény ember céljait és cselekedeteit úgy igyekszik megválasztani, hogy életének értelme legyen, hogy végső célja felé haladjon. Életünk végső célja pedig Isten, akiben elnyerjük tökéletességünket.
Milyen segítséget tudtok nyújtani családalapításra készülő gyerekeiteknek ahhoz, hogy hivatásbeli karrierjük és családi életük között összhang legyen?
Sokakat befolyásolnak azok az információk, amelyek más népek szellemi életéről, sajátos kultúrájáról hozzánk áramlanak. Nemritkán nehéz megkülönböztetni a különösebb tartalom nélküli egzotikumot a mély értelmű, ősi bölcsességet tükröző szokásoktól. A házasság és a család részterületén a gyökereit tekintve keresztény országokban nagyon tetszetős, korszerűnek látszó elméletek és sok tekintetben vonzó gyakorlatok jelentek meg. Ezek az elméletek és gyakorlatok alapos vizsgálatra szorulnak az egyetemes Egyházzal való közösség és az Evangéliumnak való megfelelőségük szempontjából. Közös feladatunk, hogy mindenütt érvényre juttassuk az isteni tervet, amely eredetileg meghatározta a házasságot és a családot: "vissza kell térni a kezdethez" Krisztus parancsa szerint (vö. Familiaris Consortio 10).
Az egész több mint a rész. A részek és az egész viszonyát Ferenc pápa egy síklapokkal határolt test, a poliéder példáján szemlélteti. Ha a részek - a síklapok - egyedi tulajdonságaikat megőrizve saját értékeiket a test belsejébe tükrözik, akkor ott az értékek sokasága fog összegyűlni. Mind pasztorális, mind a politikai tevékenység feladata mindegyik részből a lehető legjobbat az egészbe begyűjteni. Ezáltal lesz az egész több mint a részek, anélkül hogy a részek elvesztenék önállóságukat, vagy az egésznek alárendelődnének. Az egészbe "belehelyeződnek a szegények, a maguk kultúrájával, terveikkel, erőikkel. Még azoknak a személyeknek is, akik bírálhatók tévedéseik miatt, van valamijük, amivel hozzájárulhatnak mindehhez, s ezt nem szabad veszni hagyni. A népek egysége ez, amelyek az egyetemes rendben megőrzik sajátosságaikat; a személyek összessége egy társadalomban, amely a valóban mindenkit magába foglaló közjót keresi." (EG 236)
Az Evangélium teljessége és gazdagsága befogad mindenkit: tudóst, munkást, vállalkozót és művészt egyaránt. Ebben a teljességben mindenki a maga módján jelenik meg imáival, testvériességével, igazságosságával, küzdelmeivel és ünnepeivel. "Az evangélium belső sajátossága a totalitás: nem szűnik meg jóhír lenni, amíg csak nem került meghirdetésre mindenki számára; és amíg nem teszi termékennyé és nem gyógyítja meg az embert minden tekintetben, és amíg nem egyesít minden embert az ország asztalánál. Az egész több mint a rész."(EG 237)
Mi segít abban, hogy családotok olyan "rész" legyen, amely hozzájárul az "egész" épüléséhez, növekedéséhez?
Az unokáját sétáltató nagymama megkérdezte: Te komolynak tartod a lányod kapcsolatát? Nem csak egy kamaszos ábrándról van szó? Nem csak addig látnak, hogy most nekik mi tetszene, mi okozna örömet? Ne haragudj, ha azt mondom: a lányod nem gondolkodik felelősen saját jövőjéről. El kellene komolyan beszélgetned vele arról, hogy hogyan és miben látja az élete értelmét. Azt sejtem, hogy mit akar kapni életében, de meg tudja-e komolyan fogalmazni, hogy mit akar adni? Arra is fel kellene hívnod a figyelmét, hogy minden nő legbelsőbb vágya - kimondva, vagy kimondatlanul - a gyermek. Ha ezt felelőtlenül kihagyja terveiből, beprogramozza magát a boldogtalanságra. Őszintén kívánom mindnyájatoknak, hogy egyenesbe jöjjetek!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140901

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Egyik reggel a férj, aki iskolaigazgató volt, így szólt feleségéhez: Holnap fogjuk köszönteni új kolléganőnket névnapja alkalmából. Tedd meg nekem, hogy ma veszel egy szép csokor rózsát, hogy én holnap azzal köszönthessem. A feleség kissé meglepődött. Ugyan már többször hallotta dicsérni az új kolléganőt, fel is tűnt neki férje iránta táplált lelkesedése, de eszébe se jutott, hogy féltékenykednie kellene. Igaz, ha volna oka féltékenységre, talán nem őt kérné virágvásárlásra. Férje tudja magáról, hogy nem túl ügyes a megfelelő virág kiválasztásában, valószínűleg a többi kollégára sem szívesen bízná a vásárlást.
Mai életünket nem nevezhetjük békésnek, állandó küzdelemben, harcban élünk. Szóhasználatunk is ehhez igazodik: megküzdünk a mindennapi kenyérért, a munkalehetőségért, az iskolai végzettségért, kiharcoljuk a jobb lakáskörülményeket, legyőzzük vetélytársainkat, átverekedjük magunkat akadályok sokaságán, hogy családot alapíthassunk. Mindig újabb és újabb nehézségekkel találkozunk, konfliktusok között kell lavíroznunk, a béke, a nyugalom legfeljebb rövid időszakokra válik osztályrészünkké. Ugyanakkor a szíve mélyén minden ember békére, boldogságra vágyik, a békével pedig összefügg a boldogság: "Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni." (Mt 5,9) Nehezen lehetne olyan családot találni, amelyikben nem honol a béke, és mégis boldogok. Ahol pedig a családokban nincs béke, ott a társadalom sem él békességben, boldogtalan családokból nem épülhet boldog társadalom. A család a béke bölcsője, egyrészt, mert a társadalmi béke a családok békéjére épül, másrészt, mert a jövő generációja a családban sajátíthatja el a megbékélésre való készséget. Az ember a családban találkozik először ellentétekkel, szembenálló érdekekkel, itt kell megtanulnia a saját akaratának mindenáron történő érvényesítése helyett másokat és a közösséget szolgálni. Itt találkozik belső és külső konfliktusokkal, itt tanulhatja meg ezeket kezelni.
Konfliktusok pedig lépten-nyomon jelentkeznek a társadalomban és a családban egyaránt. Minél bonyolultabb világban élünk, annál több konfliktussal kell szembenéznünk. A konfliktus gyakran lappangva, észrevétlenül jelenik meg. A családi élet mindennapjai közben talán fel sem tűnik egy mondat, egy kérés, vagy megjegyzés, amely mögött támadás van, amely ellenállást, vagy ellentámadást provokál. Gyerekek között sokszor felmerül a kérdés, hogy ki kezdte a veszekedést: az, aki először ütött vissza, vagy az, aki úgy viselkedett, hogy az bosszúért kiáltott.
Ferenc pápa erről így szól: "A konfliktust nem lehet semmibe venni, vagy megszépíteni. Szembe kell nézni vele. Ha belegabalyodunk, elveszítjük a távlatot, beszűkülnek horizontjaink és a valóság számunkra széttöredezik. Ha beleragadunk a konfliktus adok-kapok játékába, elveszítjük a valóság mély egységéhez való érzékünket." (EG 226)
Idézzetek fel családotokból, rokoni, baráti, ismerősi körből olyan eseteket, amelyekben a konfliktusok a közösség megerősödéséhez vezettek! Hogyan tud a nagyobb közösség segíteni a közösség családjainak egy-egy konfliktushelyzet megoldásában?
A megbékélést önmagunkkal kell kezdenünk, hiszen belső konfliktusaink kereszttüzében nem tudunk tárgyilagosan szembenézni a kívülről érkező kihívásokkal. Hányszor szeretnénk mértékletesnek látszani, de elragad az élvezetvágy; milyen nehéz indulatainkat legyőzni, ha sérelem ér bennünket, pedig tudhatjuk, hogy indulatosságunk árát megfizetjük; mennyi nehézséget okozott már a jóra való restségünk, és mégis hajlunk a nemtörődömségre. Mindez sok zavart, értetlenséget okoz a másokkal való érintkezésben! Ha nincs bennünk béke, ha nem vagyunk harmóniában önmagunkkal, hogyan lehetnénk harmóniában családunkkal, környezetünkkel, a teremtett világgal, hogyan lehetnénk bensőséges egységben Istennel? A béke nem azt jelenti, hogy megállapodunk valamilyen kompromisszumban, hanem azt, hogy az ellentéteket feloldjuk, ellenfeleinkkel kiengesztelődünk, a különbözőségeket harmóniába olvasztjuk.
Hogyan segíthetitek gyerekeiteket abban, hogy békés, harmonikus emberekké váljanak? Mi segített titeket a családi béke megalapozásában?
"Egy konfliktussal találkozva egyesek egyszerűen csak tudomásul veszik, majd továbbmennek, mintha mi sem történt volna. Mások úgy bocsátkoznak bele a konfliktusba, hogy rabjai lesznek, horizontjuk beszűkül, saját zavarodottságukat és elégedetlenségüket rávetítik az intézményekre, s ezzel lehetetlenné válik az egység. Ám van egy harmadik lehetőség is, és ez a legmegfelelőbb a konfliktussal való szembenézésre. Ez pedig a készség a konfliktus elviselésére, megoldására és arra, hogy egy új folyamat kiinduló pontjává formálják." (EG 227)
"Jézus mindent egyesített magában: az eget és földet, Istent és embert, időt és örökkévalóságot, személyt és társadalmat. Ennek az egységnek és önmagában való kiengesztelődésnek ismertetőjegye a béke. Krisztus 'a mi békességünk' (Ef 2, 14)... A béke azért lehetséges, mert az Úr legyőzte a világot és annak állandó konfliktusait, 'minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett' (Kol 1,20)." (EG 229)
Őrködjünk éberen családunk békéjén. Ha azt látjuk, hogy kezd kialakulni egy konfliktus, ragadjuk meg az alkalmat közösségünk, egységünk erősítésére! Ehhez a helyzet nagyvonalú kezelésére van szükség: mindenkiben, akivel kapcsolatba kerülünk, meg kell látnunk az Isten-képmás embert, aki feltétlen tiszteletet érdemel. Igyekezzünk megérteni egymást, megismerni egymás indítékait. Ne lezárni akarjuk az ügyet, hanem összhangba hozni nézeteinket, elgondolásainkat. Hiába zárul egy házastársak közötti vita azzal, hogy az egyik fél kénytelen-kelletlen beadja a derekát, ha a vita keserűsége ott marad a szívükben a béke nem áll helyre. A békétlenség pedig újabb konfliktusok melegágya lehet.
A családi béke és a társadalmi béke kölcsönhatásban van egymással. Milyen hatással van az országok és népek közötti békére a családok békéje?
A feleség arra gondolt, hogy ha most önérzetesen nemet mond, azzal elvágja a helyzet tisztázásához vezető utat. Most nincs idő megvitatni az ügyet, pedig fontos, hogy közösen találjanak megoldást. Rövid gondolkodás után így válaszolt: A ma megvett virág holnapra már nem lesz olyan szép, friss. Nem gondolod, hogy jobb lenne, ha holnap reggel kicsit korábban indulnánk el és út közben együtt vennénk meg a virágot?
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140801

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Munkatársai egymás után gratuláltak a leendő férjnek, amikor az irodában közelgő házasságkötése alkalmából felköszöntötték. Volt, aki csak jókívánságokat hangoztatott, volt, aki tréfálkozott, egyesek meg szép szavakba foglalták a házasság és a család dicséretét. A főnök, aki alig volt idősebb a leendő férjnél, figyelmeztette: Ma már szabadok vagyunk, a huszonegyedik század kultúr-nemzeteiben a férfiak és a nők szabadok, életükről, sorsukról maguk döntenek, senki és semmi nem kötelezheti őket valamilyen életformára. Te most úgy döntöttél, hogy házasságot kötsz, mert úgy látod, hogy ez most neked jó. Ne felejtsd el azonban, hogy ez a döntésed nem foszt meg szabadságodtól. Ahhoz, hogy sohase bánd meg döntésedet, legyél mindig tudatában szabadságodnak és élj bátran vele! Az ember szabadsága korunk egyik legnagyszerűbb vívmánya!
Az ember elképzelhet bármit, vágyakozhat sok mindenre, de mert értelmes lény, ismeri biológiai és fizikai korlátait, tisztában van saját szellemi adottságaival, számolni tud társadalmi környezetével, tehát képes önállóan elhatározni és végrehajtani egy emberi cselekedet. Abszolút szabadsága egyedül a mindenható Istennek van, Őt semmi nem korlátozhatja, számára nincs lehetetlen. Az emberi szabadság az értelemből és az akaratból eredő képesség. Értelmünk szabad, a Teremtő nem szabott határt tudásvágyunknak, értelmünk képes átfogni az egész világmindenséget. Akaratunk is szabad, szabadon dönthetünk a jó és a rossz között. Emberi méltóságunk alapja az, hogy Isten saját képmására teremtett minket, szabad értelmet és szabad akaratot kaptunk Tőle. Az ember azonban sok esetben, noha belátja, hogy egy adott esetben mi lenne a helyes cselekedet, noha akarja a jót, a maga erejéből mégsem képes a jóra, mert gyarló, rosszra hajló ember. Szent Pál írja: "Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik." (Róm 7, 19-20) A bennünk lakó bűnt pedig csak a kegyelem segítségével győzhetjük le. Hiába van szabad értelmünk, szabad akaratunk, ha a kegyelem nem segít minket jóakaratunk érvényesülésében.
A szabadságot nem emberek adják egymásnak, nem uralkodók vagy kormányok rendelik el, a szabadság Isten ajándéka, amelytől az embert semmi nem foszthatja meg, mert emberi méltóságának velejárója. A kegyelmet nem lehet pénzzel, hatalommal, vagy csalafintasággal megszerezni, a kegyelem Istennek az üdvösség érdekében adott ingyenes ajándéka, mely a teremtményt sem természete, sem érdeme alapján nem illeti meg, és jogos igénye sem lehet rá.
Hogyan segíthetitek gyerekeiteket abban, hogy mindig a jót akarják és jóakaratukat érvényesíteni is tudják? Mondjatok példát olyan esetekre, amikor látszólag reménytelen helyzetekben és körülmények között is sikerült élni a szabadsággal!
Ferenc pápa írja Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításában: "Az uralkodó kultúrában a külsődleges, a közvetlen, a látható, a gyors, a felszínes és esetleges foglalja el az első helyet. A valóságos átadja a helyét a látszat szerintinek. Sok országban a globalizáció a kulturális gyökerek gyorsuló romlását hozta magával, más - gazdaságilag fejlett, ám etikailag elgyengült - kultúrákhoz tartozó irányzatok beáradásával együtt." (EG 62) A felszínen úgy látszik, a nők és a férfiak mai társadalmunkban szabadok, szabadon dönthetnek életformájukról. Ezt a szabadságot egyesek úgy értelmezik, hogy mindenki bármikor létesíthet kapcsolatot bárkivel, és ha neki úgy tetszik, kapcsolatát akár házasságnak is nevezheti. Ha pedig ezt megunta, felcserélheti egy újabb kapcsolatra. Hogy aztán ez a magatartás milyen következményekkel jár mások - a társ(ak), a gyerekek, az egész társadalom - életére, azzal korunk individualista embere nem foglalkozik. Aki figyelmen kívül hagyja a szabadsággal járó felelősségét, az szabados életmódjával mélyíti korunk társadalmának súlyos erkölcsi válságát.
Örvendetes, hogy a mai világban egyre kevesebb ember köt szülői, társadalmi, dinasztikus, vagy gazdasági kényszer hatására házasságot. Ma a házasság - különösen a keresztények házassága - a nő és a férfi szabad döntése alapján jön létre. Szekularizálódó világunkban azonban a házasságot egyre inkább csupán olyan érzelmi alapon létesített társulásnak tekintik, amely tetszés szerint bármikor, bármi mással helyettesíthető vagy kényünkre-kedvünkre módosítható. Ezzel szemben a keresztény kultúrában a házasság egyedülálló értéket képvisel, mert az érzelmi kielégülést és a párra tartozó szükségleteket messze felülmúló szolgálatot nyújt az egész emberiségnek. A házasságban teljesedik ki a férfi és a nő élete, az általuk alapított család a jövő záloga. Isten ajándéka legkedvesebb teremtményeinek a házasság, Ő alkotta természetüket olyanná, hogy vágyakozzanak arra az egyetlen "másikra", akivel kiegészülhetnek és megtalálhatják közös boldogságukat.
Mondjatok példákat "uralkodó kultúránk külsődleges, közvetlen, látható, gyors, felszínes és esetleges" megnyilvánulásaira! Mi segíti elő, hogy a dolgok mélyére lássatok? Hogyan tudjátok megóvni házasságotokat, családi életeteket a felszínességtől?
Ferenc pápa figyelmeztet: "A korunkban zajló szekularizációs folyamat a hitet és az Egyházat a magán- és intim szférára korlátozza, és a transzcendencia teljes tagadásával egyre inkább eltorzítja az etikát, elgyengíti a személyes és társadalmi bűn iránti érzéket, és fokozatosan növeli a relativizmust. Ezzel általános tájékozatlanságot kelt, különösen a könnyen megsebezhető serdülőkben és fiatalokban. Az Egyházat pedig egy sajátos, az egyéni szabadsággal ütköző előítéletet támogató intézménynek tekintik." (EG 64) Sokan úgy látják, hogy az Egyház tilalmaival, a házasságra és a szexualitásra vonatkozó előírásaival csorbítja az emberi szabadságot, nehézségeket támaszt ott, ahol korunk fejlett tudománya már megkönnyítené az életet. Valójában az Egyház nem tilt és nem ír elő semmilyen viselkedésformát, hanem segít megérteni a Teremtő szándékát, és igyekszik az embereket Jézushoz vezetni, aki azt mondta: "Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű." (Mt 11, 28-30) Jézus követői ugyanis az új parancs, a szeretet parancsa értelmében hordozzák egymás terheit, vállalják az igát. A szeretet pedig megédesít minden evilági nehézséget.
A leendő férjnek láthatóan jólesett a sok jókívánság, azt se tudta, kinek hogy köszönje meg. Végül főnökéhez fordult: Nagyon jól esik, hogy ilyen nagyra értékeled szabadságomat. Szabad vagyok, mert tudom, hogy mit jelent vőlegénynek lennem, és én ennek tudatában akartam vőlegény lenni. Azt is tudom, hogy ez milyen kötelezettséggel jár, és ezeket önként vállaltam. Minden erőmmel azon leszek, hogy leendő feleségemnek jó férje, majd leendő gyerekeimnek jó apja legyek, hiszen erre vágytam amióta eszemet tudom. Szabad vagyok, és mert élek szabadságommal, azzá lehetek, ami lenni akarok. És tudod, egymagamban csak torzó, félkész lehetnék, leendő feleségem szabadsága és az enyém együtt nagyobb szabadság, mint a kettőnk szabadságának összege, most már a határ a csillagos ég!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Munkatársai egymás után gratuláltak a leendő férjnek, amikor az irodában közelgő házasságkötése alkalmából felköszöntötték. Volt, aki csak jókívánságokat hangoztatott, volt, aki tréfálkozott, egyesek meg szép szavakba foglalták a házasság és a család dicséretét. A főnök, aki alig volt idősebb a leendő férjnél, figyelmeztette: Ma már szabadok vagyunk, a huszonegyedik század kultúr-nemzeteiben a férfiak és a nők szabadok, életükről, sorsukról maguk döntenek, senki és semmi nem kötelezheti őket valamilyen életformára. Te most úgy döntöttél, hogy házasságot kötsz, mert úgy látod, hogy ez most neked jó. Ne felejtsd el azonban, hogy ez a döntésed nem foszt meg szabadságodtól. Ahhoz, hogy sohase bánd meg döntésedet, legyél mindig tudatában szabadságodnak és élj bátran vele! Az ember szabadsága korunk egyik legnagyszerűbb vívmánya!
Az ember elképzelhet bármit, vágyakozhat sok mindenre, de mert értelmes lény, ismeri biológiai és fizikai korlátait, tisztában van saját szellemi adottságaival, számolni tud társadalmi környezetével, tehát képes önállóan elhatározni és végrehajtani egy emberi cselekedet. Abszolút szabadsága egyedül a mindenható Istennek van, Őt semmi nem korlátozhatja, számára nincs lehetetlen. Az emberi szabadság az értelemből és az akaratból eredő képesség. Értelmünk szabad, a Teremtő nem szabott határt tudásvágyunknak, értelmünk képes átfogni az egész világmindenséget. Akaratunk is szabad, szabadon dönthetünk a jó és a rossz között. Emberi méltóságunk alapja az, hogy Isten saját képmására teremtett minket, szabad értelmet és szabad akaratot kaptunk Tőle. Az ember azonban sok esetben, noha belátja, hogy egy adott esetben mi lenne a helyes cselekedet, noha akarja a jót, a maga erejéből mégsem képes a jóra, mert gyarló, rosszra hajló ember. Szent Pál írja: "Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik." (Róm 7, 19-20) A bennünk lakó bűnt pedig csak a kegyelem segítségével győzhetjük le. Hiába van szabad értelmünk, szabad akaratunk, ha a kegyelem nem segít minket jóakaratunk érvényesülésében.
A szabadságot nem emberek adják egymásnak, nem uralkodók vagy kormányok rendelik el, a szabadság Isten ajándéka, amelytől az embert semmi nem foszthatja meg, mert emberi méltóságának velejárója. A kegyelmet nem lehet pénzzel, hatalommal, vagy csalafintasággal megszerezni, a kegyelem Istennek az üdvösség érdekében adott ingyenes ajándéka, mely a teremtményt sem természete, sem érdeme alapján nem illeti meg, és jogos igénye sem lehet rá.
Hogyan segíthetitek gyerekeiteket abban, hogy mindig a jót akarják és jóakaratukat érvényesíteni is tudják? Mondjatok példát olyan esetekre, amikor látszólag reménytelen helyzetekben és körülmények között is sikerült élni a szabadsággal!
Ferenc pápa írja Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításában: "Az uralkodó kultúrában a külsődleges, a közvetlen, a látható, a gyors, a felszínes és esetleges foglalja el az első helyet. A valóságos átadja a helyét a látszat szerintinek. Sok országban a globalizáció a kulturális gyökerek gyorsuló romlását hozta magával, más - gazdaságilag fejlett, ám etikailag elgyengült - kultúrákhoz tartozó irányzatok beáradásával együtt." (EG 62) A felszínen úgy látszik, a nők és a férfiak mai társadalmunkban szabadok, szabadon dönthetnek életformájukról. Ezt a szabadságot egyesek úgy értelmezik, hogy mindenki bármikor létesíthet kapcsolatot bárkivel, és ha neki úgy tetszik, kapcsolatát akár házasságnak is nevezheti. Ha pedig ezt megunta, felcserélheti egy újabb kapcsolatra. Hogy aztán ez a magatartás milyen következményekkel jár mások - a társ(ak), a gyerekek, az egész társadalom - életére, azzal korunk individualista embere nem foglalkozik. Aki figyelmen kívül hagyja a szabadsággal járó felelősségét, az szabados életmódjával mélyíti korunk társadalmának súlyos erkölcsi válságát.
Örvendetes, hogy a mai világban egyre kevesebb ember köt szülői, társadalmi, dinasztikus, vagy gazdasági kényszer hatására házasságot. Ma a házasság - különösen a keresztények házassága - a nő és a férfi szabad döntése alapján jön létre. Szekularizálódó világunkban azonban a házasságot egyre inkább csupán olyan érzelmi alapon létesített társulásnak tekintik, amely tetszés szerint bármikor, bármi mással helyettesíthető vagy kényünkre-kedvünkre módosítható. Ezzel szemben a keresztény kultúrában a házasság egyedülálló értéket képvisel, mert az érzelmi kielégülést és a párra tartozó szükségleteket messze felülmúló szolgálatot nyújt az egész emberiségnek. A házasságban teljesedik ki a férfi és a nő élete, az általuk alapított család a jövő záloga. Isten ajándéka legkedvesebb teremtményeinek a házasság, Ő alkotta természetüket olyanná, hogy vágyakozzanak arra az egyetlen "másikra", akivel kiegészülhetnek és megtalálhatják közös boldogságukat.
Mondjatok példákat "uralkodó kultúránk külsődleges, közvetlen, látható, gyors, felszínes és esetleges" megnyilvánulásaira! Mi segíti elő, hogy a dolgok mélyére lássatok? Hogyan tudjátok megóvni házasságotokat, családi életeteket a felszínességtől?
Ferenc pápa figyelmeztet: "A korunkban zajló szekularizációs folyamat a hitet és az Egyházat a magán- és intim szférára korlátozza, és a transzcendencia teljes tagadásával egyre inkább eltorzítja az etikát, elgyengíti a személyes és társadalmi bűn iránti érzéket, és fokozatosan növeli a relativizmust. Ezzel általános tájékozatlanságot kelt, különösen a könnyen megsebezhető serdülőkben és fiatalokban. Az Egyházat pedig egy sajátos, az egyéni szabadsággal ütköző előítéletet támogató intézménynek tekintik." (EG 64) Sokan úgy látják, hogy az Egyház tilalmaival, a házasságra és a szexualitásra vonatkozó előírásaival csorbítja az emberi szabadságot, nehézségeket támaszt ott, ahol korunk fejlett tudománya már megkönnyítené az életet. Valójában az Egyház nem tilt és nem ír elő semmilyen viselkedésformát, hanem segít megérteni a Teremtő szándékát, és igyekszik az embereket Jézushoz vezetni, aki azt mondta: "Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű." (Mt 11, 28-30) Jézus követői ugyanis az új parancs, a szeretet parancsa értelmében hordozzák egymás terheit, vállalják az igát. A szeretet pedig megédesít minden evilági nehézséget.
A leendő férjnek láthatóan jólesett a sok jókívánság, azt se tudta, kinek hogy köszönje meg. Végül főnökéhez fordult: Nagyon jól esik, hogy ilyen nagyra értékeled szabadságomat. Szabad vagyok, mert tudom, hogy mit jelent vőlegénynek lennem, és én ennek tudatában akartam vőlegény lenni. Azt is tudom, hogy ez milyen kötelezettséggel jár, és ezeket önként vállaltam. Minden erőmmel azon leszek, hogy leendő feleségemnek jó férje, majd leendő gyerekeimnek jó apja legyek, hiszen erre vágytam amióta eszemet tudom. Szabad vagyok, és mert élek szabadságommal, azzá lehetek, ami lenni akarok. És tudod, egymagamban csak torzó, félkész lehetnék, leendő feleségem szabadsága és az enyém együtt nagyobb szabadság, mint a kettőnk szabadságának összege, most már a határ a csillagos ég!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140731

Metta Szutta - A szeretetről szóló példabeszéd

Így cselekedjen, aki tökéletességre törekszik, miután meglelte nyugodt helyét: legyen erős, egyenes, megingathatatlan, de gyöngéd legyen, megszólítható és alázatos. Legyen igénytelen és szerény, a tevékenység ne lepje el, okosan éljen, megzabolázva ösztöneit, de legyen gondtalan, derűs. Minden lény örömben, békében éljen, legyen boldog minden, mi él. Legyen élőlény bármiféle, vándorló vagy egyhegyben lakó, apró, közepes vagy nagyra nőtt, látható vagy rejtőzködő, közelben vagy messze élő, világra jött vagy magban lévő, legyen boldog minden, mi él. Ne ítélkezzen soha mások fölött, ne legyen önhitt, más kárára harag vagy ellenszenv miatt ne törjön. Ahogy az anya élete árán is megóvja gyermekét, ölelje magához lelkesen az élőlényeket. Mindenkihez jóságos legyen, előítélet ne nyűgözze szellemét. Ne korlátozza őt a tér, a fent, a lent, láthatárát ne szűkítse ellenszenv, gyűlölködés. Legyen nyitott szívű. Ebben a szellemben álljon, járjon, üljön, feküdjön és soha ne lankadjon el. Ez ami istennek tetsző lét e világban.

20140701

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Nagyon örülök fiúnk szép bizonyítványának- mondta az édesapa feleségének az évzáró után -, de tele vagyok a jövője miatti aggodalommal. Sok mindent megtanult, elsajátított készségeket, és biztos még sokat fog tanulni, mert helyén van az esze. De vajon elég-e ez a mai világban az érvényesüléshez? Azt látom, hogy ma nálunk többnyire azok lesznek sikeresek, akik ügyesek, furfangosak, megtalálják a "kiskapukat", nem pedig azok, akik komolyan megalapozott tudással, becsületes és szorgalmas munkával igyekeznek előrejutni. Mi mindig a becsületre, tisztességre próbáltuk a gyerekeinket nevelni, meg is kaptam a magamét a lányunktól, amikor gratulált főosztályvezetői kinevezésemhez mondván: jó, hogy legalább ezt elérted. Kár, hogy még mindig a hatéves, elavult autónkkal járunk és egy lakótelepi panellakásban lakunk. Tudod - válaszolt felesége -, tény, hogy nem élünk fényűzően, de gyerekeink nagyobb értéket kaptak azzal, hogy szeretetben élünk, hogy feltétlenül bízunk egymásban, hogy a családban örömben és bánatban, jóban-rosszban mindig számíthatunk egymásra.
Közhelyszámba megy a megállapítás: válságban élünk. Szent II. János Pál pápa sokszor hangsúlyozta, hogy nem a társadalom, a család van válságban, hanem az ember, aki úgy akar élni, mintha Isten nem létezne. Ferenc pápa többször megismétli az európai ember válságának valódi okát: beszélhetünk-e globalizációról, ha a testvériség legalapvetőbb forrását, az Atyaságot tagadjuk? Ha eltűnik az Atyaság, a transzcendens Atyaság az emberek világából - magyarul az Isten -, akkor torzul a személy és a szabadság fogalma, a szabadság egoizmusba, individualizmusba, önzésbe fordul át, s elveszik a szolidaritás. Az emberi személy a test, a lélek és a szellem egysége. Azok, akik az embert csak biológiai lénynek tekintik, szellemét és értelmét is materiális tényezők hatásának tekintik, megfosztják méltóságától, létének értelmétől. Az emberi személy méltóságának alapja az istenképiség, azaz, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ehhez a méltósághoz pedig alapvetően hozzátartozik az ember transzcendenciája és hivatása.
Soroljatok fel néhányat korunk válságjelenségei közül! Mi ezekben a közös? Milyen veszélyekkel jár, ha nem ismerjük fel gyökerüket?
Az ember hivatását Istentől kapja teremtésekor, amikor Isten a semmiből a létbe hívja őt, hogy célját elérve az Ő örök boldogságának részese legyen. Isten minden embert meghív a szentségre, a többi ember és a világ szolgálatára, ez az emberi lét értelme. Az ember hivatásának Jézus Krisztus követésével, az Ő új parancsának (Jn 13,34) teljesítésével felehet meg. Aki "test szerint" él, az az evangéliumban csak súlyos terhek, nehéz szabályok halmazát, szabadsága megkötését látja. Aki "lélek szerint jár" annak az evangélium öröm forrása, mert megadja a szükséges útmutatást a szabadon választott és megélt szeretet gyakorlásához. "Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait!" (Gal 5,16)
Amíg azonban az ember hivatását keresi, és meg akarja találni a teljesítéséhez vezető utat, számtalan és sokféle kihívás éri. Ferenc pápa Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításában felsorol néhány nagy kihívást: a kirekesztő gazdaságot, amely sokakat nyomorba taszít, a pénz bálványozását, azaz a pénzt legfőbb értéknek tekintő gondolkodásmódot, azt a politikát, amely nem az ember javát, hanem a pénzt szolgálja, a társadalmi egyenlőtlenséget és erőszakot, a különböző kultúrák közötti rossz kapcsolatokat, a nagyvárosok elidegenedését. Gondoljuk csak meg, milyen csábításoknak van kitéve egy mai fiatal, amikor szabad idejét akarja jól eltölteni; mennyi mindent kell megfontolnia pályaválasztáskor; milyen nehéz eldöntenie, hogy a rövid távon kecsegtető, vagy a hosszú távon értékesebb, de küzdelmesebb úton induljon-e el. Szemesnek áll a világ - mondják, de hol vannak a "szemesség" erkölcsi korlátai? Igaz-e, hogy nagyszüleink erkölcsi felfogása elavult, ha ehhez ragaszkodunk, nem juthatunk semmire? Tény, hogy nagyot változtak a házasság és a családalapítás körülményei, de az átlagember nehezen láthatja át, hogy mi nyújtja a nagyobb biztonságot, mi a boldog családi élet biztosítéka: a régi, vagy az új felfogás?
Hogyan tudtok segíteni gyerekeiteknek emberi hivatásuk felismerésében? Milyen szerepe van a hivatás kibontakozásában a családi háttérnek és az iskolának?
A nevelés talán legnehezebb feladata, hogy rávezesse a fiatalokat az igaz, a jó, a szép és a szent tiszteletére, hogy megtanítsa őket ezek mellett dönteni, a hamisat, a rosszat, a csúfot és az ordenárét elutasítani. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumában ezt olvassuk: "A világi hívőnek úgy kell cselekednie, ahogyan azt a bölcsesség diktálja a számára: ez a megkülönböztetés erénye, amely képessé teszi arra, hogy a valódi jót minden helyzetben felismerje és alkalmas eszközöket válasszon, hogy azt végbevigye. � Végeredményben a bölcsesség olyan erény, amely érett gondolkodást és felelősségtudatot kíván, amely által a helyzet tárgyilagos ismeretéből kiindulva és a jót tenni akarva képesek vagyunk meghozni döntéseinket." (ETTK 547 - 548)
Ennek a bölcsességnek az Evangélium a forrása. "Jézus tanítványának lenni állandó készséget jelent arra, hogy elvigyük másokhoz Jézus szeretetét, és ez spontán módon bárhol megtörténhet, utcákon, tereken, munka közben, egy úton." (EG 127) Az evangélium közlésének a család a legmegfelelőbb helye. Ha a családban a gyerekek megérzik azt az örömet, amely az evangéliumból árad, olyan erőforrást kapnak szüleiktől, amely képessé teszi őket a bölcs döntésekre és az ebből következő helyes cselekvésre. "Nem kell azt gondolnunk, hogy az evangéliumi üzenetet mindig előre meghatározott formulákkal, vagy olyan pontos szavakkal kell átadni, amelyek abszolút változtathatatlan tartalmat fejeznek ki. Ez az üzenet oly változatos formában adódik át, amelyeket lehetetlen volna leírni, vagy egy listába foglalni, s amelyeknek a maga megszámlálhatatlan gesztusával és jelével Isten népe kollektív alanya." (EG 129)
Hogyan tudjátok az evangélium szellemiségét munkahelyeteken, lakókörnyezetetekben, a mindennapi élet forgatagában (pl. a közlekedésben) megélni, terjeszteni? Hogyan érhetitek el, hogy az emberek elfogadjanak, együttműködjenek veletek akkor is, ha nem mindenben értenek veletek egyet?
Sokszor gondolok arra - folytatta az édesapa -, hogy azt olvassuk az evangéliumban "Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (Mt 6, 34) Most épp a fiúnk holnapjáért aggódom, azon, hogy hogyan tud majd boldogulni a mai csak a pénzszerzésre, a másik ember kihasználására és legyőzésére törekvő társadalomban, ahelyett, hogy annak örülnék, hogy rá tudtuk vezetni: nem a tanárt, az iskolát kell legyőznie, hanem saját magát. Abban bízom, hogy ezen az úton fog tovább haladni, mert a társadalmi igazságosság és a társadalmi szeretet csak az önmagukat legyőzni képes, jóakaratú emberek együttműködése által valósulhat meg.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140601

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Ha nem tudjuk a házban lakó családok többségét rávenni, hogy támogassák a ház felújítását, akkor a ház tönkremegy, a mi lakásunk értéke is csökken, mondta a férj feleségének a számára kudarcot jelentő lakógyűlés után. Szomszédjaik között voltak olyanok, akik semmivel nem törődtek, zajosak voltak, nem takarítottak, udvariatlanok, sőt gorombák voltak a többiekkel. A házban ellenséges hangulat uralkodott. Azt látom már � folytatta a férj �, hogy ezeket meggyőzni nem lehet, hát akkor le kell győznünk őket. Zaklatni és fenyegetni fogom őket, beperlem őket disznóságaikért, rongálásaikért, pazarlásaikért. Rá fognak kényszerülni az együttműködésre!
Társadalmunkban sok szép és jó mellett gyakori a békétlenség, az egymás mellett élők közötti küzdelem. Ahol emberek akarva-akaratlanul meg kell, hogy osszák egymással életterüket, óhatatlanul adódnak vitás kérdések. Ha ezek rendezése nem kölcsönös jóakarattal, hanem erőszakkal történik, ha a vita azzal ér véget, hogy az erősebb legyőzi a gyengébbet, nem lesz béke és nyugalom, és senki nem lesz elégedett. Még sokan emlékszünk az "osztályharcra": erőszakkal akarták az egyik társadalmi osztályt a másik fölé emelni, az eredmény pedig a társadalmi békétlenség fokozódása volt. Hányszor fogott az igazság nevében az egyik ország fegyvert a másik ellen, tömérdek szenvedést, pusztulást, igazságtalanságot és halált okozva! Sokszor támadnak egymásra a magukat kereszténynek valló családok és emberek is. "Mennyi háború zajlik Isten népe körében és a különböző közösségekben! Hány háború dúl irigységből és féltékenységből a lakóhelyen, a munkahelyen � még a keresztények között is! A világias lelkület néhány keresztényt arra indít, hogy háborúzzon más keresztényekkel, akik útjában állnak a hatalom, tekintély, élvezet vagy a gazdasági biztonság utáni vágyuknak." (EG 98)
Idézzétek fel olyan családi, lakóhelyi, vagy munkahelyi "harcokat", amelyekben erőszakkal, a másik felet meg nem értve próbálták egymást "jobb belátásra" bírni!
A család életét döntően befolyásolja, hogy milyen a kapcsolat a családtagok között. A társadalom élete pedig olyan lesz, amilyen a társadalmat alkotó családok élete. Korunkban eddig soha nem látott kommunikációs lehetőségek jelentek meg, bárhol vagyunk, másodpercek alatt kapcsolatba tudunk lépni egymással, tájékozódhatunk és tájékoztathatunk. De vajon elég bensőséges kapcsolatban van-e gyermekével az édesanya, amikor munkahelyéről gyors szavakkal telefonon igyekszik őt iskolai problémáiban eligazítani? Kialakulhat-e őszinte, mély barátság a fiatalok között, ha csak a képernyőn látják egymást? Az éltető kapcsolathoz találkozni kell, magunkból egyre többet adni, a másikból egyre többet befogadni, hogy az ismeretség barátsággá, a barátság testvériséggé válhasson. "Jó, ha kilépünk önmagunkból azért, hogy másokkal egyesüljünk. Az önmagunkba zárkózás azt jelenti, hogy megízleljük az immanencia (az önmaga határán belül maradás) keserű mérgét, s minden önző döntésünkkel az emberiség jár a legrosszabbul... Az Evangélium mindig arra hív, vállaljuk a másik arcával, minket megszólító fizikai jelenlétével, fájdalmával és kéréseivel, magával ragadó örömével való találkozás kockázatát, szüntelen testi közelségben. Az Isten testté lett Fiába vetett igazi hit elválaszthatatlan az önátadástól, a közösséghez tartozástól, a szolgálattól, a mások testével való kiengesztelődéstől. Isten Fia a maga megtestesülésében a gyöngédség forradalmára hívott meg minket." (EG 87, 88) Az egymással őszinte, krisztusi kapcsolatban álló emberek és közösségek között is lehetnek viták, félreértések és nézeteltérések. Ezek megoldásának útja azonban nem lehet veszekedés, erőszak, harc, egymás legyőzésének szándéka.
Hogyan tudjátok gyerekeitek kapcsolatait jó irányba terelni? Hogyan lehet a barátokat, barátnőket úgy megválogatni, hogy a gyerek ne érezze szülői önkényeskedésnek vagy erőszaknak intézkedéseiteket?
A család csak akkor tudja Isten terve szerinti küldetését betölteni, ha a családban nyugalom és béke uralkodik, ha a családtagok harmonikusan együttmunkálkodnak. Ennek előfeltétele az egymással való őszinte, mély szeretetkapcsolat. A kapcsolat nem a véletlen műve, és ha nem ápolják gondosan, nem is lesz tartós. A keresztény család tudatosan építi-ápolja kapcsolatait, konfliktusait nem söpri a "szőnyeg alá". Kapcsolataik így válhatnak erőforrásokká. Mindnyájunkhoz szól Ferenc pápa buzdítása: "A világ minden keresztényét szeretném kérni, tegyen tanúságot vonzó és fénylő testvéri közösségéről, hogy mindenki megcsodálhassa, hogyan törődtök egymással, hogyan bátorítjátok és támogatjátok kölcsönösen egymást: >>Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.<< (Jn 13,35) Ez az, amit Jézus buzgó imádsággal kért az Atyától: >>hogy mindnyájan egyek legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.<< (Jn 17,21)" (EG 99)
Korunk elvilágiasodott társadalmában eluralkodott az önzés és a materialista haszonelvűség. Ezekhez csatlakozik még az, hogy vannak, akik áligazságokat hirdetnek, és ezekre építve akarnak egy újfajta társadalmat kialakítani. A világban, a népek és nemzetek között, a kisebb és nagyobb közösségek között, sőt a családok között és nemritkán a családon belül is állandó a versengés a pénzért, a hatalomért és a jólétért. "A világot a háborúk és az erőszak szaggatja szét, vagy a széles körben elterjedt individualizmus sebei gyötrik megosztva az embereket és szembeállítva őket egymással, hogy aztán a saját jólétüket keressék. Óvakodjunk az irigység kísértésétől! Egy hajóban evezünk és egyazon kikötő felé tartunk! Kérjük a kegyelmet, hogy tudjunk örülni mások gyümölcseinek, hiszen ezek mindnyájunké." (EG 99)
Mi segít megerősíteni a családi összetartozást a bajok, nehézségek idején? Milyen eszközök állnak rendelkezésetekre alattomos, látszólag jóakaratú támadókkal, illetve a nyíltan fenyegető agresszív ellenféllel szemben?
A békét sem a családokban, sem a társadalomban nem lehet az ellenvélemények erőszakos elhallgattatásával elérni. Ha az erősebb és hatalmasabb a gyengébbre rákényszeríti akaratát, ha a gazdag csak akkor hajlandó biztosítani a szegény életfeltételeit, ha a szegény neki mindenben behódol, akkor a béke hamis lesz, az igazság szenved csorbát. Az önző, csak a maga javát kereső ember, a csak a saját családja érdekeit szem előtt tartó család feszültséget okoz szűkebb és tágabb környezetében, ez pedig békétlenséghez vezet. A keresztény ember a közjó érdekében tevékenykedik, mert így az egész közösség javát, tehát a saját javát is, és a társadalmi békét is szolgálja. Tiszteletben tartva az emberi méltóságot minden embertársában az Isten-képmást látja. Nem akarja senkire saját akaratát rákényszeríteni, mert tudja, hogy Isten minden embertestvérének szabad akaratot adott, és mindenkitől azt várja, hogy szabadon döntsön az igazság mellett. Aki pedig bajba került, annak a keresztények önzetlenül segítenek, szolidárisak vele, de nem helyette cselekszenek, hanem vele együtt. A társadalmi szolidaritás és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása a béke záloga.
Sokszor úgy látszik, hogy a rossz, az igazságtalan győzedelmeskedik, a jók erőfeszítései eredménytelenek. A mi emberi belátásunk véges, sok mindent nem értünk, nem látjuk a dolgok végkifejletét. Ilyenkor jusson eszünkbe Szent Ágoston mondása: Semmi nem győzhet, csak az igazság, semmi nem üdvözíthet, csak a szeretet. Minden gond, nehézség, nézeteltérés megoldásának kulcsa Jézus szava: "Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket." (Jn 15,12) Ezt a parancsot értelmezi Szt. Pál arra az esetre, ha valaki igazságtalanul ellenünk támad: "Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged, te győzd le a rosszat jóval!" (Róm 12,21)
Hogyan, milyen eszközökkel tudnánk hatékonyabban megjeleníteni társadalmunkban a házasság és család értékét?
A feleség hosszan hallgatott, hagyta, hogy a csöndben férje kissé megnyugodjon. Holnap ebédet főzök a szomszédéknak � szólalt meg �, tudod, hogy az asszony kórházba került, a férfi munkanélküli, a gyerekek meg éhesek. Segítenünk kell rajtuk, mert bajban vannak, kisebb gondjuk is nagyobb, mint a felújítás ügye. Hogyan várhatnánk, hogy megértsenek minket, ha mi sem akarjuk őket megérteni?
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140503

A jó házasság titka

A vasútállomáson egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást.
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
 A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja, meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk.
- Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
- Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú. A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el.
(levélben kaptam)

20140501

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Azt mond meg nekem apu, hogy miért ragaszkodtok körömszakadtáig a házasság konzervatív felfogásához? Ez nagyon szép, eszmei dolog, csak a mai valóság egészen más - mondta egy fiatal lány édesapjának. � Te is tudod, hogy a megkötött házasságok nagyobb része felbomlik, pedig egyre kevesebb házasságot kötnek. Egyre kevesebb gyerek születik, azok jó része is házasságon kívül. Mindez azt bizonyítja, hogy az "eszményi házasság" nem felel meg a ma emberének. Jó, tudom, hogy nektek ez bevált, de ti kivételek vagytok. Annak a valószínűsége, hogy két ilyen ember találkozik, mint ti ketten, nagyon kicsi, semmiképpen nem általános jelenség. Nekem biztos nem lesz ilyen szerencsém, nem is számítok rá.
Idézzétek fel fiatalok fentihez hasonló kijelentéseit baráti, rokoni, ismerősi körből! Mi hathatott ezekre a fiatalokra?
A valóság fontosabb az eszménél - írja Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli buzdításában. "A valóság egyszerűen van, az eszmét kidolgozzuk. A kettő között állandó párbeszédnek kell folynia, nehogy az eszme elszakadjon a valóságtól. Veszedelmes dolog az üres szavak, képek és gondolatmenetek világában élni." (EG 231) A valóság pedig az, amit a Biblia a maga nyelvén így fogalmaz meg: "Azt mondta az Úr Isten: ''Nem jó, hogy az ember egyedül van, alkossunk hozzá illő segítőt is.'' " (Ter 2, 19). Erre a valóságra épül a házasság eszméje. A valóság az, hogy az ember egyedül nem képes kiteljesedni, szüksége van a másik emberre, aki segíti, aki hozzá illik, azaz akivel kiegészítik egymást. Minden korban és a föld minden részén az emberek arra vágytak, hogy legyen egy társuk, hogy megtalálják azt az egyet, az "igazit", aki kiegészíti őket. Az emberiség történelme azt is igazolja, hogy azok a családok váltak a társadalmi és emberi fejlődés szilárd alapjaivá, amelyeket az "egy testté lett" (l. Mt. 19,3) emberpárok őszinte és önkéntes elhatározásból alapítottak. Azok az elméletek, amelyek a házasságot ki akarták iktatni a társadalom életéből, amelyek a családot csupán rosszul működő gazdasági egységként kezelték, sorra megbuktak, mert nem vették figyelembe a valóságot.
Mit tapasztaltok: kiknek az érdekében áll a házasság- és családellenes eszmék terjesztése? Kik a haszonélvezői annak, hogy a házasságok nem tartósak, hogy a társadalom elöregedik, hogy az emberi kapcsolatok meglazulnak?
"Az eszme - a kimunkált fogalmi rendszerek - feladata a valóság megragadása, megértése és irányítása" - írja Ferenc pápa (EG 232). A valóságtól elszakadt eszmék félrevezetik az embereket, az emberi méltóságnak meg nem felelő életvitelre késztetik őket. A tényeket figyelmen kívül hagyó eszmék nem tudnak visszahatni a valóságra, mert így nem alakulhat ki konstruktív párbeszéd az eszme és a valóság között. Így megakad a fejlődés, a tökéletesebb felé való haladás. A valóság az, hogy "Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette, férfinak és nőnek teremtette." (Ter 1, 27) Vannak azonban elméletek, amelyek szerint a nemek nem velünk született adottságok, a nemekhez tartozó szerepeket a társadalom kényszeríti rá az egyes emberre. Ezen téveszmék nem csak elszakadnak a valóságtól, hanem megkísérlik azt manipulálni, amikor azt hirdetik, hogy ha a nemek okozta "rabságból" az embereket sikerül felszabadítani, akkor mindenki hatékonyabban tudja a társadalmat szolgálni.
A keresztény házasság-eszmény arra a tényre alapul, hogy a teremtő Isten képmása a házaspár: a férfi és a nő együtt. Nem pusztán a férfi, nem pusztán a nő, hanem ketten együtt, hiszen a kettő már egy test (Ter 2,24). A házastársi egységben a férfi és a nő a kölcsönös önátadásában és teljes, végleges életközösségében Isten és az Ő szeretete tükröződik vissza. Így részesednek a házastársak Isten teremtő munkájában ez pedig a társadalom legmagasabb rendű szolgálata.
Mondjatok példát arra, hogy a valóságot és a tényeket figyelmen kívül hagyó eszmék szószólói megszavaztatják az e kérdésekben való döntésre nem felkészült testületeket tételeik igazolására! Ismertek-e áltudományos élet- és családellenes elméleteket? Hogyan léphetünk fel ezek ellen?
"A valóság az eszme felett áll" (EG 233). Vannak szószólói annak a téveszmének is, amely szerint a nők joga rendelkezni a bennük megfogant gyermek életéről és haláláról, azt állítják, hogy a születendő élet védelme ideologikus, sötétségbe borító és korszerűtlen nézet. A valóság az, hogy a legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, ez a jog pedig minden emberi lényt megillet élete minden helyzetében és fejlődése minden fázisában. A születendő gyermekek mindenki között a legvédtelenebbek és legártatlanabbak. Az anyaság feltételezi az apaságot, mégsem dönthet sem az apa, sem az anya, sem ketten együtt gyermekük életéről. Minden ember Isten teremtménye, akit Isten saját képmására teremtett, egyedül Ő rendelkezik élete felett. "Az ész önmagában elegendő minden emberi élet sérthetetlen értékének felismerésére, de ha hittel is nézzük, akkor az emberi személy minden megsértése Isten előtt bosszúért kiált és az ember Teremtőjének, Istennek is a megsértése." (EG 213)
Mit tehetünk azoknak a nőknek az érdekében, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, hogy nem látják értelmét gyermekük világrahozatalának?
Tévedsz, kislányom - mondta édesapja lányának -, mikor azt mondod, hogy az eszményi házasság a ma emberének nem felel meg. Isten minden ember szívébe ültette a jó, a szép, az igaz és a szent utáni vágyat. Azok, akiknek élete valamiért kisiklott, tagadni igyekeznek az igazságot, a jó és a szép létezését, ezzel akarják igazolni kudarcaikat. Ezek az emberek szembe szállnak a valósággal, valótlanságokra épülő elméleteket találnak ki, ezeket sokszor szép jelszavak - szabadság, emberiesség, testvériség és hasonlók - mögé sorakoztatják fel, megtévesztve ezzel sokszor a jó szándékú embereket is. Ne higgy a hamis prófétáknak! Csak nézd meg, hogyan élnek ők: békesség, nyugalom, boldogság, virágzás veszi körül őket, vagy egymással szembefordulás, tülekedés, kíméletlenség, keserűség, kiábrándultság! És ne feledd: szüleid boldogsága sem véletlen szerencse műve. Hittünk abban, hogy Isten a saját képmására, a szeretetre teremtett minket, hogy az a hivatásunk, hogy szeressünk, s így visszatükrözzük Istent és az ő szeretetét. Azt kerestük, hogy hogyan tehetünk eleget hivatásunknak. Amikor találkoztunk, megértettük, hogy Isten egymásnak ajándékozott minket, nekünk is el kell magunkat ajándékoznunk. Ez a mi boldogságunk titka. Hiszem és tudom, hogy a szíved mélyén te is arra vágysz, hogy megtaláld hivatásod teljesítésének módját. Ne félj a hamis próféták okozta hangzavarban kimondani, hogy szeretetben akarsz élni, és szeretetből el akarod magadat ajándékozni. Csak te is akard, hidd és kérd Isten segítségét, meglátod, olyan "szerencséd" lesz, mint a szüleidnek!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140401

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!


Egy szép napon a férj - megbecsült kutatóintézeti vezető - közölte feleségével, hogy változtatniuk kell életmódjukon. Eddig elviseltem - mondta -, hogy te azért, hogy az egyetemi karriered töretlenül íveljen felfelé, a háztartás és gyerekeink gondozása mellett tudományos fokozatot szereztél annak árán, hogy én erősen besegítettem itthon. Így természetesen nem haladhattam úgy a kutatómunkámban, ahogy kellett volna. De ez így nem mehet tovább. Nem azért kötöttem házasságot, hogy a konyhában tölthessem a szabad időmet, sőt, a munkám rovására mosogassak és takarítsak. Neked se megoldás az, hogy fél kézzel a bölcsőt ringatod, fél kézzel meg a disszertációdat írod. Felesége értetlenül nézett rá. Mit gondolsz - kérdezte -, mit tegyünk? Van valamilyen elgondolásod? Döntenünk kell - válaszolta a férj -, melyikünkből lesz tudós, melyikünk lesz a család gondozója!
Sok házaspár szembesül korunkban ilyen, vagy hasonló gondokkal. Régebben ez a probléma nem volt általános. Az emberek nagy többsége a hagyományokat követve akarta berendezni családi életét, ezt érezte természetesnek. A társadalmi elvárások is összhangban voltak a kialakult hagyományos férfi és női szereppel, az apai és anyai hivatás hagyományos értelmezésével, a házasság és a család intézményéről vallott hagyományos felfogással. Ezek a hagyományok a Bibliában gyökeredznek (Ter 2,24). A II. Vatikáni Zsinat így tanít erről: "Maga Isten a szerzője a házasságnak, mely különböző javakkal és célokkal rendelkezik, s ezek igen nagy jelentőségűek az emberi nem fönnmaradása, az egyes családtagok személyes fejlődése és örök sorsa, s magának a családnak és az egész társadalomnak méltósága, biztonsága, békéje és jóléte szempontjából.
Így tehát a férfi és a nő, akik a házassági szövetség révén "már nem két test, hanem csak egy" (Mt 19,6), személyük és tevékenységük bensőséges kapcsolatában egymás kölcsönös segítségére és szolgálatára vannak, egységüket átélik és egyre szilárdabban magukénak érzik. Ez a bensőséges egység, mint két személy kölcsönös ajándékozása és a gyermekek java megkívánja a házastársak teljes hűségét, és sürgeti fölbonthatatlan egységüket." (GS 48)
Mondjatok példát baráti, rokoni, ismerősi körből olyan házaspárokra, akik mindketten szép és példás családi élet mellett tiszteletre méltó karriert futottak be!
A Teremtő elgondolásai alapján kialakult hagyományok és a társadalmi elvárások közötti összhang napjainkra megbomlott, és egyre távolabb kerül egymáshoz. Ferenc pápa Evangelii Gaudium (Az evangélum öröme) c. apostoli buzdításában felhívja a figyelmet arra, hogy noha hatalmas a haladás a tudományban és technikában, az egészségügyben és a kommunikáció területén, az emberek mindennapos bizonytalanságban élnek, terjednek bizonyos betegségek, sokak szívében elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, még az úgynevezett gazdag országokban is; kialszik az életöröm, növekszik a tisztelet hiánya, az egyenlőtlenség és az erőszak. Mindezzel együtt jár, hogy az emberi kapcsolatok, így a családi kapcsolatok is törékennyé, bizonytalanná váltak. Minthogy pedig a család a társadalom alapsejtje, az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést, az egymáshoz tartozást, és ahol a szülők a maguk kultúráját adják gyermekeiknek tovább, mindez nem csak a családok, hanem a társadalom széteséséhez is vezet. (vö. EG 52, 66)
Soroljatok fel olyan tudományos "eredményeket", társadalmi, kulturális tényezőket, amelyek a család kárára vannak, és ezen keresztül rombolják a társadalmat! Milyen hatással vannak az emberi kapcsolatok a társadalmi kohézióra?
A házassági szövetség, amelyet a Teremtő alapított, és amely a házastársi szeretet és élet bensőséges közössége, a férfi és a nő visszavonhatatlan személyes beleegyezése által jön létre. Szabadon, önként, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat, és kölcsönösen elfogadják egymást. Ebben az elajándékozottságban teljesednek ki. A minden transzcendenciát elutasító individualizmus és erkölcsi relativizmus ezzel szemben azt sugallja, hogy az egyén java előbbre való, mint a közjó, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartása mindenkinek a saját megítélésére van bízva. Ennek a szemléletnek köszönhető, hogy mai társadalmunk élhetetlenné és életképtelenné kezd válni. Mennyire igaznak bizonyul Jézus szava: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt." (Lk 17, 33)
Ferenc pápa mondta idén Szent Valentin püspök ünnepén, febr. 14-én, amikor Szent Péter téren jegyespárokkal találkozott: "A házasságon bizony mindennap dolgozni kell, mondhatni kézműves munkáról van szó, aranyművességről, hiszen a férjnek az a feladata, hogy feleségét egyre érettebb nővé tegye, a feleségnek pedig az a feladata, hogy férjét egyre érettebb férfivá tegye. Növekedni emberségben is, mint férfi és mint nő. És ez köztetek megy végbe. Ezt hívják közös növekedésnek. Nem az égből pottyan az öletekbe! Az Úr megáldja, de a ti kezetek munkája, abból származik, hogy miként viselkedtek, milyen életmódot folytattok, hogyan szeretitek egymást. Úgy élni, hogy együtt növekedjünk! Mindig úgy cselekedj, hogy a másik növekedjen. Dolgozzatok ezen! És így - nem tudom - lehet, hogy egy nap sétáltok majd falutok utcáján, az emberek pedig összesúgnak mögöttetek: "Nézd, milyen szép asszony, milyen erős!" "Amilyen férje van, érthető!" Rólad pedig: "Nézd, micsoda férfi!" "Amilyen felesége van, nem csoda!" Erről van szó! Együtt kell növekednetek, mindkettőtöknek a másik növekedését kell segítenie. Gyermekeiteknek pedig ez lesz az öröksége: olyan apukájuk és anyukájuk volt, akik együtt növekedtek, az egyik a másikat érettebb férfivá és érettebb nővé tette!"
Szüleitek, nagyszüleitek hogyan egyeztették össze családi és munkahelyi kötelezettségeiket, ambícióikat? Milyen segítség várható ebben a munkahelyektől, munkaadóktól?
Igazad van - mondta a bevezetésben említett házaspárból a feleség -, ez így nem mehet tovább. Sodródunk, a különféle kötelezettségek között őrlődünk, és nem látjuk, hogy így mire fogunk jutni. Azt azonban látjuk, hogy válságba jutottunk, és ha ez így megy tovább, válságba kerül a házasságunk is. Arra pedig nem számíthatunk, hogy rövidesen olyan új munkaügyi szabályok és szociális intézkedések lépnek életbe, amelyek egy csapásra megoldják a problémát. Azt gondolom, hogy a mi problémánkat nekünk kell megoldanunk. Először is keressük meg együtt, hogy Isten milyen utat jelölt ki számunkra, mit vár tőlünk, hogyan tudjuk megvalósítani azt az elképzelést, amit teremtésünkkor megálmodott, és hogyan tudunk egymásnak segíteni abban, hogy valóra váltsuk Isten álmát. Arról meg vagyok győződve, hogy Isten egymásnak szánt bennünket, és azt akarja, hogy egymást boldoggá tegyük. Ezen az úton kegyelméből megindultunk. Most arra kérjük: adja tudtunkra, hogy Ő mit vár tőlünk. Ne a saját elképzelésünket akarjuk mindenáron megvalósítani, hanem Isten akaratát. Ő nem fog cserbenhagyni minket. Figyeljünk Rá, és meg fogja adni a szükséges kegyelmeket. Nélküle úgysem juthatunk semmire. A pár perccel ezelőtt még oly indulatos férj átölelte feleségét, és halkan csak annyit mondott: Bocsáss meg, rossz napom volt, fáradt és ingerült voltam. Eddig is naponta tapasztalhattuk, hogy Isten velünk van, hát hogyne találnánk meg egységben Vele minden problémánkra a megoldást?
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140301

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Egyik barátom negyvenéves érettségi találkozójukról beszámolva elmondta, hogy azok között, akik eljöttek, csak ketten voltak, akik ma is első házasságukban élnek. A többség két, néhány osztálytárs három házasságot tudhat maga mögött. Van, aki egyedül van, noha volt házassága, van, aki meg sem próbálkozott vele. Barátom megkérdezte osztálytársát, aki büszkén beszélt vállalkozása sikereiről és három házasságából származó 7 gyerekéről, hogy boldognak, megelégedettnek érzi-e magát? Tudod öregem - hangzott a válasz -, a boldogság nagyon relatív fogalom, mindenkit más tesz boldoggá. Anyagilag jól állok, bár állhatnék még jobban is. Az első feleségem helyett találtam jobbat, a második talált helyettem jobbat, a harmadikkal egész jól kijövök, azt hiszem, nincs már esélyem egy jobb negyedikre, tehát meg kell vele elégednem. És a gyerekeim? Örülök, hogy mindent meg tudok adni nekik, amire szükségük van, a boldogságukról meg gondoskodjanak majd maguk. Tudom, hogy te még mindig csak az első asszonynál tartasz, félő, hogy már nem is viheted sokra. De ha neked ez a boldogság, � nem irigyellek. A volt osztálytársak ebben aztán meg is egyeztek: nem irigylik egymást.
A "sikeres" vállalkozó azért nem irigykedik, mert barátomnak már kevés esélye van arra az útra lépni, amelyen ő kereste (de nem találta meg) a boldogságot, barátomnak pedig nincs oka irigyelni társát, aki kudarcos házassági kísérletei után sem mondhatja magát boldognak. Mindkettőjükben ott élt a vágy a boldogságra, a meghitt házastársi kapcsolatra, az egyikükben azonban az eszmény eltorzult, élete kisiklott, sőt mások boldogságát is zátonyra futtatta. Minden ember szíve mélyén szeretné megtalálni a párját, akivel egybeforrva kereshetik életük értelmét, akivel egységben, magukat kölcsönösen egymásnak ajándékozva törekedhetnek életük célja felé. A házasság már az őskorban megjelent, mielőtt még kialakult volna a társadalom. Nem a társadalom hozta létre a házasságot, hanem a házasságokból születő családokból alakult ki a társadalom. Isten az embert teremtésekor megajándékozta az életre szóló társ utáni vággyal, Ő alkotta a férfit és a nőt olyannak, hogy egymást kiegészítve tudjanak boldogok lenni. Az ember értelmes természetével adott törvényről, a természetes erkölcsi törvényről van szó. "A házasságra szóló meghívás már a férfi és a nő természetében adva van, ahogyan ezek a Teremtő kezéből kikerültek. A házasság nem pusztán emberi intézmény, jóllehet a századok folyamán a különböző kultúrák, társadalmi struktúrák és szellemiségek szerint számtalan változáson ment keresztül. E változások nem érintik a maradandó és általános vonásokat." (KEK 1603)
Beszéljétek meg, milyen lenne olyan társadalomban élni, amelyben a házasság és család intézménye nem létezne! Miért nem találja meg az "igazit" az, aki csak a maga boldogágát tartja szem előtt?
Aki megismeri a minden ember szívébe írt természetes erkölcsi törvényben foglaltakat, szabad akaratával dönthet: megtartja-e a törvényt, vagy ellene cselekszik. "vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, mely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok önmagatokat ámítva. � Aki gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által." (Jak 1, 21-25) A jó megtételére és a rossz kerülésére az ember belülről, lelkiismeretének szavára érez késztetést, míg a jogi törvények csak külsőleg kényszerítenek, akaratunk ellenére is érvényesíthetők. Bárhogyan is próbálja szabályozni egy társadalmi csoport a házasságot, ha a szabályzás ellent mond a természetes erkölcsi törvénynek, más szóval összeütközésbe kerül az emberi természettel, válságba fogja sodorni a házasságokat és a családokat.
"A házasság és a család intézményének méltósága nem mindenütt egyforma fénnyel ragyog, mert a többnejűség, a válás járványa, az úgynevezett szabadszerelem és egyéb erkölcsi eltévelyedések elhomályosítják; továbbá a hitvesi szerelmet igen gyakran megszentségteleníti az önzés, a hedonizmus és a meg nem engedett fogamzásgátlás. Ezeken kívül a mai gazdasági, társadalom-pszichológiai és polgári állapotok is súlyos zavarokat okoznak a családban. A föld egyes részein, a népesség növekedéséből származó aggasztó problémákat lehet megfigyelni. Mindez szorongással tölti el a lelkiismeretet. Mindazonáltal a házasság és a család intézményének jelentősége és ereje abból is kiviláglik, hogy a mai társadalom mélyreható változásai a velük járó nehézségek ellenére is, újra meg újra, különféle formákban megmutatják ennek az intézménynek igazi természetét." (GS 47)
Soroljatok fel olyan jogi, egészségügyi, közigazgatási szabályzásokat, amelyek összeütköznek a természetes erkölcsi törvényekkel! Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni abban, hogy megértsék a természetes erkölcsi törvényeket?
Korunkban gyakran beszélnek a házasság és a család válságáról. Valóban, ha csak azt tekintjük, hogy a megkötött házasságok hány százaléka bomlik fel néhány évvel az esküvő után, arra következtethetünk, hogy sok házasság fut zátonyra. Ilyenkor az egyes házasságok válságáról, de nem a házasság intézményéről van szó. Ha megvizsgáljuk az okokat, hamar kiderül, hogy már a párkapcsolat létrejöttekor sem volt minden rendben. A természetes erkölcsi törvény figyelmen kívül hagyása válságba sodorja az embert, az ember pedig magával viszi válságát házasságába és családjába. Nagyon fontos, hogy a házasságra készülők hallgassanak lelkiismeretük szavára és tudjanak szabadon a jó és igaz mellett dönteni. Ezért hárul nagy felelősség azokra, akik a fiatalokat felkészítik házasságukra. Ők segítik a fiatalokat a természetes erkölcsi törvény megértésében, és abban, hogy "igen"-jük biztos alapokra épüljön.
Sokan azért, mert a saját házasságuk nem sikerült, a házasság intézményének kudarcáról, válságáról beszélnek. Mondjatok példát családi, baráti, ismerősi körben olyan házasságokra, amelyek a mai viszonyok között is biztosítani tudták az egész család boldogulását, a házasság intézményének erejét! Mit gondoltok, mi a titkuk?
Megkérdeztem barátomat, minek köszönheti, hogy "még mindig csak az első asszonynál tart?" Akkor, amikor már elhatároztuk, hogy összeházasodunk - válaszolta -, de még nem voltunk jegyesek, elpanaszoltam lelki atyámnak, hogy szerelmes lelkesedésemet kezdi beárnyékolni a szorongás: vajon képes leszek-e egy életen át hűséges szeretetben élni? Hiszen én már óvodás koromban is "szerelmes" voltam, mindig volt egy-egy lány, akiért lelkesedtem. Most mi a biztosíték arra, hogy soha többé nem fog lángra gyújtani egy lány sem, hogy örökre hűséges maradok? Lelki atyám hosszan hallgatott, aztán megkérdezte: Mondd, akarod, vagy nem? Hát persze hogy akarom - válaszoltam -, mindig is eszményképem volt az férfi, aki szívében sem tör soha házasságot, ahogy az az Evangéliumban (Mt 5, 28) olvasható. Az atya erre felemelte a hangját: Akkor meg ne nyavalyogj, hanem cselekedj! Különbséget tudsz tenni a jó és a rossz között, szabad akaratod van, választhatsz. Ne nyavalyogj, hanem bízzál Istenben, akard és tedd a jót! És én - fejezte be barátom -, akartam. Hála Istennek még mindig csak az első asszonynál tartok!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20140205

Szeretlek, amikor rád gondolok,
Szeretlek, mikor téged olvasok,
Szeretlek, amikor csak neked írók,
Kérlek soha ne felejts galambom.


Szeretlek, látlak álmomban aranyom,
Szeretlek, ölellek mindenkor angyalom,
Kérlek soha ne hagyd veszni galambom.


Szeretlek, várlak csak reáNk gondolok,
Szeretlek soha nem feledlek galambom.


Szeretlek szívem, ezt mindig bizonyítóm!
Szeretlek, amikor rád gondolok,
Szeretlek, mikor téged olvasok,
Szeretlek, amikor csak neked írók,
Kérlek soha ne felejts galambom.


Szeretlek, látlak álmomban aranyom,
Szeretlek, ölellek mindenkor angyalom,
Kérlek soha ne hagyd veszni galambom.


Szeretlek, várlak csak reáNk gondolok,
Szeretlek soha nem feledlek galambom.


Szeretlek szívem, ezt mindig bizonyítóm!

20140201

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Ha régi iskolatársak az utcán összetalálkoznak, szinte meg se várják "hogy vagy" kérdésükre a választ, rögtön panaszkodásba kezdenek: az újabb rendeletek nem kedveznek az üzleti vállalkozásnak. Két ismeretlen asszony a piacon nem győzi egymást túllicitálni az árukínálat és az árak, de legfőképpen az árusok szidásában. A szülők elégedetlenek gyerekeik iskolájával: nem azt tanítják és nem úgy, ami és ahogy az � szerintük � a gyerek mihamarabbi érvényesülését szolgálná. Az idős asszony felháborodottan meséli, hogy az orvosi rendelőben órákat kellett várnia, mire ahelyett, hogy gyógyítani kezdték volna, a szakrendelőbe küldték vizsgálatokra. Akárhova nézünk, úgy tűnik, semmi nem működik jól, minden lehetne jobb, igényeinknek, elvárásainknak megfelelőbb. Úgy érezzük, hogy a társadalom, amelyben élünk nem figyel ránk, nem törődik velünk. Ha gondjaink, nehézségeink vannak, nincs kihez fordulnunk, jó, ha egyáltalán valaki meghallgat. Vannak mindenféle hivatalos és magán intézmények, amelyek feladata a bajba jutottakon való segítés, ezekre azonban nehéz rátalálni, és nehéz bennük megbízni.
Mondjatok olyan területeket, ahol minden jól működik, ahol mindig jól érzitek magatokat! Mi lehet ezeknek a területeknek a titka?
Szerencsés ember, aki olyan családban élhet, ahol nyugalom és béke van, ahol a családtagok egymás javát akarják, tudva, hogy a család java a családtagok javának összességéből adódik. Az ilyen családban mindenkinek van kire támaszkodnia, ha tanácsra, segítségre van szüksége, mindenki figyel a másikra anélkül, hogy megfosztaná önállóságától. Itt mindenki fontosnak érzi a maga szolgálatát, és hálás a többiek szolgálatáért. A családi összetartozás önmagában biztonságérzetet ad, segíti a családtagok kiteljesedését. A családtagok nem azon versengenek, hogy kinek jut valamiből több, hanem azon, hogy ki tud többet adni magából, szolgálatkészségéből. Nem legyőzni akarják egymást, hanem közös erővel akarják a család előrehaladását szolgálni. Az ilyen családban élni jó és öröm, még akkor is, ha gondok, nehézségek szakadnak a családra, mert újra és újra megtapasztalják, hogy mindig számíthatnak egymásra, hogy egymáshoz fűződő kapcsolatuk nem attól függ, hogy az éppen most előnyös vagy hátrányos számukra.
Milyen összefüggés van a családon belüli kapcsolatok és a családtagok istenkapcsolata között? Hogyan tudsz segíteni a valamilyen okból kilátástalan helyzetbe került családnak, hogy túljusson a krízisen?
Még ha társadalmunkat sok jó család alkotja is, messze vagyunk attól, hogy a társadalomban béke és nyugalom uralkodjon. Mai posztmodern társadalmunkat egyre inkább a piaci érdekek vezérlik, az embert akkor tekintik értéknek, ha van piacképes tudása, munkaereje, befektetni való vagyona. Egyre nagyobb a szakadék a tehetősek és a szerény lehetőségekkel rendelkezők között, egyre nehezebben tud kitörni nehéz körülményei közül az, aki nem "piacképes". Ez pedig a társadalom egészének fejlődését akadályozza, a társadalmi igazságtalanság növeli a társadalmi feszültséget. "Hamis az a társadalmi béke, amely csak arra szolgál, hogy igazoljon egy, a gyengéket hallgatásra kényszerítő társadalmi berendezkedést. � Az emberi méltóság és a közjó sokkal nagyobb érték, mint az előjogaikról lemondani nem tudó kevesek jóléte". (Evangelii Gaudium 218).
A társadalom és a család kölcsönhatásban állnak egymással. Jó családok nélkül nem képzelhető el jó társadalom, ugyanakkor a társadalom is rányomja bélyegét az őt alkotó családokra. Békétlen, igazságtalan társadalomban nehéz a családoknak kiteljesedni. Az emberi történelem folyamán a társadalom sokat változott, és napjainkban is változik. Megváltozott a család helyzete a társadalomban és az egyén és a társadalom viszonya is. Másképp tekintenek a családra, mint a társadalom alapegységére a föld különböző részein, mások a családon belüli szerepek és hierarchikus kapcsolatok a posztmodern korban, mint a világháborúk előtti világban. Az ember azonban állandó, a változó felszín alatt a történelem során változatlanul keresi önmagát, élete értelmét és célját, boldogságát. Vágyik arra, hogy hódolattal boruljon le az előtt, aki belehelyezte ebbe a csodálatos világba, amelynek jobbítására meghívást kapott. "A te indításod az bennünk, hogy gyönyörűség dicsérnünk téged, mert magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned." (Szt. Ágoston: Vallomások I/1)
Az útját kereső és boldogulni akaró ember egyedül nem juthat célba, szüksége van kapcsolatokra. Amíg pedig a maga közvetlen környezetében igyekszik jobbítani a világot, tisztelnie kell mások érdekeit és törekvéseit is, még akkor is, ha ezekkel a másokkal nincs szoros és állandó kapcsolatban. Sőt, ahhoz hogy a kapcsolatok valóban az emberek kölcsönös boldogulását szolgálják, szükséges, hogy kölcsönösen tiszteljék egymás személyi méltóságát. Fontos ez a családban épp úgy, mint a táradalomban, a közéletben, a politikában, a gazdasági életben, a kultúrában, de még a népek és nemzetek közötti kapcsolatokban is. A világ jobbításán fáradozni is csak úgy érdemes, ha a szűkebb és tágabb közösség javát, a közjót tartjuk szem előtt. A családban sem vezet jóra, ha olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek egy-egy családtagnak kedveznek, az egész családnak pedig hátrányosak. Az sem vezet jóra, ha a családoknak, vagy a családok egy csoportjának az érdekeit az egész közösség, falu, vagy város érdeke fölé helyezik. Ilyenkor békétlenség keletkezik, a társadalom sodródik a szétesés felé. Fontos tehát, hogy mind a családok, mind pedig az egyes társadalmi csoportok figyelembe vegyék egymás érdekeit, intézkedéseikben legyenek egymással szolidárisak. A szolidaritáshoz hozzá tartozik a bármilyen okból bajba jutottak önzetlen megsegítése is, nem csupán anyagi téren, hanem minden vonatkozásban. Az idősebb testvér szolidáris a kisebbel, ha segít neki a nehéz matematika házi feladat megoldásában; az egészséges vizű kúttal rendelkező szomszéd szolidáris azzal a szomszédjával, akinek engedi, hogy az ő kútjából hordja a vizet; a népek közötti szolidaritás szép példáit látjuk akkor, amikor katasztrófák idején segélyekkel, mentőcsapatokkal sietnek a bajba jutottak segítségére. A másik személyi méltóságát sértjük azonban, ha segítség címén elvégezzük helyette a feladatot, vagy ráerőltetünk olyasmit, amit maga is meg tud szerezni, vagy oldani. Károkat okoz, rombolja a családi, társadalmi kohéziót, ha figyelmen kívül hagyják a szubszidiaritás elvé. Régi igazság, hogy az élelemmel rosszul ellátott közösségen nem az segít igazán, aki élelmiszercsomagokat küld, hanem az, aki megtanítja halászni, búzát termelni, vagy kecskéket tartani.
Az emberi személy méltóságának elve a közjó, a szolidaritás és a szubszidiaritás elve az emberről szóló, az értelem és a hit által megismert teljes igazság kifejeződései, amelyek az evangéliumi üzenetnek és a belőle eredő követelményeknek � melyeket a főparancs, az Isten és az embertárs iránti szeretet parancsa és az igazságosság foglal össze � felelnek meg. (vö. Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 160-161.)
Mondjatok példát családi, baráti, ismerősi körben megtörtént esetre, melyben nem az anyagi segítség, hanem a szolidaritás, a másik igaza melletti kiállás segített a békét helyreállítani! Hogyan érvényesíthető a személyi méltóság tisztelete a munkahelyen, pl. a főnök � beosztott viszonyban?
Ha a társadalomban érvényesülnének ezek az elvek, olyan rendeletek születhetnének, amelyek nem az egymást kiszorítani akaró konkurens vállalkozók korlátozására, hanem együttműködésük elősegítésére irányulnának. A piaci árusok azon mesterkednének, hogy a vevőknek kedvében járjanak, olcsó és jó árut kínálnának, a vevők pedig ezt hűségükkel hálálnák meg. A szülők és tanárok együtt működnének azon, hogy a gyerekek élete kiteljesedhessen. Az orvos úgy fogadná a hozzá fordulót, hogy az már a fogadtatás hatására is megkönnyebbülne. Mindennek következtében a családokban és a társadalomban béke és nyugalom lenne, mindenki megérezhetné, hogy "az Isten országa köztetek van."(Lk 17, 21)
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke