20131225

Érdekes álmom volt, ami olyan volt mint akár a valóság

Az álmom lényege, egy bizonyos nagy titok, remélem nem leszen rá szüksége, de ahhoz vissza kellene mennem az IWIW-re, ahová meg nem mehetek, így meglátjuk mikor leszen az álmom valósággá. Annyit még felfedhetek belőle, nem örültem neki, hogy ismerem már a nevét, személyesen sem mutattam felé azt, hogy az úgy történjen meg. Bár már többször volt ilyen álmom, de ennyire tisztán, hogy mi következhet, ennyire tisztán nem kaptam kézbe. Nem volt szimpatikus, már akkor sem, de valami miatt, mégis a saját osztálytársamnak ott kell lennie ott ahol tudom, hogy leszek többségében. További információ Őneki, könnyebb lenne a helyzete mint a lelkitársamnak, jegyesegyetlenemnek, de ez szinte nem az én dolgom, s ha tényleg addig az időpontig megtörténik, akkor szerintem meg kellene változnia annyira, hogy a másik álmomban lévő esetek felszínre kerüljenek. Előbb vagy utóbb felszínre kerülnek, mint ahogyan előbb vagy utóbb felismerhetik akiknek szintén ott lehetnek... (20140405)

20131201

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

A munka és az ünnep életünk természetes része, de ahhoz, hogy mind a munkában, mind az ünnepben eredményesnek, sikeresnek érezzük magunkat, szükségünk van kapcsolatokra. A mindig csak a saját érdekét néző, önmagáért élő ember nem tud olyan hatékonyan dolgozni, mint az, aki másokkal közösségben tevékenykedik. Ezért hangsúlyozzák a gazdasági életben a "csapat-munka" jelentőségét, ezért támogatják a családi vállalkozásokat. Az ünnephez is legalább két emberre van szükség, és az sem közömbös, hogy a két ember között milyen kapcsolat van.
A munkából fáradtan hazaérkező ember leül a televízió elé, és miközben elárasztják a hírek a világ minden táján jelentkező bajokról, katasztrófákról, békétlenségekről, elgondolkodik. Milyen jó lenne egy nyugodt, békés világban élni csupa kedves, derűs emberrel körülvéve, milyen öröm lehetne úgy dolgozni, hogy az ember munkáját elismerik, rendesen megfizetik! Aztán a televízióban feltűnik egy kedves, derűs, mondhatni boldog háziasszony, aki megmagyarázza boldogsága okát: remek új edényei vannak, megvette a csoda-tisztítószert, soha nem volt levesporból főzi a vacsorát. Ezekkel a tárgyakkal öröm dolgozni, velük érdemes kapcsolatba kerülni. Milyen egyszerű, ha kapcsolataim sem idehaza, sem a munkahelyemen nem okoznak tartósan örömet, majd boldogítanak a tárgyak! Fogyasztói társadalmunk ezt sugallja: töltsd ki a hiányzó kapcsolatok miatti űrt áruval, vásárolj, ne késlekedj, az életedet így teheted széppé. Ha pedig úgy látod, ehhez nincs elég pénzed, rajta, ott a szerencsejáték. A munka soha nem hozhat annyit, mint egy főnyeremény! Nem ritka eset, hogy azok, akiknél ez a recept nem válik be, a szomorú valóságból az alkoholhoz, a kábítószerhez menekülnek, ezzel tovább rombolják kapcsolataikat, magányosak lesznek és szegények maradnak.
A fogyasztói társadalom szemlélete az embert is használati tárggyá silányítja. Hogyan tudjátok mások személyi méltóságát tiszteletben tartva alakítani kapcsolataitokat? Mi segít ebben munkahelyeteken, a családban és a közösségben?
A szegénység relatív fogalom, aki egy fejlett európai országban szegény, az Ázsia valamelyik fejlődő országából nézve gazdagnak látszik. A szegénység a társadalom betegsége, mert az ember képtelen a társadalom életét úgy megszervezni, hogy a javakból mindenki egyformán részesedhessen. Erre utalt Jézus is: "Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót tehettek velük" (Mk 14, 7). A birtoklást, gyarapodást elsőrendű értéknek tekintő társadalmunk el akarja kerülni a szegénységet. Arra buzdítja az embereket, hogy fogyasszanak minél többet, gazdagodjanak, igyekezzenek olyan gazdagok lenni, hogy a szegényekkel jót tehessenek. A nincstelenség, a nélkülözés testet-lelket megnyomorító tragédia, a mértékletesség áldás, a nem mindent és azonnal birtokolás nemes gondolkodást takar, a "most még nem" erőt ad. A keresztény társadalom feladata, hogy a családok nyomorát, nélkülözését legyőzze, de nem azért, hogy a fogyasztás életstílusát választhassák.
Mennyire másképp látja az evangélium a szegénység, a gazdagság és a boldogság összefüggését, amikor azt tanítja, hogy a szegénység a boldogság és az emberi virágzás útja is. (vö. Lk 6, 20). Az evangéliumi értékeket követő család önként lemond az áruk és a pénz utáni hajszáról és összhangba hozza szükségleteit és lehetőségeit. Szegénysége józan mértéktartásban, a gyarapodásban mások megelőzéséről való lemondásban nyilvánul meg. Így szolgálja a lelki javakat, és a családon belüli és kívüli kapcsolatokat önként, szabadságban. Ha azok a jómódú családban élő gyerekek, akiknek mindenük azonnal megvan, nem tapasztalják meg ezt a nemes szegénységet és a vele járó szabadságot (és ha a felnőttek nem gyakorolják újra és újra mindennap), elveszítik a vágyat és képességet arra, hogy egy ajándék megkapásakor meglepődjenek és rácsodálkozzanak. Így pedig elrabolják tőlük a tiszta felhőtlen gyermeki örülni tudást azáltal (és éppen azáltal), hogy elárasztják őket árukkal és fogyasztói javakkal.
Hogyan tudjátok gyermekeiteket a nemes szegénység értékére rávezetni? Milyen érveket tudtok nekik felhozni, ha osztálytársaik, barátaik azonnal teljesülő kívánságaira hivatkoznak?
Egy váratlanul beköszöntő munkanélküliség az egész család számára súlyos megpróbáltatás, szegénységet jelent; egy árvíz, vagy jégverés is szegénnyé teheti a családot a közeli rokonsággal együtt. A társdalom, a család és az egyén élete során mindig bekövetkezhetnek váratlan fordulatok, amelyek legyőzendő nehézséget, megoldandó problémát jelentenek. A szülők gyakran arra törekednek, hogy gyermekeik minden veszéllyel szemben védett körülmények között nevelkedjenek, elkerüljék mind a testi, mind a lelki sérüléseket. Pedig a sebesülés veszélye az emberi élet velejárója, aki erre nincs felkészülve, azt a kapott sebek könnyen legyőzik. Az emberi lét elsődleges feltétele, hogy vállaljuk a küzdelmet a felmerülő nehézségekkel szemben. Mindannyian kapunk és adunk sebeket, mindannyiunknak vállalni kell a küzdelmet a mások által, és az általunk másoknak okozott sérülésekkel szemben. Amikor valaki visszahúzódik a család, vagy a közösség védőbástyái mögé, hogy elkerülje a nehézségeket és így mentesüljön a harctól, amikor azt gondolja, hogy jól lehet élni sebesülések veszélye nélkül is, amikor abbahagyja mások, közeliek és távoliak sérüléseinek hordozását, amikor lemond a győzelem akarásáról és annak áldássá fordításáról, abban a pillanatban feladja az életért vívott küzdelmet.
A sebezhetőség dinamikája hasonló az oltóanyagéhoz: aki mindennap beveszi a sebzettség kis dózisát, erős lesz a nagyobb sebzésekkel szemben is; aki viszont nem veszi be a kis sebzettségeket, nagyon sebezhetővé és gyengévé válik akkor, amikor a nagy és pusztító sebesülések megjelennek. Ilyenkor a sebesülés úgy hat, mint az a vírus, amely nem találkozik antitesttel. A család a sebezhetőség, azaz a fenntarthatóság és a termékenység nagy iskolája. Csak az elkerülhetetlen sebezhetőséggel megbékélve tudjuk átvészelni a kisebb és nagyobb válságokat egyénenként és közösségben.
Idézzetek fel saját, barátaitok, vagy szüleitek életéből olyan sérüléseket, amelyek felett sikerrel győzedelmeskedtetek! Milyen segítséget tud nyújtani a közösség megpróbáltatások idején?
Az élethez szükség van ünnepre a családban és a munkahelyen egyaránt, nagyon jól tudta ezt a régi paraszti és ipari kultúra. A család is tudja, hogy akkor is - és talán éppen akkor leginkább -, amikor a szegénység, a válság pillanatait éli meg, nélkülözhetetlen az ünnep, hogy újra megtalálja az összetartó szellemi és erkölcsi erőt a továbbéléshez, azaz a szándékot a közös életre, a növekedésre, hogy erősödjék a közös sorshoz való tartozás érzése. Ez pedig nem csupán a családnak, hanem az egész társadalomnak, sőt a nemzetnek is elsődleges energiaforrása.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke