Debrecen - A történet a kardiológia ultrahangvizsgáló laboroknál
nagyon sok ember jelenlétében zajlott le a napokban. Jött két
betegszállító férfi valamelyik osztályról egy gurulós ággyal, rajta 80
év körüli, csövekkel, branüllel felszerelt nénikével, akit betoltak a
rendelőbe.
A másik irányból újabb betegszállító érkezett, kerekesszékkel hozott
egy ősz hajú idős bácsikát, akivel türelmesen várakoztak. Amikor
kitolták a néni ágyát, úgy állították be, hogy a széket mellé lehessen
állítani, majd a magasságot is csökkentették, hogy a két idős ember
egymásra nézhessen. Mi, jelenlévők nagy figyelemmel kísértük a
tevékenységet, nem tudtuk mi következik. Azt ugyan sejteni lehetett,
hogy az idős emberek összetartoznak. A bácsi nagy szeretettel megfogta a
felesége kezét, sírva fakadt és folyamatosan beszélt hozzá. Mivel
egyedül nem sikerült felállnia, a betegszállító segítségével
megemelkedett a székből, és homlokon csókolta a nénit. Ezzel búcsúzott
el tőle, zokogva kérte, hogy mielőbb gyógyuljon meg és menjen haza
hozzá. Valószínű, hogy őt már rövidesen haza engedik a közös otthonukba.
A „randevú” ezzel véget ért. A betegszállítók elvitték egyiket jobbra,
másikat balra vissza az osztályukra.
Többeknél előkerültek a zsebkendők, merthogy ilyet nem gyakran látni a
mai rohanó, kegyetlenül kemény világunkban. Az ilyen mélyről fakadó
szeretet és hűség már kihalófélben van. A statisztikák szerint egyre
apad azon emberek száma, akik egy életen át egymás mellett maradnak.
Köszönet a beteghordóknak, akik lehetővé tették a két idős embernek a
találkozást, és a folyosón várakozók számára, hogy átélhessék ezt a
csodát, ami nekem egy mesés karácsonyi ajándékkal is felért.
Hudákné Lakatos Margit, Debrecen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése