20100731

A házasság szentségében két ember összekapcsolja életét, idejük is egybefonódik.

A házasság szentségében két ember összekapcsolja életét, idejük is egybefonódik. Megszűnik a “te időd” és az “én időm”, ettől kezdve már csak a mi időnk létezik. A teljes önátadás részeként a házasok egymásnak ajándékozzák idejüket, és ezzel gazdagodnak, hiszen mindketten részesei a másik idejének is. A mai élettempó mellett azonban ifjú házasoktól kezdve a többgyermekes szülőkig mindenki azt hangoztatja: nincs időm semmire, sohasem érek rá. Vannak családok, ahol egymásnak csak írásban üzennek, a szülők SMS-ben adnak utasítást gyerekeiknek, így aztán csak a gyakorlati kérdések kerülnek szóba. A “mi történt az iskolában” kérdésre csak a kapott osztályzatok, netán a büntetések felsorolása a válasz, de ha a gyerek megérzi, hogy szüleit igazán nem is érdekli iskolai előmenetele, előbb-utóbb a “semmi különös” lesz a válasz. Ez azért is “hasznos”, mert még kevesebb időt kell áldoznia egymásra a gyerekeknek és a szülőknek. Az érzelmek, barátságok alakulásának megbeszélésére, az élmények feldolgozására, a közösségbe való beilleszkedés segítésére sor sem kerülhet. A szülőknek egymásra sem jut idejük, jó, ha arról tudják egymást tájékoztatni, hogy ki mikor érkezik haza, mit kell megvásárolni, milyen hivatalos ügyeket kell intézni. Az ilyen házaspárokról mondják, hogy nem együtt, hanem csak egymás mellett élnek. A szülők feladata gyermekeiket megtanítani az idő jó beosztására és felhasználására is. Egy kamasz fiú mesélte, hogy amikor édesapja látta, hogy milyen silány könyveket olvas tucat számra, figyelmeztette: mára az irodalom olyan gazdag, hogy a jó könyveknek egy töredékét sem fogja tudni elolvasni egész élete folyamán. Használja ajándékba kapott idejét értékes művek olvasására. Emlékszem, gimnáziumi osztályfőnökünk is szokta mondani: “Atyafiak, jó könyveket ne olvassatok, abból túl sok van, csak a legjobbakat!” (Bíró László)

Nincsenek megjegyzések: