A bűnbánó lelkeknek nem tudok nemet mondani, mert Szentséges Szívemet még nagyobb szeretetre és irgalomra indítják. Mily boldogok azok a lelkek, akik alázattal önmagukba tudnak nézni, és mily boldogtalanok azok a lelkek, akik gőgjükben képtelenek felismerni, hogy Nélkülem mit sem ér az életük. Egy katolikusnak nagyobb a felelőssége, mint azoknak, akik magas hivatást töltenek be.Tanítványaimnak ezt mondtam: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13, 34-35). Aki Engem követ, annak példaadó magatartásra kell törekednie, hogy az emberek megtérjenek és Rám találjanak, mint életük egyetlen értelmére.”


Drámai üzenet Jézustól Lukasz Motlitwa lengyel stigmatizált atya által:
"Ma láttam az Úr Jézust tele bánattal és rémülettel, könnyes szemmel, egy hosszú fehér ruhába öltözve, amelyből gyönyörű fényesség áradt. Az Úr Jézus kezeit az egész világ felé kitárta. Aztán hosszú idő után az Úr Jézus azt mondta: Fiam, Fiam (és az Úr Jézus szeméből könnyek folytak). Nézd, mit tettek az Egyházammal (és egy idő után az Úr Jézus sötét felhőkben mutatta az Egyházat - ez a kép a gonosz lélek uralmát jelképezi az Egyházban. Az Egyházat pedig templomokként, amelyekből vér folyt a földön - ez a kép a Szent Eucharisztia meggyalázását, a súlyos bűnökben szenvedő püspökök és papok misézését, a laikus férfiak és nők szolgálatát, valamint a nők jelenlétét az oltárnál - az Oltáriszentség szent helyén - jelképezi). Nézd, drága fiam, egész Egyházam hogyan pusztul (e szavak után könnyek folytak az Úr Jézus szeméből). Ekkor az Úr Jézus így szólt: Kérlek, segíts, mentsük meg Egyházamat, amely pusztult és a gonoszlélek befolyása alatt áll. Ezért akarom, hogy te olyan oszlop legyél, amelyre a Szent Egyház a vértanúság és a kereszt útján újjáépül. Arra kérem híveimet, hogy imádsággal, böjtöléssel és nyitott szívvel segítsenek ebben. Kérlek, segítsetek megmenteni Egyházamat. Fiam, ma különösen megáldom a holnapi imatalálkozó minden résztvevőjét, amely során a betegeket és a szenvedőket gyógyítom meg a szent sebek által, amelyeket a testeden viselsz. Ez lesz az az idő, amikor a vakok visszanyerik látásukat, a bénák járni kezdenek, a süketek visszanyerik hallásukat, és minden betegség elmúlik az Én Nevemben. Jézus."



A szentek segítsége

 

2015. 07. 24.
Kedveseim, a szentek életpéldája mindig nagy buzgósággal töltsön el titeket! Keressétek velük a kapcsolatot lélekben és figyeljétek meg, hogy mi mindenben jártak előttetek. Buzduljatok fel az ő szent életük láttán és ne feledjétek, ha nekik sikerült eljutniuk az életszentségre, akkor nektek sem lehetetlen. Kérjétek a napi szenteket, hogy legyenek a segítségetekre. Ne gondoljátok, hogy ők olyan távol vannak tőletek. Engedjétek, hogy bátorítsanak és buzdítsanak mindarra a jóra, amit tőletek is elvár az Úr. Ne feledjétek, senki sem áll oly közel hozzátok, mint akik hozzátok hasonlóan átéltek sok-sok küzdelmet és örömet. Nektek is meg kell találnotok a ti saját utatokat, melyen haladnotok kell Krisztus felé, hogy eljuthassatok a mennyei hazába.

 

2015. 07. 25. Szent Jakab apostol
Testvéreim, készüljetek a hitetek megvallására, ha kell életetek árán is! Krisztus urunk mellett tanúságot tenni nem jelent mást, mint teljesen Őt követni. Tanítását elfogadni és befogadni a világ szemében utálatos dolog. Isten előtt azonban a legtökéletesebb út, amin az emberiség járhat. Jól szívleljétek meg, hogyan követitek Krisztust, és kinek a szolgálatába álltok, mikor követését vállaljátok. Szembe kell néznetek nektek is a különféle megpróbáltatásokkal, hogy kiállva a próbát bejuthassatok az Ő országába. Törekedjetek arra, hogy mindig, minden körülmények között állhatatosan kitartsatok, hogy a dicsőség pálmáját elnyerjétek! Kérjétek segítségünket és kapaszkodjatok égi Édesanyátokba, aki jól ismeri az üdvösségetekre vezető utat! Szent Jakab testvéretek.

 

2015. 07. 31. Loyolai Szent Ignác
Testvéreim, hogy mennyire fontos a szellemek megkülönböztetése, azt az is mutatja, hogy megtérésem legfontosabb állomását jelentette. A Szentlélek megvilágosító ereje rádöbbentett a megkülönböztetés fontosságára és nélkülözhetetlenségére. Minden, ami bár lehet, hogy jól indul, de a vége depressziót okoz, az biztos, hogy a gonosz műve. Ami viszont, ha nehézségekbe ütközik is az induláskor, de a végén mindig erőt merít belőle az ember, sőt nem múlik el az öröm sem, melyet ez az élmény jelent, akkor az a Szentlélek megerősítő jelenléte bennünk. Mindenki megfigyelheti a saját életében mikor, mi vezérli. Azután annak megfelelően járhat el és könnyen szét tudja választani a jót a rossztól. Ebben az esetben az érzések fontosak lehetnek, mert azok segítenek megállapítani, mi is történt valójában a bensőnkben. Vizsgálódjatok és figyeljétek meg saját magatokon mennyire helytálló ez a megállapítás. Jézusban testvéretek. Loyolai Szent Ignác.

 

2015. 08. 04. Vianney Szent János
Testvéreim, kérjétek a Szentháromságtól a kegyelmet, hogy eljuthassatok az életszentségre. Ehhez azonban komoly önmegtagadások sorozatát kell megtennetek. Engedjétek, hogy önző hajlamaitok megtörjenek áldozatvállalásaitok által! Az erények gyakorlásában növekedjetek! A szeretetben való elfogadás, mely a lemondásban gyökerezik, tegye hatékonnyá bennetek Isten kegyelmét. Aki rátalál erre az útra, az nem keres tovább, mert tudja, hogy ez vezet el az üdvösségre. Aki keres, az talál, és aki megtalálja az elrejtett kincset, annak már mindene megvan. Keressétek Krisztust és Ő feltárja magát előttetek! Jézusban testvéretek, Vianney Szent János.

 

2015. 08. 07.
Kedveseim, ragaszkodjatok mindig ahhoz a jóhoz, amit Jézustól tanultatok! Vegyetek példát a szentekről, akik hűek voltak Hozzá, és mindvégig állhatatosan kitartottak Mellette. Kapaszkodjatok, mert egyre erősebb az ellenszél. Mindenki vizsgálja meg önmagában azokat a területeket, ahová bele tud kapaszkodni az ellenség és kezdi szétfeszíteni lelketek meggyengült hálópontjait. Mindenkinek magának kell rájönnie a hibákra és kegyelmet kérve kijavítani az elrongálódott felületeket. Ezért kérjétek mindenkor a Szentlélek segítségét, hogy jól és gyorsan felismerjétek a problémákat! Ha kihagyjátok, és nem veszitek komolyan az esti lelkiismeret vizsgálatot, hamar összekuszálódnak a szálak és egyre nehezebben fogjátok felismerni és megkülönböztetni a jót a rossztól. Tartsátok lelketek hajóját egyensúlyban azáltal, hogy figyeltek lelketek belső hangjára, hogy mihamarabb ki tudjátok küszöbölni a bajt a szentgyónásban!

 

2015.09.21. Szent Máté
Testvéreim, amikor Jézus a követésére szólított engem, akkor hagytam, hogy a vonzáskörébe kerüljek. Valójában Jézus olyan szeretettel fordult felém és tekintett rám, hogy képtelen voltam ellenállni ennek az erőnek. Megadó lélekkel fordultam utána, mert szívemet, amint megszólított, lefoglalta. A pénz utáni sóvárgás, és az értelmetlen zsarolások megkeményítették szívemet. Jézus egy szempillantás alatt megértette velem, hogy rossz úton járok. Annyira lenyűgözött a jelenléte, hogy azonnal felszámoltam bűnös életemet és Hozzá csatlakoztam. Csak annyit fogtam fel, hogy jó nekem Jézus társaságában lennem. Ez a változás gyorsan történt. Jézus jelenléte felszabadított bűneim rabságából. Megértettem, hogy eddigi életem rossz vágányon haladt. Szívem vágyakozását Jézus, a Hozzá való csatlakozásommal beteljesítette. Máté apostol

 

2015.08.27. Szent Mónika
Gyermekeim, mindnyájan tartsatok ki a szüntelen imádságban, mert az Úr mindenre figyel. Ha buzgón és állhatatosan kéritek az ég Urát, bizonyára engesztelésetek megtermi gyümölcsét. Soha ne azt nézzétek, hogy már milyen régóta imádkoztok gyermekeitek megtéréséért, hanem gondoljátok azt, hogy még nem tettem eleget a lelkek megmentéséért. Küzdjetek tehát és soha ne adjátok fel a harcot, mert a végső győzelem eljön azok számára, akik kitartanak. Ne feledjétek, ti csak haszontalan szolgák vagytok, mert aki imáitokra a kegyelmet adja, az a jóságos és hatalmas szent Isten. Szüntelenül adjatok hálát Neki azért a kegyelemért, hogy kitartotok a buzgó imádságban. Szent Mónika

 

2015.08.28. Szent Ágoston
Drága engesztelő testvéreim, imádkozzatok nagyon a katolikus egyházért, mert a pokol erői szét akarják verni Krisztus egyházát. Az egyház a mi édesanyánk, melyben Krisztus létrehozta a szentségeket. Ne engedjétek, hogy eltiporja a sátán a szentségek általi legnagyobb kegyelmeket! Ezért minden engesztelő ajánlja fel az életét a szentségek védelmére. Ne hátráljatok meg! A gonosz minden áron szakadást akar okozni, amit már elindított az egyházon belül. Tartsatok ki a katolikus hitetek megvallásában és ne engedjétek, hogy különböző hamis tanításokkal elcsábítsanak titeket. Vigyázzatok nagyon, mert lelkiismeretén keresztül fogja a gonosz támadni azokat, akik kétségek között vannak, akik még nem biztosak abban, hogy kihez akarnak tartozni. Én is imádkozom a Katolikus Egyházért, de szükséges a ti kitartó, buzgó hitvallásotok is, amely nem hátrál meg semmiféle hazug erőtől. Szent Ágoston

 

2015.09.24. Szent Gellért püspök
Drága testvéreim, hozzátok fordulok drága engesztelők. Virrasszatok, imádkozzatok, mert az egyház mélyre süllyedt. Nagy megpróbáltatások sorozatát éli át azáltal, hogy nem követi úgy Isten parancsát és akaratát, ahogyan azt megkapta Krisztustól. Nagy a széthúzás és szakadások is bekövetkeztek. Imádságaitokkal engeszteljétek a Mennyei Atyát, hogy minél több bűnbánó lélek megtérjen és csatlakozzon az engesztelés művéhez. Csoportjaitok vállalják fel különösen a magyar egyház lelki felemelkedéséért való imádságot. Ma ott leszek köztetek Szegeden, akik ellátogattatok a Dóm újraszentelésére. Kegyelmeket eszközlök ki mindazok számára, akik megtisztelnek jelenlétükkel, és akik minél többeket hoznak el szívükben magukkal. Nagy kegyelem lesz közös imádságunk, melyet a boldogságos szent Szűzzel együtt ajánlunk fel a Szentháromságnak. Szent Gellért püspök

 

2015.09.23. Szent Pió atya
Testvéreim, hogy mennyire fontos az engesztelés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a meghívás, amit Jézustól kaptam én is. Ez nem más volt számomra, mint hordozni testemben Jézus szent sebhelyeit a világ szeme láttára mintegy 40 éven át. Emberfeletti engesztelést kért és várt el tőlem Jézus, mert azt akarta, hogy egyre jobban hasonuljak Hozzá. Nektek is, drága engesztelő testvérek, nyújtanotok kell a kezeteket Ő felé, mert csak akkor lesztek képesek maradéktalanul megtenni akaratát. Figyeljetek arra, hogy most már senki se lazítsa meg a szálat, hanem közös akarattal összefogva imádkozzatok, böjtöljetek és virrasszatok, hogy lelketek megmeneküljön az örök haláltól. A ti nemzedéketek nagy változáson megy keresztül és ez komoly kihívás számotokra is. Tartsatok ki minden nap a küzdelmeitekben! Ne hagyjátok el a Szentháromság személyeit és a Szűzanyát sem, hanem hozzatok Istennek tetsző, testi-lelki áldozatot! Pió atya

 

Anna Terézia

 

https://engesztelok.hu/lelkielet/985-a-szentek-segitsege


Szentek

2016. 06. 29. Péter-Pál

Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál

 

2016. 07. 11. Szent Benedek

Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát

 

2016. 08. 11. Szent Klára

Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára

 

2016. 08. 20. Szent István király

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király

 

2016. 08. 24. Szent Bertalan apostol

Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol

 

2016. 08. 29. Keresztelő Szent János

Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János

 

2016. 09. 24. Szent Gellért

Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök

 

2016. 09. 29. Szent Mihály

Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittel kér minket, az megtapasztalja segítségünket. Ti pedig fogjatok össze, imádkozzatok és szólítsatok meg minket, és mi rögtön jelen vagyunk, hogy elhárítsuk az akadályt. Szent Mihály

 

2016. 10. 04. Assisi Szent Ferenc

Testvéreim, szeressétek a szegénységet, nem önmagáért, hanem mert Jézus és a szent család is szegény volt. Ez azt jelenti, hogy ne legyen más elképzelésetek, mint ami Isten akarata bennetek. Ha sikerül kiüresednetek és azt mondjátok, nincs más javam Uram rajtad kívül, akkor képesek lesztek engedni, hogy Krisztus egészen betöltsön titeket. A kicsiny lelkek azok, akik elfogadnak minden jót és rosszat egyaránt az Úr kezéből. Keressétek és szeressétek a szegénységet, mert alázatban tart benneteket. Hagyatkozzatok egészen Jézusra, akinek szüntelenül gondja van rátok. Mert ha azt megteszitek, nem lesz gondotok semmire sem, mert Ő maga meglátja szükségeteket. De ha megkapjátok, amire vágytok, ne tartsátok meg magatoknak, hanem adjatok belőle bőséggel másoknak, hogy újból megajándékozhasson benneteket. Szent Ferenc testvéretek

 

2016. 10. 08. Magyarok Nagyasszonya

Gyermekeim, magyarok Nagyasszonyaként köszöntelek benneteket. Édesanyai palástomat terítem hazátokra és minden népre, akik a keresztény értékek mellett kiállnak. Szeretnék segíteni nektek, mert ha velem együtt imádkoztok, akkor a sátán hatalma megtörik és győzelemre viszitek terveteket. Csak ha szorosan mellettem maradtok, tudlak megvédeni benneteket a gonosz erők hatalma ellen. Fogjatok össze és imádkozzátok minden nap szent Fiam vérének rózsfüzérét és litániáját kilencedként és ezt mostantól folyamatosan tegyétek meg. Imádkozzatok országotok keresztény értékeinek megtartásáért, Orbán Viktorért és a kormányért, hogy ellene mondjanak a gonosz erőknek, akik el akarják lehetetleníteni országotokat. Legyetek egységben közösségeitekkel, és akik fizikailag nem tudnak jelen lenni az imában, azok ajánlják fel magukat az ima oltárán engesztelésül Magyarország megmeneküléséért és engesztelő hivatásotokért. Édesanyai szeretetemmel egyesítem imacsoportjaitokat. Magyarok Nagyasszonya

 

2016. 10. 15. Avilai szent Teréz

Testvéreim, Jézus határtalan szeretetében megajándékozott olyan kegyelmekkel, amellyel a misztikus élet rejtelmeibe pillanthattam be. Elöljáróim kérésére írásba kellett foglalnom azokat a misztikus gondolatokat, amiket a Szentlélek ihletésére kaptam. Nagyon nehéz volt szavakba öntenem azt, amiről nem igen lehetett beszélni. Olyan lelki ösvényekre vezetett Jézus, amiket igazából csak azok érthettek meg, akik hasonló kegyelmeket kaptak Tőle. Mégis meg kellett fogalmaznom azokat a gondolatokat, hogy elsősorban nővéreim lelki épülésére szolgáljanak, de másoknak is úttörő munkát végezhessek. Bízom benne, hogy Isten legnagyobb dicsőségére szolgál mindaz, amit papírra vetettem. Avilai szent Teréz

 

Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/1142-szentek-2016-jun-szept

https://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-gyakorlatok/1156-szentek-szeptember-oktober


Szentek tanítanak ünnepükön


2017. 06. 13. Páduai Szent Antal

Testvéreim! Ne csak azért forduljatok hozzám, mert az elveszett dolgaitokat szeretnétek megtalálni, hanem mert Isten dicsőségére szolgáltam egész életemben. Azt az utat kerestem, ami Jézushoz hasonlóvá formált engem. Ez az út nehéz, és göröngyös volt, de az Úr vezette lépteimet és igyekeztem megtalálni azt az ösvényt, ahol Érte munkálkodtattam. Keressétek és találjátok meg a ti utatokat, ahol biztonságosan haladhattok. Ne féljetek elfogadni újabb kihívásokat, ha azzal Jézus ügyét szolgáljátok. A cél, hogy Jézus akaratában legyetek, és soha ne térjetek le erről az útról.

2017. 07. 22. Mária Magdolna

Testvéreim! Az életem megpecsételődött a paráznaság bűne által, amíg Jézus ki nem űzte belőlem a hét ördögöt. Megszabadultam, és többé nem vétkeztem a hatodik parancs ellen. Jézus betöltötte életemet, mert határtalanul szeretett engem. Semmihez sem fogható az a kegyelem, amiben részesültem. Szomorúan tekintek a ma emberére, különösen a fiatalokra, akiket a paráznaság démonai megkísértenek. Ők visszafordíthatatlan következményekkel találkoznak. A gonosz fogva tartja őket, még nagyobb gyötrelmet okozva nekik. Forduljatok el a bűntől, és kérjétek Jézus Krisztus segítségét, mert csak Ő tud egyedül rajtatok segíteni. Imádkozzatok, hogy megszabaduljatok a paráznaság bűnétől, hogy tisztán élhessetek ezután! Jézus titeket is szeret, és nem akarja, hogy a sátán fogva tartson. Forduljatok el a rossztól, és jót cselekedjetek! Ezt az utat választottam én is, amikor Jézus megszabadított.

2017. 07. 25. Jakab apostol

Testvéreim! Jézus Krisztus kiválasztott apostolai közé, és meghívott szolgálatára. Boldogan engedelmeskedtem Neki és mindenre visszaemlékeztem, amire tanított. Azért tudtam elfogadni követését, mert vonzódtam Hozzá, és mindahhoz, amivel megérintette lelkemet. Magával ragadott, és követtem Őt bárhová, amerre ment. Igyekeztem ellesni mindent Tőle, amit megtehettem. Elsőként fogadtam el Jézusért a vértanúhalált, példát mutatva az utánam következő apostoloknak. Mindent adjatok át Jézusnak, mert Ő ismeri, milyen halállal dicsőíthetjük meg Őt.

2017. 07. 26. Szent Joachim és szent Anna

Testvéreim! Istennek csodálatos ajándéka, hogy Mária szülei lehettünk. Máriát az Atyaisten választotta ki, hogy egyszülött Fiát világra szülje. Mária hatalmas vígaszalást jelentett számunkra. Mindenben engedelmeskedett Istennek, és nekünk is. Nagy örömünket leltük benne, mert oly csendes és szerény gyermek volt. Isten akaratát láttuk meg abban, amikor felajánlottuk Neki gyermekünket, hogy az Ő szolgálója legyen. Tudtuk, hogy a legjobb kezekbe kerül, mert a Mennyei Atya oltalmára bíztuk. Arra kérünk benneteket, ne halogassátok gyermekeiteket Istennek ajánlani. Neki különleges gondja van minden gyermekére.

2017. 07. 29. Szent Márta

Testvéreim! Szeretném elmondani nektek, hogy a szolgáló szeretet, amelyben engem részesített az Úr mekkora kegyelmekkel járt. Az Úr Jézus többször megfordult nálunk és vendégül láthattuk testvéreimmel. Ilyenkor nemcsak lakásunkba áradt az Ő békéje, hanem mindnyájunkra, akik e házban tartózkodtunk. Óriási kegyelem volt az Ő jelenlétében lenni. Én is szívesen hallgattam volna Jézust, lábai előtt. Ezért méltatlankodtam húgomra, aki jelenlétében nem törődött azzal, hogy vendégül lássuk Jézust. Ugyan elmarasztalt engem a Mester, de megértette velem, mit tartsak elsődleges fontosságúnak. Megtanította, hogy szolgálat közben hogyan figyeljek Rá. Amikor betér hozzátok valaki, akkor Jézust fogadjátok be, mert az Ő szeretete jön el közétek.

2017. 07.31. Loyolai Szent Ignác

Engesztelő Testvéreim! Jézus olyan dolgokra tanított meg engem, amely mindnyájatok számára elérhető cél. Megtanította nekem, hogyan különböztessem meg a jót, a rossztól. A világi ember számára nem feltétlenül az a jó, amit jónak tartanak. Meg kell különböztetni lelkünkben az elmozdulást. Ami először nyugtalanságot okoz szívünkben, de később megnyugszunk a döntésünkbe, az lesz a jó. De amikor valami nagy lendülettel indul, és később ellangyosodik, vagy kihűl, nem lesz jó döntés. Kellő odafigyeléssel magatok is megállapíthatjátok, melyek azok a döntések, amelyeket követnetek kell, hogy a lelkiismeretetekben Isten útját járjátok. Kérjétek a Szentlélektől a megkülönböztetés ajándékát, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőben.

2017. 09. 29. Szent Angyalok

Testvéreink, akik Jézust követitek, soha ne felejtsétek el azt a harcot, amit Vele együtt vívtunk a bukott angyalok ellen. Most sem szűnt meg ez a harc, mert a gonosz lelkek ólálkodnak körülöttetek, és azt lesik, kit nyeljenek el. Ezért fontos, hogy belénk is kapaszkodjatok, mert megvédünk titeket, a támadásaik ellen. Kérjétek segítségünket, közbenjárásunkat. Én, Szent Mihály gonosz kísértéseitek ellen küzdök. Én, Rafael, mint gyógyító angyalként vagyok jelen életetekben. Én Gábriel pedig a hírvivő szerepet töltöm be életetekben. Minél tökéletesebbek vagytok az Úr szemében, annál nehezebben talál fogást a gonosz rajtatok. Az alázat, az engedelmesség és a tisztaság a legnagyobb erények, amelyekkel kivédhetitek a kísértő támadásait, széttéphetitek rátok rakott bilincseit.

2017. 10. 01. Kis Szent Teréz

Testvéreim! Ma különösen veletek vagyok, amikor segítségül hívtok engem. Nagy szeretetemben kértem számotokra a Szűzanyától azokat a kegyelmeket, amelyekre nem is gondoltatok. A Szent Szűz Jézustól kérte számotokra a tisztaság és a szeretet kegyelmét. Olyan ajándékokat kaptatok, amelyek által képesek lesztek a végső kitartásra, és mindennek az elfogadásra. Legyetek állhatatosak, és készítsétek lelketeket a megújulásra! Rózsaesőt hullatok mindazokra, akik elfogadják a szeretetet, és azt felajánlják a Mennyei Atyának.

2017. 10. 02. A szent őrzőangyalok

Kedveseim! A szent őrzőangyalok hatalmas segítséget nyújtanak életünkben. Milyen jó lenne, ha állandó kapcsolatban lennénk velük, hiszen ők a védelmünkre vannak rendelve. Aki kapcsolatban van velük, az érezheti hathatós segítségüket, különösen veszedelmek idején. Ápoljunk jó kapcsolatokat velük, akkor megtapasztaljuk segítségüket. Sokan nem hiszik, illetve rosszul értékelik az őrangyalok közbenjáró szerepét. A katolikus egyház vallja az őrangyalok jelenlétét életünkben, ezért fontos tájékozódni, mit tanít az egyház.

2017. 10. 04. Assisi Szent Ferenc

Testvéreim! Jézus Krisztust, a legnagyobb szegénységben követtem, mert megértette velem a lemondás jutalmát. Igazán akkor leszünk szabadok, ha gyakoroljuk ezt az erényt, és szabad akarattal elfogadjuk, amit az Úr számunkra rendelt. Ha nem ragaszkodunk semmihez, mert Jézus a legfőbb jutalmunk, akkor megértettük mi az igazi érték életünkben. Jézus szavai csengtek a fülemben, hogy az odafönt valókra törekedjünk, és ne a világi dolgokra. Ráhagyatkoztam minden ügyemben, így ismertem meg gondviselő szeretetét. Ma, amikor minden a pénzről szól, nehéz megérteni, mit jelent a lemondás. Pedig érdemes vállalni a vagyon nélküliséget, őszinte, tiszta szívvel, mert akkor rátalálunk a szegény, de minket gazdagító Jézusra.

2017. 10. 08. Magyarok Nagyasszonya

Gyermekeim! Ezen az ünnepen, különleges kegyelemmel segítek országotoknak, hogy egyre nagyobb hévvel tudjatok velem együtt munkálkodni. Édesanyaként szeretem magyar népemet, melyet Szent István ajánlott fel nekem. Legyetek boldogok, mert vigyázok rátok. De nektek is segítenetek kell, hogy a Szentháromság terve megvalósuljon. Arra kérlek titeket, hogy vegyétek komolyan a nekem való elköteleződéseteket. Imádkozzátok velem együtt a rózsafüzéreket minden nap, és buzdítsatok sokakat erre az imádságra. Ha legalább minden elkötelezett katolikus ember imádkozza, akkor nagy kegyelmeket eszközöltök ki országotok számára.


https://engesztelok.hu/lelkielet/1267-szentek-tanitanak-unnepukon