Annyiszor
kértelek, hogy ne gyere be a szobába utcai cipőben – mondta a feleség
–, így is alig bírok rendet tartani a lakásban. Nem elég, hogy már soha
nem segítesz takarítani, még nem is vigyázol a tisztaságra. Tisztelem a
tisztaságmániádat – válaszolt a férj –, de inkább azzal törődnél, hogy a
fürdőszobában legyen használható fogkrém, ma reggel is alig tudtam a
tubusból valamit kipréselni, pedig rohannom kellett. Az utóbbi időben
egyre gyakoribbá váltak közöttük az ilyenféle viták. Pedig házasságuk
első éveiben minden olyan szép volt. Sokat dolgoztak, munkahelyükön is,
otthon is. A férj inkább új lakásukkal, meg a kis kerttel foglalkozott, a
feleség a háztartási feladatok körül fáradozott, de sokat segítettek
egymásnak, lényegében együtt csináltak mindent. Aztán amikor jöttek a
gyerekek, annyi új, eddig ismeretlen és sürgősen megoldandó feladat
jelentkezett, hogy nem tudtak tervet, munkabeosztást csinálni,
mindegyikük kivette a részét majdnem mindenből. Arra sem volt idejük,
hogy megbeszéljék: jó-e az, ahogyan megoldják dolgaikat. Örültek a
gyerekeknek, élvezték otthonukat, az együttlétet, és örültek, hogy a
feladatokat sikerült megoldaniuk úgy, ahogy azt az élet megkívánta. Egy
idő után sok minden rutinná vált, fárasztó, örömöt nem okozó kötelező
teendők ismétlődő sorozatává. Ugyan meg-megbeszélték, hogy kinek mi
legyen a feladata, de ezeket a megállapodásokat egy-kettőre „felülírta
az élet”, ahogy védekezésül mondani szokták, amikor valamelyikük számon
kérte a másik „mulasztását”. Az ilyen viták során néha indulatosan
felhánytorgattak régi sérelmeket, a maguk idején jelentéktelennek
tartott megbántásokat, csendesen feledésbe merült megállapodásokat.
Egyre gyakrabban fordult elő, hogy éles hangú szóváltás keletkezett, és
ilyenkor megfagyott a levegő a házaspár körül.
A család megelőzi a civil társadalmat, a közösséget, a politikai
államot, mert a család a természetjogon alapul. Nem a társadalom találja
fel vagy alapítja meg a családot, hanem a család képezi a társadalom
alapját: „Így a társadalom alapja a család, amelyben különböző
nemzedékek élnek együtt és segítik egymást a nagyobb bölcsesség
megszerzésében és abban, hogyan lehet a személyek jogait összehangolni a
társadalmi élet egyéb követelményeivel.” (GS 52) A családnak ez a
szemlélete sokáig egyetemes szemlélet volt, az ENSZ az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozatában 1948 decemberében ezt így rögzítette: „A
család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a
társadalom, valamint az állam védelmére.” (16. Cikkely, 3. pont)
Korunkban egyre több politikai és tudományos intézmény új módon képzeli
el a családot. Szerintük a család megalapításához nincs szükség
házasságra, a hagyományos házasságot pedig elavult intézménynek tartják,
mert korlátozza az egyén szabadságát. Eltekintenek a nemi
különbségekkel és a nemzéssel való szerves kapcsolattól, a házasságot
olyan szerződésnek tekintik, amelynek feltételei szabadon módosíthatók. A
nagyobb szabadság jelszavával egyre kevesebb kötelezettséget és
kötelességet rónának a házas felekre. De minthogy szerintük a család a
modern világban nem tudja a társadalmat és az államot építeni, az
államnak kell szabályoznia, felügyelnie és engedélyeznie a család
működését.
Beszéljétek meg, milyen lenne egy család nélküli
társadalom? Milyen érdekeket szolgál a természetjoggal össze nem
egyeztethető családpolitika és családjog?
Isten terve szerint a család az élet és a szeretet bensőséges
közössége. Az a feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, noha mint
minden teremtett és megváltott valóság, ez csak Isten országában fog
beteljesedni. A család lényegét és feladatát végső soron a szeretet
határozza meg. A családnak az a küldetése, hogy őrizze, nyilvánítsa ki
és közölje a szeretetet, azaz alakítsa a közösséget és legyen annak
részese, szolgálja az életet, részesedjen a társadalom fejlődésében és
az Egyház életében és küldetésében. (vö. FC 17)
A házasság igazi természetének aláásása vagy téves értelmezése
meggyengíti a családot. A meggyengült családban, mivel mindnyájan
bűnösök vagyunk, hajlunk egyfajta brutális individualizmusra, nagyon
könnyen eltávolodunk Jézus gyengédségének hagyományától és szövetségének
fegyelmétől. Rendezetlen vágyaink, gazdasági nehézségeink, a
pornográfia, a fogamzásgátlás, a válás, és a jogi és intellektuális
zűrzavar egyaránt fenyegeti azt a szeretetközösséget, amire teremtve
vagyunk. A szívünkben lévő rendezetlenségnek társadalmi összefüggései és
társadalmi következményei vannak. Az erős család arra készteti a
férjet, a feleséget, és a gyerekeket, hogy olyan közösséget hozzanak
létre, amely Jézus irgalmán, nagylelkűségén, szabadságán és hűségén
alapul, hogy Isten szövetségének mintájára gyakorolják az önátadás
művészetét. A család küldetése a szeretet, a szeretet fényével deríti
fel a világot, újítja meg az Egyházat és a társadalmat.
Idézzetek fel családi, rokoni, baráti, ismerősi körből
olyan eseteket, amelyekben a házasfelek „szívében lévő
rendezetlenségeket” a szeretet legyőzte!
A családok az élet és a szeretet igazán bensőséges közösségévé csak
Isten országában válhatnak. Mindennapi feladatuk mégis azon munkálkodni,
hogy egyre közelebb kerüljenek ehhez az ideálhoz. A családon belül és a
család és környezete között sok minden miatt adódhat nézeteltérés,
keletkezhet konfliktus. Ferenc pápa erről így tanít: „Gondoljuk meg,
milyen lenne az a társadalom, család, vagy baráti társaság, amelyben
sohase jelentkeznének feszültségek és konfliktusok! Olyanok lennének,
mint egy temető. Csak a holt dolgok között nincs sohase feszültség és
konfliktus. Ahol élet van, ott van feszültség és konfliktus is. Fontos
tehát meggondolnunk, hogy milyen okokra vezethetők vissza feszültségeink
– a feszültség azt jelzi ugyanis, hogy élünk –, és hogy milyenek is
konfliktusaink. Ezek majd csak a paradicsomban tűnnek el. Ott majd
mindnyájan békében leszünk egyek Jézus Krisztussal. Mindenkinek fel kell
ismernie a feszültségeket és konfliktusait saját életében. A
feszültségek hozzájárulnak növekedésünkhöz, kibontakoztatják
bátorságunkat. … A családban is megjelennek a feszültségek. Hogyan lehet
ezeket feloldani? Párbeszéddel. Ha a családban a párbeszéd jelen van,
ha az ember spontán megmondhatja, amit gondol, akkor a feszültségek
hamar feloldódnak. … Nem szabad félnünk a feszültségtől. De vigyázat: ha
valaki kedveli a feszültséget a feszültség kedvéért, az magának és
környezetének is árt, mert mindig feszültségek között fog élni.” (Ferenc
pápa beszéde fiatalokhoz 2015. aug. 7)
Globalizálódó világunk társadalmi, gazdasági, politikai és vallási
zűrzavarában nagy szükség van arra, hogy a családok tanúságot tegyenek a
szeretetről. „Az Istenben élő család ma arra hivatott, hogy
megakadályozza a modern társadalmak elsivatagosodását. Társadalmunkban
ugyanis hiányzik a szeretet, eltűnt a mosoly és terjed a sivatag. Van
bennük ugyan sok vidámpark, számos a lehetőség az unalom elűzésére, de
hiánycikk a mosoly és a szeretet. A mosolygós családok képesek az
elsivatagosodás megállítására, a mosolyra pedig a szeretet teszi őket
képessé. Nincs az a gazdasági, vagy politikai intézkedés, amely
helyettesíthetné a családok mosolyát. A bábeli terv nyomán életnélküli
felhőkarcolók jöttek létre, de Isten lelke a sivatagot paradicsommá
tudja alakítani. (vö. Iz 32,15). Hagyjuk el a tornyokat és az elit
páncélozott termeit, és látogassuk meg újra meg újra a szeretetre
szomjas emberek sokaságának házait és kertjeit. (Ferenc pápa beszédéből a
2015. szept. 2-i általános kihallgatáson)
Milyen gócpontjait látjátok mai társadalmunk
elsivatagosodásának? Milyen szerepe van az elsivatagosodás
megakadályozásában a közösségeknek, az emberek közötti kapcsolatok
kultúrájának?
Egy élete nyolcvanadik évén túl lévő férj nemrégen elmondta, hogy
hosszú házasságuk során ugyan voltak kisebb-nagyobb koccanásaik, de
nagyjából békében teltek napjaik. Az utóbbi években azonban rendszeressé
vált, hogy apróságokon vesztek össze, kiabáltak egymással, mérgesen
zárták a napot, aztán mérgükben nem tudtak aludni, másnap rosszkedvűen
ébredtek. A helyzet egyre rosszabb lett, míg egyszer csak hallották
Ferenc pápa egy jótanácsát a házasoknak: három szót ajánlok
figyelmetekbe: Kérem, köszönöm, bocsáss meg. Elhatározták, hogy ezzel a
három szóval fogják kezdeni egymáshoz intézett szavaikat. „Kérem, hogy
ne tedd ide az ásványvizes flakont, mert nem látom tőle a tv-t”. Azelőtt
ezt úgy mondták, hogy „vidd innen ezt a ronda vizet, nem veszed észre,
hogy útban van?” – a válasz pedig az volt, hogy „nekem nincs útban, tedd
te odébb!” Vagy például: „köszönöm, hogy elmosogattál, pedig tudom,
hogy nem ez a kedvenc munkád”. Régebben ez így hangzott: „na, végre
egyszer voltál szíves elmosogatni, de persze a serpenyőt kifelejtetted.”
Régebben naponta sok dolog miatt lett volna alkalmuk egymástól
bocsánatot kérni, amióta az új rendszert bevezették, úgy tűnt, nincs
miért bocsánatot kérni. Ezért esténként, elalvás előtt, mindig
kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól mindazért, amit a másikért, a
másiknak aznap jobban, szebben tehettek volna.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
