JÚNIUSI
LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A
SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS
MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL
Virágdíszbe öltözött templom, orgonazúgás, hófehér
menyasszonyi ruha, egyedülálló élmény a menyasszonynak, a vőlegénynek és
az egész násznépnek; ezt nem lehet kihagyni, ezt egyszer mindenkinek át
kell élnie - mondják sokan, mert érzik, hogy a templomi esküvő nem
csupán egy szertartás, egy a sok lehetséges ünnepi esemény közül, hanem
van valami "földöntúli" tartalma is, mert valami megváltozik általa. De
hát mi is történik ott, a templomban az oltár előtt? Gyakori vélekedés:
az is csak egy ceremónia, egy új papír. Pedig a templomi esküvő a
házasság szentsége kiszolgáltatásának első pillanata, hogy azután ez a
szentség-kiszolgáltatás egy életen át megszakítás nélkül folytatódjék. A
házasság szentségének kiszolgáltatója ugyanis nem a pap, hanem a férfi
és a nő, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak, jellé teszik
önmagukat, annak jelévé, hogy Isten mennyire szereti az embert.
A házasságnak maga Isten a szerzője, mert Isten a
férfi és a nő szívébe oltotta a vágyat, hogy valakinek magát
elajándékozva kiegészüljön, "és ketten egy testté legyenek" (Ter 2 24).
Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt bevonja
teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga IGEN-jét, egymásnak rendelte
őket. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt kimondja
egymásra az IGEN-t, Isten akaratát teljesítik. És történjék most már
bármi, Isten az IGEN-t soha vissza nem vonja, áldása végleges. A
szentségi házasság tehát nem csak addig létezik, és addig köti a feleket
egymáshoz, ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten
jól érzik magukat együtt.
Idézzétek fel érzelmeiteket esküvőtök pillanatában! Mi tette számotokra nyilvánvalóvá, hogy Isten IGEN-t mondott rátok?
Isten kölcsönös önátadásra hívja a házasságban
élőket. Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a "felette nagy titok" (l. Ef
5, 32), maga a szentség. Tehát a házasság szentsége alapvetően az adás
szentsége. Valahányszor egy házasság meg akar újulni, a házasság ezen
alapvető vonásában kell megújulnia: ismét kész vagyok önmagamat
maradéktalanul odaajándékozni a másiknak, ismét kész vagyok
maradéktalanul az ő boldogsága lenni. A keresztény házastársak sajátos
ajándékokkal, kegyelmekkel rendelkeznek, ezek erejével segítik egymást a
házaséletben, a gyermek elfogadásában és nevelésében. E kegyelem
forrása Krisztus, aki "velük marad" a házasság nehéz perceiben is,
amikor "esteledik", és erőt ad nekik, hogy egymást természetfölötti,
nemes és termékeny szeretettel szeressék.
Korunkban a szeretet sokak számára "énközpontúvá"
vált, a szeretet minőségét azon mérik le, hogy 'engem boldoggá tesz-e,
vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a "teközpontú" szeretet
gyakorlására hívja meg: Add életedet a másikért! Önmagát állítja elénk
például: "ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket."
(Jn 13,34) Önmagáról pedig így vall: "az életemet � Senki sem veszi el
tőlem: én adom oda magamtól." (Jn 10,18) A szentség erejében válik
képessé az ember a mind önzetlenebb szeretetre és a legteljesebb
kibontakozásra.
Vannak, akik úgy vélik, hogy az egyházi esküvő
az ember szabadságának egy újabb korlátozása. Mit tapasztalsz: hogyan
tágította ki szabadságod korlátait szentségi házasságod?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi
és a nő kegyelmi közösségben marad Krisztussal. A szentség a maga
teljességében gyümölcsözően csak azok számára tud jelen lenni, akik
valóban egyek Vele, akik nem csak mellette, külső szemlélőként, hanem
Vele eleven közösségben élnek, azaz "úgy szeretik egymást, ahogy Ő
szeret minket."
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy
személyes szeretettel fordulunk egymás felé. Jézus önmagát adta értünk,
semmit sem tartva meg magából önmagának. A mai ember személy-tudatát
felülmúlja individuum-tudata, és ezt befedi biológiai lény-tudata. Az
individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen találkozik a
másikkal úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy két
biliárdgolyó ütközik, ahogy az autóbuszon két ember válla összekoccan.
Sok kortársunk a házasságban is individuálisan éli meg kapcsolatát,
ezért tud olyan könnyedén elválni. A személyes kapcsolatban az ember
részt vesz a másik életében. "Ha valaki szeret engem, megtartja
szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet
veszünk nála." (Jn 14, 23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen
lakást vesznek egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat,
annál inkább egymásban léteznek, így mindegyikük nagyobb mozgásteret
nyer. Sohase feledjük személy voltunkat, sohase érjük be puszta
biológiai együttléttel! A csak a biológia síkján mozgó házasságban
könnyen megszületik az elv: ma veled, holnap vele; a megfogant élet az
abortusz áldozatává válik, hisz az csak egy biológiai aktus nem kívánt
mellékterméke, amelyet biológiai úton el lehet távolítani. Korunk egyik
veszélye, hogy az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis
megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre hat ki
személyes kapcsolataira, szexualitására és az élethez való viszonyára.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy
megelőzően szeretünk. Krisztus már akkor is szeretett bennünket, amikor
még bűnösök voltunk. A házasság és a család élete akkor erős, ha
leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus a Tóbiás könyvéből
származó ószövetségi "amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se
tedd"-el szemben az újszövetségi "amit akarsz, hogy neked tegyenek, te
is tedd"-et állítja elénk. Az ószövetségi tézist követők életében
stagnál a szeretet, nincs kezdeményezés, nem bántjuk egymást, és
elvárjuk, hogy a másik se bántson minket. A jézusi tézis a szeretet
szüntelen növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a
kezdeményezésre, én mindig kezdeményezhetek szeretettel, megbocsátással,
lemondással, adakozással, áldozatvállalással, és így szüntelenül adott a
szeretet növekedésének lehetősége.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy nem
szűnik meg a kommunikáció a házasságban és a családban. A
szentháromságos Isten közössége szüntelen kommunikáció. Olyannyira az,
hogy háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság szentsége teremtette
egységet mind a házasságban élők, mind a család, mind pedig a külvilág
akkor fogja megtapasztalni, ha a szeretet eleven kommunikációja él a
férj és feleség között. Az a szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.
Beszéljétek meg családi, rokoni, baráti körben:
mi segít a személyes szeretet megélésében? Hogyan tudjátok a
mindennapokban megőrizni a szeretet kommunikációjának elevenségét?
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Ezt a napot teljesen a csendnek szenteljük a jegyesegyetlenemmel, bízóm benne, hogy tudja-e egyáltalán, hogy miért ezt a napot kell ennek áhítatos lelkülettel szentelni.
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke