20091225

CSALÁDOK AZ ÉLHETŐ TÁRSADALOMÉRT KARÁCSONYI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL HÍVOM A CSALÁDOKAT 2010-BEN

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
Lassan egy éve, hogy Mexikóvárosban lezajlott a Családok 6. Világtalálkozója, ahol átfogó képet kaptunk: hogyan alakul globalizálódó világunkban a családok helyzete. Világossá vált, hogy a család nem csupán egy eszménykép, hanem realitás, még akkor is, ha nem mindenütt tudja betölteni magasztos hivatását. A család a társadalom éltető ereje, nélküle összeomlik a társadalom, de az Egyház sem létezhet családok nélkül. A Világtalálkozón megtapasztalhattuk, - és azóta is sok bizonyítékát látjuk -, rengeteg szép család él világszerte, és nálunk, Magyarországon is.
Mexikóban az egyik előadó rámutatott: az első évszázadokban az őskeresztények pluralista társadalomban éltek, sok különböző nézet, nép, kultúra, vallás, hagyomány kavargott. A keresztény családok ebben a társadalmi környezetben az üldöztetések ellenére Krisztus igaz követői akartak lenni. Következetesen élték a maguk keresztény életét, kitartottak az evangéliumi értékek mellett. Megfogadták Jézus szavát: "Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik." (Mt 7, 7-12). Nem a pluralista társadalmat akarták megváltoztatni, hanem ők maguk akartak megváltozni. Nem vitatkoztak, hanem élték Krisztus önátadó szeretetét, gazdagították, előbbre vitték a társadalmat. A keresztény családok becsületesen végezték munkájukat, törődtek egymással, közösségi emberekké nevelték gyermekeiket, gondozták a rászorulókat, megbecsülték öregeiket. Körülöttük élhetővé vált a világ. Mikor Nagy Konstantin 313-ban kiadta a keresztényeket mindenféle diszkriminációtól mentesítő un. milánói ediktumot, már nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalomnak nincs más választása: vagy elpusztul, vagy magáévá teszi a keresztény normákat.
A nemrég Máriabesnyőn lezajlott XVI. Családkongresszuson, áttekintettük a Boldogabb Családokért körlevél kiadása óta eltelt tíz évet. A mai magyar családokról szomorú kép tárult elénk: csökken a házasságkötések száma, csökken a születő, ezen belül a házasságban születő gyermekek száma, egyre többen tartják elfogadhatónak a házasság előtt vagy helyett az együttélést, egyre több a válás, a sikertelen házasság, stb. Sajnos nem mondhatjuk, hogy a keresztény, katolikus családok kivételt képeznek. Hányszor értesülünk arról, hogy jó keresztény családokban felnövekvő fiatalok is az erkölcsi relativizmus áldozataivá válnak!
Mai társadalmunkat is a meggyőződések, érdekek és magatartásformák pluralizmusa, az objektív igazság tagadása és az egyéni érdekek mindenek fölé helyezése jellemzi; hiányzik az abszolút értékek (az igaz, a jó, a szép és a szent) egyetemes elismerése és tiszteletben tartása. Ahhoz, hogy ebben a pluralista társadalomban családjaink betölthessék azt a szerepet, amit az őskeresztény családok a maguk idejében betöltöttek, következetesen, hűségben kell megjelennünk azzal az önátadó szeretettel, melyet Krisztus hozott el közénk. Nem elég, ha a család az otthon falai között jó. Szükséges kilépnünk az otthon falai közül, elindulnunk egymás felé és szeretetteljes párbeszédben részt vennünk a többi család, az egész társadalom szolgálatában. Nem vehetjük beletörődve tudomásul az élet- és családellenes intézkedéseket, jogszabályokat, vagy "tudományos" tantételeket, emeljük fel szavunkat a bennünket, jogainkat, az ember és a család méltóságát sértő minden megnyilvánulás ellen. A család adja a társadalom humántőkéjét, joggal igényli tehát az erkölcsi és anyagi elismerést. Ha magunk körül megteremtjük az élhetőbb világot, a társadalom rá fog eszmélni: vagy elpusztul, vagy magáévá teszi a keresztény normákat.
A társadalom és az Egyház közös érdeke, hogy a családok termékenyek, boldogok legyenek. Eredményt csak akkor remélhetünk, ha maguk a keresztény családok életük példájával bizonyítják családeszményünk hatékonyságát. Hívom a családokat közös gondolkodásra: mit tehet a család az élhetőbb társadalomért. Remélem, hogy segíthetjük családjainkat abban, hogy tudatosodjon szerepük és felelősségük. Szeretnék továbbá szempontokat adni ahhoz a feltétel-rendszerhez, amelynek a megteremtését a társadalomtól és az államtól várjuk, és amely nélkül a családok értékteremtő tevékenysége nem érvényesülhet. Mindig öröm tölt el, amikor valamilyen jó kezdeményezésről hallok, és Istennek hála, sok ilyen van hazánkban. Sok remek családról tudok, akik nélkül el sem tudnám képzelni a jövő társadalmát. Bízom abban, hogy az ő példájuk nyomán egyre többen leszünk, akik öntudatosan valljuk: minden a családban kezdődik, a jövő is. És hadd tegyem hozzá: a papi és szerzetesi hivatások is a családban kezdődnek.
Még benne vagyunk a papság évében, használjuk ki ezt az időszakot, figyeljünk jobban arra a korrelációra, amelyben Egyházunkban a papság és a család él. Rengeteget köszönhet egy plébánia papja a plébánia családjainak, családjaink pedig hálával gondolnak eskető papjukra, a papra, aki meghívta őket a házas csoportba, vagy aki éppen valamilyen lelkiségi mozgalommal hozta őket kapcsolatba. Vegyük azonban észre, hogy a papság és a házasság nem csak ilyen konkrét tettekkel ajándékoznak egymásnak, hanem azzal is, hogy a család tanúságot tesz papja előtt, mit is jelent szeretni. A család segít abban, hogy a cölibátusban élő pap ne magának éljen, hanem másokért, a pap helytállása pedig erősítheti a család hűségét. Ebben az előttünk álló évben gondolkodjunk el azon, hogyan fejezhetnénk ki köszönetünket papjainknak, hogyan ünnepelhetnénk meg közösen a házasság és a papság szentségét!
Kedves Családok! Havi leveleim témái a következők lesznek:
Január: A család a társadalom és az Egyház közjava
A család közjó: a társadalom és az Egyház valamennyi tagjának közös és személyes java. Ez a jó csak együttműködésben érhető el. A család értékteremtő tevékenységének alanya és haszonélvezője maga a család, ezen keresztül az egész társadalom és az Egyház.
Február: Az ember arra hivatott, hogy részese legyen Isten szentháromságos szeretetének
Isten az embert önmagáért teremtette, méltóságát sérti, ha kicserélhető tárgyként, vagy eszközként kezelik. Saját emberi méltóságát veszi semmibe az, aki a Teremtő által neki ajándékozott testi, lelki, szellemi tulajdonságokat el nem fogadva maga akarja önmagát megteremteni. Minden ember felé felebaráti szeretettel fordulunk, elfogadjuk olyannak, amilyennek Isten megteremtette.
Március: IGEN a házastársra
Az házastársi IGEN a teljes és visszavonhatatlan szövetség megalapítása, elkötelezettséget nyilvánít ki arra, hogy a felek minden körülmények között biztosan számíthatnak egymásra; ez szilárd védelem az anyagi és testi-lelki megpróbáltatások idején is. A család a társadalom alapsejt-funkcióját akkor tudja betölteni, ha a szövetség nem ideiglenes, fennállása nincs feltételhez, vagy valamilyen körülmény bekövetkeztéhez kötve
Április: IGEN a megfogant életre
A magyar társadalomnak és Egyháznak szüksége van gyermekekre, a gyermek a jövő záloga. A megfogant életre kimondott igen nem csupán egy új élőlényre vonatkozik, hanem egy egyedi, megismételhetetlen istenképmásra. Javát azzal szolgáljuk legjobban, ha biztosítjuk számára a békés, nyugodt otthont, a szeretetteljes családi környezetet.
Május: A gyermek elsődleges nevelői a szülők
A szülők felelősek a gyermek test-lelki fejlődéséért, tehát joguk és kötelességük a lehető legjobb feltételeket biztosítani neveléséhez. Szükségük van ehhez a társadalom támogatására, és a gyermek érdekében hozott áldozataik méltánylására.
Június: A szülők és gyermekeik kölcsönös felelőssége
A szülők és a gyerekek egymással kölcsönös felelősségen alapuló generációs közösségben állnak. A generációk közötti szolidaritásra épül az össztársadalmi szolidaritás, a szociális biztonság.
Július: Öregek a családban
A keresztény családban tudják: az öregek értékét nem az adja, hogy mennyivel tudnak hozzájárulni a családi kasszához, hanem az, hogy vannak, hogy a család életének részesei. A boldog családban mindenki ajándéknak tekinti a másikat, elfogadják egymást, és egymás javát akarják.
Augusztus: Ajándékozzunk időt egymásnak a családban
A termékeny, harmonikus családi élet egyik fontos alapfeltétele, hogy a családtagoknak legyen ideje egymásra. A házaspár kapcsolata megsínyli, ha nem jut idejük a napi feladatok megbeszélésén túl egymásra; a szülő-gyermek kapcsolat elsekélyesedik, ha gyermek nem oszthatja meg szüleivel gondolatait, élményeit, nem jut idő érzelmeinek feltárására.
Szeptember: Nem csak kenyérrel él az ember
Az ember tevékenysége nem szorítkozhat az anyagi javakkal való törődésre, szüksége van Teremtőjével való intenzív kapcsolatra is. Találjuk meg a mindennapok forgatagában az időt és az alkalmat az imára, mind egyénileg, mind pedig családi körben.
Október: A jó gazdálkodás felelősségében osztozik a család és a társadalom
A virágzó falvakat, városokat jól gazdálkodó családok alkotják. A jól gazdálkodó társadalmi közösségek pedig segítik a családokat értékteremtő munkájukban.
November: A családi munka és a kereső tevékenység összehangolása
A szülők joga eldönteni, hogy hogyan tudják összehangolni a családi munkát a kereső tevékenységgel, döntésükben elsősorban a gyermekek javát tartják szem előtt. Kívánatos, hogy a családi munka miatt bekövetkezett keresetkiesést a társadalom a gyermekek javára kompenzálja.
December: Családbarát társadalmi infrastruktúra
A gyermekek gondozása, nevelése nem mindig oldható meg családi keretek között, fontos tehát, hogy rendelkezésre álljanak azok az intézmények és szolgáltatások, amelyek a család tevékenységét kiegészítik. Az egész társadalom érdeke, hogy ezek az intézmények jó minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak.
Hívom a családokat az élhető társadalomért! Legyen az előttünk álló esztendő a mások felé indulás esztendeje! "Nem veszel el, ha gyertyádról valaki más is meggyújtja gyertyáját", tartja egy holland közmondás. Ezzel a gondolattal kívánok szép karácsonyi gyertyagyújtást és áldott Újesztendőt!
2009. Karácsonyán
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

20091205

HÍVOM A CSALÁDOKAT 2009 decemberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
Nyelvi mesterkedés az élet ellen
Korunkban az erkölcsi kötelességek alól való kibújásnak, az igazság tagadásának gyakran alkalmazott módja a fogalmak újraértelmezése, sőt elszakítása eredeti jelentésüktől. A nyelvi mesterkedés célja az emberek elbizonytalanítása, áltudományos és babonás nézetek elterjesztése. Legyen beszédünk világos igen és világos nem: igen az életre és az élet kultúrájára, nem a rosszra és a halál kultúrájára.
Minden nyelv, így a magyar nyelv is fejlődik, változik, alakul. Új szavak kerülnek a szótárba, új fogalmak megnevezésére használunk már meglévő szavakat, ezek új jelentéssel gazdagodnak. A szavaknak több jelentése is lehet, az egyes szakterületeken mást és mást jelölnek ugyanazzal a szóval. A "tolerancia" szó alapjelentése például türelmesség, de a közéletben a mások véleménye iránti türelmet, az egészségügyben a szervezet ellenállóképességét, a műszaki életben pedig az adott mértéktől megengedhető eltérést jelenti. Napjainkban azonban a "tolerancia hiányát" vetik azok szemére, akik romboló jelenségekkel, pl. a család intézményét aláásó intézkedésekkel szemben védekeznek, védik családot, azokat az értékeket, amelyeket a család a társadalomnak nyújt.
De mit is tekintünk családnak? A "család" szóval klasszikus értelemben a házaspárt és gyermekeit jelölték, azt a kis közösséget, amelyben egy férfi és egy nő tartós kapcsolatra, kölcsönös szeretetre és az élet továbbadására kötelezték el magukat. A jogszabályok azonban anélkül, hogy a családot meghatároznák, rendelkeznek a családról, és ezzel azt sugallják, hogy felnőttek és gyerekek mindenféle csoportosulása azonos értéket képvisel a társadalomban. Hasonló a helyzet a "házasság" szóval is: akik házasságnak nevezik két ember alkalmi társulását, amelyben az élet továbbadásáról szó sincs, és sokszor nem is lehet, azt akarják elérni, hogy az ilyen kevésbé értékes kapcsolatok részesüljenek ugyanolyan védelemben és támogatásban, mint az életet forrásozó tartós szeretetközösségek. Korunkban az emberek gyakran bocsátkoznak szerelmi kapcsolatokba szilárd kötelék nélkül, nem is gondolva a kapcsolat tartósságára és kizárólagosságára. Eleinte "viszonyról" beszélnek, majd, ha a kapcsolat már bizonyos ideje tart, "partner"-nek nevezik egymást, mintha egy kereskedelmi szerződés részesei lennének. Vannak, akik "barátnőjükkel", ill. "barátjukkal" élnek együtt, összemosva ezzel a barátság és a házasság fogalmát. A barátok ugyanis egymásnak a legjobbat akarják, a házasságban azonban a felek egymásnak ajándékozzák magukat. A kölcsönös legjobbat akarás még nem kölcsönös és teljes önátadás. A barátság, legyen az bármilyen finom és gazdag, nem ér fel a házassággal, mert a tökéletes önátadásban a másik a felajánlást -fizikailag, pszichikailag és lelkileg - teljesen elfogadja. Tökéletes elfogadásra csak az képes, aki jelentősen "más" mint a felajánló maga; ez pedig azt jelenti, hogy a teljes odaadás nemi különbözőséget és szexuális beteljesedést követel.
Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akiknek a családot bomlasztó tevékenységével nem azonosulhatunk? Hogyan tudtok saját családotoknak és a társadalomnak segíteni, hogy felismerjék: házasságotok több, mint társas kapcsolat, szorosabb kötelék, mint a partnerség, értékesebb, mint a barátság?
Vannak, akik "diszkriminációról" beszélnek, ha megkülönböztetjük a férfit a nőtől, a gyermeket a felnőttől. Ez esetben is a szó eredeti jelentésétől eltérve akarják bizonyítani, hogy a családhoz nem kell két különnemű ember, a családtagok jogai és kötelességei mindenben azonosak. Könnyű belátni, hogy ez a törekvés a társadalmat összekötő kapcsolatokat bomlasztja, család- és emberellenes. A "diszkrimináció" szó eredeti jelentése hátrányos megkülönböztetés, nem nevezhető tehát diszkriminációnak az, ha a különbözőeket nem kezeljük úgy, mintha azonosak lennének.
Korunk nagy vívmánya, hogy világszerte hirdetjük és valljuk: minden ember egyenlő méltósággal bír. Ez azt jelenti, hogy minden ember egyformán értékes, senkit nem szabad úgy kezelni, mintha értékesebb, vagy kevésbé értékes volna, mint a többiek (l. KEK 1934). De az veszélyes támadás az emberi méltóság ellen, ha az embereket nem személyeknek, hanem mindenben egyforma egyedeknek tekintik. Azzal, hogy az emberek egyenlőségét törvényerőre emeljük a közjót és a közösségben élő emberek akadálytalan fejlődését, az ehhez szükséges eszközök értelmes megválasztását szolgáljuk. A közjónak sokféle személyre van szüksége, akik különböző feladatokat töltenek be, ezért különböző jogaik és kötelességeik vannak. A különböző (nemű, korú, vallású, nemzetiségű, stb.) személyek együttműködése szolgálja a közjót, uniformizálásuk nem. Az egyes személyek méltóságuk vagy alapvető emberi jogaik tekintetében nem különböznek, épp ellenkezőleg: a közjó szolgálata fokozza a szolgáló személy emberi méltóságát és megerősíti alapvető jogait.
Mennyiben segíti családotok mindennapi életét az, hogy kinek-kinek meg vannak korához, neméhez, állapotához mért különböző "jogai és kötelességei"?
Gyakran találkozunk a "szabadság" szóval való visszaéléssel. Azt, aki házasságban, családban él, nem mondják szabadnak, mert nem teheti azt és akkor, amit és amikor akar. A szabadság korlátozásaként emlegetik a társadalmi viselkedési, illendőségre vonatkozó szabályokat, úgy vélik, hogy aki szabad, az kapcsolatait tetszése szerint, "szabadon" alakítja. A szabadság nem azt jelenti, hogy megteszem, amit csak akarok, hanem azt, hogy fölfedezem: a lehetőségek közül melyik a leghelyesebb, azaz erkölcsileg felelős döntéseket hozok. "Az ember azonban csak szabadon fordulhat a jó felé. A szabadságot kortársaink nagyra értékelik és lázasan keresik; méltán. De gyakran visszaélnek vele: úgy tekintik mint kötetlenséget, hogy mindent megtehessenek, ami élvezetet okoz, még a rosszat is. Az igazi szabadság azonban az istenképiség nagy jele az emberben. Isten ugyanis az embert a saját döntésére akarta bízni." (GS 17) Csak az igazság alapján lehet igazán szabadnak lenni, az igazi szabadság közelebb visz az igazi boldogsághoz (vö. Veritatis Splendor 35 p.).
Aki úgy véli, a szabadság csak kényszertől való mentesség, valószínűleg arra törekszik, hogy másokkal olyan kapcsolatokat tartson fenn, amilyenek neki tetszenek, s nem olyanokat, amilyeneket bárki, akár az Egyház vagy az állam elvár. Senki se akadályozhassa az élet továbbadását tudatosan kizáró nemi kapcsolatait, kiskorúakkal való kapcsolatait, fesztelen, esetleg, csoportos kapcsolatait. Szerinte a "hagyományos" család-felfogás sérti az ő szabadságát. Az így vélekedők azt állítják, hogy a házasság és a család intézménye emberi, vallási, filozófiai vagy politikai konstrukció, tehát emberi eszközökkel felszámolandó. Valójában az emberi természet lényegéhez tartozik, és minden társadalmi rendszerben megtalálta a maga sajátos formáját. Ahol pedig semmi támogatást nem kap, sőt támadásoknak van kitéve, az egyén is, a társadalom is elveszíti egyensúlyát. "Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed. (Berzsenyi: A magyarokhoz)
Beszéljetek meg olyan eseteket, amelyekben a rosszul értelmezett szabadság rabságba vetett embereket, közösségeket! Milyen védelmet tudtok gyermekeiteknek biztosítani azzal, ha a társadalmi viselkedés, az illem szabályaira megtanítjátok őket?
Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy úgy látjuk: "apró" engedmények árán helyzetünkön javíthatunk. Talán nem is kell elveinkből feladni, de arra gondolunk, hogy az igazságot meghamisító szóhasználatot átvéve elkerülhetjük a támadást. Ezzel azonban megerősítjük a családellenesen gondolkodókat véleményükben: már a keresztények sem bíznak igazán saját családideáljukban. Gondoljunk ilyenkor Jézus szavára: "Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van." (Mt 5, 37)
Mit tehettek azért, hogy gyermekeitek helyére tudják tenni a médiából özönlő információáradat hamis, megtévesztő szóhasználatát?
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 118. és 134. pontját.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
.