Kedves családok és házaspárok, kedves családokat
szerető szerzetes- és
paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett
álltok!
Egészség és emberi méltóság
A fogyasztói társadalom ideálja a fiatal, egészséges,
sokat termelő és fogyasztó ember. Az egészség védelmének célja nem lehet
csupán a teljesítőképesség fenntartása, hiszen az ember test, lélek és
szellem egysége, méltósága nem függ testi állapotától. Az ember
közösségi lény, csak egészséges közösségben élve lehet egészséges. A
testi és lelki egészség ápolásakor nem hagyható figyelmen kívül az ember
a maga teljes igazságában. Korunkban rohamléptekkel fejlődik a
biotechnológia, súlyos veszélyeket rejt azonban, ha az erkölcsi
szempontokat mellőzik. A bioetikai megfontolások arra figyelmeztetnek,
hogy egyes orvosi beavatkozások lehetségesek ugyan, de méltatlanok az
Isten-képmás emberhez.
"... és legfőképpen jó egészséget kívánok! Mert fő az egészség!" -
halljuk sokszor ünnepi, születésnapi köszöntőkben. Valóban elég a "jó
egészség" a boldogsághoz? A közfelfogás szerint egészséges az, akinek
nincs semmiféle betegsége, teste ép, szervezete jól működik. A
társadalmi-gazdasági élet szempontjából is fontos az egészség, mert
minél egészségesebb valaki, annál jobb magán- és közösségi
teljesítményre képes, tehát az egészség, mint munkaképesség válik
közüggyé. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapító okiratában,
1946-ban az egészséget, mint az ember teljes fizikai, mentális és
társadalmi jól-létét fogalmazza meg, nem csupán betegség, vagy kóros
állapot hiányaként. Az okirat hozzáteszi, hogy a lehető legmagasabb fokú
egészség az ember egyik legalapvetőbb joga, és ha valamennyi ember
egészsége érdekében a nemzetek együttműködnek, az hozzájárul a békéhez.
Az 1980-as évek végétől a WHO egyre világosabban utal arra, hogy a
fejlődés középponti kérdése az életminőség és az egészség, ezért
előnyben kell részesíteni azokat az egészségügyi eljárásokat és
programokat, amelyek a fejlődést szolgálják, figyelembe véve az egyes
országok egészségügyi és gazdasági helyzetét, vagyis az adott országban
rendelkezésre álló forrásokat olyan egészségügyi programokra kell
fordítani, amelyek a fejlődést és az életminőséget a leghatékonyabban
szolgálják.
Sokszor halljuk: a havi fix meghatározza életszínvonalunkat. De milyen további tényezők befolyásolják életminőségünket?
Minden egyes ember egyedi lény, aki elidegeníthetetlen személyi
jogokkal rendelkezik. Természetes adottsága, hogy egészséges szeretne
lenni, ezért elsősorban saját egészségével törődik. A társadalom viszont
az embereket a közjó szolgálatába akarja állítani, látszólag személyi
jogaik és érdekeik kárára. Egészségük gondozását is a közösség
érdekeinek szem előtt tartásával szervezi meg. A kötelező
szűrővizsgálatok és védőoltások nem az egyesek egyéni érdekét, hanem a
közösséget szolgálják, de ha ezeket pl. anyagi okokból mellőzik, annak
kárát látja minden egyes ember. "Az élet és a testi egészség Isten által
ránk bízott drága ajándékok. Értelmesen kell róluk gondoskodnunk,
figyelembe véve mások és a közjó szükségleteit. Az állampolgárok
egészségéről való gondoskodás a társadalom segítségét kívánja, hogy
megkaphassák azokat az életfeltételeket, melyek lehetővé teszik a
növekedést és az érettség elérését: a táplálékot és ruhát, a lakást, az
egészséggondozást, az alapműveltséget, a munkát és szociális
gondoskodást." (KEK 2288)
Az egyes emberek és a társadalom közötti harmonikus kapcsolathoz az
egészséggondozás terén is fontos a szolidaritás és a szubszidiaritás
elvének tiszteletben tartása. Az erre való készséget a gyerekek a
családban sajátíthatják el, ahol a beteg, vagy idős családtag érdekében a
többiek áldozatot vállalnak, ahol a szülők megtanítják a gyerekeket
saját egészségük, sőt életük tiszteletére, óvására. A családi közösség
nem csak a testi, hanem a lelki egészségnek is forrása, hiszen az egyén
jól-létének nagyon fontos tényezője a kapcsolat a többi emberrel, azok
egészségügyi állapotától függetlenül. A lelki dimenzió figyelmen kívül
hagyása egy torz emberképhez vezet, amelyben a boldogság forrása
kizárólag az egészség. A keresztény ember tudja, hogy "a testi élet és
egészség alapvető, de nem abszolút érték" (MKPK Boetikai körlevél, 206.)
Milyen összefüggés van a saját egészségünk gondozása és a
társadalom javának szolgálata között? Hogyan lehet a gyerekek figyelmét a
beteg és öreg családtagok önzetlen segítésére irányítani? Milyen
veszélyekkel jár a test-kultusz?
Ha a fejlődést az életminőség és az egészség javítása segíti elő,
akkor fontos az emberek teljes fizikai, mentális és társadalmi
jól-létére törekedni. Ugyanakkor azokra, pl. az idősekre, a fogyatékkal
születettekre, akiknél ennek az állapotnak az elérése eleve lehetetlen,
nem érdemes költeni, hiszen ez nem szolgálja a fejlődést. Hozzájárul-e a
"fejlődéshez", ha egy nyugdíjas beteg meggyógyul és újra munkaképes
lesz? Kifejezhető-e pénzben egy-egy egészségügyi beavatkozás eredménye?
Az adott országban rendelkezésre álló forrásokra hagyatkozás is súlyos
kérdéseket vet fel, hiszen globalizálódó világunkban a járványok sem
maradnak a szegény országok határain belül, így ha ott nem tudnak
fellépni a járványokkal szemben, a gazdagok is kárát látják. A gazdagok
önzése, a szolidaritás elutasítása igen hamar visszaüt. Ne feledjük: az
élet előbbre való, mint az életminőség. Az ember méltóságát csúfolja
meg, aki anyagi, adminisztratív, vagy bármilyen akadályra hivatkozva
megtagadja felebarátjától azt a szolgálatot, amit egészsége érdekében,
az élet védelmében tehet. E ponton válik az egészségügy erkölcsi
kérdéssé.
Idézzetek fel áldozatos munkát végző, az egész embert szolgáló kiváló orvosokat, ápolókat, asszisztenseket!
Amíg az orvosi beavatkozások a megromlott egészség helyreállítására
szorítkoztak, csak olyan erkölcsi kérdések merültek fel, amelyek a
kötelességek gondos teljesítését és a megfelelő terápiák helyes
megválasztását vizsgálták. A biológiai tudományok mai fejlettsége
azonban lehetővé tesz olyan beavatkozásokat is, amelyek megváltozott
életállapotokat eredményeznek, az ember személyiségét befolyásolják. Az
ember olyan eszközök birtokába került, amelyek látszólag az élet és
halál feletti uralmat jelentik. A kutatók egy része elutasít nem csupán
minden természetfeletti és teológiai megfontolást, hanem az etikai,
erkölcsi szempontokat is. A biotechnológia alkalmazásának jogi
szabályozásakor a természetjogi alapoktól eltekintenek és a kérdésekhez
igazán nem értő parlamenti képviselőkre bízzák a döntést. Számos szomorú
példát látunk: demokratikus testületek többségi határozattal
szentesítenek jogot pl. az élet kioltására, az erkölcstelen életmódra, a
házas hűség és a szerelem elárulására.
A Szentszék Hittani Kongregációjának a múlt év végén megjelent
Dignitas personae (A személy méltósága) kezdetű útmutatása rámutat, hogy
a genetikai és az embriókutatások terén követendő egyik legfontosabb
alapelv minden emberi lény személyi méltóságának tiszteletben tartása,
mégpedig fogantatásától természetes haláláig; a másik pedig az, hogy az
emberi élet továbbadásának természetes színtere a házasság és a család,
vagyis a házas felek egymás iránti kölcsönös szeretete és önátadása. Így
biztosítható a felelős hozzáállás a világra jövő emberi lény
méltóságának tiszteletben tartásához. (l. Dignitas personae 1. és 6.) A
génterápia két válfaja közül az ún. szomatikus génterápia erkölcsileg
elfogadható, mert egy konkrét személy adott betegségén hivatott
segíteni, de nem módosítja öröklődő génállományát. Ellenben az ún.
csírasejtes génterápia (ami az ivarsejtek módosításával jár) nem
megengedhető a következő generációkra gyakorolt előre nem látható
hatásai miatt. Nem megengedhetőek továbbá az olyan genetikai
mesterkedések, amelyek különféle kívánalmaknak megfelelően "feljavítani"
törekszenek a születendő gyermek tulajdonságait (eugenetika). Az ilyen
manipulációk során az ember a teremtő Isten helyébe akar lépni, egy
újfajta embert akar "teremteni". (l. Dignitas personae 25-27.)
Hiba lenne minden új, az életet, egészséget és gyógyítást elősegítő
eljárást egyöntetűen elutasítani arra hivatkozva, hogy az évszázados
hagyománnyal ellenkeznek, de ugyanolyan hiba lenne szabadjára engedni
mindazt, amit napjainkban meg lehet tenni. Ésszerű, tárgyilagos
párbeszédre van szükség elismerve az antropológia és ismeretelmélet
tudományos eredményeit és tiszteletben tartva a demokrácia határait.
Eközben sohasem szabad elfelejteni, hogy a középpontban az Isten-képmás
ember áll, sem hatalmi, sem anyagi szempontok nem szoríthatják őt a
háttérbe.
Tudsz-e olyan esetről, ahol az érintetteknek volt bátorsága kitartani a megfogant ember méltósága mellett?
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 16., 73. és 74. pontjait!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.
