20090405

HÍVOM A CSALÁDOKAT 2009 áprilisában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
Egészség és emberi méltóság
A fogyasztói társadalom ideálja a fiatal, egészséges, sokat termelő és fogyasztó ember. Az egészség védelmének célja nem lehet csupán a teljesítőképesség fenntartása, hiszen az ember test, lélek és szellem egysége, méltósága nem függ testi állapotától. Az ember közösségi lény, csak egészséges közösségben élve lehet egészséges. A testi és lelki egészség ápolásakor nem hagyható figyelmen kívül az ember a maga teljes igazságában. Korunkban rohamléptekkel fejlődik a biotechnológia, súlyos veszélyeket rejt azonban, ha az erkölcsi szempontokat mellőzik. A bioetikai megfontolások arra figyelmeztetnek, hogy egyes orvosi beavatkozások lehetségesek ugyan, de méltatlanok az Isten-képmás emberhez.
"... és legfőképpen jó egészséget kívánok! Mert fő az egészség!" - halljuk sokszor ünnepi, születésnapi köszöntőkben. Valóban elég a "jó egészség" a boldogsághoz? A közfelfogás szerint egészséges az, akinek nincs semmiféle betegsége, teste ép, szervezete jól működik. A társadalmi-gazdasági élet szempontjából is fontos az egészség, mert minél egészségesebb valaki, annál jobb magán- és közösségi teljesítményre képes, tehát az egészség, mint munkaképesség válik közüggyé. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapító okiratában, 1946-ban az egészséget, mint az ember teljes fizikai, mentális és társadalmi jól-létét fogalmazza meg, nem csupán betegség, vagy kóros állapot hiányaként. Az okirat hozzáteszi, hogy a lehető legmagasabb fokú egészség az ember egyik legalapvetőbb joga, és ha valamennyi ember egészsége érdekében a nemzetek együttműködnek, az hozzájárul a békéhez. Az 1980-as évek végétől a WHO egyre világosabban utal arra, hogy a fejlődés középponti kérdése az életminőség és az egészség, ezért előnyben kell részesíteni azokat az egészségügyi eljárásokat és programokat, amelyek a fejlődést szolgálják, figyelembe véve az egyes országok egészségügyi és gazdasági helyzetét, vagyis az adott országban rendelkezésre álló forrásokat olyan egészségügyi programokra kell fordítani, amelyek a fejlődést és az életminőséget a leghatékonyabban szolgálják.
Sokszor halljuk: a havi fix meghatározza életszínvonalunkat. De milyen további tényezők befolyásolják életminőségünket?
Minden egyes ember egyedi lény, aki elidegeníthetetlen személyi jogokkal rendelkezik. Természetes adottsága, hogy egészséges szeretne lenni, ezért elsősorban saját egészségével törődik. A társadalom viszont az embereket a közjó szolgálatába akarja állítani, látszólag személyi jogaik és érdekeik kárára. Egészségük gondozását is a közösség érdekeinek szem előtt tartásával szervezi meg. A kötelező szűrővizsgálatok és védőoltások nem az egyesek egyéni érdekét, hanem a közösséget szolgálják, de ha ezeket pl. anyagi okokból mellőzik, annak kárát látja minden egyes ember. "Az élet és a testi egészség Isten által ránk bízott drága ajándékok. Értelmesen kell róluk gondoskodnunk, figyelembe véve mások és a közjó szükségleteit. Az állampolgárok egészségéről való gondoskodás a társadalom segítségét kívánja, hogy megkaphassák azokat az életfeltételeket, melyek lehetővé teszik a növekedést és az érettség elérését: a táplálékot és ruhát, a lakást, az egészséggondozást, az alapműveltséget, a munkát és szociális gondoskodást." (KEK 2288)
Az egyes emberek és a társadalom közötti harmonikus kapcsolathoz az egészséggondozás terén is fontos a szolidaritás és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása. Az erre való készséget a gyerekek a családban sajátíthatják el, ahol a beteg, vagy idős családtag érdekében a többiek áldozatot vállalnak, ahol a szülők megtanítják a gyerekeket saját egészségük, sőt életük tiszteletére, óvására. A családi közösség nem csak a testi, hanem a lelki egészségnek is forrása, hiszen az egyén jól-létének nagyon fontos tényezője a kapcsolat a többi emberrel, azok egészségügyi állapotától függetlenül. A lelki dimenzió figyelmen kívül hagyása egy torz emberképhez vezet, amelyben a boldogság forrása kizárólag az egészség. A keresztény ember tudja, hogy "a testi élet és egészség alapvető, de nem abszolút érték" (MKPK Boetikai körlevél, 206.)
Milyen összefüggés van a saját egészségünk gondozása és a társadalom javának szolgálata között? Hogyan lehet a gyerekek figyelmét a beteg és öreg családtagok önzetlen segítésére irányítani? Milyen veszélyekkel jár a test-kultusz?
Ha a fejlődést az életminőség és az egészség javítása segíti elő, akkor fontos az emberek teljes fizikai, mentális és társadalmi jól-létére törekedni. Ugyanakkor azokra, pl. az idősekre, a fogyatékkal születettekre, akiknél ennek az állapotnak az elérése eleve lehetetlen, nem érdemes költeni, hiszen ez nem szolgálja a fejlődést. Hozzájárul-e a "fejlődéshez", ha egy nyugdíjas beteg meggyógyul és újra munkaképes lesz? Kifejezhető-e pénzben egy-egy egészségügyi beavatkozás eredménye? Az adott országban rendelkezésre álló forrásokra hagyatkozás is súlyos kérdéseket vet fel, hiszen globalizálódó világunkban a járványok sem maradnak a szegény országok határain belül, így ha ott nem tudnak fellépni a járványokkal szemben, a gazdagok is kárát látják. A gazdagok önzése, a szolidaritás elutasítása igen hamar visszaüt. Ne feledjük: az élet előbbre való, mint az életminőség. Az ember méltóságát csúfolja meg, aki anyagi, adminisztratív, vagy bármilyen akadályra hivatkozva megtagadja felebarátjától azt a szolgálatot, amit egészsége érdekében, az élet védelmében tehet. E ponton válik az egészségügy erkölcsi kérdéssé.
Idézzetek fel áldozatos munkát végző, az egész embert szolgáló kiváló orvosokat, ápolókat, asszisztenseket!
Amíg az orvosi beavatkozások a megromlott egészség helyreállítására szorítkoztak, csak olyan erkölcsi kérdések merültek fel, amelyek a kötelességek gondos teljesítését és a megfelelő terápiák helyes megválasztását vizsgálták. A biológiai tudományok mai fejlettsége azonban lehetővé tesz olyan beavatkozásokat is, amelyek megváltozott életállapotokat eredményeznek, az ember személyiségét befolyásolják. Az ember olyan eszközök birtokába került, amelyek látszólag az élet és halál feletti uralmat jelentik. A kutatók egy része elutasít nem csupán minden természetfeletti és teológiai megfontolást, hanem az etikai, erkölcsi szempontokat is. A biotechnológia alkalmazásának jogi szabályozásakor a természetjogi alapoktól eltekintenek és a kérdésekhez igazán nem értő parlamenti képviselőkre bízzák a döntést. Számos szomorú példát látunk: demokratikus testületek többségi határozattal szentesítenek jogot pl. az élet kioltására, az erkölcstelen életmódra, a házas hűség és a szerelem elárulására.
A Szentszék Hittani Kongregációjának a múlt év végén megjelent Dignitas personae (A személy méltósága) kezdetű útmutatása rámutat, hogy a genetikai és az embriókutatások terén követendő egyik legfontosabb alapelv minden emberi lény személyi méltóságának tiszteletben tartása, mégpedig fogantatásától természetes haláláig; a másik pedig az, hogy az emberi élet továbbadásának természetes színtere a házasság és a család, vagyis a házas felek egymás iránti kölcsönös szeretete és önátadása. Így biztosítható a felelős hozzáállás a világra jövő emberi lény méltóságának tiszteletben tartásához. (l. Dignitas personae 1. és 6.) A génterápia két válfaja közül az ún. szomatikus génterápia erkölcsileg elfogadható, mert egy konkrét személy adott betegségén hivatott segíteni, de nem módosítja öröklődő génállományát. Ellenben az ún. csírasejtes génterápia (ami az ivarsejtek módosításával jár) nem megengedhető a következő generációkra gyakorolt előre nem látható hatásai miatt. Nem megengedhetőek továbbá az olyan genetikai mesterkedések, amelyek különféle kívánalmaknak megfelelően "feljavítani" törekszenek a születendő gyermek tulajdonságait (eugenetika). Az ilyen manipulációk során az ember a teremtő Isten helyébe akar lépni, egy újfajta embert akar "teremteni". (l. Dignitas personae 25-27.)
Hiba lenne minden új, az életet, egészséget és gyógyítást elősegítő eljárást egyöntetűen elutasítani arra hivatkozva, hogy az évszázados hagyománnyal ellenkeznek, de ugyanolyan hiba lenne szabadjára engedni mindazt, amit napjainkban meg lehet tenni. Ésszerű, tárgyilagos párbeszédre van szükség elismerve az antropológia és ismeretelmélet tudományos eredményeit és tiszteletben tartva a demokrácia határait. Eközben sohasem szabad elfelejteni, hogy a középpontban az Isten-képmás ember áll, sem hatalmi, sem anyagi szempontok nem szoríthatják őt a háttérbe.
Tudsz-e olyan esetről, ahol az érintetteknek volt bátorsága kitartani a megfogant ember méltósága mellett?
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK Boldogabb családokért c. körlevele 16., 73. és 74. pontjait!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.