20090205

HÍVOM A CSALÁDOKAT 2009 februárjában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
A házasság tartós életszövetség
Változó világunkban sok minden átalakul, megújul, vagy eltűnik. Az azonban, hogy megjelentek olyan társ-kapcsolatok, melyeket korábban a társadalom nem ismert el, nem jelenti azt, hogy ezeket újfajta családmodelleknek tekinthetjük. Mindaz, ami eltér az eredeti modelltől, melyben egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozásából termékeny közösség jön létre, csorbítja társadalmi hatékonyságát és akadályozza az egyének kiteljesedését. A kölcsönösség azonban nem vezethet sem a nemek különbözőségének tagadásához, sem az egyik, vagy másik nem szerepének túlértékeléséhez.
A hideg téli napokon megdöbbentő látványt nyújtanak a város utcáin a hajléktalanok. Tétlenül és cél nélkül dideregnek, nincs hova hazamenniük, senki sem várja őket, hogy élményeiket, gondjaikat és örömeiket megoszthassák velük. Vajon azoknak, akik jólöltözötten elsietnek mellettük, mind van igazi otthonuk? Biztosak lehetnek-e abban, hogy szerető emberek várják őket, hogy feltárhassák érzelmeiket, hogy vannak, akik meghallgatják őket, akiknek elmondhatják, mi foglalkoztatja őket? És ha ma van is ilyen hajlékuk, bízhatnak-e abban, hogy ez most már mindig így lesz, hogy otthonuk élethossziglan osztályrészük lesz? El vannak-e ők maguk úgy köteleződve, hogy bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk azok, akik most szeretettel várják haza őket?
Az eskü egy életre szól.
Amikor két ember kimondja az "igent", életük új távlatot nyer. Nem egymásnak, hanem egymásra mondanak igent, arra, hogy mostantól már nem az "én", hanem a "mi" gondolataik középpontja. Akik a házasságban véglegesen elköteleződnek egymás mellett, azoknak a kapcsolatát nem ingathatja meg sem gazdagság vagy szegénység, sem hatalom vagy karrier, sem betegség vagy életkor. Eleve kudarcra van ítélve az a házasság, amelyet a házasulandók feltételekhez kötött szerződéses viszonynak fognak fel, és nem két személy közötti végleges egybefonódásának, a másik boldoggá tételére kötött szövetségnek. "Két önzés titkos párbaja / Minden egyéb; / Én többet kérek: azt, hogy a / Sorsomnak alkatrésze légy." (Szabó Lőrinc: Semmiért egészen) Az ilyen házasságból kibontakozó család otthona lesz azután az a békés, meleg hajlék, ahová jó hazaérkezni, ahol a nap feszültségei feloldódnak, ahonnan élet és boldogság fakad.
Mit tudtok tenni a rokoni, baráti körben jelenlévő "lelki hajléktalanokért"? Mi jellemzi az igazi otthont? Milyen többletet jelent a szövetség a szerződéshez képest?
Modern korunk nagy tévedése, hogy egy-egy házasság sikertelenségéért magát a házasság intézményét okolják. A kudarcos házasságban élők szívesen elfogadják ezt a nézetet, hiszen így elhárítják maguktól a felelősséget, nem ők hibáztak el valamit, hanem egy rossz intézmény hibájának kárvallottai. Azt tanácsolják: ne ragaszkodjunk az "elavult" családmodellhez, ha nem jól érezzük magunkat jelenlegi családi körülményeink között, váltsunk bátran, annyi új lehetőség kínálkozik. Arról már kevés szó esik, hogy egy-egy család felbomlása nem csupán a férj, vagy a feleség szabadulását jelenti megunt kapcsolatától, hanem szenvedést és bizonytalanságot jelent minden érintettnek, legfőképpen a gyerekeknek. Életre szóló sérülések ezek, amelyek megnehezítik a későbbi párválasztást és elköteleződést. Milyen apakép alakulhat ki egy olyan kisfiúban, aki már a harmadik "apukájától" kér zsebpénzt? Milyen anya lesz abból a kislányból, akinek anyukája úgy véli, jobb, ha ő egyedül neveli, és nem tűr meg otthon férfit, férjről pedig hallani sem akar. Hogyan érvényesülhet a családi szolidaritás ott, ahol a feleség telefonon hívja haza a férjét, mert "a te fiaid és az én fiaim verik a mi gyerekeinket"? Valamennyi "új" családmodell az individualista szemlélet jegyeit hordozza magán: azt teszem, ami nekem jó, ami most érdekeimet szolgálja. Ezek az életformák tovább mélyítik a házasság és a család "válságát", általuk fokozódik a társadalom szétesettsége és atomizálódása. Az életet, a jövőt azonban csak az a családmodell szolgálja, amely egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozására épül.
Sok esetben az érintettek önhibájukon kívül kerültek segítségre szoruló helyzetbe. Ha egy fiatal, kisgyerekes apa, vagy anya megözvegyül, szükség van a pótszülőre, ha egy házaspárnak nem lehet saját gyereke, örökbe fogadhat több gyereket, akik nem vér szerinti testvérek, mégis egy családot alkotnak. Azok is segítségre szorulnak azonban, akik eltévesztették a helyes irányt, ahogy mondani szokták: elrontották a házasságukat. A sérült és csonka családokban nagy a veszélye, hogy a gyerekek is sérülnek, és segítség nélkül képtelenek lesznek egészséges családi életre. Őértük is felelős az egyházi és a világi közösség. Különös gonddal forduljunk az elvált és újraházasodott párok felé. Gyakori, hogy ők vágynak a boldog családi életre, előző házasságuk kudarcából tanulni szeretnének, és szeretnék gyerekeiket megóvni a hasonló kudarcoktól. Közeledjünk hozzájuk szeretettel, nyújtsunk nekik segítséget, fogadjuk be őket közösségeinkbe, hogy életvitelük minél jobban közeledjen a keresztény családi élethez.
A környezetetekben lévő sérült, csonka családoknak hogyan tudjátok a keresztény családideál szépségét, boldogító voltát megmutatni?
Ahhoz, hogy a házasulandó felek életre szóló szövetséget kössenek, hogy őszintén és véglegesen elköteleződjenek egymásnak, személyiségüknek érettnek kell lennie. Ehhez viszont biztos azonosságtudattal kell rendelkezniük. Hogyan is vállalhatná örömmel a páros életet az, aki bizonytalan női, vagy férfi hivatását illetően, aki olyan területen szeretne bizonyítani, amelyen nem rendelkezik természetes adottságokkal? A férfi és a nő egyaránt különleges méltóságú, hiszen mindketten Isten képmására teremtettek, egyenrangúak, de nem egyformák, hivatásuk is különböző. Amikor a házasságban egymásnak elajándékozzák magukat, nem szűnnek meg nők, vagy férfiak lenni, sőt, éppen a házasság által teljesedik ki személyiségük, férfiúi, ill. női mivoltuk. De ki "viselje a kalapot", ki legyen a családban a "főnök"? Nem tesz jót a házasságnak, a család is megsínyli, ha a házaspár a vezető szerepért vetélkedik. Az egymásnak elkötelezett házasok, akik valóban eggyé váltak, minden döntésüket közösen hozzák meg, igazán meg se tudják mondani, melyiküké a vezető szerep. Olyan esetekben pedig, amikor nincs mód megbeszélni egy ügyet, tudják, hogy a másik milyen megoldást javasolna. "Házasságunk az első közösen elfogyasztott fagylalttal kezdődött és az első titokban vásárolt csomag cukorkán bukott meg" � mondta egy szomorú férfi felbomlott házasságáról.
Patriarchátus vagy matriarchátus? Történészek, szociológusok vitatkoznak: melyik volt előbb, mikor melyik szolgálta (volna) jobban a társadalmi fejlődést, mi módon járult hozzá a házasság válságba jutásához az egyik vagy másik forma. Jézus világos és egyértelmű választ ad a kérdésre: "Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, `férfinak és nőnek alkotta őket'? (Ter 1,27) És így szólt: `Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz' (Ter 2,24). Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza." (Mt 19, 4-6)
Miért jó az, hogy a férfi és a nő nem egyforma, noha egyenrangú? Hogyan tudjátok támogatni gyermekeiteket nemi identitástudatuk kialakulásában?
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT c. körlevelének 2.3 A házasság mint tartós életszövetség c. fejezetét!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
A MKPK A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT című körlevele (1999) a Magyar Katolikus Egyház honlapján olvasható.