20060705

HÍVOM A CSALÁDOKAT és küldöm 2006 júliusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a családi élet mellett álltok!
Júliusban:   küldöm a családokat a különböző felekezetek, vallások, szekták követőihez, a vallástalanokhoz, a kereszténységet elutasítókhoz és a közömbösökhöz. Ne hangos szóval, térítő prédikációval, hanem okos és higgadt párbeszéddel forduljunk hozzájuk. Próbáljuk megérteni és elfogadni őket. A hitet nem lehet átadni, a hitről nem lehet valakit meggyőzni, de beszélhetünk kegyelmi ajándékainkról, elmondhatjuk tapasztalatainkat. Minden előadásnál hatásosabb, ha meg tudjuk mutatni: Isten minden embert feltétel nélkül szeret és hazavár.
Világunk sokszínű, sokféle gondolkodású, bőrszínű, vallású ember lakja, és nem kerülhető el találkozásunk olyanokkal, akik nem hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Könnyű azt mondani, hogy "ők is Isten gyermekei, fogadjuk el, szeressük őket," ha nem kell velük naponta beszélni, számunkra fontos ügyekben velük együttműködni. Családunkba is bekerülhetnek olyanok, akik nem vallásosak, vagy másvallásúak, akár valamilyen nem-keresztény vallás hívei. Globalizálódó világunkban a fiatalok megtalálhatják életük párját más népből való, más vallású, más gondolkodásmódú fiatalban. Ilyenkor nem elég tudomásul vennünk a helyzetet, elfogadnunk a tényeket, küldetésünk többre szól: hirdetnünk kell az evangéliumot az egész világon, és minden teremtménynek (vö. Mk. 16,15).

Gyakran előfordul, hogy másvallású kereszténnyel, vagy nem-kereszténnyel találkozva megbénulunk, nem találjuk a szavakat, amelyek a kapcsolat felvételéhez vezetnek, különösen akkor, ha magabiztos, öntudatos ateistával, vagy szektahívővel van dolgunk. Megeshet, hogy ilyenkor visszavonulunk, nem is keressük az utat a másik lelkéhez, és ezt vereségként éljük meg, esetleg elbizonytalanodunk hitünkben, meggyőződésünkben. Kétségeink támadhatnak: vajon biztos-e, hogy a mi oldalunkon van az igazság? Nagy kihívás az ilyen helyzet, ösztönözzön minket arra, hogy megszilárdítsuk hitünk alapjait, mélyítsük el hitünket. "A vallásközi dialógus ... a kölcsönös megismerés és gazdagodás módszere és eszköze. ... Nem arról van szó, hogy fogságába esünk a sajnos még keresztények között is széles körben elterjedt közömbösségnek, mely gyakran pontatlan teológiai nézetekből fakad, és áthatja a vallási relativizmus, mely szerint >>az egyik vallás olyan, mint a másik<<"(EE 55).

De hogyan is lehet az evangéliumot manapság hirdetni? Tudjuk és érezzük, hogy eredménytelen lenne Jézus egy-egy mondásával kezdeni, hogy hiábavaló lenne egy-egy bibliai történetet elmondani. Istent nem lehet megmagyarázni, meg kell tapasztalni. Mi csak tapasztalatainkat adhatjuk át. Akivel kapcsolatba akarunk lépni, azt mindenekelőtt ajándékozzuk meg bizalmunkkal. Bízzunk benne, hogy szót értünk, hogy jót akar, hogy nem ellenségnek néz minket. Hozzá intézett szavainkon sugározzon át a szeretet, az a szeretet, amellyel az Atya szeret minden embert. A velünk való találkozás ajándékká válhat neki is, megértheti az üzenetet: "Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel." (Jer 31, 3) Hallgassuk meg mi is mondandóját, hiszen ő is bizalmával ajándékoz meg minket, az ő értékei minket is gazdagítanak.

Az okos és higgadt beszéd előfeltétele, hogy mi biztos alapon álljunk, tudásunk szilárd, hitünk érett, felnőtt hit legyen, hogy meggyőződésünk legyen: van objektív igazság, azt keressük, azt akarjuk követni. "Napjainkban különösen veszélyes a társadalmunkban és kultúránkban nagymértékben jelen lévő relativizmus, amely - mivel semmi mást nem tekint meghatározó érvényűnek - egyedül az egyént és annak vágyait fogadja el végső mérceként. Ez ugyan a szabadság látszatát kelti, de mindenki számára börtönné válik, hiszen elválasztja egymástól az embereket, valamennyit a maga "egójába" zárva" (XVI. Benedek pápa 2005. jún.6-i beszédéből).

A sokféleség gondot okozhat a családban is. Előfordul, hogy gyermekeink a környezet, társaik, a hangos propaganda hatására csatlakoznak egy szektához, nem-keresztény csoportosuláshoz, vagy csak egyszerűen ki akarnak lépni az egyházból. Ilyenkor az nem segít, ha kitagadjuk őket, vagy lemondunk róluk. Értsük meg, hogy mindez miért történt: talán mi is követtünk el hibát. Itt az ideje megújulnunk, visszatérnünk gyökereinkhez. Az igazságot kimondva erősítsük meg szeretetünket gyermekünk iránt. Azt, akit Isten ajándékul adott nekünk, nem veszíthetjük el. Felelősek vagyunk érte fogantatása pillanatától egész életében. Amikor "rossz társaságba" keveredik, veszedelemben van, saját boldogságát teszi kockára, noha ennek nincs tudatában. Sokszor éppen az élet végső értelmét, a természetfelettit keresi, vágyakozik a szív békéjére, de hamis tanítókra akadt. Az ezoterikus vallások iránti érdeklődés gyakran racionális világunk elutasításából táplálkozik, esetleg abból, hogy gyermekünkben nem alakítottuk ki a hitünk misztériumai iránti érzéket. Fontos ezért ezekre idejében ráirányítani a figyelmét, megelőzve a kereszténységtől való eltávolodását. Bízzunk benne és imádkozzunk érte, mert "Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket" (Zsolt 34, 19-20).

Nagyon élesen jelentkezik ez a gond akkor, amikor gyermekünk választottjáról kiderül, hogy nem a mifélénk. Természetesen azt szeretnénk, ha az új családtag átvenné a mi értékrendünket, belépne a mi közösségünkbe. Mégsem szabhatjuk a házasságkötés feltételéül megtérését, ez ugyanis könnyen csupán egy színlelt, külsőséges az egyházba való "belépésre" vezethetne. Életünk példája, a mindennapi gyakorlatba átültetett keresztény értékrendünk, a naponta megújuló döntésünk egymás és Jézus mellett hasson a leendő új családtagra. "Úgy világítson a ti világosságotok, az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van" (Mt 6, 16) .

Nagy tapintatra van szükség a vegyes-házasságokban is. Mint házasfelek a házasság szentségének erejében eggyé váltak. Bölcsességet kíván, hogy ne okozzon közöttük szakadékot az, hogy másfajta istentiszteletre járnak. Egyikőjük sem tűzheti ki célul a másik áttérítését, ezzel mindkettejük közös célját tennék kockára, azt, hogy együtt haladjanak az üdvösség felé. Törekedjenek közösen imádkozni, olykor meglátogatni a más felekezethez tartozó fél istentiszteletét anélkül, hogy saját vallási kötelezettségeiket elhanyagolnák.

A közéletben sokszor kell olyanokkal együttműködnünk, akiknek az eszmei alapállása nem egyezik a miénkkel, vagy talán ellenséget látnak bennünk. Elég sokaknak vannak a családról, házasságról zavaros, számunkra elfogadhatatlan nézetei. Ilyenkor az a feladatunk, hogy tapasztalatainkra hivatkozva kíséreljük velük megértetni a keresztény család- és házasságeszmény jelentőségét. II. János Pál pápa így buzdít: "Minden esetben serkenteni, segíteni és kísérni kell a családok szerepvállalását - akár egyenként, akár szövetségben lépnek föl - az Egyházban és a társadalomban, és fáradozni kell azért, hogy az egyes államokban és az Európai Unióban igazi és megfelelő családpolitikát folytassanak" (EE 91).

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: Idézzetek fel eseteket, melyekben sikeres, jó együttműködés alakult ki nem a mi oldalunkon állókkal. Milyen módon tudtátok tudtukra adni, hogy ti az evangélium alapján álltok? Hogyan tudjátok a környezet hangos ellenpropagandáját kompenzálni? Milyen tapasztalataitok vannak a szektákkal, keleti vallások követőivel kapcsolatban?

Ha még házasság előtt álltok: Környezetetekben milyen nem-keresztény eszmerendszerekkel találkoztatok? Milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek az ilyenekkel folytatott párbeszédben? Hogyan tudtok érvelni, a saját hit-tapasztalatokra hivatkozni? Szerintetek mi jellemzi a jó kapcsolatot a hívő keresztények és a nem-hívők között?

Hívom és küldöm a családokat, hogy legyenek a világ világossága és világítsanak mindenkinek.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke