Atyám haragját már nem lehet visszatartani. Fenyegetően közeledik a föld halála. Amit ez a generáció elvetett, azt fogja learatni. Hevesebben fog tombolni a tűz annál, mint amilyet valaha emberi szem látott. A föld elemei meg fognak olvadni és fölemésztik a természetet, az embereket, állatokat, mindent!
20130518



A két pont  távolsága légvonalban: 67.775 km
A két pont közötti távolság útvonala: 92,4 km
Az autóút átlagos becsült ideje: 1 óra 30 perc


„Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.” (Lk 12, 47-48)


Ima a Szentlélek által: „Drága Jézusom! Magasztalom és dicsőítem a Te legszentebb Nevedet. Hálát adok Neked azért, hogy köztünk maradtál a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, az igében, ami a Te tanításod, és a szeretetben, mert egyedül Benned tudunk igazán szeretni.
Ó, Jézusom, imádott Királyom! Kérlek, végy körül bennünket szent angyalaiddal, vezess minket az igaz úton, hogy mindig Téged kövessünk, és soha le ne térjünk a Te ösvényedről! Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Az Út, amelyen járnunk kell úgy, hogy követjük példádat. Formálj minket egyre jobban képmásodra! Tanításod az egyetlen Igazság, amit ha megtartunk, üdvözülünk. Te vagy örök Életünk, imádott Királyunk. Te mondtad: aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van. De aki nem eszi, és nem issza, annak nincs élete. Ha Benned élünk, olyanok vagyunk, mint a szőlővesszők, amelyek dús termést hoznak. De ha elutasítanánk Téged, száraz ágak lennénk, amelyek nem valók egyébre, csak tűzrevalónak.
Jézusom, Királyom, örök Boldogságom! Te mondtad: „Legyetek szentek, amint Én Szent vagyok.” Formálj engem Magadhoz méltóvá! Olyan akarok lenni, mint Te! Mindenben hasonlóvá szeretnék válni Hozzád, hogy ha a Mennyei Édesatya letekint rám, rólam is el tudja mondani, amit Rólad: „Ez az Én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik.”
Égi Édesanyám! Ma van fatimai jelenésed 103. évfordulója. Téged elküldött Szent Fiad ebbe a siralomvölgybe, hogy figyelmeztesd gyermekeidet, és vezesd őket Hozzá. Vérkönnyeket sírsz azok miatt, akik nem akarják meghallani szavadat. Sajnos, ma is sokan menetelnek a széles úton, amely a kárhozatra visz. Még sokkal többen, mint amikor megjelentél Fatimában. Tudom, Szűzanyám, hogy az idő egyszer lejár. Kérlek, imádkozz gyermekeidért, hogy meghallják szavadat, megfogadják tanácsaidat, elforduljanak a rossztól, és Szent Fiadat kövessék a keskeny úton, amely az életre visz. Szűzanyám, ments meg minket a sátán minden cselszövésétől, csapdájától! Ölelj magadhoz, terítsd ránk istenanyai palástodat! Helyezz minket Szent Fiad irgalmas Szívébe! Esdd le számunkra a megtérés kegyelmét! Mert csak ott van szeretet és béke, ahol befogadjuk Jézus tanítását, és tettekre váltjuk.
Fatimai Királynőnk, kérlek, könyörögj érettünk, hogy megfogadjuk szavadat, és üdvözüljünk! Drága Szűzanyám! Veled együtt akarom kimondani életem minden helyzetében: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Kérlek, esdd le számunkra az alázat, a tisztaság és az engedelmesség erényét, hogy Hozzád hasonlókká váljunk, és elnyerjük az örök életet!
Jézusom, imádott Királyom! Egyedüli örömöm, békém, boldogságom! Vonzzál mindig Magadhoz! Boríts be minket értünk kiontott drága Szent Véreddel, hogy mindig felismerjük és megtegyük akaratodat, és maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet. Kérlek téged, áldj meg minket, imádott Főpapunk, örök üdvösségünk Szerzője, végtelenül szerető áldásoddal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

(MJ20200513)