ÉRTÉKELD AZ ÉLETET

5 hiba, amit a haldoklók leginkább megbántak  

Éveken át dolgoztam a hospice szolgálatnál, pácienseim azok voltak, akik hazamentek a kórházból meghalni. Igazán különleges időszakot osztottunk meg egymással: velük voltam az életük utolsó három-tizenkét hetében. Az emberek nagyot tudnak fejlődni, amikor szembenéznek a saját halálukkal. Megtanultam, hogy sose becsüljem alá senki fejlődési lehetőségeit. Néhány változás rendkívüli volt. Mindegyikük sokféle érzelmet tapasztalt meg, ahogy ez várható is: elutasítást, félelmet, haragot, megbánást, még több elutasítást és végül elfogadást. Minden egyes páciens végül megtalálta a békéjét, mielőtt továbbindult volna, mindegyikük.Amikor arról kérdeztem őket, hogy van-e valami, amit megbántak, vagy van-e olyasmi, amit másként csináltak volna, hasonló témák merültek fel mindegyiküknél. Íme, az öt legtöbbször előforduló tévedés ezek közül: 

1. Bárcsak lett volna bátorságom úgy élni az életem, hogy hű legyek önmagamhoz, nem úgy, ahogy mások elvárták tőlem!

Ez volt a legtöbbször előforduló  vágy az összes közül. Amikor az emberek rájönnek, hogy az életüknek mindjárt vége és visszanéznek, könnyű meglátni, hogy mennyi álmuk maradt, amit nem váltottak valóra. A legtöbben az álmaik felét sem vették figyelembe és úgy kellett meghalniuk, hogy tudták: ez a saját döntéseik vagy épp döntésképtelenségük következménye.Fontos, hogy igyekezz legalább pár álmodat megvalósítani életed során. Attól a pillanattól kezdve, hogy az egészséged tönkremegy, már késő. Az egészség szabadságot ad, amit kevesen értékelnek egész addig, amíg már nincs meg nekik.  

2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Ezt mindegy egyes férfi páciensem mondta, akit ápoltam. Hiányzott nekik az, hogy lássák a gyerekeiket felnőni, fájlalták, hogy nem töltöttek elég időt a kedvesükkel. Néhány nő szintén bánta ezeket a dolgokat, de a nők főleg az idősebb generációból valók voltak, így a legtöbb női páciens nem volt családfenntartó.Azzal, hogy leegyszerűsíted az életed és tudatos döntéseket hozol, elképzelhető, hogy nem kell akkora bevétel, mint amit gondolnál. És azzal, hogy több teret engedsz önmagadnak az életedben, boldogabbá válsz és nyitottabbá azokra az új lehetőségekre, amelyek jobban illenek az új életmódodhoz.  

3. Bárcsak lett volna bátorságom, hogy kifejezzem az érzelmeimet!

Sokan elnyomták az érzelmeiket azért, hogy elkerüljék a konfrontációt másokkal. Ennek eredményeképpen megelégedtek egy középszerű élettel és sosem váltak azokká, akikké válhattak volna. Sokan betegségeket teremtettek maguknak állandóvá vált keserűségükkel és neheztelésükkel, bosszankodásukkal.Mások reakcióit nem tudjuk kontrollálni. Bár az emberek természetesen reagálni fognak arra, ha megváltozol és őszintén kezdesz kommunikálni, a végén mindez egy egészen új, egészségesebb szintre emeli a kapcsolataidat másokkal. Vagy ez történik, vagy az egészségtelen kapcsolódások eltűnnek az életedből. Akárhonnan nézzük, jól jársz, ha felvállalod önmagad.  

4. Bárcsak kapcsolatban maradtam volna a barátaimmal!

Gyakran nem ismerték fel a régi barátokkal való kapcsolattartás fontosságát és hasznát, amíg közel nem kerültek a halálukhoz és nem tudtuk mindig megtalálni a régi barátaikat. Sokan annyira elmerültek a saját életükben, hogy aranyat érő barátságokat hagytak elsikkadni az évek folyamán. Sokan bánták, hogy nem szántak elég időt és figyelmet a barátaikra. Mindenki hiányolta a barátait haldoklása során.Gyakran előfordul elfoglalt életünk során, hogy elhanyagoljuk a barátságainkat. De amikor szembetalálod magad a közelgő halállal, az anyagias dolgok már nem számítanak. Az emberek el akarják ugyan rendezni a pénzügyeiket, ha lehetséges, de nem a pénz vagy a státusz a fontos számukra ilyenkor. Rendet akarnak tenni, hogy ezzel segítsék azokat, akiket szeretnek. Általában sajnos ilyenkor már túl betegek vagy fáradtak ahhoz, hogy ez sikerüljön nekik.A végén minden a szeretetről és az emberi kapcsolatokról szól. Mindössze ez marad az utolsó hetekben fontos, a szeretet és az emberi kapcsolatok. 

5. Bárcsak engedtem volna magam boldogabbnak lenni!

Ez egy meglepően gyakori vágy. Sokan csak a halálos ágyukon jönnek rá, hogy a boldogság választás kérdése. Régi viselkedési mintákba és szokásokba ragadtak bele. Az ismerős dolgok kényelmes komfortja elárasztotta az érzelmeiket és az egész életüket. A változástól való félelem arra késztette őket, hogy szerepet játsszanak mások és önmaguk előtt is. Miközben legbelül arra vágytak, hogy végre egy jót kacagjanak és bohóckodjanak és vidámság legyen az életükben. A halálos ágyadon fekve egyáltalán nem gondolsz arra, hogy mások mit gondolhatnak rólad. Milyen csodálatos dolog újra képesnek lenni mosolyogni! 

Az élet egy választás. Ez a TE életed. Válassz tudatosan, válassz bölcsen, válassz őszintén. Válaszd a boldogságot!

Összpontosítsd figyelmedet a mostra, és mondd meg nekem, mi a problémád ebben a pillanatban!

Nem kapok választ, mert nem lehet problémád, ha figyel­med teljes mértékben a mostban van. Helyzeted, amellyel foglalkoznod kell, vagy amelyet el kell fogadnod? Nos igen, az lehet. De miért kreálj abból problémát? Miért csi­nálj bármiből is gondot?
Az elme — tudattalanul — imádja a problémákat, mert azok valamiféle identitást adnak neked. Ez egyszerre szok­ványos és abnormális. A „probléma" azt jelenti, hogy el­méddel egy helyzettel viaskodsz, anélkül hogy valódi szándék vagy lehetőség lenne benned az azonnali cselek­vésre, s hogy mindezt tudattalanul énképed részévé teszed. Élethelyzeted annyira maga alá gyűr, hogy elveszíted ké­pességedet, hogy érzékelni tudd az életedet, a Létedet, vagy elmédben hordozod száz olyan teendőd őrült terhét, amelyet majd biztosan vagy esetleg meg kell tenned a jö­vőben, ahelyett hogy figyelmedet arra az egy dologra összpontosítanád, amelyet most meg tudsz tenni.
Amikor problémát teremtesz, fájdalmat teremtesz! Mindössze egy szimpla választásra, egyszerű elhatá­rozásra van szükséged: „Bármi is történjék, többé nem teremtek magamnak fájdalmat. Nem teremtek több problémát."

Ez ugyan kis döntés, ám radikális! Addig nem szánod rá magad, amíg torkig nem vagy a szenvedéssel, amíg iga­zán eleged nem lett belőle. És addig nem is tudod elhatá­rozásodat keresztülvinni, amíg hozzá nem jutsz a most erejéhez. Ha nem teremtesz több fájdalmat magadnak, akkor már másnak sem fogsz. Továbbá nem szennyezed a problémateremtés negativitásával a gyönyörű Földet, a belső teredet és a kollektív emberi pszichét sem.
Ha olyan helyzet adódik, amelyet azonnal kezelned kell, akkor cselekvésed világos, határozott és valószínűleg ha­tékony lesz, ha az a jelen pillanat tudatosságából fakad. Ugyanis tetted ilyenkor nem az elméd múltbeli beidegző­déseiből eredő reakció lesz, hanem a helyzetre adott, in­tuitív válasz. Akadnak olyan esetek is, amikor az időhöz
láncolt elme reagálna, s így hasznosabbnak találod, ha nem teszel semmit, csak kiegyensúlyozottan a mostban maradsz.

E. TOLLE

Maharishi a bölcs és a valóságra eszmélt emberről

A bölcsesség alázatossá teszi az embert. A bölcs ember látja, hogy a teremtésben lévő különbözőségek és különbségek csupán időlegesek, egyetlen végső Valóság szolgál mindegyikük alapjául, nem ragaszkodik ahhoz, hogy a dolgok egy bizonyos módon történjenek.

Könnyedén veszi a dolgokat, mert tudja, hogy minden közös véget ér. A Léte e természetes minőségét a bölcsekben alázatosságként értelmezik. Valóban az alázatosság a bölcsesség ismérve, hiszen az élet egységének minden lény alapvető Egységének megnövekedett értékéből származik. Általában akkor tekintenek valakit alázatosnak, ha őszintén felismerte személyes korlátoltságait, tudatlanságát és jelentéktelenségét, azonban az igazi alázatosság a Lét minőségében, és egyáltalán nem az elme szintjén kialakított hozzáállásban rejlik.

A Valóságra eszmélt ember elméje teljesen megtöltődött a Lét állapotával - az élet egységével - és az ilyen elme természetes módon egységben lát mindent függetlenül a szemei elé táruló látványtól. A relatív létezés látszólagos különbözőségei képtelenek megosztottságot teremteni látásmódjában. Ez nem jelenti, hogy az ilyen ember képtelen meglátni a tehenet, vagy hogy nem tudja megkülönböztetni egy kutyától. Természetesen a tehenet tehénnek, a kutyát pedig kutyának látja, azonban a tehén és a kutya alakjának látványa nem rejti el látása elől az Én, Önmaga egységét, mely pedig ugyanaz mindkettőben. Noha látja a tehenet és a kutyát, Énje, Önmaga a tehén és a kutya Létében gyökerezik, és azt hangsúlyozza, hogy a megvilágosodott ember miközben sokféle természet egészében szemlélődik és tevékenykedik, nem esik ki az élet szilárdan élt, elméjét átitató, és látásmódját kitörölhetetlenül átható Egységből.

1992. augusztus 20. Rhodoszon kaptuk Vassula Ryden által Jézus Krisztus Urunktól

Uram, mi történik, ha nem teszik meg akaratodat?

Visszavonom Szívemet, kegyeimet és kegyelmeimet, de keresztem megmarad.