20131001

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Minden közösségben, így a családban is, szükség van kisebb-nagyobb szertartásszerű szokásokra, rítusokra. Rítusok nélkül az élet a családban gépiesen ismétlődő események sorává válik. Megszólal az ébresztőóra, fel kell kelni, mosakodni, felöltözni, bekapni a reggelit, és indulás dolgozni, iskolába, irodába, műhelybe. Ugyanaz történik, de mennyire másképp, ha az édesanya csókja ébreszti a gyerekeket, ha a reggeli mellé néhány, a napi teendőkhöz csatlakozó útbaigazító jókívánság is csatlakozik, ha az indulást nem a kurta "elmentem!" felkiáltás jelzi, hanem a kérés: "te is gondolj rám, tudod, dolgozatot írunk". Ezek az apró szertartások hozzásegítenek ahhoz, hogy a családi kapcsolatok élő, eleven kapcsolatok legyenek. Ismétlődnek, meg is szokjuk őket, gyakran rutinos cselekedetekké válnak, de ha valamiért elmaradnak, akkor hiányoznak, üresség támad helyükön.
Így vagyunk napi imádságainkkal is. Sokszor rutinszerűen mormoljuk el a reggeli, vagy esti imánkat, étkezés előtti vagy utáni fohászainkat, de a megszokott rendszerességtől való eltérés hiányérzetet kelt. A rítusokkal, a rituális családi beszélgetésekkel megszilárdulnak a kötelékek a családtagok között, gyarapszik a szeretet; az imával megújul a kapcsolat ember és Isten között, egy lépéssel közelebb kerülünk Istenhez. A szertartásszerű szokások állandó ismétlésével és a rendszeres imádsággal nem egy előírásnak teszünk eleget, hanem annak a belső igényünknek, hogy családtagjaink és Isten iránt érzett szeretetünknek kifejezést adjunk. Bármilyen vallási vagy világi előírás, szerződéses kötelezettségvállalás hiábavaló, ha hiányzik a belső késztetés, ha kapcsolatainkat csak a kötelezettségek és szabályok megszabta érintkezési formák szerint éljük meg. A rítusok akkor telnek meg tartalommal, ha életünk elmaradhatatlan részévé válnak, ha másoknak és magunknak is örömet okoznak. Örömet okozni öröm, a csupán kötelességszerűen ismételt szokások nem szolgálják a kapcsolatok megszilárdítását, nem növelik a szeretetet.
Milyen rítusok vannak családotokban, milyeneket örököltetek szüleitektől, nagyszüleitektől?
A mai embernek semmire sincs ideje, szeretné ügyeit gyorsan, egyszerűen elintézni. Sokszor azért idegenkedik a rítusoktól, mert azt gondolja, hogy azok időigényesek. Valójában a rítust nem az teszi értékessé, ha sokáig tart, hanem az, ha szívből jön, és a szívhez szól. Nehezen találunk időt az imádságra is. Ferenc pápa mondta pünkösd vigíliáján az imáról: "Nézzünk Isten arcába és érezzük át, hogy Ő is néz minket. ... Azt gondoljuk, hogy amikor imádkozunk, akkor beszélnünk kell, mondani, mondani, mondani... Tévedés! Hagyjuk, hogy az Úr nézzen minket! És ha Ő ránk néz, az nekünk erőt ad." (Szt. Péter tér, 2013. május 18.)
Hogyan tudjátok megóvni rítusaitokat a megszokástól, a gépiessé, formálissá válástól?
A családban az ünnepeknek is kialakulnak a sajátos rítusai. A születésnapot, a névnapot, a házassági évfordulót meg kell ünnepelni, ezek az ünnepek a családi kapcsolatokat erősítik, az egyházi év ünnepeinek megünneplése az egyházhoz való tartozást szilárdítja meg, a nemzeti ünnepeknek családi megülése pedig erősíti a nemzeti identitásunkat. Ünnepek nélkül az ember elmagányosodik. Ha a családban nem alakulnak ki sem a hétköznapi "apró", sem a "nagyszabású" ünnepi szertartások, a családi élet elszürkül, a családtagok egymás közötti kapcsolatai meglazulnak, a nemzeti érzés is elhalványodik. Az ünnep örömére vágyó családtagok pedig elkezdik keresni a maguk örömét a családon kívül. Már nem a másik örömét akarják, hanem a saját magukét. Ezáltal aztán a társadalom egyre inkább atomizálódik, gyengül a társadalmi kohézió. Az ünnep nélküli családok szürke, robotoló tömeget alkotnak, életük akkor sem lesz örömtelibb, ha valamilyen munkahelyi, politikai, vagy társasági diktatúra "ünneplésre" kényszeríti őket.
Az ünnephez hozzá tartozik az ajándékozás is. Mekkora örömet tud okozni a férj egy csokor virággal a feleségének egy csak kettejük által ismert esemény évfordulóján! Milyen ünnepi érzés elmenni együtt a színházba a nagyszülők által ajándékozott színházjeggyel, amelyhez a gyerekvigyázás ajándéka is társult! Az ünnep az ajándékkal tárgyiasul, emlékeztet az ünnepre és újabb öröm forrása. Nem az ajándék pénzbeli értéke számít, hanem a szeretet, amellyel adják, és az öröm, amellyel fogadják. Ajándékozni művészet, érdemes már gyerekkorban elkezdeni elsajátítani ezt a művészetet!
>Mondjatok példát baráti, rokoni, ismerősi körötökből olyan esetekre, amikor egy közös ünneplés segített kapcsolatokat rendezni, erősíteni? Hogyan tud egy "telitalálat" ajándék egy megromlóban lévő kapcsolatot megjavítani?
Korunk embere az ébrenlét felét munkahelyén tölti, ahol nem csupán feladatokat végez el, hanem másokkal is kapcsolatba lép. A munkahelyi kapcsolatok adnak az adott helyen értelmet az életnek. Hosszabb időn át elviselhetetlen érzés a gépezet egy csavarjának lenni, még akkor is, ha ezt jól megfizetik. A munkahelyi kapcsolatokat erősíti, ha időnként kisebb nagyobb ünnepségeket rendeznek, a dolgozók ajándékokat kapnak, módjuk van egymással beszélgetni. Tévedés azt gondolni, hogy a munkaidőből így kieső idő hátrányosan befolyásolja a teljesítményt. Aki munkahelyén jól érzi magát, sokkal nagyobb odaadással végzi feladatait, szívesebben túlórázik, hasznosabb tagja lesz a közösségnek. A munkahelyi, de nem a munkáról szóló ünnepségek és összejövetelek tovább erősítik az összetartozás érzését. Megfigyelték, hogy a rendezett családból érkező munkavállalók nem csupán a munkát végzik jól, hanem az ilyen belső ünnepségeknek is igen lelkes résztvevői lesznek. Akik otthon megízlelték azt az örömöt, amelyet a másoknak okozott öröm ad, azok akárhová kerülnek, a közösségért, mások javáért önzetlenül fognak fáradozni. Így szolgálja az ünnep a családban és a munkahelyen egyaránt a társadalmi kohéziót.
Hogyan befolyásolja a munkahelyi légkört, ha ott rendszeresen megünneplik pl. a névnapokat? Tudjátok-e otthon hasznosítani a munkahelyeteken szerzett ünnepléseken szerzett tapasztalatokat?
A mindennapi apró rítusokat gyakorló, és az ünnepeket rendszeresen megülő családokban felnövekvő gyerekek felnőttként maguk is így akarják majd családi életüket kialakítani. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek ne kényszerű kötelességnek érezzék az ünneplést, hanem alakuljon ki bennük a belső késztetés az ünneplésben való aktív részvételre. Boldog II. János Pál pápa mondta: az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad. A gyakorlat azt mutatja, hogy az a család, amelyik tud együtt ünnepelni és örülni, nem csupán a saját boldogulását segíti elő, hanem hozzájárul a jövő társadalmának boldogabbá tételéhez is.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke