Ma már természetesnek tartjuk, hogy a családok nagy
többségében mind a férj, mind pedig a feleség a családon kívül is
dolgozik, a munkahelyén tölt napi hat-nyolc órát, sokszor még többet is.
A szakmák majdnem mindegyike nyitva áll a férfiak és a nők előtt is, és
az is természetes, hogy mindegyikük igyekszik a végzettségének
megfelelő pályán előrehaladni. Ugyanakkor a család ellátása, a ház
körüli teendők, a gyerekek gondozását és nevelését nem is említve, igen
sok feladatot ró a házaspárra. A család megélhetéséért szükség van
mindkét keresetre, a munkaadóknak pedig teljes értékű munkatársakra van
szüksége. Ha valaki családi okokból, pl. gyerek születése miatt, egy
időre kiesik a munkából, az zavart okoz a munkahelyén, de a szakmából
való ideiglenes kiesés miatt hátrányosan befolyásolja a karrierépítést
is. Az is nyilvánvaló, hogy mind az otthoni, mind pedig a munkahelyi
feladatok végzése kárát látja, ha valaki azért él feszültségben, mert
érzi, hogy egyik helyen se tud százszázalékosan helyt állni.
Ma joggal beszélnek sokat a családi és a
munkahelyi munka összeegyeztetésének szükségességéről. Hamis eredményre
vezet azonban, ha családot és munkahelyet egymás versenytársainak
tekintjük. A házaspárnak stabil munkahelyre van szüksége, amely
biztosítja a család megélhetését, a munkaadóknak viszont az az érdeke,
hogy munkavállalóik megbízható, a vállalkozás érdekében együttműködő,
maximális teljesítményt nyújtó emberek legyenek, harmonikus, nyugodt
légkörű családból jöjjenek naponta dolgozni, ne pedig szorongással az
alulteljesítéstől tartva. Lényegében tehát a feleknek azonos az érdeke,
nem versenytársak, sőt, egymásra vannak utalva. Aki hosszabb távra
tekint előre, beláthatja, hogy kölcsönös áldozatok nélkül nem lehet
kielégítő megoldást találni. Ilyen áldozat lehet a gyors előmenetelről
való lemondás, a dolgozó munkájától való ideiglenes eltekintés, vagy az
autó cseréjének elhalasztása. Figyelembe véve azonban, hogy a család a
nemzet jövőjének záloga, a család a közjó fontos eleme, a család
szempontjainak kell mindenben elsőbbséget kapnia. A család érdekében
hozott áldozatok hosszútávon az egész társadalom számára sokszorosan
megtérülnek.
Milyen segítséget tud nyújtani a
családközösség a munkahelyi és otthoni feladatok kereszttűzébe került
családnak? Idézzetek fel konkrét eseteket!
A mai ember élete megoszlik munkahelye és a
család között, az ébrenlét nagyobb részét rendszeresen munkahelyén
tölti. Aki odaadással, jól dolgozik, az munkahelyén jól él. Ahhoz, hogy
családjában is jól éljen családi kapcsolatainak rendezettnek,
teherbírónak kell lennie. Nem elég tehát csupán a családi és a
munkahelyi munka időbeosztását összeegyeztetni, fontos, hogy teljes
harmónia legyen az élet e két színtere között. A házaspár számára
például nagy próbatétel, ha egyikük hosszabb ideig a családtól távol
kényszerül dolgozni, mert ez a család felbomlását eredményezheti.
Konfliktushoz vezet az is, ha valakinek munkaköri kötelessége olyan
tevékenység végzése, amely lelkiismeretével nem egyeztethető össze.
Nincs kétféle erkölcs, nincs különbség a munkahelyi és a családi életre
vonatkozó erkölcsi mértékek között, az ember vagy erkölcsös, vagy
erkölcstelen. Nem lehet az a családban becsületes, aki munkáját
hanyagul, tisztességtelenül végzi. A keresztény ember a keresztény
erkölcs szerint él a családjában is, munkahelyén is. A társadalom
feladata összhangba hozni e két területet. "Senki sem szolgálhat két
úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy
tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek
és a mammonnak." (Mt 6,24)
Tévedés lenne az otthoni és a munkahelyi munkát
egyaránt megfizetendő tevékenységként kezelni. Ha rendesen megfizetnék,
vállalnám az anyaságot főállásként, � nyilatkozta nemrég egy fiatal nő
valamelyik rádió adásában. Vajon foglalkozás-e az anyaság,
szerepelhetne-e valakinek a személyi adatai között az, hogy
"foglalkozása: anya"? Ki biztosítaná, és ki állapítaná meg fizetését? Az
állam, a társadalombiztosítás, vagy netán az apa, akár férj, akár nem?
Lehetne-e valamilyen tanulmányokhoz, vizsgákhoz kötni, hogy valakinek a
foglalkozása "anya" legyen? Az anyák most is kapnak segélyeket, de az
nem fizetés, nem az anyaként végzett munka bére. Szomorú sorsa lenne
annak a gyermeknek, akit anyja vállalkozóként vállalna, gondoskodását
aszerint mérné, hogy mennyire fizetik meg. A gyermeknek ugyanis a
legjobb helye a családban van, apja és anyja szerető és önzetlen
gondoskodásától körülvéve.
Nem jó az sem, ha a kétféle munka
összehangolásakor csak az egy-kétéves gyerekek szüleit tartjuk szem
előtt. A kétkeresős család általánossá válásával együtt felbomlottak a
nagycsaládok is. Ma az ifjú házasok amint lehet önálló lakásba
költöznek, saját, független életet kezdenek. Ennek sok előnye van,
vannak azonban hátrányos következményei is. Az új családnak mindent
elölről kell kezdenie, a háztartás felszerelésétől az életrend
kialakításáig. Ez egyrészt jó is, mert így minden új, korszerű, a
fiatalok ízlése és igényei szerint való lesz, másrészt azonban sokba
kerül, a még használható holmik kihasználatlanokká, majd eldobandóvá
válnak, az öregek jól bevált megoldásai helyett mást akarva a fiatalok
gyakran zsákutcákba jutnak. Nagyobb gond azonban, hogy az önállósult
fiatalok nagyon nehezen tudnak az otthoni és a munkahelyi feladatokkal
egyaránt megbirkózni. Ennek a helyzetnek a kárvallottai a gyerekek, azaz
a jövő generációja. Minthogy mindkét szülőnek nemritkán késő délutánig
kell dolgoznia, mire hazakerülnek, sem testi, sem lelki erejük nem marad
a gyerekekre. Amikor a gyerek az iskolából eljön, a szülei még
nincsenek otthon. Így aztán programjába egy délutáni kószálás is
belefér, esetleg barátokkal, netán tiltott gyümölcsöket, alkoholt,
cigarettát is meg-megkóstolva. A szülők, még ha észlelik is a közeledő
bajt, tehetetlenek, sem idejük, sem energiájuk nincs, hogy
közbelépjenek. Milyen más lenne a helyzet, ha együtt lennének a
nagyszülőkkel, vagy legalább olyan közel laknának, hogy ilyenkor a már
nyugdíjas nagymama szolgálatba léphetne és a gyerekekkel érdemben
foglalkozna. A nagycsalád szétesésének további következménye, hogy
akkor, amikor az öregek már gondozásra-ápolásra szorulnának, de a
fiataloktól távol laknak, megoldhatatlan a napi kapcsolat. A családi és
munkahelyi feladatok egyensúlyba hozásának egy hatékony eszköze, ha több
generáció egymással szoros kapcsolatban él. Ehhez azonban az kell, hogy
a generációk közötti kapcsolatot a szolidaritás, a szubszidiaritás és
az önzetlen szeretet jellemezze.
Elevenítsétek fel saját tapasztalataitokat
és szüleitek, nagyszüleitek elbeszéléséből azt, ahogyan az "öregek" az
újabb generációt segítették!
A társadalmat élhetővé, vagy élhetetlenné tevő
kapcsolatok a családban forrásoznak. Amilyenek a családon belüli
kapcsolatok, olyanok lesznek a társadalmat átszövő kapcsolatok is. Aki
otthon megtanulja, hogy öröm a család többi tagjainak a javát szolgálni,
hogy jó érzés mindig készen lenni az önzetlen segítségre, az a családon
kívüli kapcsolataiban sikerekre számíthat. Aki sohasem mérlegeli, hogy
otthoni feladatait megéri-e jól, sőt mindegyre jobban elvégezni, aki nem
arra figyel, hogy mit kaphat ő cserébe azért, amit adhat, hanem korán
megismeri az adakozás örömét, az a társadalomban is eredményes, sikeres
lesz, kapcsolatai gyümölcsözők lesznek. Aki a családban megérti, hogy
milyen az igazi testvériség, az tartalmas barátságokat tud kötni, a
barátokkal való kapcsolatok pedig olyan tapasztalatokkal gazdagítják,
amelyek egészséges párkapcsolatokhoz, később a felelősségteljes
párválasztáshoz segítik hozzá. Az egész társadalom érdeke tehát, hogy a
társadalmi erényeket a gyermekek a családban sajátítsák el.
Mondjatok példákat olyan általatok ismert
köztiszteletben álló emberekre, akikről tudni lehet, hogy kapcsolatépítő
készségét családjának köszönheti! Milyen nehézségekkel találkoznak a
mai fiatalok, mikor keresik másokkal a kapcsolatokat?
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke