20120422

Nyisztor Zoltán: A család méltósága és jogai

Két világháború pusztításának s a nyomában járó gazdasági és erkölcsi válságnak kellett jönnie, hogy az emberiség végre felébredjen a liberális államrendszer és világnézet mákonyából s felfedezze a termelés mellett az embert, az állam mellett pedig a család jelentőségét, méltóságát és szerepét. A kapitalizmus könyörtelen módszerei és szívtelen eszközei csak a gazdasági életet taszították válságba, a liberalizmussal jelentkező és megvalósult istentelen és anyagelvű életszemlélet azonban a népek erkölcsi erejét és biológiai alapjait kezdte ki. Ez a rendszer csak az egyéniségre épített, a polgári jogokat és kötelességeket csak aszerint mérte s nemcsak hogy nem volt tekintettel a családokra, hanem közterheivel egyenesen azokat sújtotta a legerősebben. így állott elő azután az a helyzet, hogy a családalapítás az emberek számára átlag csak terhet és semmi előnyt nem jelentett s ezért hatalmasodhatott el az agglegények s önállósult kenyérkereső nők mellett a terméketlen házasságok száma, vagy pedig az egyke.
Gondolkodók és tudósok a nemzetekre várakozó veszélyt már régóta jelezték, de eleinte süket fülekre találtak. A liberalizmus megdőlésének, egy újabb világháborúnak s abban nagy múltú népek tragikus és váratlan összeomlásának kellett jönnie, míg végre a nemzetek vezetői és a közvélemény is a veszélyre felfigyeltek. Azóta nagy mozgalmak indultak el a népszaporodás emelésére, üdvös törvények láttak napvilágot a családok terheinek a megkönnyítésére és általában a családalapításra, sokfelé még kegyetlen és erőszakos eszközökhöz is nyúltak a vér és faj tisztaságának megóvására, de sajnos a mozgalmakat és intézkedéseket csak nemzetvédelmi vagy fajbiológiai szempontok vezetik, és a legfontosabbat, az erkölcsi alapvetést nélkülözik. Tömeghangulatok feltámasztásával időlegesen segítettek ugyan a helyzeten, de félő, hogy az erkölcsi alapok hiánya s az új színekben terjeszkedő anyagelvűség a tömegmozgalmak mámorának elmúltával a népeket visszataszítja a régi vágányokra. A család kérdését gyökerében és teljes egészében csak a természettörvény és a kinyilatkoztatott isteni törvény oldaláról lehet megfogni s minden más kísérlet csak homokra épít.
A család a Teremtő elgondolásában.
Hogy mi a család és milyen szerep vár reá, azt teljes bizonysággal csak a Teremtő elgondolásából olvashatjuk ki. Bár önmagában véve az emberi természet hajlamaiból is nagyjában meg volna állapítható ez a természettörvény, aminek jele az, hogy még a primitív, vad vagy pogány népek is felismerik, pontos meghatározásánál zavarban nem vagyunk, mert Isten maga kinyilatkoztatásában akaratát tudtul adta s aziránt a legkisebb kétséget sem hagyta.
Az ember teremtésének lényege az, hogy Isten férfiút és nőt teremtett, azokat egymás megsegítésére, közös életre utalta s e testi és lelki közösség céljának a szaporodást jelölte ki. ,,Sokasodjatok és szaporodjatok és töltsétek be a földet“ — ez a teremtés nyitánya és egyúttal örök parancsa.
Ebből a teremtői elgondolásból négy dolog következik:
1. A férfi és a nő egyenjogú és egymás számára teremtett teremtményei az Istennek. Rendeltetésükben, hajlamaikban s így több tekintetben természetükben is különbözők, mert egymás kiegészítésére várnak, de nem egyenlőtlenek, akinek egyike csak uralkodásra, másika csak szolgaságra született volna.
2. A férfi és a nő egymást kölcsönösen kiegészítik, úgyannyira, hogy e nélkül a természetes kiegészítés nélkül mindegyik fél önmagában véve a teljesértékűséghez a természet rendje szerint el nem jut. Vannak ugyan teljes értékű közös vonásaik is, de vannak hiányaik, amelyek a házasságban várnak és találnak kiegészülést.
3. A házasság a teremtői elgondolás szerint csak monogám, azaz egy férfi és nő közössége lehet. Így volt ez kezdettől fogva, s ha később a pogányság hosszú és súlyos évezredei alatt el is homályosult, így eredeti tisztaságában állította vissza az Újszövetség törvényhozója, Jézus Krisztus. „Kezdetben ez nem így volt“ — így felelt a zsidóknak, akik a mózesi törvény kivételével élni akartak s már ezzel jelezte, hogy az általa meghirdetett házassági felbonthatatlanság nem új valami, hanem az őseredeti állapot, vagyis a teremtői gondolat visszaállítása.
4. A házasságnak ugyan több célja és rendeltetése van, de legfőbb értelme a gyermek. A Teremtő azt akarta, hogy az emberiség elszaporodjék és betöltse a földet. De ennek egyetlen törvényes eszközéül csak a házasságot rendelte és jelölte ki.
A család helye az államban.
A család a társadalom első és legkisebb organizmusa, mely éppen ezért az állam és Egyház életforrása. Ha magát az egész emberiséget egy élő organizmussal hasonlítjuk össze, nemcsak azt kell mondanunk, hogy a család az őssejt, hanem azt is, hogy az egész organizmusnak példaképe és tenyésztelepe.
Kiindulásul meg kell határoznunk a család fogalmát, mely Arisztotelész és Szent Tamás szerint az a természetes társaság, amelynek célja ellátni mindennel, amire az embernek mindennap szüksége van. A napi szükségletek pedig köztudomás szerint az élelemre, a ruhára, a lakásra, a munkára, illetve a munkamegosztásra terjednek ki. Már ez a meghatározás is mutatja, akárcsak az őskinyilatkoztatás isteni parancsa, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet“ — hogy a világ javai közvetlenül a családokat illetik meg és hogy a család az első természetes munkaközösség az emberi társadalomban. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert a pozitív törvény, amit t. i. emberek, illetve az egyes emberi szervezetek hoznak, csak alkalmazásai, bővebb kifejtései, gyakorlati szabályozásai lehetnek az alapvető természettörvénynek, de azzal soha ellentétben nem állhatnak. Nem igaz, hegy a családok jogai az állami törvényektől erednek, de ellenkezőleg igaz, hogy a családnak vannak elidegeníthetetlen jogai és olyan belső viszonylatai, amelyekbe az állami törvény önmagától bele nem avatkozhat! A beavatkozás létjogosultsága csak akkor van meg, ha a családok életében zavarok s már az államot is veszélyeztető rendetlenségek állnak elő.
A család előbb volt, mint az állam, sőt tulajdonképpen az állam a családok érdekeinek a szolgálatára és megvédésre lett. Az ember nem mint egyén lesz tagja az államnak, hanem mint a család tagja. Az állam éppen ezért elsősorban a családokkal áll szemben, azoknak földi jólétét van hivatva munkálni és előmozdítani és csak a családokon keresztül az egyéneket. Ezért mondja a keresztény bölcselet és erkölcstan kezdettől fogva, hogy a család tökéletes társaság, vagyis olyan közösség, amelynek sajátos célja van, amiket saját eszközeivel meg is tud valósítani. Más kérdés aztán, hogy rangban melyik áll elől, illetve felül. Ez már kétségtelenül az állam, mert egyrészt nagyobb és többet felölelő tökéletes társaság, másrészt pedig a család sajátos céljainak megvalósítása érdekében is rászorul nemcsak védelmére, hanem támogatására is az államnak.
Ebből a meghatározásból a következő következtetések adódnak:
1. Minden embernek megvan a családalapításhoz a maga elidegeníthetetlen és az állam által soha el nem kobozható természetjoga. Ezt a jogot évezredeken át mindenki tisztelte és csak az utolsó évtizedekben támadtak irányzatok, amelyek korlátozni akarták. Az ebbéli elgondolások alapja az volt, hogy bizonyos örökletes, vagy gyógyíthatatlan betegséggel terhelt emberek átlag csak beteg utódokat hozhatnak létre, s ezért az emberi faj egészsége érdekében indítványozták az ilyenek kizárását a házasságból vagy egyenesen azok terméketlenítését.
A kiindulás, vagyis a faj megmentésének, a vér tisztaságának a megőrzése helyes volt, de gyakorlati megoldásában messze túllőtt a célon. Mert addig, ameddig akár házassági tanáccsal és előkészítéssel, akár a fertőzéssel fenyegető betegek kötelező gyógyításával jár el, helyes úton marad, de amikor végleges házassági tilalmat, vagy éppen erőszakos terméketlenítést rendel el, már összeütközésbe kerül a természettörvénnyel és az ember személyiségéből folyó elidegeníthetetlen jogaival. Azért az Egyház mind újabb és mind több hivatalos megnyilatkozásban és pápai enciklikákban helyeselte a természetjogokkal nem ellenkező eugenetikai törekvéseket, de ítélte el a leghatározottabban és visszavonhatatlanul az erőszakos terméketlenítést. Eltekintve attól, hogy az átöröklés törvényeit a tudomány még ma sem ismeri s eredményeit lemérni nem tudja, a természettörvény és az emberek személyes jogai fölötte állanak a faj és vér érdekeinek.
2. A gyermek legalábbis addig, míg szabad akarata használatának teljes kifejlődéséhez jut, a családé, vagyis a szülőké. A gyermekről a szó szoros értelmében kell állítani, hogy a szülők tulajdona. Ez azért van így, mert a gyermek tulajdonképpen a szülők személyének a kitágítója, aki mintegy kiszélesíti és kibővíti a szülők személyét s módot ad nekik arra, hogy életük és lelkületük megsokszorozódjék. Ezért a gyermekek a társadalom és az állam tagjai csak a családi közösségen keresztül lesznek, s míg szabad akaratuk használatát el nem érik, minden kétséget kizárólag a szülők gondnoksága alatt állanak.
Hamis tehát minden irány, és a természettörvény lábbal tiprása, amelyik a gyermeket az állam kizárólagos tulajdonának tekinti, vagy pláne elvileg és rendszerileg ki akarja szakítani a családi közösségből. Az államnak érdeke, sőt kötelességbe is lehet a gyermekek helyes nevelésébe befolyni, sőt azok állampolgári nevelését irányítani, de kizárólagos jogot sem a gyermekhez, sem a gyermek neveltetéséhez magának nem vindikálhat. Az a bizonyos szülői hatalom, amivel a természetjog a szülőket felruházta, nemcsak azt jelenti, hogy a szülők a családi tűzhely falai között parancsolhatnak a gyermeknek, irányíthatják és fegyelmezhetik a családi közösség érdekében, hanem azt is, hogy a gyermekneveltetés joga, akárcsak a tulajdonjog a gyermek felett, elsősorban a szülőket illeti meg.
A gyáripar, a nagyvárosok és a munkaviszonyok ferde fejlődése azt hozta magával, hogy a szegényebb néposztályok tagjai valósággal csak a pihenés óráiban és a vasár és ünnepnapokon találkozhatnak gyermekeikkel. Bármilyen üdvösök is legyenek azok a szociális intézmények, mint például a napközi otthonok, amelyek az így magukra maradt gyermekek ellátásáról és neveléséről gondoskodni akarnak, csak kényszermegoldások, amelyekbe a szociális érzék és haladás nem nyugodhat bele. A családi bér követelése is innen ered, hogy az anyát lehetőleg teljesen visszaadhassa a családnak, s a munkaidő szabályozása, hogy az apát is legalább a nap néhány órájára visszavezesse a családba. S ugyancsak ebből a szempontból bármily helyes legyen is a modern állam törekvése, hogy a gyermeket, illetve az ifjúságot az eddiginél erősebben a kezében tartsa s a nemzeti és közösségi célokra minél tökéletesebben kinevelje, ez a törekvés odáig sohasem mehet, hogy a családi nevelés lehetőségét teljesen elvegye. Itt nagy különbséget kell tenni a kényszer és a lehetőség nyújtása között. Kényszeríteni csak arra szabad az ifjúságot, illetve a szülőket, amit az állam célja vagy érdeke okvetlenül megkövetel. Minden más, ami csak a hasznosság körébe tartozik, maradjon továbbra is a szülők szabad választási joga. Mert más a helyesen felfogott irányítás, s megint más a kényszer és erőszak!
A család joga az anyagi boldoguláshoz.
Mivel a család előbb volt, mint az állam, s az állam a család érdekeinek védelmére alakult s mivel továbbá a társadalom mai helyzetében a család alapvető célját sem érheti el az állam támogatása nélkül, ezért, mint az állam egyik részének és alapsejtjének, joga is van hozzá. Mint a család meghatározásánál már mondottuk, annak célja éppen az, hogy ellássa az embert mindennel, amire a mindennapi életben szüksége lehet. A család igenis igényt emelhet a világ javaival szemben arra, hogy megfelelő élelemhez, ruhához, lakáshoz, a gyermekek neveltetéséhez hozzájusson. Mivel azonban ma a legtöbb ember már csak munkával keresheti meg ezeket a szükséges dolgokat, ezért áll ma a szociális követelések homlokterében a családi bér követelménye. A szociális fejlődésnek tehát legelső és legszükségesebb parancsa, hogy olyan munka−, illetve bérviszonyokat teremtsen, hogy a családapa keresetéből nemcsak önmagát, hanem egész családját el tudja tartani s annak mindenféle szükségletéről gondoskodni. E gondoskodás kereteibe azonban ma már nemcsak a bér kérdése tartozik bele, hanem a lakásviszonyok rendezésétől, a munkahelyek egészségügyi szabályozásától kezdve az öregségi és rokkantsági biztosításig minden. A családi bér fogalmát csak általános követelménynek adjuk meg, de hogy gyakorlatilag minek a rendezését ölelje fel, az a gazdasági és szociális viszonyoktól is függ. Ami régen nem látszott szükségesnek, sőt aminek talán a gondolata sem merült fel, az ma parancsoló szükségesség lehet. Az emberi törvényhozásnak éppen az a célja és hivatása, hogy a természettörvényeket és az isteni törvényeket közelebbről és gyakorlatilag meghatározza, és a korok folyton változó viszonyaihoz és követelményeihez alkalmazza. Ezért is van az, hogy ötven évvel ezelőtt a Rerum Novarumban XIII. Leó pápa még csak az igazságos bérről és a munkások jogairól beszélt, a Quadragesimo Anno-ban XI. Pius már a családi bérről, XII. Pius pápa pedig legutolsó megnyilatkozásaiban már a vállalati haszonban való részesedését a munkásoknak méltányosnak jelentette ki.
A meggondolások kiinduló és eldöntő alapja ez: az állam sorsa a családokon fordul meg. Már Cicero meghatározása szerint a család seminarium Rei publicae, vagyis az állam tenyésztelepe. Az államnak tehát minden törekvésével azon kell lennie, hogy a családi tűzhelyeket fenntartsa és minden eszközzel megerősítse. A közjó, ami az állam rendeltetése, csak a családokon keresztül valósítható meg és az állam, mint a családokon felépülő élő szervezet, azokon áll, vagy bukik.
A családvédelmi újabb intézkedéseket tehát nemcsak helyeselni lehet, hanem fokozni kell. A házassági kölcsön, a családi házak építését támogató akció, a családi pótlék rendszere üdvös kezdeményezések, de ki kell terjeszteni az adózás és gyermekneveltetés megkönnyítésére is. S nem szabad feledni, hogy a végcél nem egy-egy részleges szociális segítség, hanem a családok olyan szociális védelme és megerősítése, hogy minél előbb a saját lábukon tudjanak állni és saját szükségleteikről maguk gondoskodni. Minden szociális és erkölcsi reformnak tehát a családnál kell kezdődnie, mert az az emberi társadalom ősformája, példaképe és tenyésztelepe.
A család erkölcsi védelme.
Könnyű belátni, hogy a család előiskolája a társadalmi életnek. Itt tanul meg a gyermek fegyelmet, önmegtagadást, tekintélytiszteletet, engedelmességet, jogok tiszteletét és kötelességek teljesítését. Itt szokik rá a munkára, a közösségi életre, a kölcsönös szolgálatra és az igazságos részesedésre. Itt érzi meg először az összetartozandóság érzetét, itt kapja meg a szeretet első sugarait, a jóindulat kedvezéseit s az örömszerzés boldogító tudatát. Itt tanulja meg a rendszeretetet, a szenvedélyek megfékezését, a rosszhajlamok kiirtását, a becsület, egyenesség és tisztesség útját.
Ezt a nagy és a gyermek életében mindenre kiterjedő fegyelmezést, emberré formálást a családon kívül senki és semmi más úgy el nem végezheti. A társadalom tagjai és az állam polgárai mindig olyanok lesznek, amilyenek a családi nevelésből kikerültek. Önállósága elérése után a legtöbb ember keveset, vagy alig változik. Ha a családokon keresztül megromlott vagy hasznavehetetlen polgárokat kap az állam, a büntető törvénykönyv paragrafusain keresztül már nem fogja tudni azokat megváltoztatni.
Ezért hiábavaló vagy legalábbis félmunka volna az, ha az állam csak anyagi védelmet és támogatást adna a családoknak, de az erkölcsi védelmet megtagadná vagy akár elmulasztaná. Az erkölcsi védelem éppoly fontos, sőt a legtöbbször még előbbre valóbb az anyaginál. Példa erre jó néhány nép és ország sorvadása, vagy pusztulása, mely anyagilag ugyancsak gazdag és tehetős volt, de erkölcsi züllésén összeomlott.
Ehhez az erkölcsi védelemhez elsősorban hozzátartozik a házasság felbonthatatlanságának és a fogamzó életnek a megvédése. A családi élet ugyanis akkor rendül meg, ha a törvények megengedik a házastársak könnyű és könnyelmű elválását és a születésszabályozást. A felbomlott családi tűzhelyek és az egykés, vagy gyermektelen házasságok szokták a népek pusztulásának az útját jelezni.
De ennek az erkölcsi védelemnek természetszerűleg ki kell terjeszkednie mindarra, ami akár a szülők, akár a gyermekek erkölcseit veszélyeztetné. Tiltania kell tehát az erkölcstelen tanok nyílt hirdetését, a pornográfiát, a nyilvános erkölcstelenséget és a titkos kerítést egyaránt. Gátat kell vetnie akár az alkoholizmus, akár a játékszenvedély elhatalmasodásának, s megrendszabályozni a nyilvános szórakozóhelyek erkölcsi színvonalát.
De elsősorban és legfőként a kölcsönös bizalom és tisztelet alapján elő kell segítenie az Egyház működését, mely a maga isteni parancsaival és kegyelmi eszközeivel egyedül képes a lelkiismereti felelősségérzetet, erkölcsi ellenállást és erőt kifejleszteni. Az állam nem hivatott erkölcstant írni vagy adni, s minden ilyen irányú kísérlet a történelem folyamán csődöt is mondott, de annál inkább köteles az egyedül lehetséges és szükséges keresztény erkölcsrendszert elfogadni és törvényeit annak a szellemében megvalósítani. A keresztény állameszme nemcsak hivatás, hanem kötelesség is; az államnak nemcsak nemzetinek, hanem elgondolásában és felépítésében kereszténynek is kell lenni. 
(amdg.betiltva.com)

20120405

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Bennem cseng egy fiatalember szava, aki többedik élettársi viszonyát élte: "Én nem bírom a kötöttséget!" A fiatalember még egyetemista korában beleszeretett egyik évfolyamtársába, nagy és szenvedélyes szerelem alakult ki közöttük. Amikor aztán megszerezték diplomájukat, a fiú nem volt képes kimondani a végleges IGENt, ami a végleges elköteleződést jelentette volna. Az egymásnak elköteleződött, komoly gondolkodású fiatalok tervezik közös életüket, azon vannak, hogy megteremtsék leendő családjuk életének feltételeit. Minthogy ez esetben az elköteleződés elmaradt, a tervezgetés is megrekedt egy kezdetleges szinten, sőt a kapcsolatban megjelent egy lappangó feszültség. A lány készen állt az IGENre, a fiú pedig igyekezett elkerülni ezt a témát, "szabad" akart maradni, úgy gondolta: úgysem bírná a kötöttséget. És hogy ezt saját magának is bebizonyítsa, keresett � és talált � alkalmi kapcsolatokat, a régi szerelmet pedig kezdte "naiv, diákszerelemnek" minősíteni.
Egyik élettársi kapcsolatból a másikba, szállt ágról-ágra, mint a madár. Nem az "igazit" kereste, akinek mindenestül odaadhatná magát, csak kellemes, de kötelezettség és erőfeszítés nélküli időtöltést akart. Csak semmi kötöttség! Olyan partnereket keresett, akik hasonlóan gondolkoztak, akikkel már kapcsolatuk kezdetén megállapodhattak, hogy lévén "szabad és független emberek," addig maradnak együtt, amíg jól érzik magukat egymás társaságában. Minthogy mindegyikük csak kapni akart, és nem adni, könnyen kellemetlenné váltak a kapcsolatok.
Mit tapasztaltok: milyen hatással van a későbbi házasságkötésre a diákkori szerelem? Hogyan segíthetik elő a szülők, hogy gyermekeik a házasság mellett döntsenek, hogy tudatosan elköteleződjenek?
A fiút, aki élvonalbeli sportoló is volt, egyszer váratlanul súlyos sportbaleset érte. Műtét, hosszabb kórházi ápolás, és hetekig tartó otthoni lábadozás következett. "Élettársai" feléje se néztek, egyedül volt és � noha egészségi állapota napról napra javult �, nem "érezte magát jól". Hiába próbálta elképzelni, hogy hogyan folytatja, ha majd felépül, nem tudott lelkesedni semmiért. Egy-két hétig vagy hónapig tartó "boldogság" � aztán menetrendszerűen jön a kínos és kellemetlen szakítás, és kezdődhet minden előröl. Egyszer csak váratlanul felhívta telefonon régi, egyetemista korukból való szerelme, akivel nemrég egy szakmai tanácskozáson futott össze. A lány érdeklődött hogyléte iránt, tájékoztatta a legutóbbi szakmai tanácskozásuk óta történtekről, hiszen ezekről balesete miatt a fiú nem értesülhetett. A fiatalember megköszönte a figyelmességet, és úgy gondolta, ezzel le is zárta az ügyet. Mégis, egyre többször jutott eszébe ez a telefonbeszélgetés. Ez a lány nem kért és nem akart tőle semmit. Nem találkozni akart vele, hogy aztán megpróbálja behálózni, nem ajánlott fel segítséget � azt egyébként sem fogadná el �, mert a segítségnek legtöbbször előbb-utóbb megkérik az árát. Csak valami jót tett, örömet akart neki szerezni, anélkül hogy ebből neki magának bármilyen haszna, vagy előnye származott volna. Miért tette ezt? Szinte ki sem merte mondani: talán még most is szereti? Még most is annak a javát akarja, aki nem mert mellette elköteleződni?
Azon vette észre magát, hogy érzelmei egyre hevesebbek, hogy ellenállhatatlanul vágyódik a lány társasága után. De meglepő módon nem a "naiv, diákszerelem" éledt fel benne, hanem valami új, eddig soha nem érzett érzelem kerítette hatalmába. Társra vágyott, akivel mindenét megoszthatja, akiért képes áldozatot hozni, és aki azzal, hogy elfogadja őt, örömet akar neki szerezni. És bármilyen hihetetlen, a kötöttségre is vágyódott, a kölcsönös elköteleződés biztonságára.
Idézzetek fel a saját, vagy ismerőseitek életéből olyan eseményeket, amikor a súlyosnak látszó baj teremtette meg az előrelépés lehetőségét! Hogyan lehet az önzetlen szeretetet úgy viszonozni, hogy az ajándékozó ne érezze magát megfizetve!
Mikor eljöttek hozzám, hogy megbeszéljük házasságkötésüket, a fiú nevetve mondta: "Én nem bírom a kötetlenséget, csak azt nem értem, hogy erre miért csak most jöttem rá!" Elköteleződés nélkül semminek nincs igazán értelme!
Kedves családok, házaspárok, jegyesek és szerelmesek! Ugye ha valakit őszintén szerettek, és azt mondjátok neki, hogy "szeretlek", azonnal késztetést éreztek, hogy hozzá tegyétek: "örökre". Lehet, hogy amint kimondjátok a kicsit misztikus távolba mutató "örökre" szót, rögtön hatalmába kerít a kétség, hogy megmaradhat-e hosszú évekig a szerelem? A vágy ott ég az ember szívében az örök szeretetre, hogy szerelem lángja sohase aludjon ki. Nem lehetnek maradéktalanul boldogok azok, akik úgy gondolják, hogy most szeretnek valakit, holnap majd mást, ahogy éppen sikerül. A boldogság a hűséges szeretethez van kötve, a szerelmi hűség nem a keresztények anakronisztikus rögeszméje, hanem a szeretet lényegi része, annak nélkülözhetetlen ismertetőjegye.
Hogyan látjátok: Béklyókat rak az emberre, vagy felszabadít a hűség?
Az örök, a végtelen nem emberi léptékű fogalmak. Az a vágyunk, hogy végérvényesen szeressenek bennünket és mi is örökre szeressünk, saját erőnkből nem teljesíthető. Aki teremtésünkkel szívünkbe oltotta a vágyat, megadja a lehetőséget, az erőt is a vágyak valóra váltásához. "Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé." (2 Kor 12,9). Isten szeretetét felülmúlni nem tudjuk, ő végérvényesen és örökre szeret. Sokszor nehéz felismernünk életünk egy-egy fordulatában Isten segítségét, amikor lehetőséget kapunk arra, hogy talpra álljunk, hogy kitörjünk saját magunk alkotta börtönünkből. Bízzunk Benne, és irgalmas szeretetében, és bátran lépjünk az Általa mutatott útra.
Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy Isten szeretete örök és végérvényes?
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke