20060405

HÍVOM A CSALÁDOKAT és küldöm 2006 áprilisában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a családi élet mellett álltok!
Áprilisban:   küldöm a családokat a szomszédokhoz, a lakókörzetükben élőkhöz, akikkel naponta találkoznak, és közömbösen, esetleg barátságtalanul néznek egymásra. Pedig sok közös van sorsunkban, közös jövőnk formálásáért velük is együtt kell működnünk. Osszuk meg velük a titkot: hogy-hogy mi derűsek, vidámak, sőt boldogok tudunk lenni, pedig ugyanott élünk, mint ők.
"Jézus, amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve." (Mt 9, 36) Ezzel a mottóval hív bennünket XVI. Benedek pápa 2006. évi nagyböjti üzenetében arra, hogy váljék tekintetünk hasonlóvá Krisztus tekintetéhez. A közömbösség és az önző bezárkózás ugyanis elfogadhatatlan, ellentétben áll Krisztus "tekintetével". Akár városban, akár falun élünk, mindannyiunkat sok ember vesz körül, sokukkal naponta találkozunk. Testi-lelki bajaik, örömeik, sikereik mellett nem mehetünk el közömbösen, nem zárkózhatunk be elégedetten a magunk világába.

Sokan úgy vélik, életszínvonaluk pusztán havi jövedelmüktől függ. Az individualista gondolkodás elégedetten beszél a társadalom magas életszínvonaláról megfeledkezve a szomszédról, akinek alig van betevő falatja. Élhet-e az ember ennyire elszigetelten, gondolkodhat-e így? Anyagiak tekintetében hiába él valaki magas színvonalon, ha kapcsolatai ziláltak. Életünk minősége nagyban függ családon belüli és azon túlmenő kapcsolataink minőségétől is. Életminőség-javításra, szolidaritásra hív bennünket Jézus, arra, hogy szeretettel forduljunk ne csak közvetlen családtagjainkhoz, hanem mindazokhoz, akikkel az élet összehoz, például szomszédainkhoz. "Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért." (Jn 15, 12) A szomszédokra vonatkoztatva arról a szolidaritásról van szó, amelyben nem csak felesleges anyagi javainkat, hanem önmagunkat adjuk, azaz szeretettel fordulunk feléjük.

Egy alkalommal XVI. Benedek pápa idézi II. János Pál pápa találó megfogalmazását: "Plébánia, keresd önmagadat és találd meg önmagadat önmagadon kívül! - vagyis ott, ahol az emberek élnek."  Családjainkra is alkalmazhatjuk: "Család, keresd önmagadat és találd meg önmagadat önmagadon kívül!" Keresztény család, legyél határozottabban jelen környezetedben, mert jelenléted a maga átláthatóságában "egyre szükségesebbnek bizonyul, ugyanis nincs alternatívája egy olyan társadadalmi és kulturális környezetben, melyben sok olyan erő működik, amely eltávolít bennünket a hittől és a keresztény élettől." (XVI. Benedek pápa beszéde a római főegyházmegyei család-találkozón, 2005. jún. 6.)

Egy fiatal házaspár örömmel mesélte, hogy új lakásba költöztek és a lépcsőházban egészen jó viszony alakult ki szomszédaikkal. Nem kellett sokat tenniük érte, csupán kedvesen beköszöntek minden szomszédhoz, és attól kezdve nem mulasztották el, hogy üdvözöljék őket, amikor találkoztak. Más valaki bevásárlásra indulva az idős szomszéd nénit gyakran megkérdezi: mit hozhatok a boltból? Ismét mások apró szelet süteménnyel kínálják meg a magára maradt, bizalmatlan öregurat. Mekkora segítség lehet az a fiatal házaspároknak, ha az azonos óvodába-iskolába járó gyerekeik elkísérését-hazahozatalát felváltva hol egyikük, hol másikuk vállalja! Ugyancsak nagy segítség lehet fiatal házasoknak, ha a szomszéd néni besegít a gyerekőrzésbe. Adjunk időt másoknak, hallgassuk meg, elegyedjünk beszélgetésbe velük! Tegyünk a ma annyira általánossá vált elidegenedés ellen!

A segítség hozzánk illő formája a másikért való imádságunk is. Ha valakiért tudunk szívből imádkozni, ahhoz könnyebb lesz odafordulni, még akkor is, amikor ő esetleg ellenszenves, vagy éppen kötekedve közelít hozzánk. Bízzunk abban, hogy előbb-utóbb megérinti megelőző szeretetünk. Azt gondolom, sokan megtapasztalták már ezt.

"A másik Isten 'számomra való ajándéka' ". (NMI 43) Szomszédainkra, a körülöttünk élőkre ez különös módon is vonatkozik. Nem mi választottuk őket, úgy kaptuk őket, ajándékba. Sokszor nehéz meglátnunk bennük - az elhanyagolt öregben, a szemtelen kamaszban, az éjszaka lármázókban - azt az embert, akit Isten önmagáért szeret, és akiket mi is ugyanígy tartozunk szeretni. A másik - még a kellemetlen szomszéd is, - lehet családunknak szóló ajándék. "... amit a legkisebbek valamelyikével tettetek, velem tettétek." (Mt 25, 45)

Nagy kísértésünk lehet, hogy szomszédainkat elítéljük, és csak tőlünk idegen gondolkodásmódjukat, életvitelüket lássuk; akárcsak a farizeusok a házasságtörő asszonyt. Csak a házasságtörőt látták benne. Semmit nem érzékeltek az ő személyéből, a körülményekből, amelyek idáig juttatták, csak a bűnös nőt látták benne, aki megérdemli, hogy halálra kövezzék. Ha a nehezen elviselhető szomszédban mi is csak egy megkövezendő embert látunk, megtagadjuk benne az Isten-képmást, a személy méltóságát, kétségbe vonjuk végtelen mélységét, legbelső isteni alapját. A szeretet arra hív minket, hogy szomszédainkat sohase korlátozzuk le arra, amit a felszínen tudunk róluk. A szeretet azt jelenti, hogy a másikat önmagáért szeretjük. Minden ember végtelen titkot hord magában, isteni titkot. Ezért is azonos az isten- és ember-szeretet két parancsa. "Abban a pillanatban, amikor valakit elkezdünk megítélni, amikor azonosítjuk azzal, amit tudunk róla, és őt erre korlátozzuk, felhagyunk azzal, hogy szeressük őt, és megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy jobbá legyen. Legyen bátorságunk abban a világban, amely nem tud szeretni, szeretetté válni." (Charles de Foucauld)

Olykor arra érezhetünk indíttatást, hogy változtassuk meg őket, pedig az a feladatunk, hogy minden manipuláló szándék nélkül megadjuk a személyének kijáró szeretetet, hogy olyanoknak fogadjuk el őket, amilyennek Isten szereti őket. Mindezt nem önmagunkért tesszük, hogy például toleránsnak látszódjunk, hanem mert szeretnénk megjeleníteni számukra Isten szeretetét, mert a "szeretet civilizációját" építjük. (ld. Christifideles Laici, 54)

Hányszor halljuk a panaszt: a mi környékünk elhanyagolt, lepusztult, senki sem törődik vele. Az önkormányzatnál meg azt mondják: hiába hozzuk rendbe, napokon belül tönkreteszik, összefirkálják, lerombolják, senki sem törődik vele. Néhol azonban találkozunk olyanokkal, akik elkezdik szépíteni környezetüket és kezdeményezésükkel hatnak másokra. Egymásért dolgoznak, és mindenki nyer vele, a közös munka révén még kapcsolatuk is megújul. Hallottam svájci kisvárosokról, ahol a város lakói évente megszavazzák, milyen virágokkal fogják díszíteni erkélyeiket, közösen döntenek a muskátlik színéről, fajtájáról. Az önkormányzat még törvénybe is iktatja döntésüket. Ennek a "jószomszédi" viszonynak a gyümölcse: az idegennek is jó érzés átutazni egy ilyen városon! Sokat tehetnénk mi is egymásért, közös környezetünkért!

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: Milyen a szomszédaitokkal való viszony? Meséljétek el az egymásra figyelés néhány pozitív példáját! Néha félreértések, ügyetlenségek miatt nem jó a szomszéddal való kapcsolat. Isten megelőző szeretete erejében merünk-e indulni a hozzánk közel lakók felé? Hogyan sikerült a megromlott szomszédi viszonyt jóra fordítani? Mit tehetnél tágabb környezeted szebbé tételéért? Hogyan tudtad magadat túltenni a környezetedben élők világnézeti, politikai, etnikai különbségein, társadalmi, életkori, egyéb másságukon? Atomizált, széttöredezett világunkban mit tehetünk azért, hogy oldódjék közvetlen környezetünk idegensége? Ha van közeletekben fiatal házaspár, milyen segítséget tudnál felajánlani nekik? Kiszolgáltatott helyzetben tudok-e elfogadni, még akkor is, ha nem tudom viszonozni?

Ha még házasság előtt álltok: Hogyan tudtad legyőzni az idegenséget egy most odaköltözött iránt? Hogyan tudtál te segíteni abban, hogy valaki elinduljon feléd? Mi segített abban, hogy kapcsolataitok egyre inkább a kölcsönösség alapján álljanak? Törekedtek-e a kölcsönösségre kapcsolataitokban? A szomszédi viszony milyen jó megvalósulásáról tudtok beszámolni? Hogyan látjátok környezetetekben az adás-elfogadás arányát? Hogyan küzdhettek az elidegenedés ellen?

Hívom és küldöm a családokat, hogy induljanak a felelősségteljes, jó szomszédi viszonyt megvalósítani.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke