Melyikkel folytassan kék vulkán Indonéziában, tényleg mennyire előre jelezték a Franciaországban megtörtént eseményeket, vagy az egyre intenzívebb napkitörésről, s az egyre több helyen megfigyelt aszterodiákról. Szóval vannak fontos tények,

Az új típusó holokausztról őszintén beszélnek már 2013 ban, (emlékeztek mikor kapta az utolsó üzenetet az európai látnoknő?) amit megbélyegzésnek vagy aktív eutanáziának hívunk.

Bázeli polipförmedvény New Yorki alrészleggel innovációs központjai 2019 óta: Frankfurt am Main, Hongkong, London, Párizs, Stockholm, Szingapúr, Torontó, Zürich

A "nemlétező háttérerő" köszöni szépen él és immúnis

A törvény előtt minden ember egyenlő. Kivéve, ha a törvények felett áll, mint a bázeli Bank for International Settlements (BIS) személyzete. Ezzel a "Bankok Bankjával" úgy esett a viharos XX. század folyamán, hogy "felsőbb érdekek" szolgálata miatt szuverén immunitásra, azaz a törvények felettiség csodálatos képességére tett szert. A BIS és tagbankjai, valamint az érdekkörébe tartozó pénzintézetek, biztosítótársaságok és más nemzetközi szervezetek (pl. IMF, Világban, WHO stb) a tisztségviselőikkel, mind ugyanezt az büntethetetlenséget jelentő szuverén immunitást élvezik. Hatalmuk az egész bolygót behálózza és nem csupán nem vonatkoznak rájuk a nemzetállamok törvényei, de erejük lehetővé teszi, hogy törvényeket kényszerítsenek ki és rendszerszinten taszítsanak végtelen adósságcsapdába országokat.
Ebben a videóban a Korona Bizottság Alapítvány számára Catherine Austin Fitts áttekintést ad a BIS születéséről, fejlődéséről, pénzteremtési, pénzmosási potenciáljáról és terveiről.
E rendszer hatalomkoncentrációs mechanizmusai a technológia eszközeivel ma már lehetővé teszik, hogy egy szűk kör - mely elszakadó civilizációként is értelmezhető - az emberiség digitális alávetését készítse elő a központi banki digitális valuta (CBDC) és a digitális személyazonosító bevezetésével. Jó szórakozást!
Magyar felirat: Tallián Hedvig
Forrás: https://tube.solari.com/videos/catherine-austin-fitts-session-145-shades-of-collusion/

Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

Sok-sok lelket menthet még meg a felkészítés és a Nagyfigyelmeztetés. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező büntetés.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni.

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő létezésére akarják emlékeztetni. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár. Az embereknek egyszerűen emlékeztetniük kell saját magukat a Tízparancsolatra és azok betartására. Ezek után már csak az Én tanításimat kell követniük és életüket úgy élni, ahogyan azt megmondtam nekik.

Próféciáim által bizonyságot akarok adni az Én szeretett követőimnek arról, hogy isteni beavatkozás zajlik. Remélem, hogy ettől megnyitják szívüket az igazság előtt. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. Elveszítitek az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Fussatok hozzám mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig ott vagyok és figyellek benneteket. Várakozom. Abban a reményben, hogy hagyjátok lehullani gőgötöket, és Én beléphetek és megölelhetlek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak kiáltsatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

 

Ébredjetek – nyissátok meg bezárt szíveteket.

Ébredjetek gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket és engedtek be? Ne vesztegessétek magatok és családjaitok értékes idejét. Én vagyok a Szeretet. Szükségetek van Szeretetemre, hogy megöntözze kiszáradt és alultáplált lelketeket. Megtapasztalva Szeretetemet, felemelkedik lelketek, és szeretetem lehetővé teszi, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet akkor majd megnyitja elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt melyet nektek tettem, amikor bűneitekért meghaltam a kereszten. Szeretlek benneteket gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok irántam azt a szeretetet, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Ma azért jövök hozzád, hogy tájékoztassam a világot Nagy Irgalmasságomról.

Igazságosságomról is szeretném tájékoztatni a világot.

Gyermekeim, nincs már sok időtök, amíg eljövök ítélni.

Ezt az időszakot,- mostantól az Ítélet napjáig -, mely Második Eljövetelemkor fog bekövetkezni, bölcsen kell kihasználnotok, hogy felkészítsétek a lelketeket.