Ha régi iskolatársak az utcán összetalálkoznak,
szinte meg se várják "hogy vagy" kérdésükre a választ, rögtön
panaszkodásba kezdenek: az újabb rendeletek nem kedveznek az üzleti
vállalkozásnak. Két ismeretlen asszony a piacon nem győzi egymást
túllicitálni az árukínálat és az árak, de legfőképpen az árusok
szidásában. A szülők elégedetlenek gyerekeik iskolájával: nem azt
tanítják és nem úgy, ami és ahogy az � szerintük � a gyerek mihamarabbi
érvényesülését szolgálná. Az idős asszony felháborodottan meséli, hogy
az orvosi rendelőben órákat kellett várnia, mire ahelyett, hogy
gyógyítani kezdték volna, a szakrendelőbe küldték vizsgálatokra.
Akárhova nézünk, úgy tűnik, semmi nem működik jól, minden lehetne jobb,
igényeinknek, elvárásainknak megfelelőbb. Úgy érezzük, hogy a
társadalom, amelyben élünk nem figyel ránk, nem törődik velünk. Ha
gondjaink, nehézségeink vannak, nincs kihez fordulnunk, jó, ha
egyáltalán valaki meghallgat. Vannak mindenféle hivatalos és magán
intézmények, amelyek feladata a bajba jutottakon való segítés, ezekre
azonban nehéz rátalálni, és nehéz bennük megbízni.
Mondjatok olyan területeket, ahol minden
jól működik, ahol mindig jól érzitek magatokat! Mi lehet ezeknek a
területeknek a titka?
Szerencsés ember, aki olyan családban
élhet, ahol nyugalom és béke van, ahol a családtagok egymás javát
akarják, tudva, hogy a család java a családtagok javának összességéből
adódik. Az ilyen családban mindenkinek van kire támaszkodnia, ha
tanácsra, segítségre van szüksége, mindenki figyel a másikra anélkül,
hogy megfosztaná önállóságától. Itt mindenki fontosnak érzi a maga
szolgálatát, és hálás a többiek szolgálatáért. A családi összetartozás
önmagában biztonságérzetet ad, segíti a családtagok kiteljesedését. A
családtagok nem azon versengenek, hogy kinek jut valamiből több, hanem
azon, hogy ki tud többet adni magából, szolgálatkészségéből. Nem
legyőzni akarják egymást, hanem közös erővel akarják a család
előrehaladását szolgálni. Az ilyen családban élni jó és öröm, még akkor
is, ha gondok, nehézségek szakadnak a családra, mert újra és újra
megtapasztalják, hogy mindig számíthatnak egymásra, hogy egymáshoz
fűződő kapcsolatuk nem attól függ, hogy az éppen most előnyös vagy
hátrányos számukra.
Milyen összefüggés van a családon belüli
kapcsolatok és a családtagok istenkapcsolata között? Hogyan tudsz
segíteni a valamilyen okból kilátástalan helyzetbe került családnak,
hogy túljusson a krízisen?
Még ha társadalmunkat sok jó család
alkotja is, messze vagyunk attól, hogy a társadalomban béke és nyugalom
uralkodjon. Mai posztmodern társadalmunkat egyre inkább a piaci érdekek
vezérlik, az embert akkor tekintik értéknek, ha van piacképes tudása,
munkaereje, befektetni való vagyona. Egyre nagyobb a szakadék a
tehetősek és a szerény lehetőségekkel rendelkezők között, egyre
nehezebben tud kitörni nehéz körülményei közül az, aki nem "piacképes".
Ez pedig a társadalom egészének fejlődését akadályozza, a társadalmi
igazságtalanság növeli a társadalmi feszültséget. "Hamis az a társadalmi
béke, amely csak arra szolgál, hogy igazoljon egy, a gyengéket
hallgatásra kényszerítő társadalmi berendezkedést. � Az emberi méltóság
és a közjó sokkal nagyobb érték, mint az előjogaikról lemondani nem tudó
kevesek jóléte". (Evangelii Gaudium 218).
A társadalom és a család kölcsönhatásban állnak
egymással. Jó családok nélkül nem képzelhető el jó társadalom,
ugyanakkor a társadalom is rányomja bélyegét az őt alkotó családokra.
Békétlen, igazságtalan társadalomban nehéz a családoknak kiteljesedni.
Az emberi történelem folyamán a társadalom sokat változott, és
napjainkban is változik. Megváltozott a család helyzete a társadalomban
és az egyén és a társadalom viszonya is. Másképp tekintenek a családra,
mint a társadalom alapegységére a föld különböző részein, mások a
családon belüli szerepek és hierarchikus kapcsolatok a posztmodern
korban, mint a világháborúk előtti világban. Az ember azonban állandó, a
változó felszín alatt a történelem során változatlanul keresi önmagát,
élete értelmét és célját, boldogságát. Vágyik arra, hogy hódolattal
boruljon le az előtt, aki belehelyezte ebbe a csodálatos világba,
amelynek jobbítására meghívást kapott. "A te indításod az bennünk, hogy
gyönyörűség dicsérnünk téged, mert magadnak teremtettél minket, s
nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned." (Szt. Ágoston:
Vallomások I/1)
Az útját kereső és boldogulni akaró ember egyedül
nem juthat célba, szüksége van kapcsolatokra. Amíg pedig a maga
közvetlen környezetében igyekszik jobbítani a világot, tisztelnie kell
mások érdekeit és törekvéseit is, még akkor is, ha ezekkel a másokkal
nincs szoros és állandó kapcsolatban. Sőt, ahhoz hogy a kapcsolatok
valóban az emberek kölcsönös boldogulását szolgálják, szükséges, hogy
kölcsönösen tiszteljék egymás személyi méltóságát. Fontos ez a
családban épp úgy, mint a táradalomban, a közéletben, a politikában, a
gazdasági életben, a kultúrában, de még a népek és nemzetek közötti
kapcsolatokban is. A világ jobbításán fáradozni is csak úgy érdemes, ha a
szűkebb és tágabb közösség javát, a közjót tartjuk szem előtt. A
családban sem vezet jóra, ha olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek
egy-egy családtagnak kedveznek, az egész családnak pedig hátrányosak. Az
sem vezet jóra, ha a családoknak, vagy a családok egy csoportjának az
érdekeit az egész közösség, falu, vagy város érdeke fölé helyezik.
Ilyenkor békétlenség keletkezik, a társadalom sodródik a szétesés felé.
Fontos tehát, hogy mind a családok, mind pedig az egyes társadalmi
csoportok figyelembe vegyék egymás érdekeit, intézkedéseikben legyenek
egymással szolidárisak. A szolidaritáshoz hozzá tartozik a
bármilyen okból bajba jutottak önzetlen megsegítése is, nem csupán
anyagi téren, hanem minden vonatkozásban. Az idősebb testvér szolidáris a
kisebbel, ha segít neki a nehéz matematika házi feladat megoldásában;
az egészséges vizű kúttal rendelkező szomszéd szolidáris azzal a
szomszédjával, akinek engedi, hogy az ő kútjából hordja a vizet; a népek
közötti szolidaritás szép példáit látjuk akkor, amikor katasztrófák
idején segélyekkel, mentőcsapatokkal sietnek a bajba jutottak
segítségére. A másik személyi méltóságát sértjük azonban, ha segítség
címén elvégezzük helyette a feladatot, vagy ráerőltetünk olyasmit, amit
maga is meg tud szerezni, vagy oldani.
Károkat okoz, rombolja a családi, társadalmi kohéziót, ha figyelmen
kívül hagyják a szubszidiaritás elvé. Régi igazság, hogy az
élelemmel rosszul ellátott közösségen nem az segít igazán, aki
élelmiszercsomagokat küld, hanem az, aki megtanítja halászni, búzát
termelni, vagy kecskéket tartani.
Az emberi személy méltóságának elve a közjó, a szolidaritás és a szubszidiaritás elve
az emberről szóló, az értelem és a hit által megismert teljes igazság
kifejeződései, amelyek az evangéliumi üzenetnek és a belőle eredő
követelményeknek � melyeket a főparancs, az Isten és az embertárs iránti
szeretet parancsa és az igazságosság foglal össze � felelnek meg. (vö.
Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 160-161.)
Mondjatok példát családi, baráti, ismerősi
körben megtörtént esetre, melyben nem az anyagi segítség, hanem a
szolidaritás, a másik igaza melletti kiállás segített a békét
helyreállítani! Hogyan érvényesíthető a személyi méltóság tisztelete a
munkahelyen, pl. a főnök � beosztott viszonyban?
Ha a társadalomban érvényesülnének ezek
az elvek, olyan rendeletek születhetnének, amelyek nem az egymást
kiszorítani akaró konkurens vállalkozók korlátozására, hanem
együttműködésük elősegítésére irányulnának. A piaci árusok azon
mesterkednének, hogy a vevőknek kedvében járjanak, olcsó és jó árut
kínálnának, a vevők pedig ezt hűségükkel hálálnák meg. A szülők és
tanárok együtt működnének azon, hogy a gyerekek élete kiteljesedhessen.
Az orvos úgy fogadná a hozzá fordulót, hogy az már a fogadtatás hatására
is megkönnyebbülne. Mindennek következtében a családokban és a
társadalomban béke és nyugalom lenne, mindenki megérezhetné, hogy "az
Isten országa köztetek van."(Lk 17, 21)
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
