NOVEMBERI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A
SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS
MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL
Nemrég egy aranylakodalommal kapcsolatban hangzott
el: az ünneplő házaspár sikerének titka az, hogy komolyan vették a
házassági esküt, azt, hogy egymást szeretve és szeretetből keltek egybe,
hogy minden körülmények között holtomiglan-holtodiglan együtt akartak
maradni. Tudtak egymásra hagyatkozni, méltó tisztelettel elismerték
egymást egyenlő társnak, akivel a kegyelmi életben is osztoztak, és
mindvégig azzal a szeretettel fordultak egymás felé, mellyel Krisztus
szerette egyházát.
Ma, amikor a házasságoknak több mint a fele alig
néhány év után felbomlik, kétségtelen tény, hogy ötven évig együtt
maradni önmagában siker. Mégis, egy házaspárt akkor szoktak sikeresnek
tekinteni, ha valamit "produkált" élete során, ha eredményeket tud
felmutatni, ha a házasságkötéskor kitűzött célokat elérték. De vajon
sikeresnek mondhatók-e azok a házasok, akik jómódban élnek, nagy, szépen
berendezett házban laknak, nyaralójuk is van, szép autóval közlekednek,
unokák veszik körül őket, de hiányzik belőlük a derű, elégedetlenek,
vagyis nem sikerült egymást boldoggá tenniük?
Milyen házasságot tartotok sikeresnek? Idézzetek fel szerintetek különösen sikeres házasságokat!
Aki a szeretetet csupán egy mulandó természetes
érzelemnek gondolja, amely a párkapcsolatban fellobban, majd ki is
alszik, az nehezen tudja az eskü szavait kimondani: szeretem,
szeretetből, holtomiglan-holtodiglan... Aki viszont a házasságkötésben
csak a papírt és a családban csupán munkaerő-utánpótlást biztosító
műhelyt, gazdasági-fogyasztói egységet lát, értelmetlennek fogja érezni
az esküt a személyes és kölcsönös szeretetről. Akik egy-egy házassági
évfordulón, ezüst- vagy aranylakodalom ünneplésekor mérlegre teszik
eddigi közös életüket, tegyék fel maguknak a kérdést: sikerült-e
megvalósítaniuk azt, amit a házasságkötéskor esküvel ígértek? A
házastársi önvizsgálat során hamar kiderül, hogy a szeretet meglétét,
hullámzásait és növekedését olyan megnyilvánulásokkal lehet leginkább
lemérni, amelyekről mai társadalmunkban már-már alig esik szó: a
megbecsüléssel és a tisztelettel.
Az emberi méltóság minden ember sajátja, Isten
minden embert saját képére és hasonlatosságára teremtett. Az ember "az
egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart, teljesen csak
akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát." (GS 24)
Minden embernek kijár, hogy becsüljük, elismerjük személy mivoltát.
Különös megbecsülés illeti meg azt a földön élő egyetlen személyt, aki
nekem elajándékozza magát, és aki engem, mint ajándékot elfogad. Az
elismerés fokozza a szeretetet, és minél nagyobb a házastársak kölcsönös
szeretete, annál inkább tudják egymás értékeit becsülni, egyre jobban
elismerik egymást. A szeretet és a megbecsülés dinamikája segíti őket
önmagukra találásukban, a boldogság felé vezető úton.
A házastársak egymás iránti tisztelete arra
alapul, hogy állandóan tudatában vannak: fontos vagy nekem, tied az első
hely szívemben az emberek között, nálam senki nem válthat fel téged.
Ebben a tiszteletben fontos helye van a társsal való érzelmi
azonosulásnak is: minden ügyed az én szívügyem is. A tiszteletnek
számtalan megnyilvánulási formája van, kifejeződik a nyilvánosság előtt
például abban, hogy udvariasan viselkedünk a társunkkal, mindig
tiszteletteljesen szólunk hozzá, távollétében sem beszélünk róla
lekicsinylően. Otthon, négyszemközt pedig a tisztelet csak fokozódik az
intimitás melegével és meghittségével. A szeretet találékony, mindig új
és új lehetőséget talál a tisztelet kifejezésére és éreztetésére. Aki
tiszteli a másikat, igyekszik naggyá tenni, magát pedig kicsivé, a
másikat az előtérbe helyezni, maga pedig a háttérbe vonul.
A tisztelet és a szeretet kölcsönhatásban van
egymással. Saját életünk számára a szeretett személy pótolhatatlan, ezt
egy pillanatra sem felejthetjük el, tiszteletünk az idő folyamán nem
laposodhat el és nem válhat magától értetődővé. A szeretett és tisztelt
másikat hagyjuk növekedni és soha nem engedjük életünk peremére jutni.
Merjünk bátran kicsinyek lenni, hogy házastársunknak biztosíthassuk
mindig a főhelyet, nem azért, mert ő ott olyan jól mutat, vagy mert ott
"megjátszhatja magát", hanem mert akárki más csak valaki más lehet, a
főhely nálunk mindig csak az övé lehet.
Milyen módon tudod kifejezésre juttatni,
hogy házastársad értékeit elismered, hogy tiszteled apai, vagy anyai
szolgálatát? Idézzétek fel szüleitek, nagyszüleitek egymáshoz való
viszonyát: hogyan tisztelték egymást, hogyan juttatták kifejezésre
egymás megbecsülését?
A kulcskérdés a szeretet, amely sohasem
stagnálhat, hanem állandóan növekednie kell. Álljunk meg időnként, és
tegyük fel magunknak a kérdést: házassági esküm szellemében élek-e:
elegendően szeretem és tisztelem-e házastársamat, megbecsülöm-e őt és
mindazt, amit vele és általa kapok? Vagy jelentkeznek-e apróbb-nagyobb
tiszteletlenségek, megbecsülési hiányosságok, netán szeretetlenségek
irányában? A házas életközösség során a szeretet és a szeretetre való
készség könnyen kerülhet súlyos megpróbáltatások kereszttüzébe, kívülről
is, belülről is érkezhet támadás. A nehézségek, küzdelmes időszakok
könnyen elfeledtetik azt a sok jót, amit kaptunk, eredményeinket pedig
hajlamosak vagyunk a magunk ügyességének, szorgalmának gyümölcseként
értékelni. Fontos tehát a hálás lelkület kialakítása, annak
tudatosítása, hogy mindent Teremtőnktől, az Ő szeretetéből kaptunk. A
hála az ember részéről nem spontán megnyilatkozás, nem függ az érzelmi
hullámzástól, tárgyilagosságot és önismeretet tételez fel; az értelem
cselekedete, az erkölcsileg érett ember alapmagatartása, aki fölismerte,
hogy létét és fennmaradását nem csupán a maga teljesítményének, hanem
folyamatosan másoknak is, legfőképpen pedig Istennek köszönheti. A
házassági évfordulók arra is jó alkalmak, hogy hálát adjunk
házastársunkért. Újra meg újra köszönjük meg, hogy őt Isten nekünk és
ilyennek teremtette, hogy a házassági esküben tett ígéret szellemében
élhetünk vele. Hálaadásunk legyen válasz Isten szeretetére.
Beszéljétek meg, hogyan sikerült a hálás lelkület kialakítása? Hogyan adtok hálát egymásért, gyerekeitekért?
Amikor beborul felettünk az ég, amikor nem látjuk
gondjaink megoldásának útját, találjunk alkalmat arra, hogy megfogjuk
egymás kezét, és térdeljünk Teremtőnk elé hálát adva mindazért, amit
egymástól és egymásban ajándékba kaptunk:
Gyökér szeretnék lenni, légy a tő. / az ág
lennék, / alkosd leveleit, / a rózsa legyek, illatként övezd. / Jóllakva
egymásban örökre így, / míg minden vágyunk s rostunk egyező, / legyünk
egyetlen roppant köszönet.
(Részlet Christian Morgenstern Tedd fel, hogy él c. verséből, ford. Hárs Ernő)
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
....
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
