Először egy szörnyű hírrel kezdjük: Oroszország beváltotta igéretét, 2001-ben kötött államközi szerződést felfüggesztette szerződésszegés miatt, tehát joggal okoskodtak akik szorgalmazták a Világ Győzedelmes Királynője Engesztelők Kápolnáját. Viszont amíg az akadályozokat nem nevezik meg, addigra majdan ideérnek az Orosz Föderáció első vonala, s akkor már hiába mondják, mi megmondtuk, mi felhívtuk a figyelmet rá, mint amennyi mennyeiek általi kinyilatkoztatás. Akinek még szüksége van házi feladatra, csak írja be az általa használt honlapjaimon keresőire VIHARBÜKK vagy NORMAFA esetleg REGNUM MARIANUM DOMINUM.

 

Saját lelkünk rendben tartása

Kedveseim, mily nagy kegyelem, amikor kihasználjátok a lehetőséget a megtisztulásra. Felfoghatatlan az az isteni ajándék, amelyben ilyenkor részesültök. Imádkozzatok, hogy minden engesztelő lélek a legfontosabb feladatának tartsa lelkének rendben tartását. Édesanyánk szüntelenül közbenjár értük is, és leginkább a mindvégig való hűséges kitartásért könyörög számukra, hogy soha senki és semmi ne téríthesse el drága kicsinyeit az egy, igaz úttól, és attól a fenséges meghívástól, amiben részesülnek. Nektek is gondoskodnotok kell imáitokkal engesztelő testvéreitekről. Kérjétek számukra is a Szentlélek szeplőtelen szívének szeretetlángját, hogy egészen töltse be mindnyájukat a szeretet tüze, és soha ki ne égjen mécsesükből a láng, vagyis a megszentelő kegyelem állapotában maradjanak mindhalálig. Hűséges a Szentháromság mindazokhoz, akik szívvel-lélekkel átadják magukat az Ő szolgálatára. Legyen szívetek állhatatos és kitartó az értük való küzdelemre is!
2011.03.04.                                                Anna Terézia

https://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/sajat-lelkuenk-rendben-tartasa

Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért Benedek pápáért, mert őt, Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek sem Bennem, sem az Örök Atyában nem ingott meg hitük.

Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét. Az Én tanításaim sohasem változnak, ugyanazok maradnak, mint mindig is voltak. Amint azt már említettem: ha észreveszitek, hogy tanításaimat manipulálják, meggyengítik, (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak), amikor észreveszitek, hogy megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket.

Tudnod kell, hogy János evangélista lepecsételetlen könyvet kapott – az Igazság Könyvét – a világ számára, hogy azt most, ezekben az időkben hallják meg.

Ez a könyv, amit ő megkapott, nem volt lepecsételve, a pecsétek nyitva voltak. Azután lezárták a pecséteket, és nem lehet felfedni végsőkig.

Ez az idő most jött el számodra, hogy felnyisd az Igazság Könyvét, és hogy kinyilvánítsd – Isten minden gyermekének- ennek tartalmát, hogy felkészíthessék a lelküket az örök életre.

Az Igazság Könyve most kerül kinyilvánításra számodra, a végidők hetedik prófétájának.

Hangod csengése által, végre ki lesz az igazság nyilvánítva, és a Jelenések Könyvében lévő titkok bemutatásra kerülnek egy hitetlen világ számára. mert mindaz, ami a Jelenések Könyvében meg volt jövendölve, be fog következni. Ezek közül az események közül sok eltérő lesz azon titkok emberi értelmezésétől, amelyek János Evangélista számára voltak kinyilatkoztatva. Mindazonáltal számotokra ezek akkor lesznek érthetők, amikor látni fogjátok, hogy valójában miért is vannak.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.