A gondolat bűnei



Kedveseim, éberen őrködjetek gondolataitok felett, mert nem is sejtitek, milyen nagy erőket mozgat meg a gonosz lélek, hogy a gondolat bűneinek csapdájába essetek. A legveszélyesebb, amikor hamisan és helytelenül gondolkodtok olyan személyekről, akik nem túl szimpatikusak nektek. Nagy veszélyt jelenthet számotokra az, amikor beleegyeztek olyan dolgokba, amiket az illető személy ellen fordítotok, és ezzel már meg is bélyegeztétek, vagy rosszabb esetben megítéltétek őt. Óvakodjatok attól, hogy másik emberről elsőként a rosszat feltételezzétek. A megítélés sohasem a ti feladatotok. Ezt azért mondom nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy a rossz milyen alattomos módon próbál hozzátok férkőzni, akár egy rossz gondolaton keresztül is. Imádkozzatok az unszimpátia leküzdéséért, hogy mindig szeretettel gondoljatok egymásra még akkor is, ha másik ember élete kivetnivalót hagy maga után.

2013. 03. 22. Anna Terézia

Szigorúan tilos áthágni Isten parancsolatait!

Én vagyok az Atyaisten, a ti egyetlen igaz Istenetek!

Szeretett gyermekeim, bizony mondom nektek: Az én segítségem van bennetek, az én gyermekeim vagytok, és visszahívlak benneteket magamhoz, mert jót akarok nektek.

A Fekete-tenger hamarosan soha nem látott dühvel fog kitörni, szörnyű felfordulásában a Földre fog csapni.

Rövidesen számotokra ismeretlen hangokat fogtok hallani az űrből!

Az ember megpróbálja majd megérteni, honnan jön, de Isten nem engedi többé, hogy a tudomány emberei megtudják. (CARBÓNIA 20230310)