20230311

55. nap Látogatóban Istennél

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így szólt:

- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyerekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg mintha sose éltek volna.

- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságot jegyeznék meg?

- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magunkat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzéseiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásul megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük.


Önmagunk Szűzanyára bízása

Kedveseim, miért kételkedtek abban, aki meghívott titeket? Ne engedjétek, hogy a hitetek bizonyossága elferdüljön, és hamis irányt váltson! Rendíthetetlenül és sziklaszilárdan bízzatok a Szentháromságban, aki felkészített titeket a nehéz küzdelmekre. Bízzátok rá egészen magatokat és tegyetek félre mindent, ami eltérítene az égiek szeretetétől! Édesanyánk veletek együtt érezve szenved, és segít keresztjeitek hordozásában. Bízzátok magatokat egészen őrá, és nyíljatok meg egészen édesanyai szíve szeretetének! Nektek is az ő szeretetét kell továbbítanotok testvéreiteknek, akik mellett soha ne menjetek el üres kézzel, hanem mindig túlcsorduló mértékkel mérjetek nekik abból, amit ti is ingyen kaptatok! Buzgón cselekedjetek!
2012.03.11.           Anna Terézia

A tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik. Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.Fiam születése az Ő Földi Egyháza születésének volt az előhírnöke, és mindkettőt én hordoztam, az Úr egyszerű szolgálóleánya. Én, a Napba öltözött asszony leszek az, akit Fiam Egyházával együtt a pusztába fog száműzni a kígyó. Minden velem, az Isten Anyjával kapcsolatos nyomot el fognak törölni. A nekem tulajdonított jelenéseket nevetségessé fogják tenni, és a Fiam Egyházában lévő ellenség arra fogja utasítani az embereket, hogy utasítsanak el minden ezzel kapcsolatos hiedelmet.

Ez alatt az idő alatt, Fiam Maradékai össze fognak gyűlni minden nemzetben az egész világon, és e fertőzés szörnyű időszakának idején vezetni fogják az elveszetteket és az összezavarodottakat. Ez a Hadsereg olyan nagy hatalmat fog kapni a gonosz felett, amelynek ott szemtanúi lesznek, ami egykor Fiam Egyháza volt. Ők, a Szentlélek Ereje által az Igazságot fogják hirdetni – az Igaz Evangéliumot –, az Igaz Igét, amely a Szent Bibliában adatott a világ számára. A Keresztény Egyházakban a csalók nyíltan fogják támadni a Bibliát, és meg fognak kérdőjelezni minden olyan Tanítást, amely a bűn veszélyeire figyelmeztet. El fogják ferdíteni annak tartalmát, és egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva, elrejtve a Kereszt szimbólumában.

A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, amely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni.

Azok, akik Fiam Maradék Hadseregét fogják vezetni, Jelenlétének Fényét egy világítótoronyhoz hasonló magasságra fogják emelni. Ez a Fény továbbra is vonzani fogja mindenhol a lelkeket, annak ellenére, hogy a pogányság minden egyházban, minden hitfelekezetben terjedni fog, kivéve a két tanút – a Keresztényeket és a Zsidókat -, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Akaratához.

Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld fölött. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de nem fogják ismerni az idő, az órát, és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve fel van sorolva az Élők Könyvben, össze lesznek gyűjtve.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ ne utasítsa el a felkészülést, amelyre szükség van, még mielőtt az emberiség megláthatná Fiam Arcának Fényét.



Szent Jobb és a Szent Korona

2018. 03. 11, Vasárnap

Szent István Bazilika

Szent István jobb kezének ereklyéjét hatalmas fény vette körül és láttam, hogy a kézben az erek cikáznak a fénytől. Az ereken belül a vér természetfölötti módon áramlott úgy, mintha élne. Az Úr így szólt:

„Szent István jobb keze épségben maradt, ami egyedülálló a világtörténelemben. Bizony mondom nektek, hogy Szent István királyotok Istenhez méltó módon tudta gyakorolni az igazságosság, az irgalmasság és a bölcsesség erényét. Ő osztatlan szívvel szeretett engem és a földi világ mulandó javaihoz sohasem ragaszkodott. Tudta, hogy az egyedüli kincs az Istennel való kapcsolatban rejlik és ezt a tanítást a családjának is átadta, különösen Szent Imrének. Gyermekeim, az Én kegyelmem által köszönhetitek, hogy ez a kéz ereklye ma is látható számotokra. Ugyanakkor ez egy jelzés a Föld egyes királyainak és az országok politikai vezetőinek, hogy Szent István király példás kormányzását kövessék, aki mindig megvallotta a Szentháromságban való hitét családja, népe és a hadserege előtt. Szent István király intelmeit Szentlelkem sugallta. Azt akarom, hogy ez legyen a mérce minden vezető és nép előtt. Mindazok a királyok és politikai vezetők, akik a Szentháromságot tagadják és nem hajlandók alázattal meghajolni előtte, el fognak bukni és nevük semmivé válik a történelemben.”

Magyarország felajánlása a Szentléleknek

Láttam, hogy a Szent Koronát angyalok sokasága veszi körül, akik Isten parancsára őrzik és védelmezik, mint Szűz Mária királyságának jelképét. Láttam, hogy a Szent Korona egy fényből álló oszlopon belül van, amely összeköti az eget és a földet. Amikor közelebbről szemléltem a magyar koronát, akkor a korona tetején egy élő fehér galamb állt, aki egy pillanatra sem szállt le róla. Ez a galamb néha kitárta szárnyait, máskor pedig a tollait igazgatta.

Szentlélek: „A Szent Korona összeköti az eget és a földet, mert a benne rejlő törvények és őseitek tanítása méltó Atyám akarata előtt. Egy pillanatra sem szállok le a koronáról, hiszen ez Krisztus és Szűz Mária országának földi jelképe. Országotokat nem hagyom el, miképpen az egyházat sem. Nemzeteteknek az a küldetése, hogy óvja és védelmezze a kereszténységet, mint a világ egyetlen és igaz vallását. Kegyelmemet kiárasztom Magyarországról a világ minden népére, hogy az emberek szívét felébresszem az igazságra és figyelmüket ráirányítsam Istenre és az Ő szent törvényeire. Jelenlegi kormányotok Istent nem tagadja, sőt megvallja, így olyan kegyelem száll a magyar népre, amely hosszú ideig megtartja a nemzetet és annak jövőjét. Imádkozzatok, hogy a magyar nép felismerje a hazugság atyját, aki eszközein keresztül megosztást és gyűlöletet akar kelteni!"

Mária Magdolna

Nincsenek megjegyzések: