Az élet ma is háború, melyben a következő óra vagy perc mindig bizonytalan, csakhogy a ma háborúja sokkal rosszabb, mint az igazi, mert annak van erkölcse és etikája, míg ami ma van, tagadása mindannak, ami az embert emberré teszi. Ha a kommunizmusról, mint az állami élet berendezkedésének formájáról egyáltalában lehetne komolyan beszélni, akkor is csak oda lyukadnánk ki, hogy úgy ideológiája, mint mindaz, amit gyakorlatban produkál, csak negatívum. Tagadásra pedig semmi sem épülhet fel. Arra építeni, hogy nincs Isten, nincs nemzet, nincs nemzeti múlt és nincs család, nem lehet.

Bármennyire igyekszünk magunkat kikapcsolni a most folyó borzalomból, ennek a tudatnak, ennek a szörnyű érzésnek állandósága a legnagyobb rossz, amit eddig megértem.

Talán még sem lehet, hogy a világ rendjének alapja ezentúl a gazság legyen!?



„Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a Pokol tüzétől, segítsd irgalmaddal (kegyelmeddel) mindazokat a lelkeket, akik a legnagyobb veszélyben vannak a kárhozat útján, és enyhítsd a tisztítótűzben szenvedő lelkek szenvedéseit, legfőképpen azoknak, akik a legelhagyatottabbak.“


S akkor most jöhetnek a rólatok készült fényképek, csak azt mutassátok meg amivel nem bántottátok meg a Szentháromságot. Jó alaposan gondoljátok el, mert azzal annyi védelmi ölelésre vagy jogosultak. A védelmi ölelés nem olyan, mint a rendes ölelés, a két csuklóm ér össze, mintha még A is közbefogná azt, aki kapja, de nem kérhetem meg egyik Ahelyettest sem erre, a döntés a kezetekbe van, alaposan fontoljátok meg, ha rosszull döntötök, akkor a másik következik, slussz passz. S annyi percet kaptok a védelmi ölelésben tölünk ahányszor nem bántottátok meg az örök áldozatot.