AZ ÚTRA INDULOK
Az útra indulok!
Nem tudom, mi vár rám,
csak azt tudom, velem vagy,
s nem hagysz árván!
Csak azt tudom, utam már kijelölted,
s mint bízó gyermek járhatok előtted.
Te mérsz ki bút, örömet, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett!
Csak egyet adj, hogy cél iránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
S ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat,
segíts úgy hordani mázsás terhemet
- a Te erőddel -, mint a szalmaszálat!
Ha eltávolodunk tőle, elveszünk,
ha felé fordulunk, feltámadunk,
ha benne maradunk, rendíthetetlenek leszünk,
ha visszafordulunk feléje, újjászületünk,
ha benne lakunk, akkor élünk.
Szent Ágoston

Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd. Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít utunkról. Újra lépünk. Hallgat... Miért nem siet? (Mellette óra nem ketyeg.) Sakk! - mondja. Újra próbálkozunk. Nem adjuk föl. Már senki sincs körülöttünk. - Sakk! - hangzik hangtalan. - Nem! - csattan bensőnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. Ezt már nem mondja. Győzött. S ekkor felismerjük, hogy ő nem ellenség. Úgy győzött, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk. Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem... Szeme sem rebben, amikor feketére lépek. Bábuim közben egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg ő az "ellenfelem", csak győzhetek. Lépek. Lép... Sakkjáték az életünk. (Mácz István)

A felemelő lelkiállapot csak a jellem felemelő magatartásából származhat. Ha az általad ismert legmagasabb mérték szerint élsz, Isten folyton mondja majd neked: “Barátom, jöjj még feljebb!” A kísértésben az aranyszabály: “Menj még feljebb!” Amikor magasabbra jutsz, más kísértésekkel és más jellegzetességekkel kell szembenézned. Sátán az emelkedéssel csalogat a kísértésbe; Isten is felfelé hív, de a hatás merőben más. Amikor az ördög visz magasabb helyre, akkor a szentségről való elképzelésedet olyan magasra csigázza fel, hogy azt test és vér el nem viselheti. Szellemi akrobatamutatvány ez, próbálsz egyensúlyban maradni és nem mersz moccanni sem. – De amikor Isten emel fel kegyelméből mennyei magasságokba, ott nem kell hegycsúcsokra kapaszkodnod, hanem nagy fennsíkot találsz, ahol szabadon mozoghatsz. Szellemi életed történetében hasonlítsd össze ezt az elmúlt hetet az elmúlt évnek ugyanezzel a hetével és lásd meg, miként hívott Isten magasabbra. Mindannyiunkat elvitt oda, ahonnan magasabbról látunk. Az Isten adta igazságnak ne legyen olyan pontja, amit nyomban meg ne valósítanál az életedben. Tégy így és maradj meg annak a világosságában! A kegyelemben való növekedést nem az méri le, hogy nem mentél hátrafelé, hanem hogy van-e bepillantásod abba: szellemileg hol tartasz. Hallottad, amint Isten így szólt: “Jöjj még feljebb!” – de nem te magadért, hanem hogy jellemedbe beletekinthess. “Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?” (1Móz 18,17). Istennek el kell rejtenie előlünk, amit tenni szándékozik mindaddig, amíg jellemünkben el nem jutunk arra a helyre, ahol ezt ki tudja jelenteni nekünk.



Két barát beszélget:
- Ha lenne 5 lakásod, egyet nekem adnál? – kérdezi az egyik.
- Hát persze! – jön a válasz.
- Ha lenne 5 kocsid, egyet nekem adnál?
- Hát persze!
- Ha lenne 5 inged, egyet nekem adnál?
- Hááááát…
- Mi az? – kérdezi újra az egyik.
- Pontosan 5 ingem van!



AJÁNDÉKOK, MELYEK NEM KERÜLNEK SEMMIBE
Egy jó szót szólni,
A beteget felvidítani,
Egy barátot felhívni,
A magányost meghallgatni,
Valakinek kezet nyújtani,
Óvatosan csukni be az ajtót,
Apróságoknak örülni,
Mindenért hálásnak lenni,
Jó tanácsot adni,
Egy levél megírásával örömet szerezni,
Apró túlzásokon nem rágódni,
Jogos panaszt nem melegíteni fel újra,
Nem tenni szóvá, ha a másik hibázik,
Nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk,
Levert hangulatot nem venni komolyan,
Nem sértődni meg egy félresikerült szón,
Megtalálni az elismerő, dicsérő szót,
Együttérző szó a megalázottnak,
Egy-egy tréfás szó a gyerekeknek,
Elismerni az elkövetett helytelenséget,
Örülni a mai napnak,
Bizonyos dolgokra aludni egyet,
Mindenre rászánni a kellő időt és gondot.
És MINDENKIHEZ SZERETETTEL LENNI!
ismeretlen szerző



Volt egy ragyogóan prédikáló barát, aki bárhova ment, nagy tömegeket lelkesített fel ragyogó ékesszólásával, kulturált beszédével és a géniuszával. Az értelem és a tudás minden vonzó ajándékával rendelkezett. Mindenütt vele volt egyik szegény, vak testvére is, akinek egyáltalán nem voltak ajándékai. Egyszerű, szent életet élt, és térdepelve imádkozott, míg az erő és intelligencia embere prédikált.
Egy napon, amikor az emberek megint föllelkesültek és szokatlan tűzbe jöttek a prédikációtól, a prédikátornak látomása volt. Látta, hogy megnyílt az ég, és Isten dicsősége áradt le a földre. De azt is észrevette, hogy a mennyei dicsőség nem az ő fején nyugodott meg, hanem a lábánál térdeplő alázatos testvérén, és az ő arcáról tükröződött tovább a tömegre.