Amit nem tudtok megoldani, ne tépelődjetek!

Kedveseim, a váratlan helyzeteket próbáljátok nagyon jól kezelni. Ne engedjétek, hogy kibillentsék lelketeket a nyugalmi állapotából. A gonosz lélek azon mesterkedik, miképpen tudna benneteket kihozni a sodrotokból, hogy rosszat gondoljatok és kapkodva, helytelenül cselekedjetek. Vigyázzatok, ne hagyjatok neki semmilyen esélyt. Úgy őrizzétek meg nyugalmatokat, hogy mindig készenlétben várjátok a változásokat, így nem érhet váratlanul semmi titeket, mert azonnal átadtátok a Szentháromságnak. Tanuljatok, és fogadjatok el mindent Isten kezéből. Amit nem tudtok megoldani, azon ne tépelődjetek, mert az nem rajtatok múlik. Készenlétben álljatok és őrködjetek lelketek felett.
2013. 02. 24. Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/amit-nem-tudtok-megoldani-azon-ne-tepeldjetek



Tegnapi nap folyamán megint bejött egy újabb javaslat, amit ahogyan ismerem az ukránokat rájuk nem vonatkozik. Szóval mintahogyan a Minszki megállapodásokat is ők szegték meg, de hogy milyen módon abba most ne menjünk bele. A kínai javaslat, Dnyeper ahol lényegében már csak a takarítás van vissza, legyen attól keletre fegyvermentes övezet, úgye ismerős Minszki megállapodásban is hasonló volt, oroszok kivonultak ukránok bevonultak, olyan söpredék szolganép mint a román, de azzal se foglalkozzunk, mert előbb-utóbb mindenre fény derül, s csak kapkodni fogjuk a fejünket, hogy már megint. Ukrajnában minden meg van hamisítva, talán pontos tényleges adatokat még nem is gyártottak, erre is rájöttem. S akkor kellene foglalkozni azzal, hogy az Északi Áramlat elpusztításában az amerikaiak, belgák, brittek, dánok, franciák, hollandok, lengyelek, németek, norvégok, svájciak, svédek: szóval tudjuk, hogy a Nagy Babiloni Szajha szövetségesei 140 Leopard 2-es tankot szállítanak Európa legkorruptabb országába, ahol minden területen csak hazudnak, s a sok marha nem fogja fel, hogy az ő országuk is el lesz pusztítva mikor megadják a lehetőséget, az oroszok nem felejtenek... S akkor most rajtatok a sor, én meg mindent megcáfolok, mert semmi jó nem jött a Nagy Babiloni Szajha központjából. Semmi nem szolgálja a lélek felemelkedését, ha szántszándékkal gyilkosoknak falaz. S tökéletesen megértem, ha elpusztul, mert olyan bábeli zűrzavart okoz, ami mögött csak 77-es csatahajón levő Antikrisztus képes.

Az érzések a lélek felszínén mozognak

Kedveseim, amikor a váratlan helyzet megérkezik hozzátok, ne engedjétek, hogy a döbbenet levegyen a lábatokról. Inkább legyen bennetek szent közömbösség az iránt, ami veletek történik. Ez azért fontos, mert akkor nem engeditek, hogy lelketeket feldúlja a váratlan érzés. Ne feledjétek, az érzések nagyon is a lélek felszínén mozognak és próbálnak nagy erővel befolyásolni titeket. Eközben el akarnak hárítani tőletek minden józan megfontolást, ami a hitetek gyümölcse lenne. Maradjatok állhatatosak a hitben, amikor érzelmi hullámzás csapkod körülöttetek és ne engedjétek, hogy azok eluralkodjanak fölöttetek!

2013. 02. 25. Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/az-erzesek-nagyon-is-a-lelek-felszinen-mozognak