20230215

34. nap

MIndenki vegye le a lábbelijét, hogy egyikünk se legyen képes vádaskodni, s álljunk magasság szerint sorba, majd a legmagasabb viszi a legkisebbet, s így tovább míg senki nem marad társ nélkül. Most már a csapattársadra is figyelned kell. A használt honlapokat meg kell egymással osztanatok, s 11-et kiválasztani a későbbi folyamként. A moderátorok is bekapcsolódnak, s ha kell még hozok több egységet a munkatársaim közül, s ha ezzel megvagyunk vannak vegyesek, s vannak homogének, vérségiek kapcsolódjanak össze, minden csoportban 1 férfinek kell lennie. S minden csoportnak lesz 22 olyan honlapja amelyből képes tanulni. Biztosan lesznek átfedések, de képesek vagytok magatokat segítve feltalálni merre keressetek. A fennmaradó pedig megszámolja kettőjük összesítve hány napot élt, s ugyanúgy a legmagasabb összértékű legalacsonyabbal kapcsolódik, míg nem alakul meg minden négytagú csoport, s a legfontosabb a szemeszter közben már csatlakozni csak úgy lehet, ha valakinek a helyét elfoglalod, még A-nak sem lehet, ha egyáltalán él-e még.

(31) – Ima a Gonosz Csoport megállításáért
„Ó, Jézus!
Engedd, hogy imám Szent Lelkedet hívja,Hogy szálljon azokra a vezetőkre, akiket a kéjvágy, a kapzsiság, a fösvénység, és a büszkeség vezet;Hogy megállítsa ártatlan gyermekeid üldözését.Kérlek téged, állítsd meg, hogy a szegénység, az éhínség és a háborúk felfalják gyermekeidet.És imádkozom, hogy az európai vezetők megnyissák szívüket Szereteted igazsága előtt. Ámen.”



Nincsenek megjegyzések: