„Imádkozzunk az egyéni lélek mélyén, a család szentélyében, és a hívek közösségében: a magyarság legyen az imádság nemzete."


Mindszenty

Kis dolgok

 

2016. 02. 03.   

Kedveseim, mindent, amit tesztek, adjatok oda Istennek. Ez azért fontos, mert akkor nem tartjátok meg magatoknak és nem élhettek vissza azzal, hogy a sajátotoké. Hiszen semmi sem a tiétek, csak addig, amíg sáfárkodtok talentumaitokkal. Ezeket mind be kell szolgáltatnotok az Úrnak, hisz Őt illeti egyedül a dicsőség. Ti csak azt teszitek, amire Isten teremtett. Van, akit az Úr arra készít, hogy nagy dolgokat cselekedjen a lelkek javára és Isten dicsőségére. De azokra is nagy szükség van, akik a legkisebb dolgokat tudják Isten elé helyezni. Ezek sem maradhatnak el, mert akkor nem lenne, aki az észrevétlenül kicsiny dolgokat tenné meg. Ennek volt nagy mestere Kis Szent Teréz, aki kifejezetten a mások számára észrevétlen dolgokat vágyott megtenni az Úr örömére.

Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/1065-kis-dolgok

Mindenki megvan, még van egy kevés hozzáérkező, akkor folytatjuk. Damaszkusszal kellene folytatni, de amit tudok róla, azt elmondtam. Nem ismerem a tényleges folyamatát az 1980-as években lévő soufaniehi jelenéssorozatnak, mint ahogyan Kibehóban nem voltam, így nem tudok róla beszélni, akinek arra van szüksége az keressen más megnyilatkozót.

A bibliai elbeszélések szerint úgy kétezer évvel ezelőtt egy Saul nevű ifjú, „gyűlölettől lihegve” Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba vesse a kivégzett Jézus követőit, akik hittek Jézus Krisztus feltámadásában. Minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte. Az úton megjelent neki Jézus, s megkérdezte tőle: „Saul, Saul – miért üldözöl engem?” Saul összeomlott, tehetetlenné vált, megvakult, s magába fordult, majd egy bizonyos idő elteltével tanítvánnyá akart lenni. Azonban hosszú időbe telt, míg a keresztények elhitték a megtérését. Hiteles változásának egyetlen feltétele volt: mindent bevallani. „Igen, Saul voltam, de Pál lettem” – vallotta. Csak így válhatott apostollá, majd vértanúvá.

Legalább egyszer mindenkinek végig kell menni a lelki változás útján. Keresztény szempontból azonban még többet jelent: mindenkinek megadatik a szükséges kegyelem, hogy végigmehet rajta – ez a megtérés. De sok „Pállá” váló (azaz megváltozó) a legfontosabb mozzanatot hagyja ki: azt, hogy mindent be kell vallani: szembenézni, vállalni, újrakezdeni. Nem eltussolni, hanem radikálisan újrakezdeni. A Szentírás keresztény értelmezésben tehát nem azt mondja, tanítja, hogy aki egyszer rossz volt, az mindvégig rossz is marad. Sőt, Ezékiel könyvében már benne van, hogy Isten aszerint ítéli meg az egyes embert, hogy az milyenné válik.