20230202

22. nap

 

Jézus: „Gyermekem, minden emberrel tervem van akár megszületik akár nem. Én mindenkit üdvözíteni akarok. Atyám országát tervemnek megfelelően egészen be akarom népesíteni. A Föld elbírná ezt a népességet (kb. 6 milliárd ember), mert még van elegendő forrás, ami minden embert képes lenne ellátni. De az önzés és a kizsákmányolás megnehezíti az emberek életét, melynek súlyos következményei vannak. Ha képesek lennétek egymással harmóniában élni, akkor a történelem és a Föld állapota is másképpen alakult volna.”

Mária Magdolna

Az egységben mondott ima


Kedveseim, mindig maradjatok egymással egységben, hogy imátok hatékony legyen! Mert ha tudjátok, hogy kik azok, akikkel együtt engeszteltek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az Úr felerősíti imáitokat. Ezért fontos minden ima elején tudatosítani, és felajánlani Istennek, hogy közösen, másokkal egységben akartok imádkozni. Mert ha így tesztek, nagyon felerősödik imaáldozatotok, amely igen kedves az Úrnak. Így nem egyedül fogtok imádkozni, hanem lelki közösségben, lelki egységben. Higgyétek, hogy ez Istennek nagy ajándéka bennetek és köztetek. Ennek révén elérhetitek azt, hogy soha nem kell magányban végeznetek imáitokat. Bízzátok magatokat a Szentlélekre, akkor biztosan nem tévelyedtek el! Nagy összeszedettségben tegyetek meg mindent, hogy kedve teljék bennetek a Szentháromságnak!

2015. 01.17. Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/913-az-egysegben-mondott-ima

„Jöjj Szentlélek. Gyere és érintsd meg az embereket, hogy megtérítsd őket, hogy ne hagyják annyian megbántani Urunkat. ”


A boldogság utáni vágy

2020. 01. 22, Szerda
Jézus: Számtalan gazdag ember nem Belém veti a bizalmát, hanem a vagyonukba, ezért ők a világ legszegényebb emberei.  Ez érvényes mindazokra is, akik nem adnak Nekem helyet a szívükben. A boldogság nem abban rejlik, hogy az ember mindent megengedhet magának. Emlékezzetek, hogy mit tanítottam nektek: Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? (Mk 8, 36) Vakságban szenvednek mindazok, akik a világban keresik örömük forrását. Bizony mondom nektek, hogy a csillapíthatatlan vágy lesz az ő büntetésük. A világot azok akarják uralni, akiknek semmi sem elég. Ó, ha tudnátok, hogy a bűn milyen mélyre tudja rántani az embert, akkor ezerszer meggondolnátok, hogy melyik utat választjátok! A szeretet mindig győzni fog, mert a szeretet az egyetlen üdvösségre vezető út. Nagy kegyelemben részesülnek azok, akik a lelki szemeikkel tudják szemlélni a világot. Ők meglátják az élet valódi értelmét és célját. Ők még a kevésnek is tudnak örülni. Imádkozzatok, hogy a lelki szemeitekkel lássátok a világot és ne csak a fizikai szemeitekkel! A farizeusok nem voltak képesek megnyitni szívüket Előttem, mert önmagukban bíztak. A Törvényt csak külsőleg élték meg, miközben szívük sötétségben volt. Nálam jobban senki sem ismeri az emberek szívét. Mindennap emeljétek fel Hozzám a szíveteket, hogy Én rendelkezhessek felette. A szív a ti lelketek szimbóluma. A szívetekben van a szabad akaratotok forrása.”


Mária Magdolna

„Elég volt! Én Isten akaratát akarom követni és nem a saját akaratomat. Egyedül Istenben bízom. Legyen minden az Ő akarata szerint!”

A Nagy Figyelmeztetés olyan lesz, mint a tisztítótűz

2019. 01. 10, Csütörtök

Láttam, hogy az égből olyan égi tűz hatolt le a földre, melynek hatására a földön élő minden ember a szenvedő Jézus színe elé került, aki a kereszten függött. Láttam, hogy az Üdvözítő sebei megnyíltak (testének minden területén) és abban a pillanatban az emberek szembesültek a saját bűneikkel. Sokan belehaltak, mások pedig összeroskadtak. Az egész világ az életben maradt emberek sírásától zengett. Olyan volt, mintha minden gyászba borult volna. Ez a gyász elsősorban az emberek saját lelkiállapotát fogja érinteni. Láttam olyan keresztényeket, akik a szembesülés előtt azt gondolták magukról, hogy jó úton járnak. Őket Isten megszégyenítette a bűneik leleplezésével. Láttam, hogy az Egyház tűzben lángol. Ez a tűz a Szentlélek tüze volt, ami a tisztításra irányult. Nagyon nehéz szavakkal leírni, amit láttam. Olyan volt, mintha az élő emberek átélték volna néhány percig a tisztítótüzet a földön úgy, ahogyan a tisztítótűzben szenvedő lelkek odaát. Láttam, hogy a Mennyei Atya leeresztett igazságos kardját visszaveszi a földről, és akkor megszűnt a lelkek szembesülése önmagukkal. Ezen a napon Isten irgalma és igazságossága egyszerre lesz tapasztalható.

Jézus: „Amit láttál, azt jól tartsd az emlékezetedben, mert a Nagy Figyelmeztetés alatt ez fog történni az emberiséggel. Az emberek látni fogják, hogy bűneikkel milyen sebeket okoztak Nekem. Ám minden sebem közül a legnagyobb fájdalmam a Szívsebemben rejlik. Egyházam minden tagja meg fogja tapasztalni Szívem fájdalmát. Sokan lesznek, akik azt fogják mondani Nekem, hogy jobb lett volna nekik, ha meg sem születtek volna. Akik Egyházamon kívül vannak, másképpen lesznek számonkérve,kivéve azokat, akik Egyházamból önként kiszakadtak. A katolikusok felelőssége nagyobb, mint a világi embereké, akik nem ismernek Engem és a valódi tanításaimat. Bizony mondom, hogy a Nagy Figyelmeztetés alatt nemcsak irgalmamat fogják megtapasztalni, hanem az igazságosságomat is. Aki irgalmamat kéri már az élete folyamán és őszinte bűnbánatot gyakorol, azzal Én irgalmas leszek. Aki nem kér az Én irgalmamból, az az Én igazságosságommal fog szembesülni. Az emberek át fogják élni a tisztítótüzet nemcsak a lelkükben, hanem a testükben is. Sokan azt fogják érezni, hogy ezen a napon eljön a vég –legalábbis a saját életük számára. Akik túlélik, tudni fogják, hogy az Én kegyelmemnek és irgalmamnak köszönhetik. Akik meghalnak, azok azért halnak meg, mert súlyos és halálos bűn terheli a lelküket és nem akarják megbánni a bűneiket. Lesznek olyan emberek, akik a Nagy Figyelmeztetés után a bűnben megátalkodnak. A Sátán ugyanis még nagyobb erővel fogja a lelkeket magához csábítani, hogy pillanatnyi vereségét visszalendítse a saját győzelmére. Az emberek ismét ki fognak esni a kegyelem állapotából és a bűn útjára lépnek.”

 

Megkérdeztem Jézustól, hogyha ez fog történni, akkor mi értelme van a Nagy Figyelmeztetésnek, hiszen sokan ismét a bűnt fogják választani?

Ő így válaszolt: „A Nagy Figyelmeztetés a tisztulás és az aratás része lesz, amely lerövidíti a Sátán idejét. Mindazok, akik túlélik és mégis a bűnt választják már nem mondhatják többé Felém, hogy nem tudják mit cselekszenek. Attól a naptól kezdve senki nem kérdőjelezheti meg Atyám létezését, aki mindenható. A Sátán azonban a jó magok mellé konkolyokat fog vetni, nehogy a jó felül kerekedjen a rossz fölött. Az emberek szabad akaratuk alapján dönthetnek majd Isten mellett vagy Isten ellen.”

Mária Magdolna


„Ezek az emberek megtapasztalták a szenvedés minden formáját. Haláluk pillanatában felismerték, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem ajándék. Mindent felajánlottak Nekem és Én az üdvösséggel ajándékoztam meg őket. Láthattad kislányom, hogy a hegyi beszédemben elhangzott boldogságok hogyan teljesednek be. A Velem egyesített szenvedés nagy érdemszerzési lehetőséget ad sokak számára. A Mennyben nincsen betegség és szenvedés. Ott mindenki egészséges és fiatal, mert a lélek örökké él. Az utolsó ítélet napján a test is fel fog támadni és mindenki abban fog részesülni, amilyen életet élt a földön. Bizony mondom neked, hogy a Nagy Figyelmeztetés, a különítélet és az egyetemes ítélet során a mérce nemcsak a tízparancsolat lesz, hanem az irgalmasság testi-lelki cselekedetei is. Számtalan gyermekem megfeledkezik e cselekedetek gyakorlásáról pedig a szeretet lényege ezekben nyilvánul meg igazán. Amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek! Mindig legyetek a legkisebbek társaitok között. Ne titeket szolgáljanak, hanem ti szolgáljatok másoknak! Aki nem szolgál, az a Sátánt követi, aki megtagadta Atyám szolgálatát. Az alázatos lélek kész szolgálni, de nem ostoba módon, hanem józan értelemmel.”

Mária Magdolna



Jézus: „Leányom, ekkora káoszt, zűrzavart még nem látott az emberiség. Amint láttad, még a természeti erők is egymás ellen lázadnak. Mindennek oka nem más, mint az, hogy a bűn sokasága az egekig emelkedik. Én nem békét hoztam nektek, hanem kardot. Sokan félreértik szavaimat. A kard titka a szeretet. Akik a saját igazukat akarják igazolni elbuknak, mert csak egy igazság van, ami egyenlő az Én személyemmel. Akik kardot ragadnak kard által vesznek el. Akik megadják akaratukat az Én akaratomnak, azokat Magamhoz emelem. Gyermekem, mindig voltak nagy ellentétek a történelemben. De most ez az állapot a tetőfokára jutott. Hamarosan ennek véget vetek, különben nem maradna meg egy hűséges követőm sem. Csak egyedül Hozzám ragaszkodjatok, mert akkor nem fogtok csalódni.”

Mária Magdolna.


A világ a pusztulás szélén áll, mégis csak arra tudnak gondolni, hogy milyen új üzenet van - hogy beteljesítsék üres szívüket. Éljetek az Én és Szeplőtelen Édesanyátok hívásának üzenetével. Nem lesznek új hírnökök, csak hamisak, akik lelketek pusztulásához vezetnek benneteket.

"Hét és fél holdnyi időtök van. Akkor tűz fog hullani az égből."


Szerdán megtudtam az egyik beszámolóból, hogy már 600.millióan haláloztak el a FENEVAD BÉLYEGÉTŐL, de hát az Armageddoni csata felé haladunk ebben a harmadik világégésben. S tudjuk, ami a lelkünkbe bele lett égetve azt hiába írták át annyiszor nyomtatásban szavuk íze szerint, be fog teljesedni. Mint azok a kinyilatkoztatások is, amelyeket a mennyei seregek hoztak tudomásunkra. Lehet mondani, hogy ez vagy az nem fog megtörténni, magam úgy tudom a forrás, ha igaz, akkor beteljesedik, s kár sopánkodni, meg megszépíteni, hogy ÉN biztosan nem, ÉN ezt nem követtem el, s lehetne folytatni, de inkább erre tekintsetek, ezt figyelmesen elemezve nézzétek át.

"Senki se marad közületek érintetlen Irgalmasságom Kezétől. Engedjétek meg Nekem, hogy megnyissam a szíveteket, hogy Kezeimmel megáldhassalak benneteket.

Mondjátok Nekem: „Drága Atyám, nyújtsd ki Irgalmasságod Kezét, és érintsd meg a testemet és lelkemet. Ámen.” Én azonnal válaszolni fogok hívásotokra."

Hajlandók vagyunk azt mondani: “A legkevésbé sem valószínű, hogy miután a legnagyobb válságon túljutottam, most visszatérnék a világ dolgaihoz.” Ne gondold ki előre, merről jön majd a kísértés; amiről legkevésbé gondolod, az lehet veszélyes. A nagy szellemi tettek utóhatásaiban jut szóhoz a “legkisebb dolgok rejtett világa”; ha nincs is előtérben, gondold meg, mégis jelen van, és ha nem vigyázol, újra elbuktathat. Hű maradtál Istenhez a nagy és erős kísértések között; most őrizkedj a rejtett áramlatoktól. Ne nézz betegesen önmagadba és ne rettegj előre. Maradj éber: legyen emlékezeted nyitva Isten előtt. A nem őrzött erősség kettős gyengeség, itt végzi aknamunkáját a “kicsiny dolgok rejtett világa”. A Biblia hősei mindig legerősebb pontjukon buktak el, nem a leggyengébben. “Isten hatalma őriz!” – Ez az egyetlen biztonság (1Pt 1,5).

A Sátán kettős célja

2020. 01. 02, Csütörtök
Jézus egy templomba vezetett engem, ahol éppen az Úrfelmutatás volt. A Sátán, mint bukott angyal, egyszer csak megjelent és közel merészkedett az oltárhoz. Mély gyűlölettel nézte az Eucharisztiát, melyben jelen van Krisztus. Olyan gyűlölettel tekintett Jézusra, miként az Ő kereszthalála előtt is tette. Az Úr így szólt hozzám:
„A Sátán szellemi lény, egy angyal, akinek nincs anyagi teste. A világban bolyong mindenütt, hogy az embereket a bűnre kísértse. Mivel ő szellemi lény, így fizikai cselekedetekre képtelen. A legfőbb tevékenysége a sugallat, mellyel az emberek értelmét célozza meg. Minden szent angyal a tudás teljességét birtokolja. Mielőtt fellázadt Ellenem, a teljes tudás birtokában volt. Lázadása után ez a tudás átfordult a gonoszságba. A bűn megfertőzte akaratát, így minden erejét és tudását arra fordította, hogy kidolgozza a gonoszság minden tudományát és művészetét. Tudta, hogy Isten az embert szereti legjobban az összes teremtménye közül. Tudta, hogy Istennek a legnagyobb fájdalmat csak az emberen keresztül okozhatja. Gyermekem, a Sátán tehetetlen anyagi test nélkül! Az embernek megadatott, hogy keze és lába legyen, és ami a legfontosabb, az hogy gondolkodó lény. Az ember képes cselekedni, vagyis gondolatait, szavait tettekre tudja váltani. Érted, hogy a Sátánnak miért olyan fontos az ember? Általa képes a gonoszságát véghezvinni. A Sátánnak nemcsak az emberek lelke kell, hanem eszközként is akarja őket használni. A Sátánnak két célja van: az első a lelkek megszerzése, a második Isten megsemmisítése. A Sátán tudja, hogy Isten örökké él, hisz Ő a mindenség Teremtője. Ám tudatában van annak, hogy az Eucharisztia, amelyet egy kis Ostya alkot, azt meg tudja semmisíteni, mivel anyagból van. Ha ezt eléri, akkor a híd megszűnhet az ég és a föld között, amely az üdvösséghez vezet. Gyermekem, a Sátán mindezt megvalósítja, de csak egy bizonyos határig, amelyet Atyám szab ki neki. Én nem hagylak el titeket sohasem, hiszen csak Általam juthattok be a Mennyországba. Közel van az idő! Egyházam ismét meg fogja tapasztalni azt, amit az apostolok is megtapasztaltak halálom után, akik három napig nélkülöztek Engem. Feltámadásom azonban nagy erőt, hitet és vigaszt nyújtott nekik. Én veletek maradok a világ végezetéig. Ezt sose felejtsétek el!”


Mária Magdolna

A Sátán szarvai letörtek

2020. 01. 03, Péntek
Nagy belső küzdelem során (ami a szívemben zajlott) váratlanul ez a látomás tárult elém: Láttam a drága Jézust: ruhája fényesebb volt a Napnál és előtte a Sátán kényszeredetten meghajolt. Urunk dicsősége egyre csak növekedett olyannyira, hogy végül a Sátán szarvai letörtek. A Sátán elbukott és megsemmisülve ment el. Ekkor megértettem, hogy mit kell tennem. Az Úr így magyarázta el nekem a látomást:

„A Sátán, mint a hazugság atyja végül elbukik, mert az Igazság Atyja győzedelmeskedik felette. A Sátán a hazugságait csak egy ideig tudja leplezni, látszólagos eredményeket produkál, amik mögött nincsenek valódi jó gyümölcsök. Az igazság mindig igazság marad! Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”


Mária Magdolna


Keresztes Imahadjárat 44. imája: Erőért hitem megvédésére a hamis prófétával szemben.


Drága Jézus, adj nekem erőt, hogy Tanításaidra összpontosítsak, és hogy Szavadat minden időben hirdetni tudjam. Ne engedd meg soha, hogy a hamis próféta bálványozásának a kísértésébe essek, aki önmagát hozzád hasonlónak próbálja bemutatni. Erősítsd Irántad érzett szeretetemet. Add meg nekem a Megkülönböztetés Kegyelmét, hogy soha ne tagadjam meg az Igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz, független attól, hogy mennyi hazugságot mutatnak be nekem, annak érdekében, hogy hátat fordítsak a Te Igaz Szavadnak.

Ámen.”

(94) – Az elme, a test és a lélek gyógyulására
Ó, drága Jézus, leborulok Előtted fáradtan, betegen, fájdalomban és arra vágyakozom, hogy meghalljam a Hangodat.
Engedd, hogy Isteni Jelenléted megérintsen engem, hogy Isteni Fényed elárasszon elmémben, testemben és lelkemben.Én bízom a Te Irgalmasságodban.Isteni Jelenlétedben maradéktalanul átadom Neked fájdalmamat és szenvedésemet, és arra kérlek Téged, hogy add meg a kegyelmet, hogy bízzam Benned, hogy meggyógyíthass engem ebből a fájdalomból és sötétségből, hogy újra egészséges lehessek, hogy az Igazság Ösvényét követni tudjam, és hogy lehetővé tegyem Számodra, hogy elvezess Engem az Új Paradicsom életéhez. Ámen.

A Keresztes Imahadjárat 132. imája: Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Ó, Üdvösség Anyja, jöjj e Küldetés megsegítésére. Segíts nekünk, Isten Maradék Hadseregének, hogy ellene mondjunk a Sátánnak. Kérünk téged, hogy tipord el sarkaddal a fenevad fejét, és távolíts el minden akadályt ettől a Küldetéstől, hogy megmentsük a lelkeket. Ámen.

Fél napotok van keresni egy új településrészt, amit a következő 11 napban meg-e tudtok védeni. A három képzési helyszíntől keletebbre, hol fog húzodni az élhetetlen sivatag a Dunántúlon.

Nincsenek megjegyzések: