A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS

 

09.02.2016

 

Népem, a tudomány visszaélve egy új fajt hoz létre, küzdve azért, hogy legyőzzön Engem "FÉRFIATLANSÁG" az, amit ezek a teremtmények elkövetnek az élet ajándéka ellen, és az Én Igazságosságom nem sokáig várat magára.



Család=Templom, a férjnek és a feleségnek is meg van a rendeltetése.

Hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy világossá tette és teszi előttem mindazt az Eredeti Tervet és Rendet, melyet Ő számunkra megalkotott. Vágyom rá és kérem Őt, hogy építse meg eszerint és az Ő tökéletes akarata szerint azt a Templomot, mely a család… Mert Ő köztünk akar lakozni! … Miért? Mert Ő ilyen…

Hívjatok, amikor látni fogjátok azt ami abban a vázban lesz, ami egykor Egyházam volt a Földön,

Szeretett Követőim, ti már ismertek Engem. Amit ti most látni fogtok, abban a vázban, ami egykor Egyházam volt a Földön, émelyítő lesz számotokra. Sírni és sírni fogtok addig, amíg már semmit sem fogtok érezni. És amikor hívni fogtok Engem, és ezt mondjátok:
„Jézus ments meg Engem a Sátán hazugságaitól, hogy fel tudjam ismerni Maradék Egyházad Igazságát”, akkor meg foglak nyugtatni benneteket ezzel: a Szentlélekkel foglak eltölteni benneteket. A szomorúság könnyeivel foglak eltölteni benneteket, és aztán ezeket a könnyeket az Én Erőmmel fogom felcserélni. Aztán már nem kell többé aggódnotok, mert Én átveszem (az aggódásaitokat) és vezetni foglak benneteket utatok minden lépésénél.


A Keresztes Imahadjárat 101. imája: Csodatevő ima, hogy megérezzük Jézus Jelenlétét
„Ó, Drága Mindenható Atyánk, Teremtője mindannak, ami van, és ami lesz, segíts mindnyájunkat, akik képesek vagyunk felismerni Szeretett Fiad Jelenlétét ma az Egyházban, hogy nagyon erősekké váljunk.
Segíts nekem legyőzni félelmemet, magányosságomat és azt az elutasítást, amelyet szeretteimtől szenvedek el a miatt, hogy Fiadat, Jézus Krisztust, a Megváltómat követem.
Kérlek, védd meg szeretteimet attól, hogy beleessenek abba a csapdába, hogy elhiszik a hazugságokat, amelyet a Sátán azért agyalt ki, hogy Isten minden gyermekét tönkretegye, megossza és pusztítást okozzon közöttük.
Kérlek, segíts mindazoknak, akik a förtelmet követik Egyházadban, hogy megmeneküljenek a Pokol örök tüzétől. Ámen.”