Ma Mária Juliannának adott üzenettel kezdjük, régebben adta, de többször egyre nagyobb nyomatékkal megismételte, mint ahogyan a tisztánlátás kegyelmi adományát aki még nem kérte, vagy még nem kapta meg, újból kérje, mert annyira közel van a konkoly és a búza szétválasztása:

Jaj annak, aki mást hirdet, aki meghazudtolja és kiforgatja szavaimat. Méltán mondta ezekre Szent Pál apostol: „Átkozott legyen!” „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára.” (1Péter 2,9) Mindnyájatokat ezzel a küldetéssel hatalmaztam fel. Erről kérlek számon benneteket. Ha megteszitek, amit mondtam, értelmet és célt nyer Bennem életetek. De ha hátat fordíttok Nekem, elszáradt szőlővesszők vagytok, amelyet levágnak és az örök tűzre dobnak. Újra mondom: az életeteket az Isten szolgálatára kaptátok.

A sátán ádáz szellemi harcot folytat a lelkekért. Mindenféle módon el akarja buktatni, és meg akarja kaparintani őket. Rengetegen mennek a pokolra. Ha csak egyetlen lelket tudtok megmenteni közbenjáró imátokkal és szenvedésetekkel, már nem éltetek hiába.

Gyermekeim! Nagyon közel van a Nagy Figyelmeztetés. A világ már annyira mélyre süllyedt bűneiben, hogy kénytelen vagyok figyelmeztetni őket. Maga a Szentlélek avatkozik közbe: megvilágosítja az elméket és a szíveket. Az a nap forróbb lesz minden másnál, minden eddiginél. Kívül-belül égetni fog. Belül azért, mert a bűnösöket mardosni fogja lelkiismeretük. Látni fogják cselekedeteiket, amelyekkel oly mélységesen megbántották a Mennyei Jó Atyát, Engem, Megváltójukat, a Szentlelket és a Szűzanyát. Látni fogják irántuk való végtelen szeretetünket, hogy minden igyekezetünkkel meg akarjuk menteni a lelküket. Látni fogják keserves kínszenvedésemet, melyet miattuk szenvedtem el, hogy megmentsem a lelküket. Akkor lelkükben mélyen megrendülve, őszinte bűnbánatot fognak tartani, megtérnek Hozzám, ezzel megmentik a lelküket. De lesznek megátalkodottak, akik továbbra is a Szentlelket káromolják, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak. Ezek a menthetetlenek csoportjába tartoznak. A Nagy Figyelmeztetés után ők lesznek minden baj okozói.

A ti fegyveretek az ima legyen! Egyetlen üdvözlégy, vagy rózsafüzér, vagy bármilyen hittel mondott ima nagyobb fegyver a gonosz ellen, mint a kard, vagy a küzdelem.

A harc örökre eldőlt, a győztes Én vagyok, de megengedem ellenfelemnek a csatározást, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá váljon, hogy az emberek melyik oldalra állnak. Ez most a nagy szétválasztás ideje. Úgy is mondhatnám, hogy az Egyház összeomlása, mert mindazok, akik Egyházamban a fenevadat szolgálják, vagyis eretnekek, tévtanítók, paráznák, gyilkosok, kicsapongók, úgy összeomlanak egy pillanat alatt, mint a kártyavár. De éppen az üldözés miatt fognak megerősödni igaz, hű papjaim és híveim a földalatti Egyházban, akik minden áldozatot, szenvedést, még a vértanúságot is vállalják hitük megvallásáért.

S akiknek egy most húszas éveiben lévő látnoknő, Mária Magdolna által jobban tudatosul:

Ez az időszak az egész emberiség számára egy komoly felszólítást jelent: ha nem tértek meg, és ha nem bánjátok meg bűneiteket, akkor nem kerülitek el az Én igazságos ítéletemet. Most időt kaptatok arra, hogy átgondoljátok az életeteket és megvizsgálhassátok a mulasztásaitokat. Aki ezt az időt haszontalanul tölti és nem él a kegyelem lehetőségével, annak a Nagy Figyelmeztetés igen fájdalmas lesz! Bizony mondom nektek, hogy kegyelmi időt kaptatok!

Gyermekeim, közeleg a Nagyhét! Meghaltam értetek, a ti bűneitek feszítettek Engem keresztre. A bűnnek nagy ára volt. Ártatlanul ontottam ki minden csepp véremet és némán viseltem a szenvedéseket. A bűnt nem kapjátok ingyen, mint a kegyelmet. A bűn adósságot von maga után, és azt a sátán kíméletlenül behajtja rajtatok. Ha Hozzám menekültök a bűnbánatban, akkor Én, Szent Véremmel eltörlöm adósságaitokat. Higgyetek és vegyétek komolyan szavaimat! A bűnből fakad: a halál, a szenvedés, a betegség és azok az események, amelyek megrövidítik az emberiség életét. Elmélkedjetek azon, hogy lelketek milyen nagy ára volt!

Minden hívő gyermekem mellett felszentelt fiaimnak is meg kell egészen térniük. Ők is rászorulnak az Én irgalmamra úgy, mint ti. A papoknak most különösen osztatlan szívvel kell szolgálniuk Engem, és figyelmüket még inkább Felém kell fordítaniuk. Fiaim ideje most felszabadult, így ezt az időt egy belső lelkigyakorlatként élhetik meg. Imádkozzatok értük, hogy ebben az időszakban közelebb kerüljenek Hozzám! Az Én nyájamat akkor nem tudják szétszéleszteni a farkasok, ha imádságos és alázatos kezekben van. Mindennap ez legyen a jelmondatotok: „Uram, könyörülj rajtam, mert vétkeztem Ellened!” Emlékezzetek arra, hogy honnan jöttetek és hová tartotok! Kérjétek az alázat kegyelmét, mert az emberiség a gőg bűne miatt jutott oda, ahol van.”