A bűnbánati zsoltárok (lat. septem psalmi poenitentiales): a 6., 31., 37., 50., 101., 129. és 142. zsoltár, melyek központi gondolata a bűnbánat és a bocsánatért való könyörögés, alázatos bűnvallomás, mélységesen átérzett bánat és bizalom Isten irgalmában. E zsoltárok tartalmuknál fogva különösen alkalmasak a bűnbánat hangulatának felkeltésére és kifejezésére, ezért különösen a nagyböjt alatt segítenek az elmélyülésben.
A 7. századtól a nagyböjtben gyakorlattá vált a hét bűnbánati zsoltár imádkozása. Szent V. Pius pápa 1571. Szent György hava (= április) 5-én kiadott Superni Omnipotentis Dei kezdetű bullájában negyvennapi búcsút engedélyezett azoknak, akik a hét bánatzsoltárt áhítattal elimádkozzák. Többek között Szent Bernátról és Liquori Szent Alfonzról jegyezték fel, hogy minden nap elimádkozták a hét bánatzsoltárt.
A zsolozsma függelékeként előírás volt a hét bánatzsoltár, és a húsvéti felkészülés negyven napján mindet elimádkozták.
A bűnbánati zsoltárok imádkozásának kötelezettségét az ú. n. liturgikus reform eltörölte.
[Vajon miért? Megszűntek a bűnök, mindenki szentéletű lett egyszerre,
szentebb, mint Szent Bernát és a többi szent, akik lelkük üdvéért
fontosnak tartották ezen zsoltárok elimádkozását? Pont korunkban ne
lenne már senkinek szüksége bűnbánatra?]
[Az általam ismert sok régi imakönyv között az egyetlen – és kiadását tekintve az utolsó –, mely a hét bűnbánatzsoltárt megemlíti, és szövegüket latin és magyar nyelven közli; ez az 1920-ban kiadott Officium Divinum.]
A hét zsoltár szövege az 1932-es Káldi-féle Bibliából
A 6. zsoltár magyarázatában ez áll: „Bűnbánati imádság és Istenbe vetett remény. A 6. zsoltár valószínűleg egy súlyos betegségben szenvedő jámbor ember könyörgése Istenhez. Átvitt értelemben találó rajza annak a szomorú állapotnak, melyet a bűn az ember lelkében okoz, és amelyből csak Isten kegyelme hozhat szabadulást. Egyes magyarázók szerint ez a költemény Dávid panaszos imája a Saul-féle üldözés napjaiban vagy bűnbánó könyörgése Betsábéval elkövetett bűne után. Az Egyház liturgiájában ez a zsoltár a bűnbánó zsoltárok sorát nyitja meg.”
6. zsoltár
Bűnbánó imádság és Istenbe vetett remény
(Befejezésül éneklendő nyolcadra, Dávid zsoltára)
Uram, ne feddj meg engem bosszúságodban, és ne fenyíts meg haragodban!
Könyörülj rajtam, Uram, mert elernyedtem, gyógyíts meg, Uram, mert csontjaim remegnek!
És lelkem nagyon szomorú. Uram, még meddig késlekedel?
Szabadíts meg ezúttal is, Uram, ments meg engem irgalmadban!
Hiszen a halál országában nincs, ki emlegessen téged, s az alvilágban téged ki dicsérhet?
Kimerülök sóhajtozásomban, megfürösztöm éjjelenkint ágyamat, könnyeimmel öntözöm nyugvóhelyemet.
Szememet a fájdalom homályossá tette, megaggottam annyi minden ellenségem között.
El tőlem mind, ti gonosztevők, mert az Úr hallja sírásom szavát!
Az Úr meghallja könyörgésemet, az Úr figyelembe veszi imádságomat.
Piruljon el és jöjjön nagy zavarba megannyi ellenségem, és valljon ezúttal is szégyent egy szempillantás alatt!
31. zsoltár
Hálaadás bűnbocsánatért
(Dávid tanító költeménye)
Boldogok, kiknek gonoszsága bocsánatot nyert, és kiknek bűne el van takarva!
Boldog az, kinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság!
Míg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam.
Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezd, összeasztam nyomorúságomban, mint a szúró tövis.
Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam:
Megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak, és te vétkem gonoszságát megbocsátottad.
Hozzád fohászkodjanak tehát mindnyájan a jámborok, alkalmas időben. Ha
még oly hatalmasra áradnak is a vizek, akkor sem érik el őket.
Te vagy menedékem a szorongatásban, mely körülvesz engem, és vidámságom, ments meg azoktól, kik ólálkodnak körülöttem.
Kioktatlak és megtanítlak az útra, melyen járnod kell. Rajtam tartom szememet.
Ne legyetek értelmetlenek, mint a ló s az öszvér, melyeknek fékkel és
zablával kell szorítani állát, másként nem közelednek hozzád.
Sok csapás éri a bűnöst, ám az Úrban remélőt irgalom övezi.
Örvendjetek az Úrban és vigadjatok, igazak, egyenes szívűek, mindnyájan ujjongjatok.
37. zsoltár
Bűnbánó imádság
(Dávid zsoltára. Emlékeztetésül. Szombatra)
Uram, ne feddj meg engem bosszúságodban, ne fenyíts meg haragodban.
Mert belém fúródnak nyilaid, és kezed súlya reám nehezedik.
Haragod miatt nincs ép hely testemen, bűneim miatt nincs nyugalma csontjaimnak.
Mert gonoszságaim elborítják fejemet, és súlyos teherként nehezednek reám.
Bűzhödnek és rothadnak sebeim oktalanságom miatt.
Nyomorult lettem, egészen meggörnyedtem, szomorkodva járok-kelek naphosszat.
Ágyékomban gyulladás lepte el, nincs testemen ép hely;
Erőtelen, felette összetört vagyok, szívem fájdalmában jajgatok.
Uram, előtted van minden óhajtásom, nincs elrejtve előtted sóhajom
Szívem háborog, erőm elhagyott, még szemem világa sincs velem.
Ha közelednek felém barátaim és társaim, megállnak, kik velem tartottak, messze maradnak.
Erőszakot alkalmaznak, kik életemre törnek, kik vesztemet akarják, álnokságot beszélnek, s naphosszat cselt szőnek.
Én azonban, mint a süket, nem hallok, mint a néma, aki nem nyitja ki száját, olyan vagyok;
Olyanná lettem, mint az, aki nem hall, mint akinek ellentmondás nincsen a szájában.
Mert reményemet, Uram, beléd vetem, te meghallgatsz, Uram, én Istenem!
Hisz azt mondom: Ellenségeim rajtam sohase örvendjenek, és ha lábam meginog, nagyokat felettem ne beszéljenek.
Én a csapásokat készséggel fogadom, fájdalmam mindenkor előttem vagyon.
Mert megvallom gonoszságomat, és bánkódom bűnöm miatt.
De ellenségeim élnek és fölém kerekednek, sokan vannak, kik igazságtalanul gyűlölnek;
Kik a jóért rosszal fizetnek, bántanak, mert jóra törekszem.
Ne hagyj el engem, Uram, én Istenem, ne távozzál el tőlem!
Figyelj reám, segíts meg engem, Uram, szabadító Istenem!
50. zsoltár
Bűnbánó imádság
(Befejezésül. Dávid zsoltára, abból az alkalomból, hogy Nátán próféta eléje járult, mivel Betsábéhoz bement)
Könyörülj rajtam, Isten, nagy irgalmad szerint, töröld el gonoszságomat, nagy könyörületességed szerint.
Moss engem tisztára vétkemtől, tisztíts meg engem bűnömtől.
Gonoszságomat elismerem, és bűnöm előttem van szüntelen.
Egyedül ellened vétkeztem, s ami előtted gonosz, azt cselekedtem. Hogy
igaznak bizonyulj beszédedben, s diadalmaskodjál ítéletedben.
Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám.
Íme, te az igazságot szeredet; bölcsességed elrejtett titkait kinyilatkoztattad nekem.
Hints meg engem izsóppal, hogy tiszta legyek, moss meg engem, hogy a hónál fehérebb legyek.
Add, hogy örömet és vidámságot halljak, megtört csontjaim hadd ujjongjanak.
Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat.
Tiszta szívet teremts belém, Isten, s újítsd meg az igaz lelket bensőmben.
Színed elől el ne vess engem, szent lelkedet meg ne vond tőlem.
Add vissza nekem örvendetes segítségedet, és fejedelmi lélekkel erősíts meg engem.
Hadd tanítsam utaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek.
Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy ujjongva hirdesse igazságodat.
Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szájam dicséretedet.
Hiszen, ha véres áldozatot kívánnál, bizonnyal megadnám; de te égőáldozatokban nem leled kedvedet.
A töredelmes lélek áldozat az Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg.
Tégy jót, Uram, jóságodban a Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai.
Akkor majd kedvedet leled igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő
áldozatokban; akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.
101. zsoltár
A zsidó nép könyörgése a babiloni fogság idején
(A szegénynek imádsága, midőn nyomorúságban volt, és panaszát az Úr előtt kiöntötte)
Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd.
Ne fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; Hajtsd
hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg.
Mert füstként enyésznek el napjaim, szárazak, mint a forgács csontjaim.
Elperzselődtem, mint a fű, kiaszott a szívem, mert még azt is elfelejtettem, hogy kenyeremet megegyem.
Annyit jajveszékel szavam, hogy csontom már bőrömhöz tapad.
A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan vagyok, mint odvában a bagoly;
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, s akik dicsértek, most velem átkozódnak.
Bizony kenyér gyanánt hamut eszem, italomat könnyel vegyítem
Haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál engem.
Napjaim mint az árnyék hanyatlanak, magam pedig mint a széna száradok.
De te, Uram, megmaradsz örökre, s emlegetnek téged nemzedékről nemzedékre.
Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje.
Hisz szolgáid szeretik köveit, és fájdalommal látják porait.
De félik majd, Uram, nevedet a nemzetek, s a föld minden királyai fölségedet.
Mert felépíti az Úr a Siont, és megnyilvánul dicsőségében.
Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és nem veti meg könyörgésüket.
Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek, hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt.
Mert letekint szent magasságából, lenéz az Úr a földre a mennyből,
Hogy meghallja a foglyok jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak;
Hogy hirdessék a Sionon az Úr nevét, és Jeruzsálemben az ő dicséretét.
Amikor majd egybegyűlnek a népek, s a királyok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet.
De ne szólíts el engem életem közepén, hisz a te éveid nemzedékről nemzedékre nyúlnak.
Te, Uram, kezdetben megteremtetted a földet, s a te kezed művei az egek.
Azok elmúlnak, de te megmaradsz, és mint a ruha, mind elavulnak. Elváltoztatod őket, mint az öltözetet és elváltoznak.
Te azonban ugyanaz maradsz, és éveid el nem fogynak.
Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk. És örökre lesz ivadékuk.
129. zsoltár
A babiloni fogságban sínylődő zsidók alázatos bűnvallomás
(Zarándokének)
A mélységből kiáltok hozzád, Uram!
Uram, hallgasd meg szavamat! Legyen füled figyelmes hangos esedezésemre.
Uram, ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram, ki állhat meg előtted?
Ám tenálad bocsánat vagyon, törvényed miatt bízom benned, Uram,
Lelkem remél az ő szavában: lelkem bízik az Úrban.
A reggeli őrváltástól éjjelig bízzék Izrael az Úrban.
Mert az Úrnál az irgalom, és bőséges nála a szabadítás.
S ő megszabadítja Izraelt minden gonoszságától.
142. zsoltár
Halálra üldözött jámbor ember bizalmas könyörgése az Úrhoz
(Dávid zsoltára, midőn őt fia, Absalom üldözte)
Uram, hallgasd meg imádságomat, vedd hűséged szerint füledbe könyörgésemet, hallgass meg engem igazságod szerint.
Ne szállj ítéletre szolgáddal, mert senki sem igaz előtted az élők közül.
Íme ellenség üldözi lelkemet, porig alázza éltemet, olyan sötétségbe taszít engem, mint amilyenben a rég megholtak vannak.
Lelkem elszorul bensőmben, szívem háborog bennem.
Megemlékezem a régi időkről, gondolkodom minden tetteden, kezed műveiről elmélkedem.
Kitárom feléd kezemet, lelkem utánad, mint szomjas föld, eped.
Uram, hamar hallgass meg engem, mert elsorvad a lelkem. Ne fordítsd el
tőlem arcodat, mert olyan leszek, mint akik a sírba szállnak.
Add, hogy már reggel halljam irgalmadat, mert én beléd vetem
bizodalmamat: Mutasd meg nekem az utat, amelyen járnom kell, mert én
hozzád emelem lelkemet.
Ments meg engem ellenségeimtől, Uram, hozzád menekülök.
Taníts meg arra, hogy akaratod megtegyem, mert te vagy az én Istenem. Vezessen engem jó lelked sima földön.
Uram, nevedért tarts életben engem, vezess ki a szorongatásból hűségedben,
És veszítsd el irgalmadban ellenségeimet, semmisítsd meg minden üldözőmet, mert én a te szolgád vagyok.
A HÉT BŰNBÁNATZSOLTÁR LATIN NYELVEN
Ps. 6
(In finem, in carminibus. Psalmus David. Pro octava)
Domine, ne in furore tuo arguas me, neque in ira tua corripias me.
Miserere mei, Domine, quoniam infirmus sum; sana me, Domine, quoniam conturbata sunt ossa mea.
Et anima mea turbata est valde; sed tu, Domine, usquequo?
Convertere, Domine, et eripe animam meam; salvum me fac propter misericordiam tuam.
Quoniam non est in morte qui memor sit tui; in inferno autem quis confitebitur tibi?
Laboravi in gemitu meo; lavabo per singulas noctes lectum meum: lacrimis meis stratum meum rigabo.
Turbatus est a furore oculus meus; inveteravi inter omnes inimicos meos.
Discedite a me omnes qui operamini iniquitatem, quoniam exaudivit Dominus vocem fletus mei.
Exaudivit Dominus deprecationem meam; Dominus orationem meam suscepit.
Erubescant, et conturbentur vehementer, omnes inimici mei; convertantur, et erubescant valde velociter.
Ps. 31
(Ipsi David intellectus. Beati quorum remissae sunt iniquitates, et quorum tecta sunt peccata)
Beatus vir cui non imputavit Dominus peccatum, nec est in spiritu ejus dolus.
Quoniam tacui, inveteraverunt ossa mea, dum clamarem tota die.
Quoniam die ac nocte gravata est super me manus tua, conversus sum in aerumna mea, dum configitur spina.
Delictum meum cognitum tibi feci, et injustitiam meam non abscondi.
Dixi: Confitebor adversum me injustitiam meam Domino; et tu remisisti
impietatem peccati mei.
Pro hac orabit ad te omnis sanctus in tempore opportuno. Verumtamen in diluvio aquarum multarum, ad eum non approximabunt.
Tu es refugium meum a tribulatione quae circumdedit me; exsultatio mea, erue me a circumdantibus me.
Intellectum tibi dabo, et instruam te in via hac qua gradieris; firmabo super te oculos meos.
Nolite fieri sicut equus et mulus, quibus non est intellectus. In camo
et freno maxillas eorum constringe, qui non approximant ad te.
Multa flagella peccatoris; sperantem autem in Domino misericordia circumdabit.
Laetamini in Domino, et exsultate, justi; et gloriamini, omnes recti corde.
Ps. 37
(Psalmus David, in rememorationem de sabbato)
Domine, ne in furore tuo arguas me, neque in ira tua corripias me:
quoniam sagittae tuae infixae sunt mihi, et confirmasti super me manum tuam.
Non est sanitas in carne mea, a facie irae tuae; non est pax ossibus meis, a facie peccatorum meorum:
quoniam iniquitates meae supergressae sunt caput meum, et sicut onus grave gravatae sunt super me.
Putruerunt et corruptae sunt cicatrices meae, a facie insipientiae meae.
Miser factus sum et curvatus sum usque in finem; tota die contristatus ingrediebar.
Quoniam lumbi mei impleti sunt illusionibus, et non est sanitas in carne mea.
Afflictus sum, et humiliatus sum nimis; rugiebam a gemitu cordis mei.
Domine, ante te omne desiderium meum, et gemitus meus a te non est absconditus.
Cor meum conturbatum est; dereliquit me virtus mea, et lumen oculorum meorum, et ipsum non est mecum.
Amici mei et proximi mei adversum me appropinquaverunt, et steterunt;
et qui juxta me erant, de longe steterunt: et vim faciebant qui
quaerebant animam meam.
Et qui inquirebant mala mihi, locuti sunt vanitates, et dolos tota die meditabantur.
Ego autem, tamquam surdus, non audiebam; et sicut mutus non aperiens os suum.
Et factus sum sicut homo non audiens, et non habens in ore suo redargutiones.
Quoniam in te, Domine, speravi; tu exaudies me, Domine Deus meus.
Quia dixi: Nequando supergaudeant mihi inimici mei; et dum commoventur pedes mei, super me magna locuti sunt.
Quoniam ego in flagella paratus sum, et dolor meus in conspectu meo semper.
Quoniam iniquitatem meam annuntiabo, et cogitabo pro peccato meo.
Inimici autem mei vivunt, et confirmati sunt super me: et multiplicati sunt qui oderunt me inique.
Qui retribuunt mala pro bonis detrahebant mihi, quoniam sequebar bonitatem.
Ne derelinquas me, Domine Deus meus; ne discesseris a me.
Intende in adjutorium meum, Domine Deus salutis meae.
Ps. 50
(In finem. Psalmus David, cum venit ad eum Nathan propheta, quando intravit ad Bethsabee)
Miserere mei, Deus, secundum magnam misericordiam tuam; et secundum multitudinem miserationum tuarum, dele iniquitatem meam.
Amplius lava me ab iniquitate mea, et a peccato meo munda me.
Quoniam iniquitatem meam ego cognosco, et peccatum meum contra me est semper.
Tibi soli peccavi, et malum coram te feci; ut justificeris in sermonibus tuis, et vincas cum judicaris.
Ecce enim in iniquitatibus conceptus sum, et in peccatis concepit me mater mea.
Ecce enim veritatem dilexisti; incerta et occulta sapientiae tuae manifestasti mihi.
Asperges me hyssopo, et mundabor; lavabis me, et super nivem dealbabor.
Auditui meo dabis gaudium et laetitiam, et exsultabunt ossa humiliata.
Averte faciem tuam a peccatis meis, et omnes iniquitates meas dele.
Cor mundum crea in me, Deus, et spiritum rectum innova in visceribus meis.
Ne projicias me a facie tua, et spiritum sanctum tuum ne auferas a me.
Redde mihi laetitiam salutaris tui, et spiritu principali confirma me.
Docebo iniquos vias tuas, et impii ad te convertentur.
Libera me de sanguinibus, Deus, Deus salutis meae, et exsultabit lingua mea justitiam tuam.
Domine, labia mea aperies, et os meum annuntiabit laudem tuam.
Quoniam si voluisses sacrificium, dedissem utique; holocaustis non delectaberis.
Sacrificium Deo spiritus contribulatus; cor contritum et humiliatum, Deus, non despicies.
Benigne fac, Domine, in bona voluntate tua Sion, ut aedificentur muri Jerusalem.
Tunc acceptabis sacrificium justitiae, oblationes et holocausta; tunc imponent super altare tuum vitulos.
Ps. 101
(Oratio pauperis, cum anxius fuerit, et in conspectu Domini effuderit precem suam)
Domine, exaudi orationem meam, et clamor meus ad te veniat.
Non avertas faciem tuam a me: in quacumque die tribulor, inclina ad me
aurem tuam; in quacumque die invocavero te, velociter exaudi me.
Quia defecerunt sicut fumus dies mei, et ossa mea sicut cremium aruerunt.
Percussus sum ut foenum, et aruit cor meum, quia oblitus sum comedere panem meum.
A voce gemitus mei adhaesit os meum carni meae.
Similis factus sum pellicano solitudinis; factus sum sicut nycticorax in domicilio.
Vigilavi, et factus sum sicut passer solitarius in tecto.
Tota die exprobrabant mihi inimici mei, et qui laudabant me adversum me jurabant:
quia cinerem tamquam panem manducabam, et potum meum cum fletu miscebam,
a facie irae et indignationis tuae: quia elevans allisisti me.
Dies mei sicut umbra declinaverunt, et ego sicut foenum arui.
Tu autem, Domine, in aeternum permanes, et memoriale tuum in generationem et generationem.
Tu exsurgens misereberis Sion, quia tempus miserendi ejus, quia venit tempus:
quoniam placuerunt servis tuis lapides ejus, et terrae ejus miserebuntur.
Et timebunt gentes nomen tuum, Domine, et omnes reges terrae gloriam tuam:
quia aedificavit Dominus Sion, et videbitur in gloria sua.
Respexit in orationem humilium et non sprevit precem eorum.
Scribantur haec in generatione altera, et populus qui creabitur laudabit Dominum.
Quia prospexit de excelso sancto suo; Dominus de caelo in terram aspexit:
ut audiret gemitus compeditorum; ut solveret filios interemptorum:
ut annuntient in Sion nomen Domini, et laudem ejus in Jerusalem:
in conveniendo populos in unum, et reges, ut serviant Domino.
Respondit ei in via virtutis suae: Paucitatem dierum meorum nuntia mihi:
ne revoces me in dimidio dierum meorum, in generationem et generationem anni tui.
Initio tu, Domine, terram fundasti, et opera manuum tuarum sunt caeli.
Ipsi peribunt, tu autem permanes; et omnes sicut vestimentum veterascent. Et sicut opertorium mutabis eos, et mutabuntur;
tu autem idem ipse es, et anni tui non deficient.
Filii servorum tuorum habitabunt, et semen eorum in saeculum dirigetur.
Ps. 129
Canticum graduum
De profundis clamavi ad te, Domine;
Domine, exaudi vocem meam. Fiant aures tuae intendentes in vocem deprecationis meae.
Si iniquitates observaveris, Domine, Domine, quis sustinebit?
Quia apud te propitiatio est; et propter legem tuam sustinui te, Domine.
Sustinuit anima mea in verbo ejus: speravit anima mea in Domino.
A custodia matutina usque ad noctem, speret Israel in Domino.
Quia apud Dominum misericordia, et copiosa apud eum redemptio.
Et ipse redimet Israel ex omnibus iniquitatibus ejus.
Ps. 142
(Psalmus David, quando persequebatur eum Absalom filius ejus)
Domine, exaudi orationem meam; auribus percipe obsecrationem meam in veritate tua; exaudi me in tua justitia.
Et non intres in judicium cum servo tuo, quia non justificabitur in conspectu tuo omnis vivens.
Quia persecutus est inimicus animam meam; humiliavit in terra vitam meam; collocavit me in obscuris, sicut mortuos saeculi.
Et anxiatus est super me spiritus meus; in me turbatum est cor meum.
Memor fui dierum antiquorum; meditatus sum in omnibus operibus tuis: in factis manuum tuarum meditabar.
Expandi manus meas ad te; anima mea sicut terra sine aqua tibi.
Velociter exaudi me, Domine; defecit spiritus meus. Non avertas faciem tuam a me, et similis ero descendentibus in lacum.
Auditam fac mihi mane misericordiam tuam, quia in te speravi. Notam fac
mihi viam in qua ambulem, quia ad te levavi animam meam.
Eripe me de inimicis meis, Domine: ad te confugi.
Doce me facere voluntatem tuam, quia Deus meus es tu. Spiritus tuus bonus deducet me in terram rectam.
Propter nomen tuum, Domine, vivificabis me: in aequitate tua, educes de tribulatione animam meam,
et in misericordia tua disperdes inimicos meos, et perdes omnes qui tribulant animam meam, quoniam ego servus tuus sum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése