Amiről szerettem volna beszélni, arról Benedicta által kapott látomások miatt sokall fontosabb Vatikán hogyan rombolódik le, sokall fontosabb mekkora a megtévesztés, s nem akarnak sokan felébredni, ki lehet ennek az oka.

Mint az emberiség Atyja, készen állok arra, hogy elküldjem Fiamat jogos Trónjának visszakövetelésére.

Ezt az időpontot egyedül csak Én ismerem. Ezt a dátumot még a Fiam sem ismeri.

Azt elmondhatom nektek, hogy mindez hamarosan bekövetkezik, és azt is, hogy ennek a generációnak a legnagyobb része – a mai világban élők – élni fog Fiam nagy dicsőséges visszatérése napján.

Manapság gyermekeim közül sokan lehetetlennek találják, hogy higgyenek Bennem, Teremtő Istenükben és Atyjukban.

Én, gyermekeimet intelligenciával és szabad akarattal áldottam meg, amellyel választhatnak, hogy milyen módon élik az életüket.

Hogy Királyságomba vezessem őket, a kőbe vésett Tízparancsolatot adtam nekik.

Az sohasem változott, de gyermekeim mégis úgy érzik, hogy ők okosabbak, mint a Parancsolatok, és új értelmezéseket alkottak ezekről, amelyek elfogadhatatlanok Számomra.


Ez az idő – minden démon végső uralmának az ideje, akik szétszéledtek és elárasztották a Földet – szinte a végéhez ért.

Hívom minden gyermekemet, hogy hallgassanak meg. A ti időtök a Földön, amint azt ti is tudjátok, a végéhez közeledik.

De egy Új Föld, egy Új Paradicsom vár rátok.

Ez felül fog múlni mindent, amit valaha is el tudtatok képzelni, és ez már egy bizonyos ideje szeretettel készül minden egyes férfi, nő és gyermek számára.

Végül, egyesíteni fogom az Én drága családomat, és mi mindannyian harmóniában, békében és örömben fogunk élni egy egész örökkévalóságon át.

Hatalmamnál fogva mindent meg fogok tenni azokért, akik megtagadják, hogy belépjenek az Új Paradicsomomba, hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy hátat fordítsatok annak az örökségnek, amely jogosan illet meg benneteket.

A szabad akarat ajándékának köszönhetően, amelyet soha nem fogok elvenni tőletek, a választás a tietek.

Mindössze annyit kell tennetek, hogy visszafordítjátok a fejeteket, és megnyitjátok a szíveteket.

Aztán Karjaimba kell futnotok, hogy Én haza vihesselek benneteket.

Ez az Én legkedvesebb és legértékesebb óhajom, hogy haza vigyem minden dédelgetett gyermekemet az őket megillető helyre, ahova tartoznak.

Amikor Én egy Üzenetet adok, akkor a próféta azt írja le, amit Én diktálok neki, és sohasem kérem tőle, hogy részeket idézzen azokból, amelyek az Apostolok által adattak a világnak.

Én nagyobb vagyok, mindenkinél, aki Engem szolgál. Az Én Szavam Szent. Ajándékaim azért adatnak számotokra, hogy felkészítse a lelketeket, és éppen ezért minden igaz prófétának imákat is adok, melyek a Szívemmel való egyesülés ellenállhatatlan vágyát gyújtják meg bennetek.

https://masodikeljovetel.hu/imahadjarat

A Lelkem most egyre erősödik és továbbra is szembe fog szegülni a gonosz erőkkel. Angyalaim minden démont el fognak pusztítani, s mire az utolsó nap elérkezik, egy sem marad belőlük.

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Én vagyok a kezdet és a vég. Én eljövök, ahogyan azt megígértem, hogy örök életet hozzak nektek. Álljanak most fel mindazok közületek, akik hisznek Bennem és elfogadják az Igazságot. Gyertek Hozzám. Uralkodjék Atyám Akarata az Új Ég és az Új Föld fölött. Örvendjetek, mert Én a békét és az egységet hozom mindazoknak, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.

Az a nap, amikor majd ezeket a Szavakat halljátok, az a nap lesz, amikor már tudni fogjátok az Igazságot.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon. Mindezek számotokra egy Ajándék. Ezek célja, hogy megmutassa nektek az igaz utat jogos örökségetekhez. Fogadjátok ezt szívélyesen és hálával a lelketekben.