20230426

2. nap

Kényestémák következő része a Hüvösvölgyi Szentföld templomrom, Kis-Szentföld vériszapba folytása (A 2008. október 5-e óta lévő 13 km-es zarándokút 4 települést érint, és halad keresztül rajtuk. Ez a négy település Kolontár, ahol a betlehemi barlang található, ami Jézus születésének helye. Kolontár és Devecser között Mária kútját tekinthetjük meg. A következő állomás Devecserben a Lelki Egészség Szolgálatnál a Jézus gyógyításairól szóló kiállítás, majd Jézus nyilvános működése a Családok házában, szintén kiállítás formájában, és a názáreti ház a papkertben, ahol Jézus a csendes éveit töltötte szüleivel. A következő település Borszörcsök, ahol a kálvária kápolna és fából faragott stációk tekinthetők meg. Elindulva a Somló hegyre 4 szoborcsoport vezet bennünket az öröm útján, és felérve a hegytetőre a "Jézus él!" táblát láthatjuk, majd a nagykeresztet és Szent István szobrát.) utána a Hernádkércsen az MAGYAR SZENTFÖLD, melyet az egri érsek mondanom sem kell nem támogat.

Azoknak, akik elnézik a bűnt és másokat bántanak, másrészt pedig imádkoznak és olyan életet élnek, amelyről azt mondják, hogy azt Nekem szentelték, a következőket mondom: Képmutatásotokkal minden órában megbántotok Engem. Minden nap távolabb kerül a lelketek Tőlem. Nektek követnetek kell a Tízparancsolatot, pontosan úgy, ahogyan azt Atyámtól kaptátok, különben nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok.

Nagyon sok lélek nem jut a Mennyországba, és sokaknak el kell szenvedniük a megtisztulást, amelyre azért van szükség, hogy méltók lehessenek belépni Királyságomba. De sokkal több lélek vettetik az örök sötétségbe. Haláluk pillanatában a Földön oly kevesen ismerik fel, hogy megbántották Istent. Milyen rémültek és szomorúak ők akkor! Felismerik, hogy a bűnbánat ideje számukra lejárt, és hogy már túl késő van számukra ebben a szakaszban.

Miért nem értitek meg, hogy a halál bármelyik pillanatban bekövetkezhet?

Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet? A szívetekben tudni fogjátok a választ.

Nincsenek megjegyzések: