20221209

63-64. nap

 

Oroszország és Ázsia nem fognak belekeveredni, mert ez a két birodalom felkel majd az új Babilon ellen, míg csak Róma meg nem semmisül.

‘Íme Én újjá alkotok mindent” Jel. 21,6.’Egy lengyel pap látomásai napjainkban’

7. Üzenet 1996. december 16. Szent Adelheid Az Ember: ” Az oltárból fénysugár száll fel, amelyből fénylő kereszt képződik. A kereszt igen nagy. Az Oltáriszekrény előtt egy Szent Angyal áll, nagy arany szárnyakkal. Kardot tart a kezében, ruhája teljesen fényes, és a fején fejedelmi hercegi koronát látok. A hatalmas Szent Angyal rám néz, és mondja:” Szent Angyal: “Hajtsd meg fejedet ember, mert az Ég és a Föld Királynője jön.De ne félj, mert arra vagy kiválasztva, hogy hirdesd szavait. Nézd mily nagy az ISTEN irgalmassága. Nem a te érdemed ó ember, hogy az ISTEN Igéjének küldötte vagy, mert te bűnös vagy. ISTEN  szeretetének műve, hogy szeretetének sugaraival elárasztott. Ilyenek az ÚR szavai. Kövesd kis prófétánk. Én az igazságosság angyala vagyok, és várom az ÚR parancsát, Aki már meghatározta az időt és az órát. Minden angyal várja az ÚR  parancsait , hogy a gonosz elleni harcra induljon. Most nagy harcot kell vívnotok. Ez a SZEPLŐTELEN SZŰZ  fegyvereivel vívott harc lesz! Kinyitották a könyvet és a mennydörgések hangja szól az Emberiséghez.” Ember: ” Az Istenanya áll a kereszt közepén a levegőben lebegve. Sok angyal veszi Őt körül félkörben. Az Anya mögött 12 trón jelenik meg, amelyen 12 Apostol ül, miközben mögöttük 12 fényoszlop áll. A mi Asszonyunk rám néz és felém mosolyog. Csodálatosan szép korona, kis kereszttel ékesíti fejét. Kezét imára kulcsolva tartja, rózsafűzérrel. Kérem a jelet, és már itt is van. A kedves Istenanya felemeli rózsafűzérét és megáld minket.” Istenanya: ” Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Kedves gyermekem, Szeplőtelen Szívem kicsiny fia, kedves papom és kis prófétám. Köszöntelek benneteket ma este ezen a szent helyen és üdvözöllek mindannyiótokat, mint a világosság fiait. Áldásomat adom az Anyaszentegyház gyermekeire és a Föld minden gyermekére. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen Ma szeretett gyermekeim Isten megbízásából jövök, hogy imát és bűnbánatot kérjek. Mint az Egyház Anyja jövök ma hozzátok és sok imát és áldozatot kérek az Anyaszentegyházért. Mert nagy megpróbáltatás vár vele együtt rátok is kedves gyermekeim. Szeretném, ha szavaimat helyesen értenétek, amelyeket a jelenés-helyeken oly sok alkalommal megismétlek. Tudnotok kell, hogy Szeplőtelen Szívem mindenkiért aggódik. Különösen mindazokért, akik Isteni Fiamtól és Tőlem is messze eltávolodtak. Szeretném őket meghívni anyai palástom alá és az Én Szívembe. A harc, amely most folyik a Földön, a jó és a rossz harca. Minden gyermekünk naponta sok veszélynek van kitéve. Tudjátok kedves  földi fiaim, hogy az Örök Atya naponta megszámlálhatatlan mennyiségben ajándékozza Szeplőtelen Szívemen át az Ő kegyelmeit. Ez az idő különlegesen az Én Szívem ideje. És nemsokára eljön a sok prófétától előre jelzett diadal nagy napja. Egy jelentős jövendölés, amelyről Fatimában beszéltem, meg fog valósulni. Ugyan abban az időben ama titok is megvalósul, amelyet pásztor gyermekeimre bíztam. Ez a titok nemcsak az Egyház jövőjére vonatkozik, hanem magában foglalja az előre jelzett eseményeket is Fiamnak Földre való visszatérése előtt. Minden üzenet, amelyet most az egész Emberiséghez intézek, magában  foglalja a Fatimai titok tartalmát, ez az üzenet, amelyet annak idején adtam, ma is nagyon időszerű az egész Emberiség számára. Mert ismételten, újra és újra imát várok és szívetek megváltozását. Kedves Gyermekek, változatlanul várom, hogy Oroszországot Szeplőtelen Szívemnek felajánlják, mert háborúra készül, fegyveres támadásra nyugat ellen. Sokat imádkozzatok, mert a Sátán a Kreml vezetőit a 3. Világháborúra uszítja. Régóta készül háborúra, új háborúra. Ez a nép igen sokat szenvedett és szeretett népem. De a hatalom igazi birtokosai a Sátán oldalán állnak. A Sátán az Én nagy ellenségem, aki mindent megtesz, hogy gyermekeimet üldözze. Kedves Gyermekeim, tudnotok kell hogy eljött az  az  idő, amikor az Anyaszentegyház hű gyermekeivel együtt kénytelen a pusztába, sivatagba menekülni, hogy ott védelmet találjon. Ez épp az az idő, amelybe beléptetek. Ti  magatok tapasztaljátok, hogy az ellenségek azon fáradoznak, hogy az Egyház igazságát tönkre tegyék. Ezért kell ébereknek lennetek és mindig palástom alá menekülnötök. Isteni Fiam és magam sosem hagyunk el benneteket, de ti adjátok szereteteteknek és odaadásotoknak tanúbizonyságát. Kedves földi fiaim, nagyon szeretlek titeket és szeretetemmel érkezem hozzátok. Segíteni akarok nektek! Mindnyájatokat Fiamhoz akarlak vezetni. Azt akarom, hogy mindnyájan vele legyetek kapcsolatban és megkóstolhassátok, milyen édes a kereszt, amely által a megváltás megérkezett. Ez az az út, amelyen járnotok kell és ez a szeretet útja. Aki nem akarja követni Szent Fiamat, nem méltó az Ő  szeretetére. E szavak teljes jelentőségüket éppen a harc idején nyerik el, amelyről beszélek. Mert nektek kell a hit, az igazság és a szeretet lovagjaivá  lennetek. Kérlek benneteket, vegyétek fel a harcot és kövessétek  felszólításomat. Ne engedjétek, hogy félelem és kétség uralkodjék szívetekben.Növekedjék szívetekben az Isten iránti szeretet, amely bátorságot és erőt önt belétek. Az Anyaszentegyháznak ebben a végéhez járó évezredben szüksége van bátor gyermekekre. Az Egyház a végső idők vértanúinak vére által, akik vérüket ontják érte, olyan lesz, mint volt abban az időben, amikor az új Egyház felépült. Így lesz most is, amikor a küzdő Egyház a győzedelmes Egyházzá változik, teljes dicsőségben. Épp most érkezett el az az idő, és közeledik az Isten igazságszolgáltatásának a napja. Tűzeső hull le az Égből, amely az egész Földet megtisztítja a bűn szennyétől. Az egész Emberiség és az Anyaszentegyház megtisztulása a Szentlélek által fog bekövetkezni, Aki Szeplőtelen Szívemben lakozik. Szeplőtelen Szívem diadalnapja a nagy kegyelmek napja lesz az egész Emberiség számára, amikor a vőlegény a hozzá hűségesekkel a menyegző asztalához ül. Kedves Gyermekeim, de ez még nem lesz a világvége, mert még nem teljesedett be minden. Amikor megtisztult az Emberiség, akkor várhatja az új Jeruzsálem megérkezését, amely lassan a megújult Földre le fog szállni. Akkor jön el az ÖRÖK ISTEN uralma gyermekei közé. Az Élet Fája nőni fog az Isten városa közepén. Mind oda zarándokolnak, hogy az életvíz forrásából igyanak. Ezt készítette elő Isten az Ő hűséges gyermekeinek. Az élő Isten trónusa a Szent Város közepén lesz és Fiam 12 Apostola és az Én 12 Apostolom trónjaikon ülnek majd és a BÁRÁNNYAL uralkodnak majd örökké. Kedves Gyermekek! OLVASSÁTOK A JELENÉSEK KÖNYVÉT. Megértitek majd, amit nektek ma ebben az üzenetben mondani akartam, hogy nektek bátorságot adjak. Imádkozzatok és tartsatok bűnbánatot, mert az idő nagyon közel van.” Ember: ” Ekkor a mi szeretett Asszonyunk keblén megjelenik a Szeplőtelen Szív rózsákkal és tövisekkel körülvéve. A Szív megnyílik, és rengeteg sugár hull lefelé.” Az Istenanya: “Kedves Gyermekeim! Szívemből megáldalak mindnyájatokat és legtisztább szeretetemet Nektek ajándékozom.” Szívem szeretetlángját küldöm Nektek és az Egyháznak. Megáldom mind a világosság Fiait is. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

10. Üzenet
1997. január 6. Az Úr megjelenése.
Az Ember:
” Nagy fényben megjelenik egy Szent Angyal. Egyik kezében tömjénező edény, a másikban pedig egy edény arannyal. A Szent Angyal rám mosolyog és megáld. Kérem a jelet és megjön.”

 

A Szent Angyal: “


Dicsértessék a Mindenható Isten.Dicsértessék a Fiú és a Szentlélek. Minden népek meghajolnak a Király előtt, Aki a Földre jött, hogy az Embereket megváltsa. Minden nép térdeljen le Jézus Krisztus, az igaz Isten előtt és dicsőítsék Őt, mint az egész teremtés Urát és Istenét. Boruljatok le arcra Királyotok előtt, mert Ő az Urak Ura és minden, ami teremtetett, az ÖVÉ. Az Isten szeretetének titkai megfoghatatlanok és érthetetlen az Ő  szeretete. Mélyen hajoljunk meg a Főpap előtt, és Anyja szavának engedelmeskedjetek, Aki az összes népeket imára és bűnbánatra szólítja fel.”


Az Ember:


” Fehér kereszt tűnik fel az égen, amelyen át az Istenanya karjaiban a gyermek Jézussal jön. Körülötte Szent Angyalok, akik az Istenanyát követik. A Szűz Anyát fény övezi. Rózsafűzérét mutatja és megáld minket.”


Az Istenanya:


” Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.


Szeretett Gyermekeim, kedves kisfiam, Szeplőtelen Szívem prófétája és ti mind az Anyaszentegyház gyermekei!


Anyai szeretettel köszöntelek benneteket, és Szívemet erősítésül ajándékozom nektek és erősségül az igazság és szentség útján megtett lépéseitekért.


Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.


Kedves Gyermekeim, sok bátorságra van szükségetek ahhoz, hogy az igazság útján járjatok.Sok az ellenség, akik gyermekeinket az igazság és szeretet útjától elvonják. Ezért kell nagyon bátornak és mindenek  előtt Isteni Fiam igaz tanúivá válnotok.


Ez az év sok odaadást és áldozatot kíván tőletek, mert tudjátok, hogy minden évvel a nagy szorongatás idejéhez juttok közelebb, amelyről Fiam is és Én is már többször beszéltünk. A hit és odaadás, valamint a szeretet melletti tanúbizonyságotokra szüksége lesz az Anyaszentegyháznak, ezért igazi hitvallóknak kell lennetek.


Kedves Gyermekeim, az Emberiség történetének egy fontos pillanata közeledik:


SZENT FIAM FÖLDRE VISSZATÉRÉSÉNEK NAGY NAPJA KÖZEL VAN.


Szeplőtelen Szívem győzelmének nagy napja is eljön, amelyet már Fatimában előre hirdettem. Minden nappal közelebb kerültök ezekhez az eseményekhez. Éppen ezért ébereknek kell lennetek., mert a sátán a végső időben egy még erősebb rohamra indul, mindenek előtt a világosság Fiai ellen, hogy egyre több zavart és nyugtalanságot szítson sorai közt.


Kedves Gyermekeim, felszólítalak benneteket:


LEGYETEK ÉBEREK ÉS JÓZANOK!


Ne engedjétek, hogy az Egyház ellenségei félrevezessenek benneteket. Ők az igazságot szeretnék tönkretenni. Felszólítalak benneteket, kedves gyermekeim, családotokat és magatokat ajánljátok Szívem oltalmába, mert ezáltal az ördögnek fenyegető veszélyeitől meg tudlak védeni benneteket.


Az egész Anyaszentegyházat és minden gyermekemet Fiamhoz akarom vezetni, AKI AZ EGYETLEN IGAZSÁG ÉS EGYETLEN ÚT. Felszólításomban,amelyet az egész Világhoz intézek, megismétlem a szavakat amelyek imára, bűnbánatra és jóvátételre serkentsenek, mert nagyon közel az idő. Földre jövetelem üzeneteim által hívlak benneteket, ismerjétek el Isteni Fiamat és engedelmeskedjetek Neki úgy, mint igaz Isteneteknek és Megváltótoknak.


Az Örök Atya küld ma engem az Emberiség fénylő csillagaként, hogy a Fiamhoz vezető utat mutassam nektek. Azért jelenek meg oly sokszor a Földön, mert mindenkit Fiam keresztje alá akarok gyűjteni. Akarom, hogy minden nép megismerje és elfogadja az Isteni Megváltó Evangéliumát és szeretetét.


Kedves Gyermekeim, jön a nap, amelyen meglesz az egy Pásztor és egy Nyáj, amint  ezt Fiam előre megmondta. Ez az Anyaszentegyház számára a Szentlélek ideje lesz. A Föld megtisztul minden bűntől és szennytől.  Az lesz az öröm és az igazi béke ideje, amely a szeretet alapjára épül majd. a Szentlélek fogja hatalmát és uralmát gyakorolni az egész Földön. Ennek alapján fogjátok az Új Föld és az Új Ég értelmét felfogni. Gyermekeim ne féljetek semmitől, csak menjetek, vegyétek magatokra keresztjeiteket, hogy Fiamnak segítségére legyetek. Isteni Fiam az Apostoloknak is megígérte annak idején a Szentlélek kiárasztását vigasztalóként, hogy  az újjáépített Egyházat az igazság útján vezesse. Így ígéri a Mennyei Atya most a Pünkösd új napját Szeplőtelen Szívem által, amelyen a Szentlélek. mint  MEGSZENTELŐ  lép a Földre, Aki a Föld színét meg fogja újítani.


Kedves Gyermekeim, minden nap közelebb juttok ezen  eseményekhez. Az idő valóban nagyon közel van.


Mi csak az imádságban való állhatatosságot és az őszinte áldozatos szeretetet várjuk el tőletek. Az idő, amely most az egész Emberiség számára megkezdődött nagyon nehéz. Egy döntés előtt álltok. Szeplőtelen Szívem ezért meghív benneteket hogy az egyre növekvő szeretetet és áldozatkész lelkületet elősegítse bennetek.


Kérem, imádkozzatok többet a bűnösökért, mert több világosság kell nekik, mert egyáltalán nincsenek felkészülve, és sok veszélynek vannak kitéve, amelyeket a sátán idéz elő.


Gyermekeim tudjátok, hogy a sátán mindenütt igen tevékeny. Tekintsetek ezért Isteni Fiamra és Szent Evangéliumára. Ébresztgetlek mindnyájatokat, hogy a mindennapjaitokban az Evangélium szellemében éljetek. Ez nem nehéz, de bátorságot és  áldozatkészséget követel. Az Emberiség ebben a nagyon komoly pillanatban találja magát, amely eldöntő számotokra is. Legyetek bátrak gyermekeim! A világosság bátor fiai legyetek , akik valóban igazán szeretitek Istent, Fiamat és Engem. Ne féljetek a harc, amely most kitör a Földön az a harc, amely meghatározza a jövőt a ti jövőtöket. Ez az esztendő olyan év lesz, amelyben az Antikrisztus hatalma egyre nagyobb lesz. Ő egyre aktívabb , tevékenyebb lesz a Világban és az Egyházban. Ebben az évben sok országban pénzreform kezdődik és saját szemetekkel fogjátok látni az Apokalipszis jövendöléseinek beteljesülését. A bankszisztémákat meg fogják változtatni, és a zsidók veszik át a bankokat és saját ellenőrzésük alá vonják. Ezt nagyon szépen megtervezte az Antikrisztus , hogy az egész Világ ellenőrzése ő alá kerüljön. Vigyázzatok, és ne kössétek magatokat az anyagi dolgokhoz. Járjatok ezzel szemben a világosságban, hogy közelebb legyetek Istenhez, Aki hűséges fiait sosem hagyja el. Imádkozzatok a Közel-Kelet országaiért, akik titokban Oroszországgal egyezségre lépnek, hogy megkezdhessék a  III. Világháborút. A nyugtalanság, a zavar Jeruzsálemből indul. Jól jegyezzétek meg, hogy az ellenségek egy nagy katonai konfliktust akarnak lángra lobbantani.
Az egyes országokat egyre nagyobb ellenségeskedésbe akarják hajtani. Vegyétek kézbe a rózsafűzért és imádkozzatok sokat, mert sötét, fekete felhők csüngenek a Világ felett.  Ugyanakkor fiatal gyermekeink nem hallgatnak szavunkra és eltávolodnak Istentől.
Gyermekeim, imádkozzatok! Szeplőtelen Szívemből megáldalak benneteket és imádságotokat is.
Megáldom az egész Anyaszentegyházat és Téged is kedves Fiam!
Mindig veletek vagyok, és sohasem hagylak el benneteket. Ti pedig Fiam haladjatok előre a szeretetben és hirdessétek szavaimat az egész Világnak.
DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!”

A remény Fényútja - az Úrhoz! Világíts ó remény, a hitünk Fényútján! Hallgass az Úr szavára

és meríts bátorságot és bizalmat!


” Ti most ugyan szomorkodtok,
de majd viszontlátlak titeket,
akkor örülni fog szívetek,

és örömötöket senki el nem veszi többé tőletek.
Azon a napon nem lesz már kérdeznivalótok tőlem!”
/Jn. 16,22./

” Ég és Föld elmúlnak, de az Én igéim el nem múlnak!”
/Mt. 24,35./
Ezt
a könyvet a XX. század Péter- Sziklájának, II. János Pál pápának
ajánljuk, aki fáradhatatlan tevékenységgel munkálkodik az Egyház
egységén.


Előszó
Kedves Olvasó!
Arra  törekedtünk, hogy a második és
harmadik kötetet mielőbb kiadhassuk, mert az idő nagyon sürget. Ezért
azokat a részeket, amelyek megtalálhatók az első kötetben, valamint a
Jelenések  körülményeit nem ismételjük meg. Viszont a lényeget sehol nem
hagytuk el. Így mind a két kötet kicsit rövidebb lett, ezért tudjuk egy
könyvben kiadni. Próbáljuk megérteni a lényeget: a felkészülést, a
nyugodt Istenre hagyatkozást és a megpróbáltatások után következő boldog
jövő fölötti örömet.

A Pap bevezető szavai:
” A “KÉT IDŐ” meghozza a nagy vitát a szellemek harcában. Ez lesz a megtisztulás ideje,valamint a sötétség hatalmának az ideje.
E”KÉT
IDŐ”-ben, az Egyház, híveivel katakomba életet él, Mária és Szent
József védőpalástja alatt.De a pokol kapui nem vesznek erőt rajta./
Mt.16,18./ A keresztrefeszítését fogja megtapasztalni , de miként az Úr,
feltámadását is. Így fog  KRISZTUS TESTE—ez azt jelenti—KRISZTUS
TITOKZATOS TESTE,—” az Új Ég és Új Föld” alatt világítani. Így valósul
meg az Úr dicsőséges visszatérésével a harmadik ” FÉLIDŐ”-ben az új
Pünkösd.

18. Üzenet.
Rómában–magyarázattal.
1997. február 5. Szent Ágota.
Az Ember:

Fekete felhőket látok a Szent Péter bazilika felett. Megrendül a Föld.
Angyal jelenik meg, aki tüzet dob a Földre. Nem villám ez, hanem
tűzlángok.”

A Szent Angyal:
” Jön az Isten igazságossága. Aki e figyelmeztetést
semmibe veszi, elvész. Ember, figyelj a szóra és hirdesd a világnak az
Úr napja közel van!

Ha a vörös medve mancsát felemeli és a
naplemente felé indul, akkor az oroszlánok előjönnek, hogy megkeressék
azokat, akik szétszóródtak. A párduc felemeli  a fejét és kilép a
rejtekből, hogy a tengerből kilépett vadállatot köszöntse. Fogásai és
karmai félelmet keltenek. A vörös medve vaslovakat küld, hogy útjukon
mindent tönkretegyenek. Az Asszony a pusztába menekül, és gyermekei
követik. Nem telik el egy év és megnyílik egy hegy, és lávája
elpusztítja házaitokat és földjeiteket. Négyszárnyú sas emelkedik a
magasba, amely az Asszony lépéseit követi, hogy a béke és igazságosság
eljöttét hirdesse. A 7 halmon káosz lesz, és az ágat letörik a fáról. A
Földet megosztják, és a vadállat kinyitja a torkát, hogy mindent
felfaljon.De ideje rövid, és napról-napra gyengébb lesz.Sion felé fújják
a trombitát, és akkor egyesül a vadállat és a párduc a döntő harcra. A
nyugatról fújó szél terveiket összekuszálja. A tengerpartokat áttöri az
ár és a puszta is zöld lesz. A Nap előjön a felhők mögül és rég nem
látott világossággal fénylik. A Vőlegény seregével lóháton jelenik meg
és tüzet dob a vadállatra és a párducra. Ezeket megsemmisíti a tűz
lávája. Ekkor jön el a harmadik nap reggele és a dicséneket mindenütt
meghallják. A Menyasszony beköltözik a városba, amely már felkészült és
az “EGYIDŐ”a “KÉTIDŐ”, és a ” FÉLIDŐ” beteljesedett.”

A Pap szava a 18. Üzenethez.
Valóra válik, amit az Úr mond az evangéliumban:
” Akkor oly nagy gyötrelem lesz, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig…”/Mt. 24.21./
Olvasd tovább Máté evangéliumát…

A vörös medvén Oroszországot kell érteni. Az oroszlánok a nyugati
hatalmak, akiket meglepetés ér. A párducok a szabadkőművesek. és
szövetségeseik. A tengeri vad az Antikrisztus. A vaslovak az orosz
páncélosok. Az Asszony, aki a pusztába menekül gyermekeivel, jelenti a
katakomba rejtekébe meghúzódó Egyházat./ Jel. Könyv.-ben a 12. fej./

Jönnek az előrejelzett természeti csapások, amennyiben az ismert
“EGYIDŐ”, amelyben most élünk, befejeződött, úgy hogy a “KÉTIDŐ”
kezdődhet a hozzácsatlakozó “FÉLIDŐ”-vel.

A szenvedő Egyháznak meghirdetik a béke és igazságosság eljövetelét./Mt.24.30./

Világvégi jövendölések is beteljesednek, amelyeket nemcsak Szent János,
hanem az Ószövetségi próféta Izajás is megjövendölt./Iz.65,17/

32. Üzenet.

Zakopánéban a káplánnál.
1997. március 16. Nagyböjt ötödik vasárnapja.
Az Istenanya:
” A Mi Szívünk szenved a kihűlt emberi szívek miatt.Sokan bűnben élnek. Segítsetek nekem, hogy a bűnösöket megszabadíthassam láncaiktól! Legyetek az Én kezem és az Én Szám, legyetek az Én szolgálóim. A veszekedéseket hagyjátok abba! Egy nagyon nehéz időszakhoz közeledtek. Az emberiség megtévesztője már a Földön van. Legyetek éberek az imádságban és a bűnbánatban. Szeretettel imádkozzátok a rózsafűzért. Akkor bátorságot nyertek, mivel a szeretet benne van az imában. AZ IMÁDSÁG GYÜMÖLCSE A BÁTORSÁG ÉS AZ ERŐ.Legyetek a hit bátor harcosai. Imádkozzatok sokat a világbékéért, mert a jelenlegi béke nagyon ingatag. A sátán éleszti a konfliktusok tüzét. Imádkozzatok Albániáért, ahol vér fog folyni. Imádkozzatok Törökországért és Görögországért, mert ott  rövidesen konfliktus tör ki. Imádkozzatok hazátokért, mert ott sem alszik az ördög. Imádkozzatok Oroszországért is. Ott is gyökeres átalakulások jönnek. A világ nem a békére törekszik, hanem a háborúra, mert megkövesedtek az emberi szívek. Én nem akarok félelmet kelteni, hanem az ima szükségességét jelezni. Imádkozzatok II. János Pál pápáért, mert az ellenség egy újabb merényletet készít ellene.”
94. Üzenet.
1998. április 13. Húsvét hétfő.
” Az Ember:
” Az Istenanya fényben, egy szivárványom jelenik meg. Egy kormánypálcát tart a kezében, fején pedig egy arany korona van. Nagy ragyogás sugárzik a kebléből. Mellette áll egy Szent Angyal, aki a feje felett egy szalagot tart, ezzel a felírással:
” ISTENANYA, A GYŐZELEM KIRÁLYNŐJE.”
Az Istenanya mögött egy fénykereszt jelenik meg, amely előtt egy nyitott kapu látható. A kapun át Angyalok jönnek. A fénykeresztben a római Szent Péter Bazilika látható. A kupola fölött, egy arany kereszt van. Az Angyalok körül állják az Istenanyát, és egy Himnuszt énekelnek. Megjön a jel is.”
A Szent Angyalok:
“Mária Szeplőtelen Szűz
az Isteni Fiú Édesanyja,
Te jössz a jogarral,
hogy az Egyháznak és a világnak,
a bűn fölötti győzelmet hírül add.
Te a szeretetet hirdeted.
Te hozod a békét.
Te Vagy a Béke Királynője.
Te csodálatos virág,
a Szentháromság illatával telve.
A Te Szívedben lakik a Szentlélek,
és a Te győzelmed által a Szeretetláng
tüzében fog megújulni a Föld.
Mily csodálatosan szép Vagy Te,
Mária, bájjal és fenséggel telve!
Te Vagy a Béke Királynője,
és a béke forrása, a Te Szent Fiad Jézus,
Te hozod az Egyháznak és a világnak a békét,
amely a ” LEGYEN” új teremtése,
a megváltás titkában beteljesedik.
Dicsőítünk Téged Mária, Királynőnk!
Szent Fiad Téged TÁRSMEGVÁLTÓVÁ emelt.
Kiváltságot kaptál,
amelyet az emberiség csak Szeplőtelen Szíved
győzelmének napján fog megérteni.
Legyél dicsőítve, és áldva!
Minden nép Téged fog dicsőíteni az örökkévalóságon át.”
Az Ember:
” Az Istenanya rám tekint, és kezével rajzol egy kört. Mutatja a rózsafűzérét, és megáld minket.”
Az Istenanya:
“Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
Kedves gyermekeim az Anyaszentegyházban, mint a Győzelem Anyja jövök hozzátok,és Szeplőtelen Szívem szeretetével köszöntelek titeket:
Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
Téged is köszöntelek kicsiny gyermekem, ne félj hanem légy merész. Az igazság győzni fog, és te vele együtt. Megáldalak téged: Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
Kedves földi gyermekeim!
Semmitől se féljetek. Azon a napon, amelyen az Egyház Szent Fiam halálának és feltámadásának az emlékét ünnepli, teljetek el reménységgel. A gyász és a sötétség után egy új virradat jön, amely győzelmet és örömet sugároz. Így történik ez rövidesen az emberiséggel is. Nehéz napok közelednek.Ne féljetek, hanem figyeljetek az Én, és Isteni Fiam szavaira! Legyetek az igazság és az igazságosság tanúi. A jövendő események a tisztulásra és az igazság győzelmére szolgálnak. Isten őrködik az Ő gyermekei fölött, és jelen van az emberiség történetében. Bízzatok az Én szavaimban! Amit Én nektek mondok, az nem új. Én megismétlem csak, amit korábban az emberiségnek, mint figyelmeztetés ki lett nyilatkoztatva. Őrizzétek meg nyugalmatokat, mert Isten őrködik az Ő gyermekei fölött! Nehéz ezeknek a szavaknak az elfogadása, mert el vagytok vakulva, és elvetitek az ég szavait, amelyek szeretetből fakadó figyelmeztetések.
Tudjátok meg, hogy azon a napon, amikor az emberek szórakozása a tetőpontra hág, akkor tör rájuk a nehéz sors és a szenvedés. Akkor, amikor sokat beszélnek a békéről, és a közös biztonságról, akkor jön a háború kelet felől. Már minden el lett tervezve. A világhatalmak már fölkészültek a háborúra. A vörös hatalmak már előkészítették a hatalomátvételt Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, és Olaszországban, hogy zűrzavart keltsenek. Az arabok szent háborút hirdetnek nyugat ellen. Oroszországot is bevonják ezekbe a tervekbe. Ő mind a két oldalt támogatni fogja. Ebbe az ellenségeskedésbe Kína is bele fog avatkozni. Ez világháborúhoz vezet. Ezt azért mondom nektek drága gyermekeim, hogy szorgalmasabban imádkozzátok a rózsafűzért. Az idő közel van, és rövidesen üt az óra. Sok gyermekem csak mosolyog, és nem hisz ezeknek a szavaimnak. Én vagyok a Győzelem Anyja, Szeplőtelen Szívem győzelmet ígér mindazoknak, akik hisznek Szent Fiam szavainak. Ő a béke és a szeretet  forrása. Aki az Ő parancsait teljesíti, az győzni fog. Figyeljetek szavaimra, és sokat imádkozzatok! Szívetekben hordjátok a hitet! Váratlanul tör rá az emberekre az elhagyatottság órája, de éppen így a győzelemé is.
Megáldalak benneteket gyermekeim, és szívemre ölellek mindannyiótokat. Ne féljetek, hanem higgyetek!
Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
/ A fordítók megjegyzése: szinte az összes jövendölésben a büntetések feltételesek. Azok pontos ideje ugyancsak nincs megadva.
A  kötetek tartalmát leírtam. Kedves Testvérek adjátok tovább minél több embernek. Köszönettel és hálával Jézus Krisztusnak és a Szűz Anyának.

Nincsenek megjegyzések: