20221207

61. nap ... amíg működik az internet, a TV, mert a Nagyfigyelmeztetés után ezek megszűnnek

 

Sajnos most sem tudjuk azzal folytatni, amivel szerettük volna. Olyan kinyilatkoztatások kerültek elő, amire meg ott a válasz. De kezdjük az elején, az első olyannál amely dátum nélkül érkezett...

Út az Antikrisztus (666) rabszolgaságába

A világpolitika kulisszái mögött egy titkos hatalom rejtőzik, amely minden szálat a kezében tart. Befolyása van a politikára, ellenőrzi a világ pénzügyeit, az energiát, a médiát, és egy ideje már egy „Új Világrendet”, az ún. Novus Ordo Seclorum-ot készíti elő, mégpedig saját elképzelése szerint. (Jel 13. 1-18.) Végül minden fölött álló világkormányuk lesz, amely mindent kézbe tart. Ez lesz a legnagyobb, világraszóló, irgalmatlan diktatúra, amit az emberiség valaha átélt! Nagyon közel jutottunk ehhez az állapothoz, szinte már benne vagyunk. „akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig” (Mt 24, 21.) Egy computer online vizsgálata nemcsak mélyreható ellenőrzést jelent, hanem felfedi a felhasználó agyát és gondolatait. „A világot olyan személyiségek irányítják, akik egészen mások, mint amilyennek gondolnánk”(Benjamin Disrraeli). Ki tudta volna Jánosnak 2000 évvel ezelőtt megmondani, hogy egy szoborba életet lehet lehelni, hogy beszélni tudjon? Ma már tudjuk, mit értett ezen a bibliai látnok. Ez a televízió, de még inkább a számítógép!

Internet – WWW

World – Wide – Web, a nemzetközi hálót hívják internetnek. Ez a világméretű computer háló a feltétele annak, hogy a Föld lakói személyi megjelöléssel rendelkezzenek. A W betű a héberben 6-nak felel meg. Így tehát a www = 666, az Antikrisztus száma!

Az Antikrisztus (666) totális felügyelete!

A computer-technika és az elektromos adatfeldolgozás bevezetésével lehetőség nyílt minden téren az emberek adás-vételének teljes felmérésére és ellenőrzésére. Napi szükségleteink sok árujának csomagolásán ma már vonalkód található. Ez azt jelenti, hogy a computer felismeri, és azonosítja, mint 666. A „vadállat” 666 számát ártalmatlan „választóvonalnak” sikerült álcázni minden árucikken. Az elkövetkezendő világ-kormány az embereket is ugyanígy be akarja számozni.

A központi computer neve: „La bete” – a „vadállat”

Ez a központi computer a „vadállat” agya, és mindenkinek kiagyalt egy sok részből álló személyi számot, melyben rejtve benne van a 666.

A „Vadállat” és a számozott ember totális ellenőrzése

Az emberi szabadság legnagyobb korlátozása a készpénz megszüntetése! Az eljövendő „világkormány” a bolygó minden emberét megjelöli. Azok, akik nem akarják elfogadni a jelet, nincs túlélési esélyük. (emberileg, de Istennel minden lehetséges, de ehhez természetesen el kell jutni, pontosabban fogalmazva, el kell fogadni az IGAZ, teljes és tiszta HITET, amely még megtalálható a Katolikus Egyházban). Ehhez az előzményhez tartozik a készpénz használatának megszüntetése! (erre idejében figyelmeztetett minket az Úr Jézus az Igazság Könyve, vagyis  MDM üzenetekben). Ezért vezették be a „kártyát”, amit ma már mindenki ismer, EC-kártya, VISA-CARD, telefonkártya és Cash-card. Mindez rafinált hazugság azért, hogy az embereket lassan előkészítsék a készpénz nélküli fizetési forgalomra! Ezért ha a kezdeti szakaszt már lezárták, törekedni fognak az emberek megszámozására. A tudomány mai állása szerint ez lehet egy mikro-chip, amit az ember homlokába vagy a kezébe lehet beültetni. „A teljes ellenőrzés ma már technológiailag lehetséges”

Dr. Carrie Madej: „A hidrogél nanotechnológia, mikroszkopikus kis robotok. Ezek a kis robotok össze tudnak szerelni, szétszerelni, összerakni és különböző dolgokat megtenni. Ez a hidrogél képes kapcsolódni a mesterséges intelligenciához. Tehát ez azt jelenti, hogy képes lesz információt szerezni testeinktől... Ki fogja védeni ezeket az információkat? Mire fogják használni? Milyen információk érkeznének vissza belénk?”

Galina Borisovna Kirillicheva: „A legrosszabb, ami történhet, hogy az oltások tömegpusztító eszközzé válhatnak... Jelenleg a tudomány nanochipeket tartalmazó nanovakcinákat fejleszt. Ezt mindenkinek tudnia kell, és nem szabad ilyet engedélyeznünk!”

Dr. Rashid A. Buttar: „Meg fognak kezdődni az oltások, akik nem kapják meg az oltást azokat az embereket másként gondolkodóknak fogják tekinteni. Tudod, az olyan emberek, mint én, fejbe lesznek lőve. Az emberek, mint te fejbe lesznek lőve, vagy karanténába téve, valamilyen koncentrációs táborban. Zsetonokat adnak nekünk, hogy megtudják ki volt és ki nem volt beoltva. Amikor az emberek az oltások miat egyre betegebbé válnak, azt fogják mondani: „Ó, Istenem, több ember beteg!” Több oltásra van szükségünk. Több embert érintenek az 5G hullámok, és azt mondják: „Ó, nézd, sokkal több a beteg, több vakcinára lesz szükségünk. Olyan ez mint egy ördögi kör, amelyet addig fognak fenntartani amig mindenki digitalizálódik és chipjei nem lesznek.”

Amikor a Rólam készített kép eltűnik, és többé azt már nem lehet látni, vagy amikor már nem lehet rátalálni Keresztjeimre, a Szent Bibliákra, a Szent Misekönyvekre, a Rózsafüzérekre, a medálokra és a Benedek Keresztekre, akkor tudni fogjátok, hogy a fenevad uralkodása elkezdődött.

A világ az antikrisztus dicsőségét fogja zengeni. Alig fogja a békét létrehozni – a hamis békét -, amelyet azon háborúk miatt hoz létre, amelyeknek kitörésében segített, máris megdöbbentő nyilatkozatokat fog tenni. Ő, az antikrisztus, azt fogja állítani, hogy üzeneteket kapott az Atyaistentől, és ezek hitelesnek fognak tűnni. Ezt követően majd látni lehet őt, amint okkult erejét használva, sokakat meggyógyít, és úgy fog tűnni, hogy nagy lelki ajándékok birtokában van. Sokan el fognak csodálkozni az úgynevezett „csodák” miatt, amelyeket látszólag tenni fog, és a világ imádni fogja őt, és a lábai elé fog borulni. Aztán, az antikrisztus azt fogja állítani magáról, hogy ő Jézus Krisztus, az Emberfia, és azt fogja mondani, hogy eljött az idő számára, hogy visszaszerezze a világot, és megmentse az egész emberiséget. Aki ellen mer szegülni ennek a mocsokságnak és trágárságoknak, mely a fenevad szájából fog ömleni szigorúan meg lesz büntetve.

Ebben az időben – a Sátán világnak okozta fertőzése miatt – a bűn annyira el lesz terjedve, hogy az emberi méltóság a legalacsonyabb szintre fog süllyedni, és minden nyilvános helyen látni lehet majd az erkölcstelenséget, a bujaságot, a kapzsiságot és minden más, Isten Szemében gonosznak számító bűnt. Mivel a bűnt természetes emberi hibának fogják nyilvánítani, és mivel azt fogják nektek mondani, hogy Isten nem fog benneteket elítélni gyenge emberi tulajdonságotok miatt, sokan a lelkükben, minden szégyen nélkül, magukévá fogják tenni a bűnt.

A világ hírességei, szórakoztatói, a média, a filmsztárok, mind követelni fogják, hogy az antikrisztussal mutatkozhassanak, és az ő képe sokkal szembetűnőbb lesz, mint bárki másé, aki előtte jött. Ő több nyelvet folyékonyan fog beszélni, jóképű lesz, nagy humorérzékkel és rendkívüli kommunikációs készséggel fog rendelkezni. Ő nagyon óvatos lesz azzal kapcsolatban, amit Istenről mond, és sohasem fog az Isten Anyjára utalni, mivel Rá (Isten Anyjára) úgy fognak tekinteni, mint akinek már nincs további szerepe.

Az antikrisztus interjúi gyakoriak lesznek a televízióban, és az emberek ragaszkodni fognak minden szóhoz, ami szájából jön. Befolyással lesz majd minden nemzet politikusaira, és fejedelemhez méltó módon fognak bánni azokkal, akiket együtt lehet majd látni vele. De ennek itt még nem lesz vége.

Idézeteit prédikálni fogják minden templom szószékéről. Minden egyházban nagy tiszteletnek és tisztségnek fog örvendeni, míg végül ő fog Babilon új templomának új trónján ülni. Befolyása ki fog terjedni minden bankra, a kereskedelmi törvényekre és a világgazdaságra. Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy – világkereskedelmi központjának dolgozzanak. Nagy vagyonra fognak szert tenni azok, akik az antikrisztus birodalmának részesei akarnak lenni. Mindenkinek, aki hűséget esküszik neki, akár vallási szertartásokon, üzleti vagy kereskedelmi megállapodások által, viselnie kell a bélyeget (a fenevad bélyegét). Azok, akik elfogadják a bélyeget, ami egy bankkártya és egy különleges chip formájához lesz hasonló, melyet a kezükbe ültetnek be, elveszítik a lelküket az ő javára. Mindazok, akik az Élő Isten Pecsétjét viselik, meg fognak menekülni az antikrisztus karmai közül, és immúnisak lesznek a rémtettekkel szemben. Ne hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést. Ne féljetek ettől, mert ha követitek utasításaimat, védelemben részesültök.(MDM 20131019 )


Egy világvallást alapít és azt erőszakkal mindenkire rá akarja kényszeríteni. Egy hamis ökumenizmust akar létrehozni. És ezt úgy teszi, hogy magát Istennek kiáltja ki. Azt mondja ő a Messiás. Jézus csak egy álmessiás volt. Ezt akarja az emberekben tudatosítani. Utánozza Jézus csodáit. Még az időjárásnak is parancsol, még a vízen is tud járni. Csodákat tesz a Napban, Holdban, csillagokban. Ez mind hamis csoda, ez csak szemfényvesztés. Az első ténykedése, hogy a templomokból kidobálja a tabernákulumokat, az Oltáriszentséget. Csak a padok maradnak és az oltár helyett egy asztal lesz. Az asztal mellett hamis szónokok fognak beszélni. Ezek között papok is lesznek, az Antikrisztus elcsábítottjai. Szörnyű dolgok történnek Isten házában, ami már nem is Isten háza, mert attól kezdve, hogy kitették az Oltáriszentséget már nem Isten háza a templom. Ti már ne tegyétek be oda a lábatokat! Hamis dolgok fognak ott elhangzani. Először csak az Ószövetségről lesz szó, a szeretetről, a zsidó törvények betartásáról, azután lassan a sátán különböző áltudományai bevonulnak a templomba: a reinkarnáció, csillagjóslás és mindenféle jóslás, szellemidézés, ingázások, varázsvessző, a reikis gyógyítások, a szellemgyógyászat, és ezekkel csiklandozzák az emberek érzékeit. Azokat sikerül majd elcsábítani, akinek gyenge a hitük. De titeket, Kicsinyeim nem. Majd az Antikrisztus annyira haragra gerjed, hogy aljas tervét is végre akarja hajtani. Chip-et ültet az emberek homlokában vagy jobb kezébe, hogy megjelölje őket, és akinek ezt beleültetik a testébe, az a sátáné. Soha ne engedjétek! Inkább a halált válasszátok! Miután így bemutatkozott, az emberek 2 csoportra oszlanak. Az egyik csoport az Antikrisztust követi, a másik Jézust, az Oltáriszentséget, a rejtekben miséző papokat, a pápát. Ez a 2 nagy csoport van, nincs középút. Most már nincs olyan, hogy egy kicsit hiszek az Antikrisztusban, de azért egy kicsit hiszek Jézusban. És most nézzük, mi vár azokra, akik az Antikrisztus mellé állnak! Látszólag jólét, jó állásokba kerülnek, sok pénzük van, esznek, isznak, és a pecsétet hordják magukon. De aztán, ahogy telik az idő ez a pecsét elmérgesedik, fekélyeket okoz és belehalnak. Másokat pedig, Isten büntet a természeti csapásokkal, vagy sokan a ragályos betegségek áldozatai lesznek. Isten nem áll melléjük, nem segíti őket, mert elfordultak Tőle. Mi vár rátok, kicsi Engesztelőim és családtagjaitokra, akik megtértek? Amíg az Antikrisztus emberei a testüket és lelküket elveszítik, mert a lelküket a sátánnak adják, a Krisztus köré tömörülő keresztények, engesztelők megmentik a testüket és lelküket egyaránt. Szegénységben élnek, lehet, hogy éhezni is fognak, üldözik is őket, de Isten megvédi őket a természeti csapásoktól, a ragályos betegségektől, gyógyítókat támaszt, akiken keresztül meggyógyítja őket, tehát életük megmarad. Átmennek az Új Világba. Lesznek közöttük tanítók, akik tanítják őket. De van egy harmadik része a keresztényeknek, akiket Isten felszólít a vértanúságra. Őtőlük azt kéri, ha önkéntesen vállalják, akkor legyenek vértanúk az emberekért, akik a másik oldalon állnak, mert még mindig lehet menteni lelkeket. (KÉÜ 20100714)


Nyájam, vigyázz az óriási oltási kampányokra, amelyeket az elit finanszíroz, és amelyeket nemzetközi szervezetek védenek és támogatnak, mivel ezeket az oltásokat a világ lakosságának megsemmisítésére tervezték.
Bejelentenek  egy speciális oltást, amely a gonosz szolgálatában álló elit szerint az egész emberiséget megvédi a járványoktól; Legyen óvatos ezzel az oltással, mert egy Mikrochippel érkezik, amely egy nemzet populációjába injektálva a vadállat jelével jelöli meg. A világon csendes nemzetközi szervezetek és elit ellenőrizni akarják az emberiséget, hogy felkészítsék az Antikrisztus megjelenésére.

Gyerekeim, amikor a nemzetközi szervezetek bejelentik az egész világ lakosságának oltását, hogy ellenőrizzék az emberiséget, tartózkodjatok az oltástól, mivel bevezetik a Microchip-et; Ne feledjétek, hogy mindazok, akiket a vadállat jelével látnak el, elveszítik a Lélek életét, és nem lesznek többem a nyájam tagja. Nagyon hamarosan a tömegtájékoztatás meghirdeti az egész világ lakosságát érintő masszív oltási kampányt, amelyet az elit és a nemzetközi szervezetek szponzorálnak és finanszíroznak. A vakcinázás előtt népszámlálást készítenek a világon, hogy meghatározzák a csecsemők, gyermekek, serdülők, felnőttek és idősebb felnőttek számát. Ne félj, bízz és imádkozz és a menny gondoskodni fog rólad. Mindez a figyelmeztetés és a csoda után kezd megtörténni; mindazok, akik nem szerepelnek az Élet Könyvében, elvesznek. Én, örök pásztorod, nem engedtem, hogy bárányaim elvesszenek. Biztosíthatlak!

Én nyájam, a vírusok és a járványok, az lesz az ürügy az emberiség tömeges oltására; Ezek az oltások új pandémiákat idéznek elő, amelyek nagy számban megsemmisítik a világ népességét. Az utolsó uralkodásom alatt a Mikrochippel megjelölt emberiség elveszíti identitását mint ember; Többé nem lesznek neveik, hanem egy szám fog felismerni, amelyet a "The Big Brother" emlékére kódolnak.
Figyelmeztetem, nyájamat, gyakorold az ég által küldött utasításokat, imákat és természeti erőforrásokat, hogy legyőzhesd lelked ellenségének pandémiáit, csapdáit és megtévesztéseit.

Sétálj a Fény gyermekeként, amiben vagy, spirituális páncélzattal, bízva és imádkozva; Mindig dicsőséges vérem erejével takarlak be téged. Ne maradj távol a Két Szívünktől, szenteld magad nekik, hogy semmi és senki sem árthasson neked. (Énoch 20200506)

Szürke nyájam, az 5G technológia, valamint a mikro-chip vagy a fenevad jele, a gonosz hatalma lesz, amelyet Antikrisztus és hírnökei felhasználnak e bűnös emberiség túlnyomó többségének irányítására, rabszolgaságára és uralmára. Ne vásárolj 5G-es technológiát, mert célja az életed ellenőrzése lesz. Ez a technológia kémkedni fog akkor is, ha ki van kapcsolva, megsemmisíti az adatvédelmet; akaratoddal manipulálják a Szörnyeteg Jelének beültetését. Horus szemével vagy a látnok szemével fog jönni. Ez a gonosz technológia fel fogja készíteni az embereket egy mikro-chip beültetés fogadására. Emberek milliói csapdába esnek ezzel a technológiával, aminek célja az, hogy irányítsák  az embereket, akik azt használják. Az összes bejövő és kimenő kommunikációt az Új Világrend Kormánya felügyeli és ellenőrzi.


Nyájam, ezen a világon minden embernek van kész vonalkódja, kódolva és elmentve egy "Beast" nevű nagy számítógép memóriájába. Az 5G technológia a "Big Brother" technológia, amelyet műholdas csatolással csatlakoztatnak a Szörnyeteg memóriájához. Az új Világrendet, amelyet hamarosan felállítanak a világon, Antikrisztus vezeti, és ez a technológia az ő rendelkezésére áll, hogy ellenőrzést és uralmat gyakoroljon az emberiség felett tőlem távol.
Szürke juhaim, figyelmeztetlek, egy Luciferin vagy Luciferase nevű oltásról is, mivel ez az elit által finanszírozott és a Nemzetközi Szervezetek által támogatott oltás koronavírus és pandémiák elleni oltásként az emberiség ellenőrzésére szolgál. Maga az oltás neve az ellenfél nevére utal, és tudd, hogy ez csak az ellenfelemtől származhat ami halál és  pusztítás. Ne hidd el ezt a megtévesztést, ne felejtsd el, hogy a gonosz szolgáit nem érdekli az emberiség egészsége vagy jóléte; arra törekszenek, hogy megsemmisítsék a világ népességét, hogy az Antikrisztus idején uralkodjanak és rabszolgává tegyék a meglévő lakosságot.

Ismét mondom neked, nyájam, ne félj; Ha Istenbe veted hitedet és bízol benne, akkor semmi nem történik veled. A menny nem enged elveszni; kövesd az utasításokat, és használd az ég gyógymódjait, és védelem alatt állsz. Vérem hatalma, Anyám rózsafüzére, lelki páncélzatot szerez, Mihályunk ördögűzése, Szent Szavam olvasása, ezek az erődök, valamint az arkangyalok, angyalok és áldott lelkek közbenjárása a  pajzsod és védelmed lesz,  ez határozottan és magabiztosan tartja a hited; szabad és győztes minden szellemi ösvényen és csatában.
Bejelentem nektek, szeretett juhoknak, hogy közel van a figyelmeztetésem napja. Az örökkévalóságban megkapod azokat az ajándékokat és karizmákat, amelyekre szükséged van a szabadságodért folytatott utolsó harc előtt. Tehát ne félj; a bejelentésem után nem leszel ugyanaz; máris olyan lelki lény vagy, aki fel van szerelve Isten összes páncéljával, így félelem nélkül harcolhat a gonosz erőivel. (Énoch 20200517)

1.

Arról beszéltek, hogy minden 65 év feletti magyar állampolgárt novemberi oltásra köteleznek. A gyermekoltásokról is szó volt.

Jézus: Drága gyermekem, a vakcinák eleinte nem lesznek nagyon veszélyesek, de később gyengíteni fogják az emberek immunitását, és mikor beleépítik a legújabb technológiával a nanorészecskéket, azok befolyásolják az agy működését. Ezt követően majd beépítik a chipet, amellyel ellenőrzés alatt tartják az egész emberiséget. Az időpontot nem árulom el. A kötelező gyermekoltásokról nem nyilatkozom eszközömnek.

2.

A chipekről volt szó.

Hang: Légy felkészülve erre.

Jézus: Az igaz, hogy még nincs itt az ideje a chip kötelező beépítésének, de erősen közeledik. Kérd a Szentlelket, hogy adjon neked erős elhatározást és bátorságot, hogy soha ne egyezz bele ebbe a szörnyű lépésbe.

3.

Kép: Az emberek Istentől kértek valamit, pl: hogy kifejlesszék a modern dolgokat. Isten pont az ellenkezőjét adta, pl katasztrófát, hogy ezt meghiúsítsa.

Jézus: Teremtésem ezekkel a kutatásokkal nagy veszélybe kerülhet, ezért mindent bevetek, hogy ne sikerüljön a technológia fejlődésével beépíteni az oltóanyagba a Szentírásban is emlegetett chipet.

4.

Hang: Már nyíltan beszélnek a világrendről.

Kép: Fény

Jézus: Már egyáltalán nem titok a központi világrend felállítása, és ezen belül az egységesített, még inkább központból irányított Európai Unió fejlesztése. (ISZ20200707)

1.

A Szűzanya egy kiválasztottján keresztül adta a Jó Szamaritánus olaj receptjét, mely állítólag véd a koronavírus ellen is, egyesek megvizsgálták, és jó hatásúnak bizonyult a baktériumok, vírusok, gombák ellen.

A recept: 5 féle illóolajat kever egy alapolajhoz megfelelő arányban: citrom olaj, fahéj olaj, rozmaring olaj, szegfűszeg olaj, eukaliptusz olaj. Egy-egy teáskanálnyi illóolajat bele kell keverni 5-ször annyi olíva olajba, azaz, 1 kiskanál citrom olaj, 1 kiskanál fahéj olaj, 1 kiskanál rozmaring olaj, 1 kiskanál szegfűszeg olaj, 1 kiskanál eukaliptusz olaj, 25 kiskanál olíva olaj. Ezt sötétfalú üvegbe kell tárolni. A kókuszolaj jobban segíti az olaj bőrbe jutását, ha hozzá keverünk egy kicsit. Ritkán az olajak bőrirritációt okozhatnak.

Alkalomadtán 1-1 csepp olajat a csuklónkra helyezhetünk beledörzsöljük körkörösen vele a csuklónkat, bedörzsölhetjük vele a fülcimpánkat, a fülünk mögötti részeket, a nyakunkat, a halántékunkat.

Jézus: Drága kislányom, az az Én kívánságom, hogy óvakodjatok a védőoltásoktól, a koronavírus ellen feltalált vakcinától, és ezért Édesanyám javasol egy egészen ártalmatlan, növényi anyagokból összeállított ellenszert. Ez a Jó Szamaritánus olaj.

32.

Hang(1): Hogy viselkednek az Urak?

Hang(2): Most éppen nincsenek tisztában.

Jézus: A háttérhatalom emberei között vannak megtévesztettek. A chip-el és a világhatalom fölállításával azt gondolják, jó ügyet szolgálnak. De az Antikrisztus legközelebbi emberei be vannak avatva a Sátán által a legnagyobb gonoszságokba, az emberiség nagy részének kiírtásába. (ISZ20200714)

„A fenevad ... készteti mind a kicsiket, mind a nagyokat, a gazdagokat és a szegényeket, a szabadokat és a rabszolgákat is arra, hogy a jobb kezükön vagy a homlokukon jelet kapjanak, és hogy senki sem vásárolhat vagy adhat el, kivéve azt, akinek a jel vagy a fenevad neve, vagy a neve száma ... 666.” (Apoc 13: 15-18)A beszúrt vakcina egy nanochip ( jel ), és így lemond az ember akaratáról, a felelősségéről jót vagy rosszat cselekedni, ami lelki öngyilkosság. A jutalom a tűz tava a halál után.„Ha valaki imádja a fenevadat... és megkapja a nyomát a homlokán vagy a kezén... tűzzel és kénnel gyötörik... és kínjuk füstje örökkön örökké felemelkedik.” (Apoc 14: 9-11)A Biblia ismét kiemeli az örök büntetést, amiért az akaratot a fenevadnak adják egy chip átvételével . Az egyetlen megoldás a keresztény számára – nem kapni chipet a vértanúság árán is. A korai keresztények szenvedtek, kegyetlen kínzást és a halált választották inkább, mint áldozni a bálványnak a füstölőszemet. Szentek és vértanúk élete erről tanúskodik. Az egyház ezeket a hit hőseit példaképként állítja elénk.A Vatikáni arciheretikus Bergoglio, ebben az időben Isten ellen űzte az Egyházat és az emberiséggel. Úgy használja a legszégyentelenebb hazugságokat, hogy elősegitse a bűncselekményt – az oltást! Ezenkívül nyíltan támogatja a szodómiás szakszervezetek legalizálását. Az elkövetett legdurvább istenkáromlása trónra álitotta a Pachamama démont a fő bazilikában! Ez a hitehagyás nyilvános gesztusa, vagyis az élő és szent Istentől való elfordulás. Ez egy lázadás Krisztus és az ő örömhíre ellen. Ezekkel a legsúlyosabb bűncselekményekkel Bergoglio átkot hoz le nemcsak az egyházra, hanem az egész emberiségre!E vatikáni hitehagyás miatt, a bizánci katolikus pátriárka gyakorolja az apostoli és prófétai szolgálatot. Ez védi az igazságot a hit elleni eretnekségel szemben és figyelmeztet az emberiség ellen a hazugságokra, amelyek vezetnek időbeli és az örök halálhoz. A Patriarchátus a valódi orvosi szakértőkkel egységesen radikálisan elutasítja a Covid-19 elleni végzetesen veszélyes oltást.Ezáltal apostoli és prófétai tekintélyben Isten előtt kötelezzük a katolikus híveket és az összes keresztényt, hogy elfogadja az igazságot, valamint az új bűnözői oltással kapcsolatos hazugságot a halál elutasítására. Az Úr ma ismét azt mondja: „Válaszd tehát az életet, hogy te és utódaid is élhessenek!” (5Móz 30: 19b)+ IllésA bizánci katolikus patriarchátus pátriárkája+ Methodius OSBMr + Timóteus OSBMrPüspöki titkár2020. december 14

Michel Rodrigue atya – A menedékek ideje.

2.

Kép: Vakcina, a tű nyílása balra néz.

Kép: Egy szúnyogra hasonlító valami, két tűszerű szúró eszköze van.

Gondolat: Régebben olvastam, hogy azon gondolkodtak egyes tudósok, hogy a szúnyogokba építsék be a chipet, és szúnyogcsípés által kerüljön bele a chip az emberbe.

Jézus: A koronavírus elleni vakcina hamarosan használatba kerül. Az emberi gonoszság odáig fajult, hogy tervbe vették a szúnyogok által beoltásra kerülő chipet. Mivel ez ellen a jó keresztény gyermekeim képtelenek védekezni, két megoldás lehetséges. Az egyik, hogy ennek kivitelezését Atyám nem engedi meg, a másik verzió, hogy megengedi ugyan, de semlegesíti a sátáni hatást, amely szerint elkárhozik, akibe belekerül a chip.

11.

Hang: Készülődés.

Jézus: Ez a szó felhívás a küzdő Egyháznak, hogy készítse a lelkét, mert közeledik a Szentlélek, és tisztán kellene Elé állni.

12.

Hang: Jött… az elején… hogy mindenem legyen.

Jézus: A Nagyfigyelmeztetéskor a gyermekeim annyira megrémülnek, megrendülnek, hogy utána egy kis idő kell, míg ezt az eseményt feldolgozzák, hogy hitük, Istenszeretetük megerősödjön. De aztán jön az antikrisztus, aki a jó arcát mutatva elbűvöli a népet, és minden jót ígér. Azt hazudja, hogy a káoszt és a nyomort megszüntetni jött, és az a célja, hogy mindenkinek mindene meglegyen: otthona, állása, sikeres beosztása és békéje. Ez alatt az idő alatt kell a gyermekeimnek eldönteni, hogy hová állnak, Mellém és Édesanyám mellé, vagy a jólétet hirdető antikrisztus mellé. Sokan nem is sejtik, hogy a chip által egészen kiszolgáltatottak lesznek, még akkor is, ha mindenük meglesz. Rabszolgákká válnak, akiket ellenőrizni fognak, és eladják lelküket ellenségemnek. Akkor fog eldőlni, hogy ki milyen túlvilági életre számíthat.(ISZ20200804)

1.

Egy üzenetben olvasható volt, hogy a szívek keménysége miatt, mert a Covid vírusjárvány következtében nem indult meg az emberek szíve, az Úr 4 éves hideget fog ránk zúdítani, melynek következtében sok állat kipusztul, éhínség lesz, sok ember meghal a hideg miatt is. Ezért kell gyűjteni többek között meleg ruhát is.

Jézus: Az egész emberiséget érintő próféciákat nem neked, hanem más választottaimnak adom.

2.

A politikusokról volt szó, akik szorgalmazzák a vakcina felvételét.

Hang: Nem ismerik fel ezt a sötétséget.

Hang: Vakon bíznak ebben.

Jézus: Azt ajánlom nektek engesztelőim, hogy ha nem akartok összezavarodni, ne is kapcsoljátok be a TV-t, ne böngésszétek az internet idevaló sorait. Sajnos még a jó oldal is félre van vezetve. A gonosz célja, hogy mindenkit becsapjon, és szimpatikussá tegye ezt az oltóanyagot. Ezzel aztán eléri, hogy még a jó keresztény, Istenben hívő gyermekeim is szimpatizálnak a vakcinával, és alig várják, hogy megkapják.

3.

A chipek és vakcinák borzalmaira gondoltam.

Hang: Ne vesztegesd az időd ezzel, inkább rajongj Értem.

Jézus: A vakcina hírek figyelése nemcsak megkeveri a gyermekeim gondolkodását, hanem az idejüket is elveszi lelkük ápolásával és Isten imádásával kapcsolatban.

4.

Hang: Épp készülnek a fényt kioltani… a sötétségben.

Kép: Meggyújtanak engem, mint egy gyertyát.

Jézus: A gonosz dühös az Én engedelmes gyermekeimre, akik a vakcinát ellenzik, és ezért őket is a tudósok és a vezetők, az Egyházi és világi vezetők által próbálja megtéveszteni. Te kislányom és még jónéhány engesztelő fáklyaként világítanak, hogy a többiek felismerjék az igazságot.

5.

Gondolat: Azon töprengtem, hogy vannak olyanok, akik nem élnek a modern, komputerizált civilizációban, és nem óhajtják felvenni a vakcinát.

Kép: Egy úton, mely egy erdős részen halad keresztül, ketten találkoznak össze. Az út balra kanyarodik. Egy idő után a két embernek szét kell válnia, az egyikük az utat követve balra kanyarodik, a másik pedig letér az útról jobbra.

Jézus: Sok keresztény jóérzésű gyermekem most válaszút előtt áll. Vagy elhiszi a mai modern civilizáció eredményeit, vagy pedig a Nekem való engedelmesség alapján megtagadja. Tehát, már jó ideje az emberek szétválasztódnak egymástól. Mint ahogy a képen mutatom, az egyikük halad a modernség útján, és mindent elhisz, amit igazság címen adagolnak be neki. A mai tudomány romboló hatása alá kerül. Ez vagy félelemből, vagy tájékozatlanságból adódik. Csak hallgassatok Rám, és ne aggódjatok. Vállaljátok, hogy nem tartoztok a modernek közé.

6.

Hang: Nagy újrakezdés lesz.

Kép: Jézus lefelé néz.

Hang: Lelkileg, nektek is.

Jézus: A kormányok alig várják, hogy beinduljon a vakcina gépezete. Abban reménykednek, hogy megszűnnek a járványok, és megindul a gazdasági haladás. Természetesen, ti Engem követő gyermekeim, a lelketekben szinte újjászülettek, és felveszitek a harcot a félrevezetés ellen, mert a járványok elleni oltás a lelketeket és testeteket egyaránt tönkretenné.

7.

Egy bevásárlóközpontban vártam a szeretteimre, hogy kijöjjenek az üzletből.

Gondolat: Nemsokára chip nélkül ide sem lehet majd bemenni.

Érzés + Kép: Az Úr már más helyre visz, és Ő lát majd el minket.

Kép: Fény.

Jézus: Ti, gyermekeim, akik nem veszitek fel az ártalmas és veszélyes oltóanyagot, és eljön az ideje annak, hogy emiatt nem tudtok vásárolni, egy cseppet se féljetek. Ha a kegyelem állapotában lesztek, és kötelezővé teszik a vakcinát, teljes védelem alá kerültök. Csak nem hagylak éhen halni benneteket? Már annyiszor mondtam, hogy az Én védelmi terveim beindulnak: elragadtatás és menedékhelyek, láthatatlanná tevés. Mindenetek meglesz, amire szükségetek lesz.

8.

Hang: Auschwitz, auschwitzi sorsra kerültök.

Jézus: Vigyázat, mert ellenségem még a legjobbakat is különböző kísértésekkel ostromolja. Ki akar lendíteni benneteket, még a legmélyebben hívőket is a kegyelem állapotából. Ha sikerül neki, halálos bűnöket követnek el, pl: lázadás az egyre nehezedő sors ellen, vagy mások megvetése, akik felveszik a vakcinát. Bizony az ilyenek, mivel elvesztették a kegyelmi állapotot, hiába mondanak le a szörnyű oltóanyagról, ellenségnek tekintik őket. Auschwitzhez hasonló táborokba kerülnek, ahol az éhhalál és más egyéb szörnyűségek várnak rájuk. Ezért mondom kicsinyeim, vigyázzatok lelketek tisztaságára.

9.

Hang: Fogyóban van az idő.

Hang: Sietősre kell venni utatokat.

Jézus: Mivel a vakcina kötelezővé tétele rohamosan következik, minden erőtökkel arra kell törekedni, hogy ellenségemmel vegyétek fel a harcot, és sikerüljön a kegyelem állapotában maradni. Gyakori gyónás, áldozás, szentmise segítsen nektek ebben. A rövid időt, ami hátra van, arra használd, hogy kövess Engem a tisztaságban. (ISZ20210105)

1.

Sokan aluszékonyságra, fáradékonyságra panaszkodnak, mások álmatlanságra, vagy akár fejfájásra is.

Érzés: A levegő tele van méreganyaggal, és a különböző sugárzások is nagyban hatnak ránk.

Jézus: Drága gyermekem, az ördög érzi a vesztét. Az embereit arra bíztatja, hogy a fejlett technológia eszközeivel egyre jobban gyengítse le gyermekeimet, hogy immunitásukat elveszítve ne tudjanak ellenállni a harmadik hullámnak, a koronavírus harmadik hullámának.

2.

A 2021-es évről volt szó.

Hang: Nagyon meg fog változni minden.

Jézus: Drága, Hozzám hű gyermekeim, már ebben az évben is meg lesztek próbálva, különösen a vakcinával kapcsolatban. Halljátok a TV-ben a felszólításokat, az oltás sürgetését. Ezért csalódást éreztek a kormány felé. De ti csak tartsatok ki. Akik a kegyelem állapotában maradnak és ellenállnak a védőoltásnak, azok különös oltalmamban fognak részesülni. Csak Nekem higgyetek.

3.

Hangom: Óvd meg Uram az országot (Magyarországot) a vakcinától!

Hang: Nem fogom.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Magatoknak kell védekezni ez ellen.

Hang: Elválasztásban lesz részetek.

Jézus: Drága gyermekeim, Én megmondtam jó előre, hogy ez az oltóanyag nagyon veszélyes, az ördög gonosz szándéka van mögötte. Nem segítséget jelent, hanem egy hiszékenységen alapuló népírtást. Csak egy módon védekezhettek ellene, ha szót fogadtok Nekem. Ez egy igazi szétválasztódás lesz teremtményeim között. A nagyobbik rész engedetlen Velem szemben, a kisebbik rész gyermeki módon elfogadja tanácsomat.

4.

A vakcináról és következményeiről volt szó.

Kép + Érzés: Aki felveszi a vakcinát, a későbbiekben olyan betegség jön, hogy érzékenyít a betegség elkapására, fekélyek jelennek meg az arcon. Nem lesz olyan következmény nélkül, hogy valamiképpen ne látszódjon azon a személyen, aki felvette a vakcinát.

Hang: Őrületes fertőzöttségnek lesztek kitéve.

Kép: Jézus szelíd arca.

Jézus: Sokan azt gondolják, hogy ez az oltás lezárja ezt a járványos korszakot. Ez bizony nem így lesz. Vírus-vírus után jön. Egyre erősebbek és veszélyesebbek. A vakcinák csak látszólag segítenek, mert szomorú következményei lesznek. Ellenségem, a gonosz ezt a védőoltást az emberek megnyomorításának és kipusztításának eszközéül találta ki. Akik felveszik, fokozatosan elveszítik ellenállóképességüket. Az oltás, ami most segítségnek tűnik és nem észlelhető egyelőre semmi mellékhatása, később súlyos betegségeket, gyógyíthatatlan fekélyeket és halált okoz. A legszörnyűbbé akkor válik, amikor ellenségem számát is belerejtik. Az embereknek nemcsak a testét, hanem a lelkét is megölik. Ti, hűséges, szófogadó gyermekeim, minden bajtól mentesek lesztek, mert Én védelmem alá veszlek titeket. Törekedjetek a teljes tisztaságra és szeretetre, mert csak a kegyelem állapotában lévőket tudom megmenteni.

5.

Az üldözés korszakáról gondolkodtam.

Hang: Rejtőzködő Egyház lesz.

Kép: Az antikrisztusi korban lévő társadalmak:

- Rejtekhelyek, menedékek, melyek olyanok, mint oázisok a komputerizált világban, akár láthatatlanok a többiek számára.

- Komputerizált világ, ahol a bechipezettek élnek, ezek között vannak az üldözők.

- táborban, lágerekben élők, kik nem vették fel a chipet.

- szabadon bujkálók, kik nem vették fel a chipet, nincsenek kegyelmi állapotban.

Kép: Valaki pappal megy, keresik a szabadon bujkáló embereket, és mennek a lágerekbe, hogy gyóntassák és megáldoztassák őket.

Kép: A rejtekhelyeken lévők imádkoznak, mintha a testüket az Úr alkalmassá tette volna különböző dolgokra: hogy láthatatlanná váljanak, bilokálódjanak, hogy kicsússzanak az ellenség kezéből. Ez nem észrevehető változás egy közönséges ember számára.

Egy pap a szentmisén arról prédikált, hogy önkéntesen kell vállalni a keresztutat, megpróbáltatásokat.

Érzés: Most komoly válaszút előtt állunk. Önkéntesen és tudatosan választható a vakcina felvétele, vagy az elkülönülés a társadalomtól a vakcina fel nem vétele által.

Kép: Jézus balra fordulva.

Jézus: Az antikrisztusi világban csak a rejtekhelyek lesznek megbízható menedékek, a kegyelem állapotába lévő és a vakcinát elutasító embereknek. Nemcsak a jó keresztények tartják távol magukat az oltásoktól, hanem Istentől távol élő, közömbös emberek is. Amikor tapasztalják, hogy elkezdik üldözni és hátrányos helyzetbe juttatni őket, próbálnak elbújni. Akiket megtalálnak, lágerekbe gyűjtik, hogy „ne fertőzzék meg” a többieket. Szörnyű sors vár rájuk, éhen halnak, szomjan halnak. Nagyon nehéz feladat vár közületek, a legáldozatosabbakra. Óvatosan megközelíteni a lágereket, vállalkozó papok segítségével felvilágosítani őket a hit dolgában, és táplálni őket az Oltáriszentséggel. Ez veszéllyel jár, és az Én áldozatos gyermekeim közül vértanúk is lesznek. Erre a szent vérre nagy szüksége van a világnak az utolsó nemzedékek megmentéséhez. Atyám mindenkit üdvözíteni akar. Segítsetek Neki! Az önkéntes segítők, akik nem félnek az antikrisztustól és embereitől, Égi segítséget kapnak, testük különös adottságokkal fog rendelkezni. Pl: bármikor eltűnhetnek, egyszerre több helyen is lehetnek. (ISZ20210112)

2.

Hang: Szenteltvíz!

Jézus: Használjátok sűrűn a szenteltvizet, mert ez által megvédelek benneteket mindenféle bajtól, kísértésektől, üldözésektől, mérgezésektől.

3.

Hang: Nagyon mérges leszek ezért.

Jézus: A gender ideológia, amellyel meg akarják téveszteni gyermekeimet, nagyon felháborít Engem. A nyugat-európai országokban már nagyban alkalmazzák, és az Én hűséges gyermekeim, amiért szembe szegülnek, üldöztetésben részesülnek.

4.

Az emberiség megváltoztatásáról, átformálásáról volt szó.

Hang: Előre vitte az egészet.

Hang: Míg transzformációt nem látott!

Kép: Egy férfi jobbra fordulva egy állványnál állva tart előadást.

Jézus: Az emberiség nagy próbatétel előtt áll. Mikor már egészen megerősödik a gonosz hatalma a chip által, amely egészen átformálja az emberek gondolkodását, rabszolgává teszi őket. Gondolkodás nélkül oda mennek, ahová küldik őket, és azt teszik, amit parancsolnak nekik. Ez az idő akkor következik be, amikor az egész világon kötelezővé teszik a vakcinát.

5.

Az interneten videókban mondták: Olyan világot akarnak bevezetni, amely a kínai kommunizmuson alapul, Istent ki akarják iktatni az emberek életéből. Felfedeztek az agyban olyan területeket, amelyeket Istengénnek neveztek el, melyek aktiválódnak a hívők agyában szent énekek hallatán vagy szent olvasmányok olvasása közben. Ezeket az embereket, akár vírusfertőzésekkel is, „normállá” akarják tenni, olyanokká, mint amilyenek a nem hívők. Be akarják vezetni a 4. ipari forradalmat, ami azt jelenti, semmi sem fog visszatérni a régi megszokott életből. Mindenkitől el akarnak venni minden vagyont és magántulajdont. Félig „komputerizált” embert szeretnének csinálni, akik boldogok lesznek.

Hang: Vegyétek komolyan ezt.

Jézus: Az emberi gőg odáig fejlődik, hogy túl akarják szárnyalni Istent és minden eddigi emberi produktumot. Ez végül is sokak pusztulásához vezet. Az emberi kézi erőt új modern technológiával készített gépek fogják helyettesíteni. Az új világhatalom célja az emberiség nagy részének kipusztítása, hogy csak annyian maradjanak, ahányan hűségesen szolgálják az ő kényelmüket. Nehogy azt gondoljátok gyermekeim, hogy ez csak ábrándozás tőlük. Ha az Atya nem akadályozza meg, bizony ez megvalósulhat. (ISZ20210601)

2.

Hang: Hallottad az Isten Pecsétjét.

Jézus: Bármelyik választottam által hirdetett pecsétről van szó, mindegyik lelki pecsét, mert általa Isten lelketeket megjelöli, és megvédi a rá leselkedő bajoktól. Leginkább ellenségünktől, a gonosztól, aki a chip által akar megjelölni magának. (ISZ20210712)

Nincsenek megjegyzések: