20100925

Váljatok tökéletessé AZ ÉN SZENT ÉS SZÍNTISZTA ÖRÖK-SZERETETEM ÁLTAL

M á r i a

Mely csengés! Ez a mennyei csengése az örök tisztaságnak, a csengése a szűzi, szeplőtelen szeretetnek; mely szeretet, örök szín­tiszta és isteni! - Viszont milyen kevésbé fogjátok fel, szeretett földi gyermekeim, az ÉN születésem szent misztériumát a ti szabadítóföl­deteken az ÉN Szentanyám MÁRIA által. A saját életetek örökké­valóság-kincseit tudjátok ezáltal magatokévá tenni és ENGEM AZ URAT mégjobban szeretni.

És így akarok ÉN, AZ ÖRÖK TISZTA, A TI ISTENETEK ÉS TEREMTŐTÖK, nektek segíteni, és különösképpen nagy kegye­lemmel kinyilatkoztatni, a szent és mély szellemi jelentőségét az ÉN születésemnek mint JÉZUS, MÁRIA által!

Viszont egyvalami elengedetlenül szükséges - különben tegyétek ezt az ÉN SZENT SZAVAMAT azonnal le -: ehhez a legeslegszen­tebb kinyilatkoztatás olvasásához, fordítsátok el érzületetek a világ­tól, fordítsátok el gondolataitokat a testtől és hagyjátok magatokat belemeríteni az ÉN színtiszta tökéletes SZERETETEMBE, amely az ÉN SZENT SZELLEMEM ÖRÖKKÉVALÓSÁG-HATALMA!

Mérjétek fel mely kegyelem TŐLEM, AZ ÚRISTENETEKTŐL ÉS MENNYEI ATYÁTOKTÓL, ilyen gazdagon megajándékozva lenni, miként ÉN benneteket részesítelek az ÉN MENNYEI HATALMAMBAN ÉS SZENTSÉGEMBEN, és ÉN érzületeteket kiemelem a kötöttségetek szánalmas világából, amely benneteket folyvást kötöz az ÉN ellenpólusom sötét hatalmához, aki nem hagyja meglátnotok az igazság fényét és akadályozza a felemelkedésetek addig, ameddig magatokat az ÉN ellenpólusom álszentségének nyújt­játok.

Ezért szólok ÉN bevezetésként hozzátok, ebben a számotokra oly fontos kinyilatkoztatásomban az ÉN JÉZUS-SZÜLETÉSEM SZENT MISZTÉRIUMÁRÓL: tisztítsátok meg szívetek ehhez az ÉN ke­gyelmem kinyilatkoztatás-ajándékához és forduljatok el mindene­kelőtt az ÉN ellenpólusom érzületeteket elcsábító befolyásától, hogy az abszolút színtisztaság benneteket eltölthessen. Csak így tud az ÉN SZENT SZELLEMEM, AZ ÖRÖK-TÖKÉLETESSÉG benneteket a SZERETETEM kegyelemfuvallata által megtisztítani, hogy kezdjé­tek meglátni és fölismerni az ÉN SZÍNTISZTA MENNYEI SZERE­TETEM!

A színtiszta szeretetet látó szemekkel legyetek képesek az Istenit fölismerni, mivel az ÉN szeretetem látó szemeivel elnyeritek a mennyországom kulcsát, mint az ÉN SZIKLÁM PÉTER ! Igen a színtiszta szeretetet látó szemekkel felkeltitek a mennyeket a szíve­tekben és lelketekben. Mindent véghez tudtok vinni a tiszta tökéletes szeretetet látó szemekkel, ha ti azt úgy akarjátok! Mivel a színtiszta, tökéletes JÉZUS-MÁRIA-SZERETET szemei látják csak az Istenit, AZ ÖRÖK SZÍNTISZTÁT. Ők áttekintenek a sötétség árnyéka fölött, ahol a gonosz lakozik, és csak a fényt keresik és a tiszta tökéletes fényt fogadják el és így az ÉN mennyei tökéletességem befogadóivá válnak!

Így formáljátok át szívetek az ÉN ORSZÁGOM a tökéletesség fényszemeivé és ÉN el foglak benneteket tölteni az ÉN ÖRÖK SZE­RETETEM végtelenségével, amely által képesek lesztek, ENGEM, A TI ISTENETEKET ÉS TEREMTŐTÖKET, MINT A MENNYEI ATYÁTOKAT felfogni, a kegyelem kinyilatkoztatásaimat megér­teni és az ÉN SZENT SZELLEMEM bennetek föltámadni hagyni!

Miként ti, szeretett földi gyermekeim, ezt a szívetekben és lelke­tekben véghezviszitek, fel tudjátok majd fogni, - az ÉN JÉZUS SZÜLETÉSEM MÁRIA által mint a szeplőtelen, szűzi SZÜLETÉ­SÉT AZ ÖRÖK SZÍNTISZTA SZERETETNEK e földnek testében - és azt mint egy szent és színtiszta mennyei eseményt megérteni! Úgy legyen, és tudjátok meg:

Az ÖRÖK SZERETET, aki az Ős-Teremtőszempillanatban elő­lépett az ÉN ALAPPÓLUSOMBÓL - AZ ŐS-SZERETET tehát - mindent szeretetből teremtve, volt egyedül képes, az ÉN, ezen a föl­dön bűneikben nagyon mélyre süllyedt gyermekeimet ismét a helyes útra vezetni! És az ÖRÖK SZERETET megkönyörült őket megmen­teni ! Ez egy TEREMTŐAKTUS volt még sohanemlátott nagyság­ban, hogy AZ ÖRÖK ŐS-SZERETET magát az irgalmasságig fokozta, és az Ő ős-teremtőcentrumát elhagyta irgalomból gyerme­keiért, és magát a fénytelenség földi testével az emberi testtel beborí­totta.

Viszont ti tudjátok, hogy a ti emberi testetek a vétek és bűn által lett előhívva, az engedetlenségben való eltávolodásotok által ISTENETEKTŐL, AZ ÖRÖK SZERETETTŐL. - Igen kérdezzétek magatokat: Fölvehettem-e ÉN AZ ÚR, AZ ÖRÖK SZÍNTISZTA SZERETET, e föld-vétektestét az emberi nemzőút által, melyet e föld első emberpárosa szófogadatlansága ELLENEM okozott és ez által szükségszerűvé vált? - Soha! Mivel különben kérdőre vontam volna ÉN, az engedelmességet mint a szabadítás alapját, és ÉN, ISTEN AZ ÚR letértem volna a tökéletességem útjáról!

Így az egyedüli járható út lett, a tökéletesség útja elhagyása nél­kül, melyen ISTEN, MINT AZ ÖRÖK SZERETET a földi gyerme­kei vétektestét a legnagyobb irgalom akaratából magára vette, és az ÖRÖK SZERETET ezt az áldozat útját kezdvén járni irgalomból, földi gyermekeiért az ÖRÖK SZERETET tökéletessége által, mivel Ő mindent föláldoz a megmentésért és szabadításért, mindazért, ami az önhiba láncaiban fekszik, amely magát megkötözte; hogy a szaba­dítás máskép nem volt lehetséges, csak az ÖRÖK SZERETET áldo­zata által!

És így vált el ISTEN, AZ ÖRÖK SZERETET, az ATYAI-SZÍVE legbelsőbb-mélyebb ŐS ALAPPÓLUSÁTÓL, ŐT előre­küldvén erre a földre, mint a szeretet legeslegszentebb élet­magját, hogy ezután magát a szeretet menyei ősteremtő-nemzőútján, mint MINDENHATÓ SZENT-SZELLEM, AZ ÖRÖK SZERETET szent megtestesítője által az emberi testbe nemezze-teremtse!

Az ÉN ATYAI SZÍVEM legeslegszentebb ALAPPÓLUSA, mely örökkévalóság óta a LEGTISZTÁBB BENNEM, a LE­GES­LEG­SZENTEBB BENNEM, mint MÁRIA az örökkévaló­ság hangja, mindig akkor válik ki, amikor az, az ÉN SZENT AKA­RATOM!

Az ÉN SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSA MÁRIA, ott lép föl a teremtésem terében, ahol ki kell nyilatkoztatni az ÉN ÖRÖKKÉVALÓSÁG-SZERETETEM SZENTSÉGÉT ÉS SZÍNTISZTASÁGÁT, azért, hogy a teremtettekben tudatossá váljon, minden mennyek fölött lebeg a királyi, az ÖRÖK SZE­RETET; EGY KIRÁLYNŐ AKI A SZERETET! Mivel ahol ÉN, ISTEN AZ ÚR, a JÉZUS-születésem előtt a láthatalan ISTEN voltam, minden szellemi láthatta A LEGMAGASABBAT A SZERETETBEN. És ez történt és mindörökkön-örökké történni fog MÁRIÁN keresztül, ahol ÉN EZT AKAROM és szükséges­nek tartom, az ÉN ISTENI ATYAI-SZÍVEM ŐSTULAJDON­SÁGA által, AMELY a LEGESLEGSZENTEBB és egyúttal a LEGÉRZÉKENYEBB BENNEM:

Mária

Ha a számotokra földi gyermekeim, soha föl nem fogható, amerre az ISTENETEK ÉS TEREMTŐTÖK ÚTJAI vezetnek, mégis egy valamit tehettek - mint ahogy ÉN azt nektek mondottam - a szín­tiszta szeretet szemeivel fogjátok az ÉN KEGYELMEM által kinyi­latkoztatottat, mint egy mennyei igazságot felfogni; hogy ezáltal az ÉN FÉNYEM BELŐLEM benneteket eltöltsön, hogy ebben a leges­legtisztább fényben minden föloldódjék bennetek, ami nem mehet be az ÉN SZÍNTISZTA MENNYEMBE!

Így MÁRIA nem csak egy szűz volt, hanem Ő mindörökkön-örökké, miként kinyilatkoztatott - AZ ATYAI-SZÍVEM LEGES­LEGSZENTEBB LEGBELSŐBB-MÉLYEBB ALAPPÓLUSA, aki NEKEM egykor e föld emberi testében előreküldetett, aki által az ÉN ÖRÖK SZERETETEM magát a föld emberruhájában felfogta-áthatotta, és láthatóan erre a világra jött, mint AZ ÖRÖK SZERE­TET LEGTISZTÁBB ÉS LEGHATALMASABB SZELLEME és mint a ti SZABADÍTÓTOK JÉZUS KRISZTUS !

Ha ti a szívetekben erről fölvilágosultatok, hogy tökéletes csak ak­kor teremtetik-nemeztetik, ha a tökéletes magát tökéletességben emeli és egyesíti, úgy világosuljatok föl arról, az ISTEN MINT AZ ÖRÖK TÖ­KÉLETESSÉG csak tökéleteset teremt, ha Ő a saját tö­kéletessége egyik pólusán keresztül föllép és e tökéletesség egyik pólusában cse­lek­szik. Mint ilyen, az ÉN tökéletességem egyik pólusa természetesen ma­gában hordja az ÖRÖK TÖKÉLETESSÉG tulaj­donságait.

Ha benneteket embereket ez, az ÉN ÖRÖK SZERETETEM ALAP­TÖRVÉNYE eltöltene , és ti a nektek BELŐLEM adatott szent szabad akaratból magatokat szeretetből HOZZÁM, MENNYEI ATYÁTOK­HOZ, ennek az ÖRÖK ALAPTÖRVÉNYNEK aláren­delnétek , úgy na­gyon hamar egy tökéletes világ keletkezne és életre kelne !

Viszont mivel a ti szeretetetek a tökéletesség iránt és ezáltal HOZZÁM A TI ISTENETEKHEZ ÉS URATOKHOZ, nagyon gyenge és a többségeteknél a szeretet izzó lángja már kialvóban volt, jönnöm kellett irgalomból hozzátok, mint a SZABADÍTÓ JÉZUS!

Azáltal, hogy ÉN MÁRIÁT, mint az ÉN TÖKÉLETES ATYAI SZERETETEM LEGESLEGSZENTEBB ALAPPÓLUSÁT előre­küldtem erre a szabadítóföldre, megteremtettem az ÉN tökéletes sze­retetem alaptörvényének alapfeltételét ezen Földön. Amikor ez megtörtént, képes lett az ÉN ÖRÖK SZERETETEM, mint AZ ATYA MINDÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ az ÉN saját, erre a földre elő­reküldetett TÖKÉLETESSÉG-ALAPPÓLUSOMMAL MÁRIÁVAL egyesülni és így megjelenve e földre lépni, mint

Jézus Krisztus

Fel tudjátok ti e föld emberei fogni, hogy miért neveztem ÉN MAGAM JÉZUSBAN AZ ÚRISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁNAK? Az ÉN FÖLTÁMADÁSOMMAL és MENNYBEMENETELEM­MEL egyesült az ÉN ÖRÖK ÁLDOZAT-SZERETETEM A FIÚ­BAN AZ ÉN ÖRÖK ISTENSÉGEMMEL, mint ahogy ez írva áll, a FIÚ megy a MENNYEI ATYÁHOZ. - Ezért az egy téves felfogás, melyben a mai napig oly sok lélek azt hiszi, hogy az ATYÁT és a FIÚT valamilyen módon el kell választania és meg kell különböz­tetnie egymástól.

Egyértelműen kinyilatkoztatom ÉN AZ ÚR ismét ebben az ÉN SZENT IGÉMBEN, hogy ÉN AZ ÖRÖK ATYAI SZERETET JÉZUS VAGYOK és egyben elválaszthatatlan EGY az ÖRÖK ISTENSÉGGEL, mivel AZ ÉN MAGAM VAGYOK. Így VOL­TAM, VAGYOK és MARADOK ÉN MINDÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ AZ EGY ISTEN, akkor is ha ÉN MAGAM kinyilatkoztattam egye­seknek, mint az ISTEN, másoknak, mint JEHOVA és ismét mások­nak, mint ALLAH vagy más szent NEVEK által. Mégis ÉN UGYANAZ AZ EGY VAGYOK az egész TEREMTÉS, a világok és emberek EGYEDÜLI ISTENE.

Viszont ÉN VAGYOK A GOLGOTÁN ELVÉGEZTETETT SZENT ÁLDOZATOM által ugyanakkor a jóságos ATYA JÉZUS, az ÖRÖK SZERETET és IRGALOM MENNYEI ATYJA és a SZABADÍTÓJA minden emberléleknek, akik készek ENGEM, az ő ISTENÜKET és URUKAT mindenekfölött szeretni, az ÉN SZENT IGÉIM tisztelni és becsülni, bárhogy és bárhol legyen az amikor ők felismerhetően találkoznak az ÉN SZENT IGÉIMMEL, és ők csak egyre törekednek, hogy az ÉN SZENT és ÖRÖK SZERETETEM PARANCSOLATAIT figyelembe vegyék és életükévé tegyék. Ilyen Gyermekeimnek ÉN VAGYOK AZ ATYA.

Azoknak viszont akik az önhittségükben azt hiszik, hogy az ÉN SZENT KEGYELMEM és SZABADÍTÁSOM nélkül, saját maguk által mindent véghezvihetnek, és szívük szerint ENGEM a végtelen­ségig eltávolítanának e TEREMTÉSBŐL, ahelyett hogy ENGEM AZ URAT a szívükben lakóhellyel fogadnának, és még azt hiszik hogy a maguk kovácsolta erőszak és megsemmisítés fegyvereivel megvalósíthatják a képzeletvilágukat, ilyeneknek ÉN vagyok és ma­radok a saját képzeletviláguk szerint a szigorú és megközelíthetetlen TÖRVÉNYESSÉG és IGAZSÁGOSSÁG ISTENE. ÉN AZ ÚR nem hagyom MAGAM kigúnyolni! Bizony, bizony mondom rövidesen vége lesz ennek a tévutakat járó megzavarodott időnek.

Ezért keressetek ENGEM mindenkor csak szeretetből, a szívetek szeretetéből és váljatok SZERETETTÉ, miként ÉN SZERETET VAGYOK A SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSÁBAN AZ ÖRÖK SZERETETBEN MÁRIÁBAN, akkor leszek ÉN, mint A MENNYEI ATYÁTOK mindörökkön-örökké és minden időben a szívetekben veletek.

Így fedtem ÉN fel nektek, az emberré válásom titkát, hogy ti ez­által a legkönnyebben e misztérium teljes nagyságát és szellemi jele­ntőségét megértsétek.

És így tanuljatok ebből: Minden mennyei misztérium és minden példázatokban történt beszédem, tanításom, mint JÉZUS, miképpen minden egyes, a számotokra még érthetetlen ISTENI IGE a Szent­írásban és az ÉN ÚJ BIBLIÁMBAN könnyen érthetővé válhat, ha ti az ÉN SZERETETEM magatokhoz hívjátok, hogy ÉN mindezt kinyilatkoztassam és érthetővé tegyem nektek; miként mondottam egykor „zörgessetek, és megnyittatik nektek!”

Így zörgessetek és az ÉN SZERETETEM irántatok fel fogja tárni egyik kinyilatkoztatást a másik után! Viszont ez a kinyilatkoztatás az ÉN JÉZUS-SZÜLETÉSEMRŐL az ÉN SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSA MÁRIA által egy kegyelem a részetekre! Mivel nem ti kopogtattatok ezért; hanem kopogtatott a részetekre az akin keresztül ÉN ezt itt kinyilatkoztatom! Ezáltal hasson át benneteket e kegyelem, mely részeseivé váltok anélkül, hogy bezörgettetek volna a SZÍVEM ajtaján. E kegyelem részeseivé váltok az irgalmamból, hogy megtanulhassátok a VILÁGOSSÁGOT az ÉN ATYAI SZÍVEMBŐL szeretni és felismerhessétek magatokat, és hogy kap­hassatok, felfoghassatok többet az ÉN ATYAI-SZÍVEMBŐL és VILÁGOSSÁG legyen a szívetekben, és hogy ti beléphessetek a SZÍVEM-FÉNYKÖRE az ÖRÖK SZERETET sorai közé, amely csak azokat veheti fel, akik ENGEM tökéletesen szeretnek. Így tud­játok tehát, hogy KRISZTUS FÉNYKÖRE az alapok alapjában mi!

*

De olvassátok csak szíves figyelmességgel tovább, amit ÉN AZ ÚR még nagyon fontosat nektek kinyilatkoztatok.

Hasonlóan, mint egy fénysugár a ti természetes Napotokból, amely a magokat az anyaföldben termékennyé teszi és életre kelti, ugyanúgy tesz termékennyé a színtiszta szellemi szeretet a sugarain keresztül, ahol ő az ÉN SZELLEMEM ÉLETMAG­JÁRA talál! Mivel a színtiszta szellemi SZERETET egy TEREMTŐHATALOM!

És így, ha e szabadítóföld nekem az ÚRISTENNEK felelőség­gel tartozó első emberpárosa a HOZZÁM való szeretetükben tökéletesek lettek volna, tehát engedelmesek lettek volna SZERETETBŐL HOZZÁM, úgy vált volna a nemzőút az em­bergyermekeim között, az ÉN SZENT AKARATOM szerint egy színtiszta szellemi nemzőaktussá.

Viszont az első emberpáros VELEM és az ÉN szent paran­csolataimmal szembeni engedetlenségén keresztül lett a halál fullánkja, mint az ÉN ellenpólusom fullánkja, az ÉN földi gyer­mekeim alaptermészetébe nemezve! Hagyjátok folyvást ezt a szent igazságot jószívűen a lelketekbe térni, hogy ti örökre meg­értsétek, milyen alapvető és döntő jelentőségű az engedelmesség az ÉN teremtésemben. Ezért gondoljatok folyvást rá:

Az engedelmesség minden szeretet szeretete,
mivel az engedelmesség teszi tökéletessé a szeretetet!

Hallgassátok szentül és alázattal a szívetekben, mily módon vehe­tő el ismét ez a halálfullánk az ÉN gyermekeimtől ezen Földön:

Az ÉN ÖRÖK TÖKÉLETESSÉGEM SZENT FÉNYÉT csak az ÉN erre a földre előrement ATYAI SZÍVEM ALAPPÓLUSA tudta szentül magához venni! A LEGMAGASABB, LEGESLEGSZEN­TEBB SZERETET BELŐLEM megteremtette e földön a LEGES­LEGSZENTEBB ÉLETADÓJÁT, MÁRIÁT, amely soha nem lett volna lehetséges egy a halál fullánkja által megbélyegzett ember­gyermekkel!

TÖKÉLETESEN A MENNYBŐL kapta tehát MÁRIA AZ ÉN SZENT SZELLEMEM AZ ÖRÖK ATYAI SZERETETEM HATALMÁT, az Ő Istenfiát JÉZUST! És ezáltal az egész embe­riség a legeslegnagyobb kegyelem részesévé vált, hogy ISTEN a tökéletes szereteten keresztül e földre lépett, első alkalommal a teremtőtörténelemben láthatóan, mint JÉZUS, az ISTEN FIA, aki, mint a fiú JÉZUS az Ő ATYJA AKARATÁT tökéletesen tel­jesítette, amely által tökéletesen eggyé vált az ATYÁVAL, hogy a testet megszabadítsa az ősbűnből a gyermekei iránti irgalmas SZERETETÉBEN. És az irgalmas SZERETET hagyta magát szeretetből e testben keresztre feszíttetni, hogy a kiontatott SZENT JÉZUSVÉRBEN föloldasson az, ami a testben, mint az ŐS-BŰN ISTENTŐL VALÓ ELTÁVOLODÁSBÓL megköttetve volt!

Így e kinyilatkoztatás által érthetitek először helyesen meg az ÉN TESTEM SZÜLŐANYJÁT MÁRIÁT, hogy Ő ki és aki Ő mindörökkön-örökké marad:

AZ ÉN ATYAI SZÍVEM
LEGESLEGSZENTEBB ALAPPÓLUSA
AZ ÉN SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSA

AZ ÖRÖK SZERETET.

Csak Ő általa volt az ÉN SZÜLETÉSEM JÉZUSBAN lehetsé­ges, AZ ISTENETEK SZÜLETÉSE, mint az emberfiú, bennete­ket megszabadítva és vezetve a TÖKÉLETESSÉGBEN, mint a látható ISTENETEK és MENNYEI ATYÁTOK!

Ha ti NEKEM ezért köszönetet akartok mondani, úgy tegyetek egyet, szeressetek ENGEM mindenekfölött, miképpen ÉN azt Mózes által elrendeltem. A HOZZÁM való szeretetetek és engedelmessé­getek által válhattok az ÉN ÖRÖK SZERETETEM befogadóivá, tö­kéletes szeretetté válván előléphettek, mint az ÖRÖK SZÍNTISZTA TEREMTŐ SZERETET igaz példaképei! Ha ti törekedtek ezt tenni, akkor az ÉN ÖRÖK SZERETETEM igaz gyermekei vagytok, akik­ben ÉN A MENNYEI ATYA MAGAM ezentúl kinyilatkoztatom!

Igen, az ÉN emberréválásom és a szeretetem áldozata a Golgotán, az ÉN tökéletességem és irgalmasságom szeretete irántatok, melyet ti az ÉN színtiszta szeretetem örökkévalóság-részét magatokban hor­doztok, még messze nincs kimerítve; mivel az ÉN ÖRÖK SZERE­TETEM határtalan, bár a szeretet irántam oly sok lélekben teljesen kialvóban van, vagy oly csekély, hogy ez a szeretet még NEKEM is alig felismerhető!

Viszont ÉN AZ ÚR ismerem a földi gyermekeimet és tudtam előre, hogy az ÉN irgalmam ismételt segítsége nélkül ez a gyenge szeretet ebben az időben; e föld, a bűnben való eladósodottságá­ban teljesen kihalna. Az ÉN SZERETETEM hozzátok, földi gyermekek, határtalan; mert ismételten előreküldtem ÉN, a SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSÁT MÁRIÁT erre a szaba­dítóföldre, és ismételten egyesítem ÉN MAGAM a TÖKÉLE­TESSÉGEMBEN VELE; viszont ezúttal nem egy új Jézus-gyermekért, hanem Ő benne, mint az ÉN SZENT ÚJRAELJÖVETELEMBEN erre a ti szabadítóföldetekre, hogy itt járjak és hozzam nektek ebben a feloszló és legfénytelenebb időben a VILÁGOSSÁGOT, és az ÉN ÖRÖK SZERETETEM IRGALMASSÁGÁT.

Amikor az ÉN SZENT AKARATOM szerint minden idők idője fölvirrad, akkor rá fogok ÉN AZ ÚR a SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAP­PÓLUSÁBAN MÁRIÁBAN a kígyó fejére lépni, aki a földi gyerme­keimbe a halál fullánkját beültette, és el fogom taposni az ellenpólu­som fejét örök időre!

Ezzel a végaktussal véget vetek ÉN AZ ÚR ebben az időben a szent újraeljövetelemben az ÉN SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLU­SÁBAN MÁRIÁBAN a fénytelenség uralmának ezen a földön. Így befejezetté teszem az ÉN MEGVÁLTÓ MŰVEM, ami az ÉN ke­resztáldozatommal Golgotán elkezdődött, amely által ti embergyer­mekek meg lettetek váltva a ti ősbűnötöktől, és ebben az időben az ismételt áldozatom által a SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSÁ­BAN MÁRIÁBAN befejezésre talál, amikor - ha ti akarjátok - a Golgota utáni bűneitek is megváltatnak. Ezzel a végaktussal, melyben ÉN AZ ÚR MÁRIÁBAN a kígyó fejét eltaposom, le­ereszkedik az Új Jeruzsálem erre a földre, egy szent város az egész földet átfogván, mint egy fölemelkedő folyamat minden elesettnek, akik hagyják magukat addig szeretetben és megbánásban megváltani és ENGEM engedelmességben követni akarnak.

Úgy olvassátok folyvást a szívetek és lelkületetek megtisztultsá­gában ezt az ÉN szent kinyilatkoztatásom és azt amit ÉN AZ ÚR nektek az ÉN Új Bibliám első kötetében, a SZERETET KÖNYVÉ­BEN kinyilatkoztatok, amely által az öntudatotokban még tisztábbá és szentebbé válhattok, és szívetek szemei mégjobban fölnyittatnak az ÉN teremtésem és mennyem szent igazságához.

Így fogjátok fel, hogy az idő már megkezdődött, amikor a mennyek és e föld összekapcsolódnak, mivel ÉN AZ ÚR A SZÍVEMMÉLYE-ŐSALAPPÓLUSÁBAN A MENNYEK VA­GYOK ezen a földön. Ellenben embergyermekeim, fogjatok fel ENGEM az újraeljövetelemben a szívetek szeretetében, megbánásá­ban és köszönetében és az ÉN ÖRÖK SZERETETEM parancsola­tainak a mindennapi életben való élésében.

Fogjátok fel ezt az üdvözülést ebben az időben és váljatok sze­retetté, csak izzó, irgalmas JÉZUS-MÁRIA-SZERETETTÉ, az új időre ezen a földön VELEM a ti

MENNYEI ATYÁTOKKAL JÉZUSSAL

ÁMEN

© Lichtkreis Christi e.V.

Nincsenek megjegyzések: