Minden ember, élet(útjának)ének közepe táján számot vet önmagával. Természetes ez, no meg az is, hogy ilyenkor sokan megijednek, s olyan dolgokat tesznek, amit saját maguk sem értenek – lásd középideji válság(!): Úgy a negyvenes esztendők vonzáskörzetében – túl anyagi-egzisztenciális eredményeken – “megbolondulnak” férfiak és nők, s kilépnek addigi életük keretei közül, s elhitetik magukkal, hogy egy új kapcsolatban majd minden alapvetően másképpen lesz… Bár így lenne(!), mert ez azt jelentené, hogy ha elsőre nem is, de legalább másodszorra mindenki megtalálja élete párját. Tény, hogy a statisztika ugyan megmutatja a válások magas számát, de nincs olyan kalicka, amely híven visszaadná a rövidebb-hosszabb ideig fennálló élettársi kapcsolatokból kilépők igen magas számát. Magyarul: próbálkoznak, keresnek… s inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az idő pedig telik! “Napjaink olyanok a földön, mint az árnyék” – mondja a király – azaz, elillannak, s egyszercsak azt vesszük észre, hogy vége van, s még nem is éltünk… Reggeli kávénkat/teánkat kortyolgatva nem tudtunk örülni egyszer sem a felkelő Nap sugarainak, valójában nem simogattuk meg társunk lelkét egyszer sem, megköszönve neki, hogy hűségesen kísér minket életútunkon, s nem tettük fel az élet nagy kérdéseit sem önmagunknak: “Hé vándor! Honnan, s hová?”; de nem voltak éjszakába nyúló nagy beszélgetéseink gyermekeinkkel sem, hogy őszintén megoszthattuk volna egymással, mi az, amit e rövidke, néhányévtizednyi szakaszon megtapsztal(hat)tunk az idő végtelen országútján vándorolva. Nagy szomorúság ez, mert ezek nélkül nincs őszinte hálaadás az Életért, nincs megelégedettség és nincs lelki béke sem. Van helyette azonban állandó aggódás, a holnap mát szétfeszítő bizonytalansága, s a szomorúság, hogy nem lehet egy elhibázott életet újra kezdeni… Isten azonban azért Isten, mert töredékességünkben, megtépázott múltunkkal együtt is, képes eljuttatni a teljességre. Nevezik ezt megtérésnek, lelki megújulásnak, valójában a Teremtő és teremtmény egymásra-találásának szépséges csodája ez… (Frankó Mátyás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése