Lehetetlen harc nélkül élni mind a természet, mind a kegyelem világában. Ellenségeskedés az alapja a természeti, értelmi, erkölcsi és szellemi életnek is. Ezt bizonyítja az élet. Az egészség sem más, mint egyensúly a fizikai életünk és a külső világ között, és csak elégséges belső életerő tarthatja fenn a külső dolgokkal szemben. A fizikai életemen kívül eső dolgok mind halálra szánnak engem. Ugyanazok a dolgok, amelyek amíg élek fenntartanak, felbomlasztanak, amikor meghalok. Ha elég erőm van a harcra, megteremtem az egészség egyensúlyát. Így van ez az értelmi élettel is. Ha azt akarom, hogy értelmi életem erőteljes legyen, küzdenem kell; csak így jön létre az egyensúly, amit gondolatnak hívunk. Erkölcsi téren is így van. Ami nem az erény tulajdonsága, az mind ellensége bennem az erénynek, és erkölcsi erőmtől függ, hogy legyőzöm-e ezt az ellenséget. Ha igen, akkor létrejön az erény bennem. Amint felvettem a harcot, már erkölcsös lettem. Senki sem azért erényes, mert másként nem tehet, hanem mert harc árán szerezte meg. Ez igaz szellemi téren is. Jézus mondta: “E világon nyomorúságtok lesz” – azaz minden, ami nem szellemi, vesztemre tör, és le akar győzni; – “de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Meg kell tanulnom visszaverni a támadásokat, és így lesz meg az egyensúly: a szentség; így már öröm szembenézni a támadásokkal. A szentség adja az egyensúlyt adottságom és Isten törvénye között, így jutott ez kifejezésre Jézus Krisztusban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése