Az akadály, maga az út.

Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fényességed sugarát!
Jöjj, szegények Atyja, te, bőkezűség Istene, lelkünk fényed hassa át!
Édességes vigaszunk, drága vendég, szomjazunk, édes lélekújulás.
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés, sírónak vigasztalás.
Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén, híveidnek napja légy !

Ihleted, ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden élő, minden ép.
Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet!
Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg!
Add, vegyék el híveid, kik hitük beléd vetik, hétszeres kegyelmedet!
Jámbornak jutalmazást, engedj boldog kimúlást mindörökké mennyeket!

A Szentlelket-hívó pünkösdi himnuszban énekeljük: Orvosold a sebhelyet! A Szentlélek már korábban belépett az üdvrendbe. Például Jézus feltámadásakor is. Szent Pál írja: "ha bennetek van annak Lelke, aki föltámasztotta Jézust halottaiból, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által." (Róm.8,11) A halál sebét orvosolta a Szentlélek. Így a Jézus testén megmaradó sebek a Szentlélek gyógyító erőit árasztják bele a világba. Ezt jövendölte már Izaiás próféta is (Iz.53,9), amire utalva Szent Péter kijelenti: "az Ő sajgó sebei által gyógyultatok meg". (1Pét.2,24)
Krisztus sebei valóban gyógyítanak. A tanítványok, akik szellemnek nézték, amikor megmutatta kezét és lábát, meggyógyultak. Szent Tamás hitetlensége is a sebek érintésétől gyógyult meg. Krisztusban minden seb egészséget hozóvá válik. Éppen ezért nem lehet olyan nagy bűn, olyan eltévelyedés, olyan elveszettség, amelyből ne lenne kiút.

Van egy különösen szép értelme a gyógyító sebnek. Mégpedig az, hogy az ember nem mondható egésznek, egészségesnek, ha nincs sebe. Akkor válik egészségessé, ha sebet kap. Ez az egészséges emberek fölényére mutat rá. Egészen másként viselkedik az ember, például egy betegágy mellett, ha már maga is volt beteg. Aki sohasem volt beteg, könnyen elmegy egy betegágy mellett néhány könyörületes szó odavetésével.

Jézus megőrizte a sebeket kezén, lábán. Mintha csak mutatni akarta volna, hogy a felebaráti szeretet útját igazából csak azok tudják járni, akiknek sebes a kezük és sebes a lábuk. Milyen óvatosan és meggondoltan lépünk egyet, ha fáj a lábunk. És milyen finoman és óvatosan nyúlunk valamihez, ha sebes a kezünk. Ha sebes lábakkal közelítenénk meg embertársainkat és nem törnénk rájuk az egészségesek lendületével és kíméletlenségével, milyen más lenne a kapcsolatunk az emberekkel? És, ha a fájós kéz óvatosságával és gyöngédségével nyúlnánk embertársaink életébe, vagy viselt dolgaihoz, milyen másként festene az élet?

Az egészséges emberben van egy alig észrevehető nyersesség, valamilyen fölény, magabiztosság, ami elveszi a Jézus által ajánlott szerénységet, alázatot. A lélek művésze, a Szentlélek éppen ezt a tapintatot tudja kimunkálni bennünk a kapott sebekkel vagy elszenvedett bajokkal, ahogy magán az Úr Jézuson is ezekkel dolgozta ki az emberségnek oly nagyon megcsodált érzékét. "Annak ellenére, hogy Isten fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet." (Zsid.4,15)

Maga Isten tanít bennünket, hogy Jézus szenvedései, amiket szimbolikus sebeknek nevezünk, gyógyító sebek. Egész emberré, egészséges emberré tevő sebek.
Sok sebtől vérzik a világ. Sok sebet hordanak az emberek. Ebben a sebözönben arra a Jézusra kell nézni, Akit "teste szerint megöltek ugyan, de a Lélek életre keltette". (1Pét.3,18) Ezért kell várnunk és hívnunk nekünk is a Szentlelket, hogy orvosolja a sebeinket, "Hogy ahonnét a halál származott, onnét támadjon az élet."

Kozma Imre atya