A nők káros viselkedési szokásai a családokban, közösségekben és a társadalomban

„Ne akard megérteni a nőket.

Az egyik nő megérti a másikat… gyűlölik is egymást.”

Egy olyan káros viselkedési mintára szeretném felhívni a férfiak figyelmét, amivel a nők a közösségeket teljesen felbomlasztják és viszályt keltenek. Legyen ez a közösség egy család, egy munkahely, vagy éppen egy társadalom.

A nők figyelmét is felhívhatnám ezekre a dolgokra, de teljesen fölösleges és hiábavaló. Zsigerből ilyen a viselkedésük és maguktól nem tudnak és nem is hajlandóak változtatni rajta. Tudatosan, vagy tudattalanul jelentős százalékban ez a minta jellemzi megnyilvánulásukat, mind a párkapcsolatokban, mind a különböző emberi csoportokban. Hiába tudnak erről a dologról, ők akkor is nyíltan tagadják ezt, vagy felháborodnak az itt leírt szokásuk miatt. Talán ezzel szeretnék leplezi azt a manipulációt, amivel a hatalmat szeretnék maguk számára minden áron megszerezni. És nagyon sok esetben meg is szerzik maguknak. Hatalmas károkat okozva az emberek, családok és a közösségek életében. Mert nincs béke és nem is hagyják, hogy legyen. Ezzel atomizálva a csoportokat és a folyamatos háborúságot fenntartva. A háború pedig mit szül? Boldogtalanságot és szenvedést. Nem csak a férfiak számára, hanem a nők számára is.

Szintén ennek a káros tevékenységnek a felerősödését hozta el az emancipáció. A nők a jogaikkal nem élnek ezen a téren, hanem egyre inkább visszaélnek. Azért, hogy a hatalmat megszerezzék a férjüktől. Azért, hogy az irányítást megszerezzék egy közösségen belül.

A nők ezen szokása a történelem során talán azért alakult ki, mert a férfiak mellet másodrangú szerepben másképpen nem tudták érdekeiket érvényesíteni. Teljesen mindegy. Ezek a tevékenységeik odáig fajultak, hogy napjainkra már alig látni értékelhető családi mintát. A válások száma megnőtt, a gyerekek pedig sínylődnek a káros minta közvetlen és közvetett hatásai miatt. Azokban a társadalmakban, ahol ez bekövetkezett, látványosan csökken a népesedés. Míg azok a közösségek, amelyek ragaszkodnak a régi családi felálláshoz, ott a népességszaporulat folyamatos megújulását eredményezi a társadalmuknak.

Nincsenek jól ezek a dolgok. Mert ami kicsiben, az játszódik le nagyban is. Ahogy a családok tönkre mennek, úgy mennek tönkre a közösségek is a nők ilyen jellegű magaviselete miatt.

És, hogy miről is van szó?

Az intrikával, a hisztivel és az érzelmi manipulációkkal való uralkodás művészetéről. Mely hatalmat ad a nőnek, de ez a hatalom a családok és a társadalom felbomlását hozza magával. Hosszú távon káros és nem maradhat így. Ez mellett a férfiak elnőiesedését és a nők elférfiasodását is kiváltja. Amely természetellenes, és létrehozza a népesség fogyását és az életképtelen utódok megjelenését. A szokásos liberális szennyet, amiért minden héten tartanak egy parádét…, egy tüntetéssel felváltva.

Hogy hogyan néz ez ki gyakorlatban?

Dolgoztál már női munkaközösségben? Vagy iskolás korodban az osztályban megfigyelted, hogy hogyan viselkednek egymással a lányok és hogyan a fiúk?

Az egész életen keresztül végzett megfigyelés arra a megállapításra ösztönzött, hogy a nők egymással nem tudnak békében élni egy csoporton belül. Majdhogynem azt mondhatnánk, hogy ahány nő, annyi klikk alakul ki közöttük. A csapatszellemet csak hírből ismerik és nem is hajlandóak igazán egységet alkotni egymással… pár fős barátnői csoportok ideiglenes kivételéve.

Míg a férfiak a történelem során jobban megtanulták azt, hogy a közösség, amihez tartoznak, sokkal nagyobb eséllyel jelenti számukra a túlélést, ha abban egység uralkodik. Megértés, összetartozás és csapatszellem, amire szükség van. Akkor a vadászat jobban sikerül. Akkor a harcot nagyobb százalékban élik túl, ha jól szervezett csoportot alkotnak. Akkor a munkákat könnyebb elvégezni, ha egymást segítik a tagok. A férfiak közti rivalizálás is addig tart, míg az erőviszonyok és a hierarchia létre nem jön.

A nőknél ez a megértés viszont nem alakult ki. Lehet, mert a saját családjaikban nem kellett nekik összedolgozniuk nagyon a saját hozzátartozóikon kívül senkivel. Így nem tanulták meg, hogy a közösséget éltetni kell és nem szétbomlasztani. A nők bár a felszínen nagyon édesek és tündériek tudnak lenni egymással, de az csak színjáték a legtöbb esetben egymás között. Mert mikor elfordul a másik, abban a pillanatban már kígyót, békát kiabál rá. A pletykálkodás, az állandó intrika az, ami élteti őket egy közösségen belül. Tisztelet a kivételnek. Nyíltan ritkán szállnak egymással szembe, mint a férfiaknál szokás. A nők inkább kibeszélik, megszégyenítik, gúnyolják a másikat a háta mögött. Ezzel próbálnak maguk mellé szövetségeseket, az ellenségüknek pedig rosszakarókat támasztani. Így kialakítva a hierarchiát egy undorító és visszataszító bájolgásba bújtatva. A csavar az egészben, hogy ezt egyaránt csinálják legtöbbször mindenkivel. Még azzal is, akit az egyik percben a mézes-mázasságukkal a szövetségesség illúziójába ringatnak. Vagy is már nem ringatnak, mert a nők kiismerik egymás ilyen jellegű tevékenységét, és oda-vissza megy náluk a másik mocskolása, mikor nincs ott az illető. A férfiak pedig csak azt veszik észre, hogy állandóan belső harcok uralkodnak. Mindenki utál már mindenkit és rossz érzés arra a munkahelyre, vagy közösségbe bemenni. Azonban nem látják meg a lényeget, hogy sokszor mi is van a háttérben. Nem más, mint ami fentebb vázolva lett. A nők folyamatos intrikus és kibeszélő, uszító viselkedése.

Ennek pedig van egy rettentően káros hatása a közösségre nézve. Ha van egy jó barátod, akkor azzal általában jól megértitek egymást. Egészen addig, amíg nem jön egy harmadik fél és azt hazudja neked, hogy a jó barátod becsmérelt a hátad mögött. Majd ezután oda megy a társadhoz is, és neki szintén azt hazudja, hogy te rosszat mondtál róla. Párszor eljátssza ezt valaki, akkor szerinted meddig fog tartani a barátság? Meddig fog tartani egy közösség? Meddig fog tartani egy társadalom együttműködése, mikor ilyen erők munkálkodnak a bomlasztásán? Persze nem mindig hazugságról van szó. Elég néha csak állandóan szajkózni a másik hibáit és kellő mértékben felnagyítani a legapróbb dolgokat… Pont, mint egy lejárató kampányban.

Itt nagy általánosságokról beszélünk. A férfiak között is vannak ilyen jellegű negatív tevékenységek. De nem olyan borzalmas arányban, mint, ahogy a nők művelik. 10-ből 7-8 minimum. Mert még a kulturált és tanult nők is teljes odaadással végzik a társadalom ilyen jellegű rombolását. De még a családokon belül is ezt folytatják. Főleg akkor, ha új női tag kerül be hozzájuk és mondjuk nem tetszik nekik vele kapcsolatban valami. Ilyenkor szokott például kialakulni az anyós probléma. A felszínen tündérien elbeszélgetnek, de megtudnák fojtani egymást egy kanál vízben.

Nagyon gyakran fordul elő az, hogy a különböző vérvonalból származó nők nem tudnak békében élni egymással. Két dudás nem fér meg egy csárdában? Vagy két királynő egy kaptárban? Teljesen mindegy. Az állandó harcaik miatt tönkre teszik a család békéjét. Míg a férfiak legtöbbször jól megértik egymást, segítik egymást, addig a nők állandóan a viszálykodást éltetik. A férfiak is csak addig jönnek ki, míg a kedves hölgyek nem kezdik el a hatalmi játszmáikban az urakat is az egyik-másik nő érdeke szerint hangolni. Ezzel pedig általában kész a válás, a boldogtalan élet, az állandó utálkozás. Mi lehet a nők ezen káros viselkedésére a megoldás? Azon érdemes lesz elgondolkoznunk, amíg nem késő.

Azok a munkaközösségek, ahol nagy létszámban dolgoznak nők, hatalmas mértékben vannak kitéve ennek a káros tevékenységnek. Lásd óvoda, iskola, bölcsőde. Ilyen helyeken sokszor nincs jó légkör, csak a felszínen megy a bájmosolygás. Általában mindenki utál mindenkit. Kisebb klikkek alakulnak ki, gyakran tucatszám, amelyek folyamatosan harcban állnak egymással az álnokság és az intrika harcmezején. Kegyetlenek egymással, még ha úgy is tűnik, hogy szép gesztusokat tesznek egymás iránt. Ajándékozzák a másikat, felköszöntik, érdeklődnek, hogy jól van-e? Közben pedig irgalmatlanok a háttérben, mint a nőstényhiénák, akik már születésüktől fogva ölik az azonos nemű társaikat, hogy övéké legyen a hatalom. Az ilyen helyek nem is tudnak 100%-os hatásfokkal működni az állandó viszályok miatt, mert energiáik jelentős részét egymás mocskolására fordítják, és ez hátráltatja az együttműködést, az egymás segítését.

A nők megsértődnek, mikor azt mondják nekik, hogy a konyhában a helyük. Azonban ha elgondolkoznak a fent leírt kártevésük nyomán, akkor rájöhetnek, hogy nem ok nélkül mondják ezt. Akik ilyen károkat okoznak a közösségekben, vajon ugyan azokat a jogokat érdemlik, mint akik nem viselkednek így?

Természetesen azok is rájátszottak a társadalom ilyen jellegű bomlasztására, akik a pénzelt mozgalmaikkal az emancipációt erősítették és a kétkeresős családmodellel a nőket elszakították az anyaságtól és a családtól, ami a feladatuk lenne. Lehet ismerték ezt az intrikus női tulajdonságot és ezt is a nemzeti társadalmak bomlasztására használták fel tudatosan? Könnyen előfordulhat!

Valamint megszűntek a férfi és a női szerepek. Az asszony is és a férj is ugyan azt a munkát végzi. Ugyan abban a ruhában. Ugyan abban az időpontban. Régen meg voltak a férfiak és a nők feladatai. Mára ezek összemosódtak. Ennek következménye, hogy a jellegzetes férfi és a női viselkedésminták is kezdenek egymásba mosódni. A nő elkezd férfiként élni. A férfi pedig nőként. Ez természetellenes és nagyon káros.

Maga a divat is egy szándékos manipulálás alatt áll. Ahol a férfiakra nőies ruhákat, a nőkre pedig férfiasakat adnak. Ezért tűnt el a szoknya és lépett a helyére a nadrág a nők öltözködésében. Lassan már öltönyt is hordani fognak. A férfiak pedig passzos nadrágokban, rózsaszín pulcsikban virítanak. Ez is elősegíti a nemekre jellemző jegyek elmosódását. Felgyorsítva a társadalmi káosz kialakulását. A végidők jelei ezek.

Azonban a kedves hölgyek fentebb vázolt negatív tevékenysége nem áll meg csak a közösségek terén, hanem hisztérikus és intrikus természetüket kiterjesztik a családjukra és legtöbbször a férjükre is. Itt sincs másról szó, hogy ki irányít kit. Ki birtokolja a hatalmat. A férj kell, hogy a család feje legyen, de a nők különböző érzelmi és lelki terrorral ügyesen megfosztják az urakat a férfiakat megillető szereptől.

Gyakran mondják a férjek, hogy a nőket nem lehet megérteni. Ha sapka van rajtuk az a baj. Ha meg nincs az is baj. Mindenből képesek cirkuszt kerekíteni. Még szóra sem érdemes ügyekből is. Ezt pedig nem tudják nyomon követni a kedves urak, hogy ami 10 perce még jó volt, az most miért nem jó nekik.

Nem is kell megérteni ezt. A lényeget kell meglátni benne. A hisztériázás és az állandó lelki terror az, amit a nők arra akarnak használni, hogy a férfi megtörjön és bele unjon az állandó szóbeli és érzelmi zaklatásba. Amikor ez bekövetkezik, akkor a férfi inkább már mindent megcsinál a nőnek, csak, hogy egy kis nyugalma legyen a hisztériázástól. Jó szolgaként teljesít minden parancsot. Úgy ugrik a feleségének, ahogy fütyül, mert tudja, ha nem teszi, akkor nagy veszekedés lesz. A csavar pedig a történetben ott van, hogy a férfi hiába teszi ki szívét lelkét a családért ilyen esetben. A nő akkor is mindig találni fog valami hibát, amivel ezt a lelki zaklatást fenn tudja tartani, hogy uralma alatt tartsa a férfit. A rabszolgásítás trükkös módja ez, ha ideálisan alakulnak a dolgok a nő szemszögéből nézve. Jó papucs lesz a kedves párja. Elveszíti a család fejét megillető vezetői tisztséget az ura, és a férfi szerepébe lép a nő. Kardos kis menyecske lesz belőle. A férfi pedig meghunyászkodva felveszi a szelíd, mindent elfogadó női szerepet. A rend felbomlik és ezzel együtt a nemi szerepek is visszataszító módon helyet cserélnek.

A jogvédők és az emancipációs mozgalmak torzult lelkű szószólói teli torokból üvöltenek, ha családon belüli erőszak történik. Arról viszont már senki sem beszél, hogy a családon belüli lelki erőszakot pedig a nők végzik kifinomult és alattomos módon. Sokszor ennek a következménye az, hogy a férfi besokall és végső kétségbeesésében a fizikai erőszakhoz fordul. Nem védem az ok nélkül erőszakos férfiakat, de legtöbbször a fentebb vázolt női tevékenység váltja ki azt, hogy a feleséget tettleg is bántalmazás éri.

Hogyan reagálhat még a férfi a női hisztériázás hatására? Például az alkoholizmusba menekül. Igyekszik minél kevesebbet otthon lenni, hogy ne kelljen az állandó zaklatást hallgatnia. Inkább a haverokkal eljár kocsmázni, eltávolodik a családjától és elzüllik testileg-lelkileg. Utána persze anyuci mutogathatja a gyerekeknek, hogy nézzétek meg mi lett apátokból… Persze azt nem teszi hozzá, hogy ha ő a női szerepkörénél maradt volna és élteti a kapcsolatukat, nem pedig csak kizsigereli testileg és lelkileg a férjét, akkor akár még jó apjuk is lehetett volna a gyerekeiknek.

Ahogy egy valóban megtörtént vicces, de elszomorító párbeszéd jól alátámasztja ezt:

Feleség: Egész életedben csak a kocsmába jártál és ittál!

Férj: Persze, mert máshogy nem bírtalak volna elviselni.

Vagy reagálhat még úgy a férfi, hogy csak fogja magát és az állandó lelki zaklatás miatt elhagyja családját. Nem véletlenül láthatjuk azt, hogy annyi anyuka neveli napjainkban egyedül a gyerekét. Azt hitték, hogy a gyerekkel már megfogták maradandóan maguknak a férfit és a kezdeti bájolgási időszakot (ami minden kapcsolatot eleinte jellemez) felváltották a zsarnoki viselkedésre. Persze, hogy vannak férfiak, akik besokallnak, és inkább elmenekülnek. Itt pedig nem azokról a semmirekellő urakról van szó, akik trehányság, nemtörődömség és felelőtlenség miatt hagyják el családjukat. Hanem azon apák tömegeiről, akik besokallnak, és nem bírják már tovább, hogy egy házisárkánnyal kelljen együtt élniük. Így keletkezik annyi csonka család. Így lesznek a zabigyerekek, akiket a mostoháik nem fogadnak el és egyéb lelki sérüléseket okoznak az anyuka utódjának. Ezért van az, hogy minden második házasság válással végződik, megnyomorítva mind a két felet, és még az utódok életét és lelki világát is. Nincs, aki kordában tudná tartani ezt a káros női természetet. A férfiakat és a nőket pedig már nem tartja vissza az, mint ami a régi időben volt, hogy szégyen volt elválni. Az erkölcsök felbomlásával a családok is bomlásnak indultak emiatt.

Ahogy a Biblia írja a Példabeszédek 21:19-ben:

„Jobb lakozni a pusztának földén, mint a feddődő és haragos asszonnyal.”

És nem arról van szó, hogy a nő nem lehet mérges, ha például a férje elkártyázza a pénzüket, vagy egyéb veszélynek teszi ki a családot. Hanem arról, hogy mikor az ura mindent meg tesz a családért, de ő még akkor is minden napra kitalál valami cirkuszra való okot, hogy zaklassa a párját. Ilyen esetben nem is annyira a férfival, mint inkább a nővel van a probléma. Mivel tönkre teszi a párja, a családja és a saját maga családi békéjét. Az igazi tűzijáték pedig akkor van, amikor anyuka is segít valamelyik oldalról az egyik-másik félnek.

Még, ha álmai férfiját is kapnák meg a kedves hölgyek, előbb-utóbb annál is elkezdenék alkalmazni ezt a káros, hisztérikus módszert, hogy az irányítást megkaparintsák maguknak. Teljesen mindegy, a lényeg a lelki zaklatáson van, hogy a férfi bele unjon a bántalmazásba és azt csinálja, amit a felesége mond.

Borzasztó káros ez a tevékenység a családokra és a társadalomra nézve. A női jogok kiterjesztése pedig csak olaj volt a tűzre. A férfiaknak semmilyen eszköz nem maradt a kezében, amivel ezt az állandó mocskolódást leállíthatnák. Így veszett ki a női és a férfi szerep szép lassan a társadalmunkból és már csak nyomokban található meg. Nem úgy, mint például a keleti kultúrákban, ahol a Korán egyenesen kimondja, hogy a nők intrikus természetét a férjnek kötelessége megnevelni a család és a társadalom egységének megtartása érdekében. Az már más kérdés, hogy vannak olyan iszlám esküvők, ahol a szertartás jelképesen úgy kezdődik, hogy a férj felemeli a fátylat és pofon vágja az asszonyt, hogy tudja már a kezdeteknél, hogy meddig mehet el… A násznép pedig tapssal és üdvrivalgással fogadja az eseményt.

Régen Európában is úgy tartották, hogy az asszony és az állat verve jó. Napjainkra ez a hozzáállás azért erősen változott. Viszont mi lehet a helyes megoldás ezekre a „női bajokra”? Mivel tisztelet a kivételnek a nők nagyon nagy százaléka él ezzel a családromboló és nemi szerepeket romboló tulajdonságával.

Valljuk meg őszintén. A nőkre az ész érvek nem hatnak. A színtiszta logikai magyarázatok sem. Mikor még maguk is elismerik, hogy káros, amit csinálnak, akkor sincs megoldás. Mivel két nap múlva újra kezdenek mindent…

A fizikai erőszak erre nem a legszentebb és legjobb megoldás. De az sem, hogy a férfiak hagyják magukat, hagyják a családjaik tönkretételét, hagyják, hogy a nők állandó viszályokat és megosztást hozzanak létre. Az ész érvek a nők viselkedésén nem segítenek! DE akkor mégis mi?

Azt sem mondhatják a nők, hogy ha ezt nem csinálnák, akkor a gyerekeknek sokkal rosszabb lenne a sora. Mivel mikor a férfiak voltak vezető szerepben a családokon belül, akkor is mindent igyekeztek a korszakoknak megfelelő körülmények szerint megteremteni a példamutató családapák. Semmi másról nem szól ez, mint a hatalom birtoklásáról. Hogy az legyen, amit a nő akar és bármi áron a férjére kényszerítse. Feltéve, ha a férfi nem bolondul meg és irtja ki a családot, vagy nem menekül el otthonról…

A kapcsolatok kezdetén a nők tudják, hogy hogy kell viselkedni, ami a férfiakat boldoggá teszi. Azonban ez csak a megnyerésüknek szóló színjáték, mert utána váltanak. Sokkal bölcsebb lenne a részükről, ha továbbra is normálisak maradnának a férjeikkel, párjukkal, mert akkor a jóravaló urak sokkal nagyobb lelkesedéssel segítik nem csak a családjuk, de a nő életének boldogulását is. A mostani módszerükkel pedig csak a viszályt éltetik… Végső soron magukat is boldogtalanná téve.

Számtalan férfival és ismerőssel beszéltünk erről. A férfiak 99%-a beszámolt a párkapcsolatokban zajló állandó túlkapásairól a nőknek. Még akkor is, amikor szívüket, lelküket kitették a párjukért, a családjukért. Akkor is mindig kapták a szidalmakat és az ártó szándékú megjegyzéseket.

Egy hölgy ismerősnek meséltem ezekről a dolgokról. Ő nem hitt nekem. Elment egy másik férfihoz, hogy megkérdezze, hogy tényleg hisztisek-e a nők? A férfi pedig csak annyit mondott neki, hogy borzasztóan! Alig lehet elviselni!

Ekkor azért már ő is meglepődött…

20 percnyi gondolkozás után alig tud az ember olyan családot mondani, ahol ne ezt művelnék a hölgyek. Nagyon nagy tisztelet ezeknek a kivételeknek, ha vannak, mert ők az igazi nők, akik tudják, hogy meddig tart a hölgy és meddig tart a férfi szerepe. Sok közülük pedig nincs tisztában ezzel és műveli a viszálykodást a saját családja ellen. Van férj, aki eltűri ezt a családra való tekintettel. Van, aki nem. Van, akinek meg nincs más választása.

Szokták hangoztatni, hogy az nem férfi, aki megüt egy nőt. Én erre azt mondom, hogy nem nő az, aki a családja és kapcsolata békéjét a hisztériázással állandóan tönkreteszi! És ezt nagyon komolyan mondom! Mélységesen szánalmasak és visszataszítóak az ilyen nők. Nem feleség és nem hitves az ilyen. Nem méltó a megbecsülésre, mert ő sem becsüli a férjét, párját semmire. Vajon hány igazi nő van?

Ugyan jól van-e ez így? Vajon helyénvaló-e az, hogy a nők ilyen károkat okoznak a családoknak és a közösségeknek, és a nemi szerepeket erőszakosan felcserélik? Biztos, hogy nem, de akkor mi lenne a megoldás. Régen a fizikai erőszak barbár módszere hellyel-közzel működött, de vajon napjainkban, mikor az ész érvek nem segítenek a nőkön, akkor mi lehetne ennek a káros hatásnak a gyógyszere? Mivel oda vezet ez az egész a férfi lélekben, hogy még ha istennőkként is tiszteli a hölgyeket és hős lovagként mindent meg is tenne választott párjáért, egy idő után az állandó lelkiterror és a szidalmak olyan elidegenedést hoznak létre a házassághoz és a családhoz való hozzáállásban a társadalom berkein belül, hogy a férfiak a családalapítás helyett már csak a nők testének használatában fognak egyre tömegesebben gondolkozni. Aztán meg a nők sírhatnak, hogy ennek a férfinak is csak arra kellett.

A férfiak elkezdtek rosszabbul teljesíteni az iskolában és az életben is. Ennek köze van ahhoz, hogy az oktatás a lányok fejlett nyelvi készségeinek kedveznek. Nem pedig a fiúk vizuális fejlettségének.

Az életben pedig felbomlott a régi rend és a férfiak már nincsenek ösztönözve arra, hogy kiválóak legyenek valamiben és ezzel hívják fel a figyelmét az ellenkező nemnek, mivel a nő is ugyan azt csinálja, mint a férfi, közben pedig a női feladatokat elhanyagolják. Ez a kiábrándulás és a családokban látott viszály keltette boldogtalanság arra ösztönzi az urakat, hogy ne is tegyenek a nőkért erőfeszítéseket. Minek védjék meg a családjukat, amikor a félárva gyerekeket az anyjuk úgy is az apjuk ellen fogja nevelni? Egyáltalán minek házasodjanak meg? Hogy a nő rapliját kelljen állandóan hallgatni? Inkább, csak élvezkednek a férfiak a hölgyeken, meg az életen. Minek játsszák az igazi férfit? A nők úgy is megteszik helyettük…, az éltben meg a családban is.

Így előnybe kerül a pornó, az egyéjszakás kalandok, a fizetős lehetőségek. Minek küzdeni azért, hogy aztán csak a szidalom legyen a jutalma?

Mert szépek a lovagi erények, hogy tiszteljük, becsüljük és életünk árán is védjük a hölgyeket, de hova-tova, mikor a szende, szelíd szüzek, már 15 éves kor felett nem nagyon találhatóak. És ismét tisztelet a kivételeknek…

Mert már nem a sárkánnyal kell megküzdeni. Mivel maguk a nők váltak a kapcsolatokon belül sárkányokká. Mert megtehetik, mert nincs, ami gátat szabjon természetüknek.

A média is szándékosan káros képet vetít, mind a fiúk, és mind a lányok elé, női és férfi minta gyanánt. A szajhák lettek a példaképek. A nyegle, nyarvogó férfiak pedig a fiúk útmutatói. Elég megnézni egy gyerekcsatorna műsorait. Normális családot egyik alkotásban sem látni. Viszont kötelezően van legalább egy meleg a filmben elrejtve.

Sok jóhiszemű férfi egyenrangúként viszonyul partneréhez, akivel közösen építik majd a jövőt. Azonban a nők jelentős része, csak látszólag gondolkozik így. A kezdeti bájolgási időszak után előveszik számító és befolyásoló természetüket, amivel az irányítást akarják kieszközölni jóhiszemű párjaikon. Ekkor kezdődik a már fentebb vázolt tevékenységük… Mi lenne a megoldás?

Ahogy a Bibliában 1Kor 11,3-ban található:

„Szeretném, azonban, hogy tudnátok, hogy minden férfinak feje Krisztus, az asszonynak a feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten.”

Ez napjainkra azzá változott, hogy a férfi a fej, de a nő a nyak, aki mozgatja. Rossz hírem van, mert a nyakaskodásukkal mindent felborítanak. Hiába érvényesül az akaratuk…

A fenti idézetre még a vallásos nők is felhördülnek, pedig az égi törvényekről van szó. Aki pedig ellene megy, az ne sok jóra számítson.

A régi időkben a társadalom, az erkölcsi normák és a férfiak betartatták a Bibliából idézett isteni rendet. Nem volt emancipáció, nem volt karriermániás nő, nem volt ennyi nyíltan erkölcstelen ember. Nem volt pár évtized alatt 6 millió abortusz. Nem végződött minden második házasság válással. Nem élt a gyerekek fele csonka családban. Mivel szégyen volt a társadalom szemében az ilyen káros viselkedés.

A nőknek elsősorban anyáknak és feleségeknek kell lenniük. Magát a társadalmat is vissza kell formálni a különböző törvények és intézkedések segítségével. Ismét meg kell, hogy legyen a férfi és a női minták között a nemekre jellemző különbségek. Maga az oktatás is káros, mivel ugyan azt a nevelést kapják a fiúk is, mint a lányok. Pedig a fiúkat férfiaknak, apáknak és családfőknek kell nevelnünk. A lányokat pedig anyáknak, hitveseknek.

A nők kierőszakolták maguknak a családfő tisztségét. Ennek következményeként a gyerekek el is lettek kényeztetve. A széltől is óvták őket. Ez pedig túlzásba víve károsan hat arra, hogy az utódok rendesen fel tudjanak készülni az élet kihívásaira, mert a gyermekkori gondtalan évek elkényelmesítették őket. Hiányzott az atyai szigor, ami megtanítja nekik a határaikat és nem volt, ami felkészítse őket a próbatételekre. Szintén a társadalom betegeskedéséhez vezet ez is…

Nagyra tisztelem, hogy általában az anyák szívüket-lelküket kiteszik gyermekeikért. Közvetlenül nagyon sokat segítenek az utódoknak a fejlődésében, felnevelésében. Hatalmas áldozatokra képesek és ezt nagyon becsülöm bennük. Azonban közvetetten hatalmas károkat is okoznak nekik. Felborítják a férfi és a női mintaképet és a gyerekek is már egy torz mintát kapnak. Így a lányok fiúsan, a fiúk pedig lányosan viselkednek, mivel anyuka és apuka egymás szerepét felcserélte. Így lesznek a pöcsös csajok és az anyámasszony katonái, mire felnőnek. Ők azok, akik nem tudnak már normális anyák, és normális apák lenni. Nem mernek a férfiak udvarolni. Az anyákat meg mindenféle szülési depresszió gyötri majd, mert gyerekkorukban a Barbi Baba a rúdtáncra és nem az anyaságra készítette fel őket. Sőt már viszolyognak a gyermekvállalástól és összeroppannak, ha idejekorán jön a gyerek, mert ők még nem élték ki magukat és még bulizni akarnak. Inkább elvetetik… Ez lett a divat.

Eljutva olyan helyekre, ahol a nők még jobban őrzik a hagyományos szerepüket, ott egészen más kisugárzás tapasztalható náluk, mint a modern, felvilágosult, elvadult nőknél. Szelídséget, lágyságot érez az ember velük kapcsolatban. Míg a modern nőknél ez nem igazán mondható el.

Az Istenhez való visszatérés is elengedhetetlenül fontos a társadalom szempontjából, mert a kommunizmus ateizmusa az erkölcsök felbomlását hozta magával. A családok tönkretételét, mert a szerepeket megengedte, sőt támogatta, hogy felcserélődjenek. Így a társadalmat elindították egy bomlási irányba.

A férfi férfi legyen! A nő pedig nő! Mindenki tudja, hogy hol a helye! Annál jobban erre törekedjetek, minél jobban terjesztenék a liberálisok a gender, nemtelen, korcs felfogást. A liberalizmus pedig nem más, mint, hogy mindent szabad, csak normálisnak lenni nem… Az emancipáció is csak szétrombolta a család szentségét és szerepeit, egy két pozitív eredményt leszámítva. Remek, hogy a nők is lehetnek gyári munkások, meg PR managerek. Csak akkor kik lesznek az igazi régi típusú anyák? Kik lesznek, akik a családokat éltetik? Több kárt csinált a feminizmus, és csinál még ma is, mint hasznot. Dupla munkát kell végezni a nőknek, mint előtte. Akik kitalálták és támogatták, azok a társadalom bomlasztásán dolgoztak és ezért áldoztak rá annyi energiát és pénzt, különböző gazdasági érdekkörök.

A nők tudatosan változtassanak az itt felvázolt káros szokásaikon. A férfiak álljanak a sarkaikra és húzzák meg a vonalat, hogy meddig mehet el a nő a kapcsolaton, társadalmon belül. Mert az út pusztulásba visz, ahol most járunk. A fiúk előtt nincs férfi minta, csak szakállas nők képében a családokon belül. A lányok pedig férfiviselkedést tanulnak. A tünetek szemmel láthatóak és ettől nem csak a férfiak, hanem a nők is szenvednek. Amikor egyedül nevelik gyerekeiket, amikor az abortuszok száma az egekbe szökött, amikor már a férjeik nem tisztelik őket nőkként, hanem csak sakkoznak, hogy ne kelljen a sárkánnyal találkozni…

Felejtsék el a hölgyek a pletykálkodást, az intrikát, az aljas érzelmi zsarolásokat, a hisztériázást. Fogadják meg a vallási tanításokat, hogy hogyan érdemes élni és viselkedni, mind egy férfinak, mind pedig egy nőnek. Vagy maguktól változtatnak, vagy az Isteni törvények megszegéséből fakadó visszahatások romlásba juttatják társadalmunkat. Mint Róma végnapjaiban. Mint Szodoma és Gomorra esetében.

A férfi férfi legyen. A nő pedig nő. Minden más szenvedést szül a törvényeknek való ellentmondás miatt. Mindenki a maga helyén tevékenykedjen, a maga szerepének megfelelően.  Vagy magunktól változunk, vagy a világ okozta szenvedések okoznak majd nekünk fájdalmas változást.

A jelenlegi felállás nem működik, mert Európa népessége fogy. Az iszlám párhuzamos társadalmak már megjelentek sok nyugati országban. A nők vagy maguktól találják fel magukat, hogy hogy érdemes viselkedni egy kapcsolatban, egy közösségben, vagy az iszlám társadalom majd megtanítja újra nekik, csak egy kicsit durvábban. Mivel az ő lélekszámuk nő, mert helyén van a férfi és a nő. Míg a mi lélekszámunk csökken, mert a férfi nőt játszik, a nő meg férfit. Az igazságtétel előbb, vagy utóbb végbemegy. Sok múlik a nőkön, hogy melyiket választják. Valamint a férfiakon is, hogy meddig hagyják az intrikus női természetet pusztítani…

Félreértés ne essék. Ez az írás nem csak a nőket akarta szidni. Mivel a férfiaknál is sok aljas és rosszindulatú ember található. Az ilyen embereket egyáltalán nem szeretném védeni. Sőt az ilyet is nagyon károsnak tartom a társadalomra nézve. Azonban sok férfi azért viselkedik már így a nőkkel, mert a hölgyek mocskolódása miatt váltak mocskossá. Pedig kezdetben jóhiszeműen és igaz szándékokkal viszonyultak a gyengébbik nemhez.

Aki azt mondaná, hogy ez egy rágalom, annak csak megemlíteném, hogy külön könyvek foglalkoznak ezzel a témával. Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról című írást ajánlom mindenkinek.

Valamint Tesla gondolatait. Ő egy igazi lángelme volt, aki olyan logikai meglátásokra volt képes, amire egy hétköznapi ember nem igazán. Ő azt mondta, hogy azért nem házasodott meg, mert a drága idejét, amit a munkásságára fordított, nem akarta akadályoztatni a nők állandó játszmáival.

Vannak a hölgyek között is kivételek, akikre az itt leírtak nem vonatkoznak. Minden tiszteletem és megbecsülésem az övéké. Ők az igazi nők! Nem pedig csak utánzatai a szent és nemes nőiségnek. Akinek nem inge ne vegye magára az itt olvasottakat. Viszont akire ráillik, az duplán is felruházhatja magát ezzel a zakóval…

Terjeszd ezeket az információkat a többi férfitársaidnak is. A szem felnyílásával hátha lesz egy olyan irányzat, ami a hagyományos család felé fordítja vissza ezt a szándékosan elkorcsosított társadalmat.

Férfiak! Legyetek férfiak! Minden más langyos irányzat tévedés!

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/magyarsag/3784-a-nk-karos-viselkedesi-szokasai-a-csaladokban-koezoessegekben-es-a-tarsadalomban

Dénes Próféta a házasságokról

/// Az ember számára a legjobb útmutató a HIT. Ahol nincsen HIT ott nincsen SZERETET..Ahol nincsen szeretet,ott nincsen meg bocsájtás. Aki nem tud meg bocsájtani, annak Isten sem bocsájt meg…válások oka….SZERETET hiánya ///.

dénes…Próféta

Hétköznapi csoda

Debrecen - A történet a kardiológia ultrahangvizsgáló laboroknál nagyon sok ember jelenlétében zajlott le a napokban. Jött két betegszállító férfi valamelyik osztályról egy gurulós ággyal, rajta 80 év körüli, csövekkel, branüllel felszerelt nénikével, akit betoltak a rendelőbe.

A másik irányból újabb betegszállító érkezett, kerekesszékkel hozott egy ősz hajú idős bácsikát, akivel türelmesen várakoztak. Amikor kitolták a néni ágyát, úgy állították be, hogy a széket mellé lehessen állítani, majd a magasságot is csökkentették, hogy a két idős ember egymásra nézhessen. Mi, jelenlévők nagy figyelemmel kísértük a tevékenységet, nem tudtuk mi következik. Azt ugyan sejteni lehetett, hogy az idős emberek összetartoznak. A bácsi nagy szeretettel megfogta a felesége kezét, sírva fakadt és folyamatosan beszélt hozzá. Mivel egyedül nem sikerült felállnia, a betegszállító segítségével megemelkedett a székből, és homlokon csókolta a nénit. Ezzel búcsúzott el tőle, zokogva kérte, hogy mielőbb gyógyuljon meg és menjen haza hozzá. Valószínű, hogy őt már rövidesen haza engedik a közös otthonukba. A „randevú” ezzel véget ért. A betegszállítók elvitték egyiket jobbra, másikat balra vissza az osztályukra.

Többeknél előkerültek a zsebkendők, merthogy ilyet nem gyakran látni a mai rohanó, kegyetlenül kemény világunkban. Az ilyen mélyről fakadó szeretet és hűség már kihalófélben van. A statisztikák szerint egyre apad azon emberek száma, akik egy életen át egymás mellett maradnak. Köszönet a beteghordóknak, akik lehetővé tették a két idős embernek a találkozást, és a folyosón várakozók számára, hogy átélhessék ezt a csodát, ami nekem egy mesés karácsonyi ajándékkal is felért.

Hudákné Lakatos Margit, Debrecen

Szülő és utód – Az értékrend az, ami változott

Hajszoljuk a sikert, a pénzt és közben elfelejtjük a legfontosabbat. Megfeledkezünk a legnagyobb kincsről, a szeretetről. A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata a magány ? Vagy épp fordítva, a magány hozza magával a szeretethiányt?

Hol romlott el a dolog?

Ott, hogy már gyerekkorban csak arra koncentrált szüleink generációja, hogy a gyerek sikeres legyen. A lehetőségek adása közben elfelejtettük, hogy a szülő akkor tesz a legtöbbet gyerekéért, ha szereti, és ha ki is mutatja azt.
A szeretet nem egyenlő a lehetőségek megteremtésével. Így a szeretet, annak kimutatása az első helyről hátrébb sorolódott. Az a gyerek, aki nem érzi szülei szeretetét, nem tanulja meg annak természetét, és így nem tudja tovább adni saját gyerekének. Tehát, az értékrend az, ami változott.

A gyerek akkor kap elismerést szüleitől, ha valami jót, hasznosat tesz. Így abba a csapdába esik, hogy meg kell felelnie ahhoz, hogy szeressék. Amikor egy gyerek nem tud megfelelni egy elvárásnak, bűntudat ébred benne, ez pedig csak tovább rontja a helyzetet.
Tehát, azt gondolja, hogy nincs feltétel nélküli szeretet, meg kell azt vásárolnia, a fizető eszköz pedig a megfelelés. A szeretet szükséglet – létszükséglet -, nem kikerülhető, meg kell tanulni, és használni kell tudni.
Az a felnőtt, aki gyerekkorában nem tapasztalta meg a szeretetet, egész életében csak ezután sóvárog, szomjazik rá. Azért, hogy szeressék, mindent megtesz. Vállalja a megaláztatást, befolyásolható és zsarolható lesz.
Kamaszoknál, fiatal felnőtteknél jellemző, hogy kapcsolatból kapcsolatba sodródnak, hogy a testiséggel pótolják az őszinte, szerető érintés hiányát. Belőlük lesz az az idősebb ember is, akinek harminc cicája van, miközben szörnyen magányos…

Mindenki átélte már azt, amikor nagy szüksége lett volna arra, hogy szeressék, és amikor szeretetet kért, de azt nem kapta meg. Ez olyan kudarc, amivel kevesen tudnak jól megbirkózni. Azok az emberek, akik ezt a sérülést, a csalódást rosszul kezelik, esetleg a megalázottság érzése is társul hozzá, könnyen bezárkózhatnak saját világukba.
Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is magukra zárják az ajtót. A csalódás érzésének elkerülése miatt kizárják a szeretetet az életükből. Ez pedig csak tovább rontja a helyzetet, mert önbecsülésük a képességükön fog alapulni, amivel sokszor nehéz érvényesülni.

Ilyen a fejfájás, a légszomj, maga a félelem is tünetként jelentkezik. Megemelkedhet a pulzusszám is. Jellemző tünet a hátfájás, mivel a szeretethiányos ember izmai merevebbek. Jelentkezhet gyomorfájdalom, vagy akár hányinger is.
A bőrön allergiás reakciók keletkezhetnek. A szeretethiány egy stresszes állapot, tehát minden tünet, ami a stresszre jellemző, a szeretethiányra is igaz.

Milyen adatok, tények mutatnak arra, hogy egyre kevesebb a szeretet?

Gyerekeink nagy része nem játszik társasjátékot, nem érdeklődik a többi ember iránt. Inkább elvonulnak és a számítógéppel játszanak. Minden harmadik házasság válással végződik, egyre több a magányos ember. Egyre több az alkoholbeteg, nyugtató függő, kábítószerfüggő, depressziós.
Egyre kevesebben mondják azt nap mint nap szeretteiknek, hogy: szeretlek. Mindenki csak kapni akar – akár szeretetet is – és pedig minél többet, minél gyorsabban. Adni viszont csak akkor, ha épp van rá ideje…

Dr. Madarasi Pál

Gondolatok a szeretetről

Ha azt mondom: asztal, akkor mindenki számára egyértelmű, hogy ez a fogalom egy három vagy több ponton alátámasztott vízszintes felületet jelent, leggyakrabban 80 cm körüli magasságban. Mit takar ez a nyolc betűből álló szavunk: szeretet?

Amikor ezt a kérdést teszem fel hallgatóimnak, ismerőseimnek, barátaimnak, sokszor válaszolnak tanácstalanul: valami érzésféle, érzelem. A szeretet szó különböző ragozott alakban, szóösszetételben oly sokszor hangzik el beszélgetésekben, társkapcsolatokban, prédikációkban, felhívásokban, hogy úgy gondolom, hasznos, ha egy kicsit alaposabban szemügyre vesszük.

Sokan a szeretet lényegét abban látják, hogy szeretik őket, és nem abban, hogy ők szeretnek valakit, hogy képesek a szeretetre. Életük központi kérdése, hogy miként tehetik magukat szeretetre méltóvá. Céljukat különbözőképpen kívánják elérni: pénz és hatalom megszerzése útján, a test és az öltözködés latba vetésével, vagy úgy, hogy kellemes modort sajátítanak el, érdekesen társalognak, készségesnek, szerénynek, jóindulatúnak mutatkoznak.

A vágy, hogy mások (pl. valamelyik szülő) szeretetét elnyerjük, már gyermekkorban is meghatározó lehet. Ez a belső igény teheti érzelmileg zsarolhatóvá gyermekeinket, lehet forrása az oly sok leánygyermeknél kialakuló és néha egész életen át útitársnak szegődő „megfelelési kény­szernek”. Valójában mások felénk irá­nyuló szeretete a saját „fontosságunk” megélését, egyik alapvető emberi szükségletünk kielégítését jelenti.

Szaktekintélyek bevonásával néz­zünk a szeretet főnevünk mélyére.

A Czuczor-féle magyar nyelv értelmező szótára szerint a szeretet lelki vonzódás (benső vonzalom) valaki vagy valami iránt, illetve valami élvezetének vagy kedvtelésének a ténye.

Pál apostol szerint a szeretet emberi magatartás, amely a cselekedeteken keresztül nyilvánul meg. A szeretet dicséretében a következőket mondja: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” (Károli-fordítás)

Erich Fromm, a szeretet világhírű pszichológusa szerint a szeretet emberi mivoltunk fenntartásának egyik alapfeltétele, egy művészi szint­re emelhető „mesterség”, amely­nek „fogásai” megtanulhatók. Pál apostollal összhangban ő is azt vallja, hogy a szeretet ismérve az az emberi magatartás, megnyilvánulás, amelyet másokkal szemben tanúsítunk.

Hogy a szeretet megtanulható, azt a magam példáján tudom bizonyítani. Életem ötödik évtizedében járva vált világossá számomra, hogy meg kell ismernem és meg kell tanulnom a szeretet fortélyait ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott, jól működő társkapcsolat résztvevője lehessek. Naponta élem át, hogy ez a stúdium élethosszig tarthat.

Nem ugyanaz valakit szeretni vagy valaki által szeretve lenni. Az én élet-olvasatomban a kiegyensúlyozott, szeretetteljes kapcsolat azt jelenti, hogy a szeretet mint benső vonzalom és mint „cselekedet, magatartás” egyaránt jelen van szereplőinek életvitelében. Akár társkapcsolatról, akár szülő-gyermek kapcsolatról, akár a Fennvalóval való elmélyült kapcsolatról legyen szó.

Ejtsünk még szót a Szeresd felebarátodat, mint önmagadat bibliai pa­rancsról. Óriási üzenete ennek: senkit sem tudunk jobban sze­retni, mint önmagunkat. Ön­magunk vagyunk szeretetképességünk korlátai.

Végül hallgassuk meg Kahlil Gibrant is a Prófétában: „A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából. A szeretet nem birtokol és nem birtokolható.”

Tisztelettel: Péter Gábor tanító

Metta Szutta - A szeretetről szóló példabeszéd

Így cselekedjen, aki tökéletességre törekszik, miután meglelte nyugodt helyét: legyen erős, egyenes, megingathatatlan, de gyöngéd legyen, megszólítható és alázatos. Legyen igénytelen és szerény, a tevékenység ne lepje el, okosan éljen, megzabolázva ösztöneit, de legyen gondtalan, derűs. Minden lény örömben, békében éljen, legyen boldog minden, mi él. Legyen élőlény bármiféle, vándorló vagy egyhegyben lakó, apró, közepes vagy nagyra nőtt, látható vagy rejtőzködő, közelben vagy messze élő, világra jött vagy magban lévő, legyen boldog minden, mi él. Ne ítélkezzen soha mások fölött, ne legyen önhitt, más kárára harag vagy ellenszenv miatt ne törjön. Ahogy az anya élete árán is megóvja gyermekét, ölelje magához lelkesen az élőlényeket. Mindenkihez jóságos legyen, előítélet ne nyűgözze szellemét. Ne korlátozza őt a tér, a fent, a lent, láthatárát ne szűkítse ellenszenv, gyűlölködés. Legyen nyitott szívű. Ebben a szellemben álljon, járjon, üljön, feküdjön és soha ne lankadjon el. Ez ami istennek tetsző lét e világban.

A jó házasság titka

A vasútállomáson egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást.

- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
 A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja, meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk.
- Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
- Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú. A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el.

(levélben kaptam)