Folytatjuk
azoknak a gondolatoknak ismertetését, amelyek Ferenc pápa tanításából
alapul szolgáltak a Családok 9. Világtalálkozójára felkészítő
lelkipásztori útmutató összeállításánál.
A teremtés egységes egész.
A világon mindent, ami létezik, Isten teremtett, magán viseli a Teremtő
keze nyomát. Minden létező ezért összefüggő egységet alkot, minden
összefügg mindennel. Isten szeretetével mindent és mindenkit magához
vonz, szeretete mindent felemel. Emberi méltóságunk eredete az, hogy
Isten-képmásai vagyunk, forduljunk tehát az Ő szeretetével mindenhez és
mindenkihez. Ennek a szeretetnek az eltorzítása ugyanakkor mindent
megront, – saját belső életünket, családi életünket, a földkerekség
minden népének életét, de magának a Földnek a jólétét is.
Elválaszthatatlan kapcsolatban áll egymással a természet és a létező
javak elosztásának igazságossága, a társadalom jóléte és a béke ügye. [...]
Nagy
megrázkódtatást okoz, ha a családban fogyatékos gyermek születik.
Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy Isten az ilyen
gyerekeket is, és szüleiket is maradéktalanul szereti? Idézzetek fel
saját életetekből, vagy rokoni, ismerősi körből eseteket, amelyekben az
segített egy családi probléma megoldásában, hogy az érintettek nem saját
– vélt, vagy valóságos – érdekeiket akarták érvényre juttatni, hanem a
másik fél javát keresték!
A
teremtett világ maga figyelmeztet: egyre több zavar keletkezik
működésében olyan károk miatt, amelyeket az Isten teremtette javak
felelőtlen használatával és a velük való visszaéléssel az ember okozott.
Az ember magát a természet urának és birtokosának képzelve felelőtlenül
visszaél erejével és kizsákmányolja a földet. A bűn által megsebzett
emberi szívben lakozó erőszak beteggé teszi a talajt, a vizet, a levegőt
és az élőlényeket. Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb
szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és beteggé vált Földünket (vö.
LS 2.). Boldog VI. Pál pápa már 1970-ben hangsúlyozta, hogy ökológiai
katasztrófa fenyeget, az emberiség magatartásának gyökeresen és sürgősen
meg kell változnia. Ha a legrendkívülibb tudományos eredmények, a
leglenyűgözőbb technikai vívmányok és a legcsodálatosabb gazdasági
növekedés nem járnak együtt valódi szociális és erkölcsi fejlődéssel,
akkor ezek végül az ember ellen fordulnak.
Hogyan
tudjátok a családban tudatosítani, hogy környezetünkért mi is éppen
annyira felelősek vagyunk, mint a szomszédunk? Mi segít gyerekeiteket
környezetbarát, a közjóért felelősen dolgozó emberekké nevelni?
Assisi
Szent Ferenc még a parányi teremtményeket is a testvér vagy a nővér
névvel illette. Ezt a meggyőződést nem szabad észellenes
romanticizmusként lebecsülni, mert hatással van szabad választásainkra,
amelyek meghatározzák viselkedésünket. Ha e nélkül az ámulatra és
csodálkozásra való nyitottság nélkül közelítünk a természethez és a
környezethez, ha a világgal való kapcsolatunkban többé nem beszélünk a
testvériség és a szépség nyelvén, akkor az erőforrások uraként,
fogyasztójaként vagy puszta kizsákmányolójaként fogunk viselkedni, és
képtelenek leszünk határt szabni közvetlen érdekeinknek. Ha ellenben
átérezzük, hogy szoros egységben vagyunk mindennel, ami létezik, a
mértéktartás és a törődés magától megszületik. Szent Ferenc szegénysége
és egyszerűsége nem merőben külső aszketizmus volt, hanem gyökeres
lemondás arról, hogy a valóságot puszta használati tárgyként kezelje,
amely felett az ember korlátlanul rendelkezhet. (vö. LS 11)
A
Teremtő Isten az általa teremtett világot az emberre bízta (l. Ter
1,28), az ember ezzel felelős gazdájává vált a világnak, de nem
teljhatalmú tulajdonosává. A saját magatok által létrehozott családi
otthonotoknak tulajdonosai, vagy gazdái vagytok?
Remény.
Isten ma is közöttünk munkálkodik. Noha a világon sok a szenvedés és az
egyenlőtlenség, Isten ma is tevékenyen építi a szeretet társadalmát. Az
a feladatunk, hogy bekapcsolódjunk ebbe a tevékenységbe, bárhol is
találkozunk vele. Ferenc pápa nagyon szomorúan látja az
igazságtalanságokat, de nem esik kétségbe. Hiszi, hogy bármit is
próbálunk összetákolni, Isten mindig előttünk jár.
Sokan úgy
vélik: úgy sem változik meg semmi, minden fáradozás hiábavaló. Miért
fosztanám meg magamat a kényelmemtől és a kedvteléseimtől, amikor nem
várhatok semmiféle jelentős eredményt? – mondják. Bezárkóznak önző
ürességükbe, elégedetlen szomorúságukba, tehetetlenségükbe. Önpusztító
magatartás ez, mert az ember nem élhet remény nélkül, a
tartalmatlanságra ítélt élet elviselhetetlenné válik.
Jézus
Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, valóságosan él, és erővel teli. A
feltámadott és dicsőséges Krisztus reményünk kiapadhatatlan forrása, az Ő
segítsége nem marad el. Így teljesíthetjük a küldetést, amelyet ránk
bízott. Az evangélium elmondja, hogy amikor az első tanítványok
elindultak prédikálni, „az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az
azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16,20). Krisztus hűséges
követői ma is felfedezik és megélik, hogy az Úr velük munkálkodik.
Az Ő
feltámadása nem a múlthoz tartozik, benne életerő van, amely átjárja a
világot. Olyan erő ez, amelynek nincsen párja. Sokszor úgy látszik,
mintha Isten nem létezne: mindenütt igazságtalanságokat, rosszaságokat,
közömbösséget és könyörtelenséget látunk. Bizonyos azonban, hogy a
sötétség közepette mindig feltűnik valami új, ami előbb vagy utóbb
termést hoz. A világban a történelem viharai által átformált szépség
naponta újjászületik, az igazi értékek állandóan megújulnak. Hányszor
született már újjá visszafordíthatatlanul reménytelennek látszó
helyzetekből az ember! Ez a feltámadás ereje, és Krisztus követője ennek
a dinamizmusnak az eszköze.
A hit azt
jelenti, hogy hiszünk Őbenne, hisszük, hogy valóban szeret bennünket,
hogy él, hogy titokzatosan be tud avatkozni, hogy nem hagy magunkra,
hogy a maga hatalmával és végtelen kreativitásával a rosszból is képes
jót kihozni. Higgyünk az evangéliumnak, amely azt mondja, hogy Isten
országa már jelen van a világban, s különféle módokon itt is, ott is
bontakozik, mint a kicsinyke mag, amely nagy fává tud nőni (vö. Mt
13,31-32), mint egy maroknyi kovász, amely sok lisztet meg tud
keleszteni (vö. Mt 13,33), s mint a jó mag, amely a konkoly között is
felnő (vö. Mt 13,24-30.). Krisztus feltámadása ennek az új világnak a
hajtásait hozza mindenütt; s még ha le is nyesik, újra kihajt, mert
Jézus nem hiába támadt fel, feltámadása már áthatotta a történelem
rejtett szövedékét. Ne maradjunk az eleven remény ezen útjának a szélén!
(vö. EG 275, 276, 278)
Idézzetek
fel saját családotokban, vagy rokoni, baráti körben történt eseteket,
amelyekben a látszólagos rossz jóra fordult! Minek volt ez köszönhető?
Nyugalom.
Nagy kihívás számunkra Isten Lelke működésének nyomait felfedezni, majd
nyomába lépni és követni őt. Ez azt jelenti, hogy ki kell magunkban
alakítani a lelki nyugalmat és a reményben gyökeredző imádságot úgy,
hogy mai világunk sok kihívása és nehézsége ellenére sohase feledkezzünk
meg Isten jelenlétéről. A missziós buzgóság életben tartásához nagyon
kell bíznunk a Szentlélekben, aki „gyöngeségünkben segítségünkre siet”
(Róm 8,26). Nincs nagyobb szabadság, mint ráhagyatkozni a Lélekre,
lemondva arról, hogy mindent kiszámítsunk és ellenőrizzünk; mint
engedni, hogy ő világosítson meg, vezessen, irányítson, és abba az
irányba indítson, amerre csak akarja. Ő jól tudja, mire van szükség
minden korszakban és minden pillanatban. Ezért nagylelkű bizalommal
szüntelenül hívnunk kell őt. (vö. EG 280)
Bíró László tábori püspök
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke