Halló! Igen, itt vagyok, éppen a Rákóczi úton
araszolok hazafelé � mondta telefonjába a férfi, még mielőtt felesége
feltehette volna szokásos kérdését: Most éppen hol vagy? Mikor érsz
haza? Régebben, kezdő házas korukban még volt ebben a kérdésben
vágyakozó hívás is: jó lesz, ha már itt leszel velem. Mostanra már
annyira megszokottá vált, hogy fel sem kellett tenni, a férj köszönés
helyett jelentette, hol van most éppen. A válasz is a megszokott volt:
jövök hazafelé, a körülmények miatt kiszámíthatatlan, hogy mikor érek
haza. Régen fontos volt mindkettőjük számára, hogy minél többet legyenek
együtt, igyekeztek elfoglaltságaikat úgy alakítani, hogy minél több idő
jusson dolgaik megbeszélésére. Tudtak egymás munkahelyi ügyeiről,
nemritkán tanácsot is tudtak egymásnak adni. Napjában többször is hívták
egymást telefonon, sokszor csak egy�egy siker, vagy kudarc rövid
közlésére, hogy aztán este, mikor már a gyerekeket lefektették, jól
megvitassák az esetet. Vacsoránál ugyanis a gyerekekkel beszélgettek, és
úgy tárgyalták meg az ügyeket, hogy abba a gyerekek is
bekapcsolódjanak. A házaspár azután sokszor késő estig beszélgetett, és
gyakran kerültek szóba belső, lelki életükre vonatkozó kérdések is.
Sajnos azonban mindenki egyre elfoglaltabb lett, hol az egyik, hol a
másik maradt távol a közös vacsorától. A szülők többször hoztak haza
munkát, a gyerekeknek sok tanulnivalója akadt, a háztartás rendben
tartása is sok időt igényelt. Pedig a feleség éjszakai pihenése rovására
minden házimunkát magára vállalt, hogy a többieknek legyen ideje aznapi
élményeiket megosztani. Idővel a beszélgetések felületesek lettek,
ritkultak, aztán el-elmaradtak. A férj és feleség közötti
telefonbeszélgetések mindennapos rutinná, formasággá váltak. A feleség
nem tudott meg többet férje munkanapjáról azzal, hogy hallotta, melyik
úton araszol most éppen, a férfi meg biztos volt abban, hogy akármikor
sikerül hazaérnie, örömmel várják. Ezért aztán annak se volt már
jelentősége, ha néhanapján a telefon elmaradt, vagy a �hazafelé� tartó
férj még az irodából közölte, hogy éppen most hol araszol.
Hogyan tudjátok elkerülni, hogy a mindennapi
hajsza közben ne váljanak a családi beszélgetések formasággá? Hogyan
lehet a gyerekeket érdemben bevonni a beszélgetésbe?
A családban fokozatosan olyan légkör alakult ki,
amelyben nem kellett mindenkinek mindenről tudnia, vagy legalábbis nem
ugyanannyit. Az apa hangoztatta: tudod a kötelességedet, dolgozz
becsülettel, ha segítségre van szükséged, szólj, rám mindig számíthatsz.
A gyerekek bizalmas ügyeikkel anyjukhoz fordultak, tudták, hogy az ő
szeretete kikezdhetetlen, és nem fogja apjuknak továbbadni titkaikat.
Arra bíztatta a gyerekeket, hogy mindig döntsenek a jó, az igaz, a szent
és a szép mellett. Külső szemlélők úgy láthatták, hogy ez egy sikeres,
jól működő család. Mindenki intézte ügyeit, ezek azonban egyre inkább
magánügyekké váltak és egyre kevésbé tartoztak a szűkebb, vagy tágabb
értelemben vett családhoz. A szülők bizonyos esetekben nem vonták be az
egyik, vagy másik gyereket, voltak olyan dolgok, amelyekről nem volt
szabad tudnia a nagyszülőknek, másokat elhallgattak az egyik, vagy másik
családtag előtt, kicsit másképpen adtak elő eseteket az egyik rokonnak,
mint a másiknak. Néha ellentmondásba keveredtek, kínos félreértések,
sőt sértődések is adódtak, ezeket aztán nehéz volt tisztázni, a szűk és
tág családban meggyengült bizalmat bajos volt helyreállítani.
Idézzetek fel eseteket, melyekben az igazság kicsit szabad értelmezése komoly összeütközés forrásává vált!
A házaspár gimnazista fia egyik este tetemes késéssel
érkezett haza a késődélutáni sport-edzésről, és nem is jelentkezett
telefonon, hogy késése okáról tájékoztassa szüleit, noha ez kötelessége
lett volna. Apja kérdésére előadta: edzés után megbeszélnivalójuk akadt a
barátaival, eközben nem lehetett telefonálni. Különben is, mi változott
volna, ha szól? A szülők ugyan helytelenítették eljárását, de nem
akarták a gyereket túlzott szigorral maguktól elidegeníteni. Főiskolás
lánygyerekük is a fiú pártját fogta: nem vagyunk már óvodások, tudunk
magunkra vigyázni, a telefonunk meg nem arra való, hogy ti
ellenőrizzetek minket. A fiúgyerek pedig örült, hogy nem kérdezték meg:
hol volt az a bizonyos megbeszélés és miről volt ott szó?
A botrány akkor robbant ki, amikor egy szép tavaszi
estén, egy szórakozóhelyen az �edzésen� lévő fiú összetalálkozott
�hazafelé araszoló� apjával, aki nem is volt egyedül. Az apa először rá
akart kiabálni a fiára, aztán látva annak döbbent arcát és
csalódottságtól remegő száját csak annyit mondott: Anyádnak ne szólj egy
szót sem, én sem szólok neki! A fiú erre halkan maga élé nézve
motyogta: Talán még nem késő, menjünk együtt haza anyuhoz, mondjunk el
mindent neki, vele beszéljük meg, hogy mi történik velünk!
Minden a családban kezdődik: a játékszenvedély,
az internetfüggés, az alkoholizmus, a drogozás. Osszátok meg
tapasztalataitokat: hogyan lehet a családban elejét venni az ilyen
ártalmaknak?
Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! �Azt
mondta Isten: ťAlkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.Ť �
Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére
teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket,
és azt mondta nekik: ťSzaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a
földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az
ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!Ť � Isten a
hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. Megáldotta
Isten és megszentelte a hetedik napot.� (Ter 1, 26-2,3) Isten alkotta
meg a férfit és a nőt, egymásnak teremtette őket, áldásával küldetést is
adott nekik: sokasodjatok, hajtsátok a földet uralmatok alá,
szenteljétek meg hetedik napotokat! A házaspár Isten áldásával alapítja a
családot, sokasodik és munkálkodik. A hetedik napon, azaz a munka
szüneteltetésén is Isten áldása van. A munkaszünet a megfelelő idő a
szeretet erősítésére, a családi és a családok közötti kapcsolatok
ápolására. Fontos, hogy az otthoni munkából a család minden tagja
kivegye részét, hogy mindenkinek legyen lehetősége munkaszünetre, a
tartalmas, szeretetteljes beszélgetésre. Az ilyen beszélgetések alkalmat
adnak egymás ügyeinek megismerésére, az egyéni és a család egészét
érintő kérdések megtárgyalására, és a belső, a lelki élet ápolására is.
Boldog II. János Pál pápa mondta, hogy amelyik család rendszeresen
együtt imádkozik, az együtt is marad.
Az istenáldotta szeretetközösségben, a házasságra
épülő családban élni és munkálkodni öröm és boldogság forrása. Az ember
azonban esendő és gyenge, könnyen megbotlik korunk zűrzavaros eszmei
dzsungelében. Gyakran nehezen találja meg a megfelelő szavakat és formát
arra, hogy társával gondolatait megossza, hogy együtt kereshessék Isten
akaratát. Akármekkora a szeretet, nem mindig könnyű megérteni a
másikat, közlését nem csupán tudomásul venni, hanem gondjával-bajával,
örömével-bánatával azonosulni. A házasságban a férfi és a nő �egy testté
lesz�, minden, ami ezt az egységet rombolja, vagy akárcsak gyengíti az
rossz, hamis, csúnya és közönséges, és eltávolít az örömtől és a
boldogság felé vezető úttól.
Tudatosítsátok magatokban házaspárként Istentől kapott küldetéseteket!
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke